Az Index fakenews-gyár, a rémhírterjesztés meg egy szakma

Orbán Viktor nem nyilatkozik az Indexnek, mert az fakenews-gyár. Az Indexen vagy 7 éve kitört ez a kór, csak a régi szép idők miatt nem akaródzott nekünk ezt észrevenni. A miniszterelnöki megerősítés, valamint az, hogy ők ezt siettek is megírni, igen alapos bizonyíték arra, hogy a Simicska-portfolió ékköve már csak a liberális törzsgárdának játszik, ugyanis csak ők háborodnak fel azon, ha Orbán Viktor igazat beszél.

Az Index eljelentéktelenedése egyébként az annak az összeesküvés-elméletnek állít emlékművet, mely szerint a G-napot azért találták ki, hogy a jobboldali médiából kisöpörjék az ocsút, valamint az Indexet tönkretegyék. Ez utóbbit úgy, hogy elhávégésítik és elnépszavásítják. Egy színvonalas liberális újság ugyanis nem érdeke a jobboldalnak.

Bár minden vágyunk így teljesülne!

De ha már szóba került, érdemes elgondolkozni azon, hogy mi is a fakenews? A fakenews ugyanis nem azonos azzal, hogy tévedünk, esetleg torzítunk, ha valamit megírunk, mert akár igaz is lehet.  A fakenews alapvetően nem a tényekre, hanem sokkal inkább a tények (ebben az összefüggésben hírek) közötti összefüggések és ellentmondások elhallgatására, torzítására, hamisítására vonatkozik.

Például fakenews az, hogy az ember az oka a globális felmelegedésnek. Van globális felmelegedés, mint ahogy ötven éve globális lehűlés is volt. Az okai sokkal összetettebbek annál, hogy ezt így ki lehessen jelenteni, mint ahogy az is enyhén problémás kijelentés, hogy bizonyosan nem az ember felelős, legalább részben, a folyamatért.

Ugyanígy fakenews annak egyértelmű állítása, hogy tudjuk mi az oka a homoszexualitásnak. Nem tudjuk. Azok a források tekinthetőek egyértelműen fakenews-oknak, amelyek tudásként, tényként, bizonyított tudományos eredményként akarnak eladni olyan feltételezéseket, ideológiai állításokat, amelyek egyébként nyilvánvalóan nem igazak.

A jobboldali sajtó is szokott hülyeségeket írni, különösen a többiek, de azokat a hülyeségeket nem szokta a jobboldali közösség megvédeni, legfeljebb ég a pofánk, hogy valaki megint túlbuzgó volt, esetleg nem nézett utána, vagy túl komolyan vette a főszerkesztő kattintásszámra vonatkozó utasítását.

A baj az, hogy a liberális újságírók nem tudnak olyan hülyeséget megírni, amit a „közösségük” nem kész megvédeni. Ezek az emberek tényleg minden hülyeséget komolyan gondolnak. Ezek tényleg azt gondolják, hogy Orbán Viktor személyesen dönt minden pályázatról kétmillió forint felett és személyesen utasítja az Úristent, hogy tüntetéskor jégeső legyen.

Viszont azt ismerjük el, hogy rémhírterjesztésben jók és konzekvensek.

Az egyik ismerősöm évek után jött haza valahonnan a világ végéről és megkérdezte tőlem, hogy fenyegeti-e az a veszély, hogy a nagyobb vagyonokat államosítja a kormány. Megkérdeztem tőle, hogy akkor miért jött haza? Azt válaszolta, hogy ő személyesen nem gondolta ezt komolyan, de annyiszor mondták már neki.

A fakenews gyártás célja az elbizonytalanítás és természetesen minden liberális végső reménye, a rossz hangulat fokozása. Ismerjük el, hogy kétharmad ide, 50 százalék oda, az ország hangulatát még mindig sokkal jobban meg tudják határozni, mint azt a képességeik vagy az ország állapota indokolná.

Itt az ideje, hogy ezeket az orgánumokat végre annak nevezzük amik, kellene rá valami frappáns magyar szókapcsolat, mert a fakenews-al nem vagyok elégedett. Mondjuk a „rémhírfejlesztési és -terjesztési nagyüzem” kifejezi azt a hangulatot, ami a fejükben lehet. És ez az iparág tele van liberális szakemberekkel.

Nem tényező a liberális sajtó, ideje, hogy ezt megüzenjük nekik, mindig ha szembe jönnek. A cél az, hogy végre ne legyen kedvük szembejönni. Azt hiszik, nem lehet már rosszabb a kedvük. Bizonyítsuk be nekik, hogy igaz a rémhír, még lehet!

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Én tényleg nem értem a magyar igazságszolgáltatást!

A magyar igazságszolgáltatás mintha direkt utazna arra, hogy a lehető legrosszabbul jöjjön ki minden olyan …

24 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalváért

    Sajna, amíg ezek meg tudnak ebből élni (mindegy, hogy piaci alapon, vagy máshonnan fizetve), addig ezt csinálja a libsibolsi sajtó(munkás).

    Ha meg már nem tudnak már ebből megélni, akkor az utcára hívják a proletárokat, utcakövet ragadni…

  2. definiátor

    Álhír = olyan, információnak látszó, hírcsatornákon terjedő hamis tartalom, amellyel a hatalom manipulálja a közvéleményt, uralma megőrzése és korrupt ügyletei elleplezése céljából.

  3. Fakenews = Bérhazugság?

    Nagyon beégett a cingár forma a kis mitugrálsz modorával együtt a Miniszterelnök úr körülötti pattogásával.
    Tessék hozzászokni, hogy a haza lejáratóival nincs tere-fere…

  4. “rémhírgyártási-és terjesztési-nagyüzem” = hantabanda

  5. Tökéletes összefoglalás! Láttam ezt a szerencsétlent, aki a sajtószabadság bajnoka cimre pályázott, ezzel a nyomorult szerepléssel. Ilyenek mind! Néha beleolvasok a hülyeségeikbe, de nagyon bosszant, hogy soha nincs helyreigazítás. Ezért szünt meg a néphazugság is. Szerencsétlenek nem fogják fel, hogy olvasuk mindet (az interneten), de leszarjuk őket, meg a gagyi ellenzéket is!

  6. És még akkor megkérdezi a szerencsétlen, mi az a “fakenews”. A kis ártatlan.
    És nem bír beletörődni abba, hogy most ő itt nem rúg labdába. Legfeljebb rúg egy kapufát, de amilyen nyomorult, a lábával kapja telibe a fát.
    Csak így tovább!!

  7. Medvefütty

    “fenyegeti-e az a veszély, hogy a nagyobb vagyonokat államosítja a kormány”

    ebből a szempontból ugyamolyanok vagytok, mint a ballibek, akik szerintetek az Index minden állítását bevédik (ámbár ez sem igaz, mert pl. a 444-en, ahol lehet kommentelni, egyes migránssimi cikkeket még a saját törzskommentelőik is szétszednek)
    Szóval ha Orbán holnapután hozna egy törvényt mondjuk az 500 millió föötti vagyonok részbeni államosításáról, 99%, hogy ti azt is jól megindokolnátok, mint ahogy természetesnek tartjátok a nemzeti dohányboltokat, Mészáros röppályáját, a földmutyikat stb.

    • Mi a frádzt akarsz a Nemzeti aDohányboltokkal!
      1. Betiltották, hogy élelmiszer boltokban és vendéglátó egységekben dohányt árusítsanak, ezzel is kifehérítbe a dohány piacot.
      2. Elsősorban az élelmiszer üzletek és azok a vendéglátósok pályázták meg. Vagy leválasztottak egy helyiséget az üzletből, vagy a közelben nyitottak.

      A Mészárosról, Habonyról meg akkor óbégass, ha végigzongoráztad Gyurcsányt, Kókát, Medgyessyt, Bajnait, az Apró famíliát, Kunczet, Horn Gábort, és a többi, az 1980-as évektől folyamatosan mondent lenyúló kommunista, liberálnyilas brigantit.

    • Na @medve, mennyit gondolkoztál ezen az államosításon? Vagy diktálták? Lásd be, hogy a propaganda már nem üzlet, az emberek átlátnak rajtatok. Pont ennek a sunyi, alattomos …keverésnek köszönhetitek azt, hogy minden támogatás kihullott a libsik mögül. Mikor veszed már észre, hogy abszolút kontraproduktív a módszeretek? Hagyd abba a publikálást, nem megy ez neked, keress valami rendes polgári állást, és élj boldogan.

  8. Kaiser Soze

    Orban Viktor egy kozpenzbol fizetett politikus.Minden kerdesre vallaszolnia kell mert ez a dolga es ezert fizetjuk.Ellenzekben egyebbkent neki is ez volt a velemenye.

    • Válaszol is! Sőt! Kérdés nélkül is rendszeresen megnyilatkozik, tájékoztat, sőt, megkérdez.
      Szennylapnak, amelyik azért ikterjúvol, hogy legyen mit eltorzítani, hazudni, nem.
      Akit érdekelnek a nyilatkozatai, ezer helyen megtalálja.
      Nincs joga hülyét és bohócot csináltatni magából egy moslékgyár által. Meg kell őriznie a hivatása és a saját méltóságát, s általa a választóinak a méltóságát.

    • A kétharmad szerint nem kell válaszolnia ilyen médiáknak, mi nem tartjuk szükségesnek!

    • Ő válaszolt volna, de mi megkértük, hogy ezeknek a portáloknak ne nyilatkozzon! Feleslges, mert nekik elég a kattintás, a cikkek tartalma meg nulla. A feltett sirásra megvolt a kattintás a haladók részéről, a kesergés az embertelen diktatúra miatt. Bár úgy látszik a hirdetők sem bíznak annyira ezekben, mert elkezdtek koldulni a kedvenc demokratikus portálok, ahogy ez a baloldalon is menő. Csak így tovább, lessz ez még rosszabb is!

  9. Kaiser Soze

    A velemeny szabad az allaspont lehet kulonbozo.Nem ezert kuzdott Orban Viktor is.Plusz egy politikus ratermettsege is lemerheto azon hogy mennyire bujik el az ot dicsoito media arnyekaban.Van azert pelda a karakan es szimpatikus kiallasra.Lasd Lazar

  10. Kaiser Soze- ha magától megkérdezik, hogy szerti-e a csokifagyit, maga vászol, hogy igen utána azt olvassa a hamishírgyártó újságban, hogy Kaiser Soze azt nyilatkozta a feltett kérdésünkre, hogy ki nem állhatja a csokifagyit csakis a vaníliást szereti. Maga nyilatkozna a következő “független-objektív újságírói” megkeresésre???(ami természetesen nincs ez egy hazugság, minden újságíró függ valamelyik pártideológiátóll. Erre ékes példa a kampányban kifejtett tevékenységük és aki nem hülye az ezt látja is. Kár hazudozni. Nem csodálkozom, hogy Orbán Viktor ezen szennylapoknak nem nyilatkozik azokután, ami mocskot alaptalan, valósággal köszönő viszonyban sem lévő tényként közlő hazugságot vele és családjával kapcsolatban leírnak. Bármit mond,, nyilatkozik mindent elferdítenek, félremagyaráznak kiforgatnak.

  11. Ja elfelejtettem megemlíteni, hogy ez Szlovákiában nem fordulhatna elő, hogy a politikusok családtagjait, rokonait, ismerőseit csak úgy meghurcolja a sajtó. Itt tiszteletben tartják a politikai etikettet. Soha nem volt rá példa, hogy gúnyolták, rágalmazták vagy álhírekkel próbálták volna bírálni, lejáratni pl. R. Fico fiát, Danko esetleg Bugár Béla gyermekeit, rokonait ismerettségi köreiket. Ami Magyarországon a médiában folyik az egy hisztériakeltéses rágalomhadjárat. El lehet ezen gondolkodni.

  12. Az év vicce, hogy egy kormányzati álhírgyár a fakewnews-ról értekezik :)))

    • Mekkora hülye vagy.
      Hát a népszabóságban,nem ilyeneket olvastál?
      Kérnél néhány szocionizmusból való cikket?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük