Újít az LMP


Az a különös helyzet állt elő, hogy egy magyar parlamenti párt egy valóban új arcot emelt csúcsvezetői pozícióba. Keresztes László Lóránt a párt második-harmadik vonalából lépett elő társelnöknek, korábban elnökségi tag volt csak, sőt az utolsó tisztújítás óta az sem. A kérdés az, megválasztása annak a felismerésnek szól-e, hogy a Hadházi Ákos -féle megoldási kísérlet totális és ocsmány kudarcként ért véget vagy csak az LMP-ben szokásos törésvonal újabb intézményesítése történt meg.

Jelentős esemény ez a magyar ellenzék történetében egyébként, mert az ellenzéki pártoknál nem szokás normális embereket fontos pozíciókba emelni. Tájidegenek ugyanis. Keresztes társelnökségével tényleg más lesz a politika, ha sikerül bevinnie a vidéki LMP-és derékhad talán kevésbé konfrontatív attitűdjeit a parlamentbe és a pártpolitika csúcsára. Évek óta nem bukkant fel senki sem egy komolyan vehető ellenzéki párt élén ugyanis, akitől tényleg, akár egy kicsikét is, remélni lehetett volna, hogy nem folytatja elődjei és társai semmire sem vezető politikáját.

Keresztes személyiségként, politikusként teljesen ismeretlen a nagypolitikában és így az ország és a politizáló közvélemény előtt is, ha képes magát és az LMP-ét jól pozicionálni, talán tényleg lehet másféle, olyan politikát csinálni, ami lehetővé teszi például egy nemzeti minimum újbóli kialakítását. Ilyesmi ugyanis csak az LMP-től várható és a hadházizmus elmúltával talán lehet újra középen találni valami helyet egy középpárt számára. Nem lesz könnyű menet ez, hiszen az ellenzéki oldalon mindenki és minden azt próbálja beültetni a fejekbe, hogy a béke lehetetlen. Az ellenzék nem azért vallott kudarcot, mert semmiben sem, a nyilvánvalóban sem volt hajlandó egyet érteni a Fidesszel, hanem azért, mert ezt minden egyes kérdésben hitelesen tudta képviselni, és ezzel kiiratkozott a nyilvánvalóból.

Sajnos úgy tűnik az LMP frakcióban továbbra is a korlátlan konfrontáció doktrínája uralkodik, érdemes elolvasni milyen közleményt tudtak kiadni a kongresszusuk hétvégéjén a Gazprommal megkötött gázszállítási szerződésről. Szeretném, ha minél többen megízlelnék.

„Szijjártó Péter közlése szerint a kormány megegyezett a Gazprommal a 2019-es orosz gázszállításokról. Az LMP álláspontja szerint a Gazprom Putyin trójai falovaként működik, aminek a kormány tárt kapukat nyit. Pedig Magyarország érdeke az energiafüggőség csökkentése, az orosz befolyásszerzés megállítása – a kormány viszont nem tesz ezért semmit.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újra Moszkvában járt putyini ukázokért. Az LMP álláspontja szerint a Gazprommal kötött megállapodások bizonyítják, hogy a kormány semmit nem tesz Magyarország energiafüggetlenségének biztosítása érdekében, a Paks 2 beruházást pedig jó vazallusként teljes egészében átadja moszkvai hűbéreseiknek.
Az LMP közérdekű adatigénylésben kéri ki a megállapodás részleteit, így különösen a gázszállítások jövő évi mennyiségét és az árat.
Orbán Viktor korábban még az egyik legnagyobb politikai teljesítményének nevezte a rezsicsökkentést, miközben a csökkenő világpiaci ár ellenére továbbra is a drága orosz gázzal fűtenek a magyar emberek. Az LMP álláspontja szerint Orbán Viktor szövetségi politikájával egyedül a fideszes oligarchák járnak jól, a magyar emberek pedig egyre többet fizetnek ezért.”

Minek ehhez új arcot keresni? Hogy őbelőle is politikai hullát csináljanak az első hónap végére? Ilyenkor látszik igazán, hogy a parlamentáris rendszerekben milyen nehéz is sikeresen pártelitet cserélni.

Ezért van az mindenütt Nyugat-Európában, a hagyományos pártok bemerevedett elitjeit nem belülről, hanem kívülről, új pártok váltják le.

Az LMP még csak két ciklus óta parlamenti párt, de már demonstrálja ezt a tételt, miszerint pillanatok alatt bele lehet merevedni egy rossz kommunikációs stratégiába, a konfliktuskeresés rutinjába. Valamint rögtön meg kell küzdeni azzal a problémával is, hogy a párt esetleges módosítási szándékai, még a személyi döntések is évek múlva érik csak el a képviselőket. Hiába vannak új képviselői is az LMP-nek láthatólag nem kívánnak az elmúlt négy év hangnemén változtatni.

Sokan gondolják azt a kormánypárti szavazók, értelmiségiek és politikusok közül is, hogy az ellenzék jelenlegi állapota isteni áldás. Nem az, isteni átok, amely az ellenzéket sújtja, de ez nem így van pontosan. Most csak egy rossz dolog számunkra előnyös következményeit használjuk ki. Rövid és középtávon, amíg jól mennek a dolgok, a Fidesz a támogatói elegen vannak ahhoz, hogy normálisan működtessük az országot. De ha a külső körülmények megváltoznak, a mindenkori kormányzatnak szélesítenie a bázisát, lehet olyan helyzet, amikor a kétharmadnál nagyobb összefogás kell a politikai elit és az állampolgárok szintjén is az ország megvédéséhez. Ezért hát üdvözölnünk kell minden új ember megjelenését az ellenzéki térfélen, akitől egyáltalán remélhető, hogy legalább parlamenterként hajlandó átjönni egy kicsit tárgyalni a túloldalra.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

6 hozzászólás

  1. Érteni vélem az lmp álláspontját.
    Vegyünk NYUGATRÓL energiát,hiszen ha 7-8 kézen átmén,akkor csak ócsulhat.
    Illetve azoktól a cégektől kapják a sápot.

  2. Na, majd, amikor nyíltan is nyaltan összebútoroznak Vonával. 😛

  3. homoródkarácsonyfalváért

    Paranoid! Az ország megvédése…
    Neked is rossz érzésed van?

  4. Ha én lennék az LMP vagy az ellenzék helyében, szintén nagy bajban lennék. Orbán kormány oly profin lefedi mind a külpolitikai mind a migráns, mind a gazdaságpolitikai témát, hogy ép ésszel mit lehet ellene mondani?
    OV ravasz róka egy károgó kotkodácsoló brüsszeli tyúkudvarban. Nem duzzog, ha sértegetik, s mindig elmegy a falig, de sose megy falnak neki. Ha kell, visszahúzódik.
    Gazdaságpolitikában épeszű ember nem gondolhatja, hogy egy jól működő orosz atomerőművet olcsóbban lehet francia, vagy USA technológiával biztonságosan működtetni? Meg kész gázvezeték helyett építünk persze egy nyugatról jövőt is. Mégis miből, meg mikorra? Addig a pár évig féllábon is kibírjuk gáz nélkül a téli mínuszokat, nem?
    Ami pedig a migráns kérdést illeti, ha a baloldal beeresztené az olyan menekülteket, akiket eltartunk, biztonságot adunk nekik, s hálából egy egész nemzetet ezzel lealázva egy évtizeden át leánykáinkat rabszolgaként erőszakolnák, mint a hülye angoloknál megtehették, itt az ilyen balos kormány két hétig se élne. A magyar sokáig tűr, de ha besokall…

  5. Medvefütty

    Na, végre, részemről örülök, hogy nem mindig csak a fikázás (bocsánat, de ez jó szó rá) megy ezen a blogon, hanem van vmi konstruktív is.

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük