A szívünk a horvátoké!

Azért is jó játék a foci, mert amikor teljesen komolyan veszik, olyan szociológiai, politikai, filozófiai összefüggéseket képes már a létével is felvillantani, amelyeket egyébként elrejtenek a hétköznapok. Nem fogom nézni a döntőt, mert a modern foci nem érdekel, de szurkolni fogok. És az élet lényege van abban, hogy miért és kinek.

A foci játék, de a sors szerint nem az. Vagy nem csak az. Bele lehet látni, és talán néha bele is kell látni mindazt, amit a végtelen sok háborút megélt Európa elmúlt évszázada jelképez.

Ma délután egy kis nemzet focistái fognak játszani egy olyan csapat ellen, amelyet inkább zsoldosok, mint játékosok fognak dominálni. Horvátországban is léteznek „szubidentitások”, magukat a horváton belül külön is számon tartó népek, de a horvát nem egy mesterséges csinálmány, hanem sok évszázad közös létezésének következménye, a huszadik század rémálmában edződött közösség.

A „francia” válogatott egy politikai lázálom következménye, a tengeren túli megyéivel nyolcvan milliós Franciaország tragikus hübriszének eredménye.

A napóleoni háborúktól megrokkant, talán örökre megnyomorodott Franciaország elkeseredetten kereste a módját, hogy formálisan meghagyott nagyhatalmi státuszához újra megtalálja az erőt. A maihoz hasonló, habár jóval kevésbé jelentős demográfiai romlás már a XIX. század végén is fenyegette őket, amelyet a számukra is tragikus XX. század kataklizmái csak súlyosbítottak újra és újra. Az első világháború után győztesnek és nagyhatalomnak látszó Franciaország nagy hangon és a viszonyok ismeretének hiányában avatkozott be a közép-európai történelembe és nem csak magyarok millióinak életét tette tönkre, hanem más népekét is, azok akarata ellenére, kényszerített bele mindenféle államalakulatokba.

A horvátok ugyanis nem vágytak a nagyszerb gondolatot megtestesítő  Jugoszláviába, egy tulajdonképpeni szerb királyságba.

Ez akkor is így van, ha a jugoszláv gondolat hívei között rengeteg horvát volt. Az értelmiség egy része a történelem során mindig az elmebetegek táborát gazdagította. Vita a horvátok között arról volt, hogy önálló államot alapítsanak, vagy a történelmi hagyományok és a tulajdonképpeni sikeressége okán a Trianon utáni Magyar Királysággal maradjanak közös államban.

Ez teljesen logikus döntés lett volna, hiszen a horvátok komoly önállóságot élveztek a Magyar Királyságon belül, és erről tapasztalatuk is volt, valamint sejtették, hogy ez a szerbek által uralt országban ez nem lesz így. Logikusnak tűnt ugyanis, hogy a Magyar Királyságban a horvát területeken élő különböző kisebbségeknek kellene alkalmazkodniuk a horvátokhoz és nem a horvátoknak az őket egyébként „nem kedvelő” szerbekhez. Igazuk is lett, a szerbek még a helyi postásokat is szerbre cserélték a horvát területeken, megalapozva sok további tömegmészárlássá fajuló polgárháborús konfliktust a következő nyolcvan évre.

A francia nagyhatalmi mánia mélyebb rétegeinek elemzése meghaladja ezen írás kereteit, de a Vietnamban és Algériában is vereséget szenvedő franciák először kétségbeesve keresték a kiutat, majd apatikusan tűrték, hogy a saját országukban történjen meg az, amit ők szerettek volna a saját javukra a gyarmataikon. A fiam évekig azt hitte, hogy Franciaország Afrikában van, mert a különböző francia nemzeti válogatottak megtekintéséből automatikusan adódott ez a következtetés.

A fekete-afrikaiak és az arabok megjelenése a francia élsportban azonban nem az integráció jele volt, hanem a legegyszerűbb zsoldosvásárlás.

Néhány kivételtől eltekintve, ezek az emberek sokszor nem is rejtegették, hogy nem identikusak a francia nemzeti eszmével, a befogadó nemzeti eszmével, nem akarnak franciák lenni. Legújabban már pedig arról van szó, hogy a zsoldosok nyíltan beszélnek arról, ők az új Franciaország, és ők ezt az új Franciaországot képviselik.

De a trikolór  átvétele és az állampolgárság nem tesz senkit franciává.

A francia nemzeti ünnepen, ahol egy Macron nevű pojáca parádézott Pompidou és de Gaulle helyén, a trikolór csíkját húzó repülők egyikének színtartályába rossz festék került. Nincs ennél erősebb jelképe, akár sorsszerű jele annak, hogy Franciaországnak milyen sorsa lesz. Már húsz éve sem franciák nyerték meg Franciaországnak a világbajnokságot, de akkor még talán reális volt a remény, hogy van esély az integrációra, a francia kultúra gazdagodik és tovább él. Ma azonban, ha a zsoldosok nyernek, nem Franciaországnak, hanem maguknak szereznek dicsőséget.

A franciák sorsa felett érzett bánatunk nem értékítélet, ez egy érzelmi döntés.

A francia sajtok kiválóak, a konyhájuk és pezsgőjük is remek, de ettől még nem szerettem őket, de pártoltam a létezésüket, minden ostobaságukkal együtt. Most, hogy lassan eltűnnek, nem jobb dolog jön a helyükre, hanem valami nagyon más. És olyanok, akik szerint ezt a nagyon mást kötelező szeretni. Na ezért rühelljük ezt mi itt, mert ennek a gondolkodásmódnak mindig az a következménye, hogy mi vagyunk a rosszak és valaki más a jó.

A horvát válogatott horvátokból áll, akik meg is halnának a hazájukért, ha arról van szó.

Most legfeljebb jelképesen kell az összeesésig hajtani, de nehogy már a zsoldosok nyerjenek. Horvátország, ha nyer, magának, a horvátoknak nyeri meg a meccset. És minden olyan embernek, közösségnek, népnek, nemzetnek, amely ismeri a „mi” fogalmát, mert megmutatja annak az erejét, hogy magunknak kell kiállni magunkért. Minden összekapaszkodónak, együtt küzdőnek, aki nem akarja megúszni a valahová tartozás nyűgeit, kötelezettségeit.

Félreértések elkerülése végett jelezném, hogy ez nem a „francia” válogatott zsoldosai elleni indulatról szól. Nekik ez a sorsuk, a franciák nem tudták igazán befogadni (mennyivel jobb szó ez mint az integráció) őket, ott rekedtek két világ között. Pénzben kifejezett sorsuk (keveseknek az övéik közül) sokkal jobb lett, de nem hiszem, hogy otthon lennének valahol ezen a világon.

A szívem a horvátoké, mert a szív erre való, hogy valakié legyen. Nem feltétlenül a győztesé, hanem azé, aki megérdemli a győzelmet.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Óh, azok a régi szép idők, amikor a fakenews-t még csak hazugságnak hívtuk

Az Ujhelyi-Tordai univerzum tényeit az internet előtti időben „suttogó propagandának” nevezték, és a szocialisták már …

12 hozzászólás

  1. Hány idegenlégiós “zsoldos” van a horvátoknál?

  2. Dehogy a horvátoké.

    Ne kezdjétek már ti is.

  3. Ma minden magyar (kelet-európai is) a horvátokért drukkol, de ne felejtsük, hogy Jellasics horvát bán kardja, amíg új ellenségként a szerbek felé nem fordították, addig nem a franciák felé mutatott, akiknek köszönhették a tőlünk ajándékba kapott területeket, hanem Budapestet fenyegette jelképesen. S a közelmúltat se tagadjuk, amikor pimaszul a horvát-magyar határkerítés előtti szakaszon – követve az építést – naponta 10 ezrével dobták át a migránsokat 2015-ben és még annyira se becsültek bennünket, hogy kérjenek, segítsünk nekik építsük együtt az új muszlim hódítók ellen (ugyanabból az anyagból akár) egy közös Európa védvonalat.
    Ma velük drukkolunk, mert bennük most az identitás nélküli multikulti elleni őshaza szeretet harcát látjuk a szedett-vedett zsoldoshaddal szemben. Még ha szimbolikusan is.
    De mikor ez a harc élesben folyik majd az igazi Európa megtartásáért, reméljük, a horvátok nem felejtik el, hogy őket engedtük területünkre, mikor védelmet kértek az oszmán elől menekülve, vagy mikor a délszláv háborúban fegyvert csempésztünk nekik, vagy legutóbb a mi pénzünkön épült kerítésünkkel ma őket védjük, mint egykor Hunyadi Belgrádnál (Nándorfehérvár). Kéretik újból legközelebb nem hátbatámadni.

    • A muszlim migránsokat 1 posztkommunista szerb származású miniszterelnök exportálta. Zoran Milánovic. Szerencsére oda került ,ahová a vörösök valók.

  4. Igy van. Most is szerintem az ország jó része a horvátoknak szurkol! Hajrá JORVÁTOK.

  5. Medvefütty

    szerzőnk nem sok franciát láthatott közelről, plusz valószínű nem tudja, hogyan éli meg egy fekete a francia identitását. Természetesen nem “tősgyökeres”, de ha ott született és az az anyanyelve, és fontosnak tartja, akkor úgy is éli meg. Nem úgy, mint pl. Özil, aki kettős német és török identitású, vagy inkább török.
    Egyébként Illyés Gyula jegyezte meg valahol, hogy a franciák és magyarok temperamentumában van valami közös, mindenesetre több közös van, mint mondjuk a németekkel vagy az olaszokkal.

  6. Hajrá Horvátország.
    Hazai focisták példát lehet venni a Horvát focisták teljesítményéről.
    Gratulálunk, szép volt fiúk!!!!!!!!!!

  7. A hazaszeretet,és a lelkes szurkolás a székes főváros szétverésével jár?
    Jellasics ide-vagy oda,AKKOR IS HAJRÁ HORVÁTOK!
    Jellasics,pedig az osztrák császár katona tisztje volt. Esküje kötelezte, s mint ilyen akart rendet tenni Nálunk.

  8. A fekete “francia” úgy éli meg franciaságát, hogy örömében, bánatában, meg amikor épp olyanja van, a helyette dolgozó a fehér francia által megtermelt javakból munkanélküli segélyeken eltartva szétveri azt az országot, amely befogadta.
    A muszlim barna “francia” meg átvágja a saját temploma oltárja előtt az igazi francia pap torkát, felgyújtja a régi francia szomszédasszonyt a saját lakásában, kitiltja az ősfrancia nőket a saját országuk, saját fehér őseik által épített saját kávéházaikból, s a szintén genetikai franciák által megépített, de elbitorolt negyedekben pedig akár meg is ölik, felgyújtják az autóját annak az igazi franciának, aki oda tévedt.
    Értelmesebb országokban ezt nem nevezik hazaszeretetnek. Max. a fekete újfrancia primitív, sárkunyhós, szemétben, ürülékben bokáig gázoló őshazájában.

  9. Szóval a magyar szívet épp az intenzív osztályon próbálják életben tartani, úgyhogy – jobb híján – a horvát szívvel is beéritek? Ekkora kereszténykonzervatív nagynemzeti mélymagyarként kurvára szégyellném magam a helyetekben.

  10. Mi szégyellnénk magunkat, (az őshonos franciák helyett is) ha ilyen félanalfabéta, kilóra megvett afrikaiak, és országunkat lemészárolni érkezett muszlimok bírói segítségű, kétes győzelmét a magunkénak ismernénk be.
    Azok, akik nem akarják észrevenni, hogy azért szurkoltunk a tiszta európai, ráadásul egy szegényebb ország csapatáért, mert a saját kontinensünk (már vagy majd) elnyomott genetikai rokonait látjuk bennük, azok vagy magyarul beszélő idegenek, vagy tegnap érkeztek valahonnan a Marsról, és nem tudják, hogy a saját halotti torunk ünneplését jelentené a városégető multikulti megéljenzése.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük