Kristóf és az isten

Trombitás Kristóf kreatív elme. Legutóbbi elmeömlenyében olyasvalamit sikerült létrehoznia, amivel mostanában, ebben a poszt-posztmodern médiavilágban nem találkozhattunk. Kristóf megteremtette a jobboldali tükörképét mindannak, amit eddig csak az újbaloldali ideológiai csomag lelkes híveinek dolgozataiban olvashattunk.

Az európai öngyűlölet mostanáig baloldali privilégium volt, s felvilágosult-felsőbbrendű kultúránkat tagadó, nyitott társadalom-kísérlete (egyebek mellett) a bevándorlás-támogató cselekvésben öltött testet, illetve mindabban, ami vele jár, így például az iszlám értékvilág iránti türelemben, a migráció mögött álló okok erkölcsi súlyának felvállalásában.

Most Trombitás Kristóf úgy döntött, új manifesztumban értelmezi át a konzervatív eszmék szüzséjét, s világgá kürtölte: a jobboldalnak is szüksége van az iszlám fundamentalizmus nemes érték-szilárdságára. Igaz, e bravúros fordulathoz olyan szektás kereszténységre van szüksége, amelynek megvallásáért a nagy krisztusi egyházak – e gesztus erejéig szoros ökuménében egyesülve – még ma is eretnekként égetnék meg Kristófunkat, ha idejekorán nem ütött volna fidibuszt tartó kezükre az európai felvilágosodás humánus és szigorúan szekuláris szelleme. Amely persze nem összetévesztendő a kommunizmus kísértetével, annak ellenére sem, hogy a baloldal mindent elkövet annak érdekében, hogy kisajátíthassa a tudományos gondolkodás – amúgy ultrajobboldali – ethoszát.

Ennyit a kétszáz esztendeje született Marx örökségének legtragikusabb eleméről…

De hát mit is állít Trombitás Kristóf a Hagyjuk az iszlamofóbiát! című vitacikkében? Az írás egyébként Paranoid Android korábban megjelent szövegére reagál, amely eleve reflexió volt egy még korábbi Trombitás-fejtegetésre. Nos, ez alkalommal szerzőnk leszögezi, hogy az iszlámellenes kirohanások mögött egyfajta baloldali eszmerendszer áll. „Ilyen hozzáállással az iszlámból pont azt hiányoljuk, ami a „keresztény” kultúrkörben már létező, a teljes felbomlás felé tartó állapot. Ez azonban a modernitás rombolása, amely a kereszténységet sokkal hatékonyabban tudta szétzilálni, mint az iszlámot.” Azaz magyarán Kristóf szerint nem lehet elítélni az iszlámot azért, mert egy barbár, primitív, sötét és gonosz halálvallás, mert ezzel a Szentírást is el kellene ítélnünk. „Amennyiben humanista alapon akarjuk ostorozni az iszlámot…, akkor semmivel sem áll jobban a Szentírás.”

És láss csodát, mi, felvilágosult európaiak éppen így gondoljuk.

Az iszlámmal pont az a baj, ami a kereszténységgel is baj volt a felvilágosodás előtt, Nietzsche szavaival szólva az, hogy egy hisztis beduinfőnök által irányított világ tükörképét teremtette meg a Földön, számtalan apró, de mindenható, és felettébb hiszteroid beduinfőnök kiszámíthatatlanul kegyetlen uralmával.

Nem, Tisztelendő Savonarola! Európának nincs szüksége sem mohamedán elmebetegekre, sem keresztény fundamentalistákra! Trombitás Kristóf és a hozzá hasonló szektás hitvallók ugyan képzelhetik azt, hogy (számukra) „a fényteljesség és a tradícióhoz való ragaszkodás a mérce”, amelynél „napjainkban kevés … fontosabb dolog létezik”, és ezért „nem ítélhetjük el olyanért az iszlámot, aminek a párhuzamát annyira fájdalmasan hiányoljuk a modern Európából”.

Mi, modern, felvilágosult európaiak azért elég jól tudjuk, hogy a „fényteljesség”, vagy mi a bánat, magánügy, mindenki úgy keresi a maga fényeit, ahogyan akarja.

És éppen az a jó, a mi európai kultúránkban, hogy sem az imám, sem a pap, sem a rabbi, sem a láma, de még a pártvezér sem kövezhet meg azért, mert nem ott találjuk meg a magunk életének teljességét, ahol ők mutatják.

Persze Trombitás Kristóf is jól látja, „hogy amikor a nemzetféltő politikusaink a keresztény kultúra megvédéséről beszélnek, akkor valójában a modernitás által elhozott fejlemények megvédésére szólítanak fel. Azon modernitás vívmányait éltetik, amelyek egyébként Európában a halálos ágyára juttatták a keresztény kultúrát – vagy tán azon is túlra.” Csak persze ő e tényt nem örömteli fejleménynek látja, mint az európai polgárság az elmúlt jó háromszáz esztendőben, hanem szomorú romlásnak, mint annyi más megszállott valláskárosult.

Mielőtt levonná a maga extrém-funadamentalista következtetését, Trombitás Kristóf kis kitérővel ostorozza picinyt a modern európai kultúrát, kijelentvén: „Ami miatt megteremhetett Európában a modern értelemben vett iszlámellenesség, az kizárólag annak köszönhető, hogy Nyugat-Európa számos nemzete történelmük egy elég hosszúra nyúló korszakában úgy képzelte, hogy nekik ezer és ezer kilométerrel távolabb is befolyási övezeteket kell kialakítaniuk, kultúrájukat erőltetniük és főleg rabolniuk.”

Zavaróan zavaros szavak.

Olyan ez az okfejtés, mint amikor az iszlám fanatikusok televíziókból rakott máglyákon égetik el a modernitást, s ezt a tényt okostelefonokkal lövik föl a világhálóra, hogy mindenki lássa, milyen kemény tradicionalista csávók ők. Az a számítógépklaviatúra ugyanis, amelyen Trombitás összetákolja mélykeresztény tévelygéseit, egyetlen elemében sem jöhetett volna létre a felvilágosodás nélkül.

Mi, európaiak – így együtt, minket magyarokat, lengyeleket, sőt bosnyákokat is beleértve, azaz mindazokat, akik a modern európai kultúra kényelmes, szabad és örömteli civilizációját élvezik – nem azért mentünk Afrikába, Arábiába, Ázsiába, és Amerikába, hogy kiraboljuk a bennszülötteket (persze azért is), hanem főképp azért, hogy az emberi történelem legteljesebb szabadságát, legnagyobb jólétét jelentő európai kultúrát elvigyük nekik.

A mi kultúránk ugyanis – minden baloldali értékrelativizmus és ultraortodox vallási fanatizmus dacára – igenis magasabb rendű, értékesebb, mert Európa az emberi szellem csúcsteljesítménye.

Hülye vallásokat mindenki ki tud találni, bárgyú tradíciókat akárki őrizgethet. Repülőgépet, részecskegyorsítót, penicillint és antibiotikumot, ja, meg jogrendet, iskolahálózatot, szociális biztonságot, demokráciát, vízvezetéket, tudományfilozófiát, közbiztonságot meg csak mi tudunk csinálni, mi európaiak.

És az iszlámmal, meg az újbaloldali értékrelativitással pont az a baj, ami Tombitás Kristóffal: aki az európai világ nagyszerűségét tagadja, azaz, aki a modern európaiság szellemi, anyagi, civilizációs vívmányait megkérdőjelezi, az valahol nagyon eltévesztette a szocializálódást, az valahogy nagyon bénán integrálódott bele a kortárs valóságba. Lehet, jobban tenné, ha elvonulna a sivatagba kecskét tenyészteni, mint a nemes tradíciót őrző homoki pásztorok, vagy kecske nélkül imádni a maga személyes és haragvó istenét, remélve, hogy villámló bosszúja egyszer majd lesújt erre az európai Szodomára, s ezzel értelmet ad Kristóf és a többi remete életének.

Mi, felvilágosult európai szodomiták, addig összehozunk még pár technikai csodát, megfékezünk még néhány betegséget, esetleg felszámoljuk a világban az éhezést, a rabszolgaságot, meg a gyermekprostitúciót. Ha hagy rá időt Trombitás Kristóf istene…