Emberi lény-e Tóta W. Árpád?


Amatőr elmegyógyászok tömegei állítottak fel szomorúbbnál szomorúbb diagnózisokat Tóta W. Árpád betegségével kapcsolatban, miután egy újabb tünetét hozta nyilvánosságra önként a HVG nevezetű, egykor szebb napokat is látott kiáltvány hasábjain. Így teszek most én is, de jelzem, ez (még) nem szakvélemény, hanem vélemény.

Az egyébként nem elmekórtani ismeretek propagálására, hanem a magyar nemzet és a magyar államiság megszüntetésére szakosodott periodika szerkesztői láthatólag bizonytalanul mozognak ezen a területen. Ugyanis ahelyett, hogy a főszerkesztő íróasztalának bal felső fiókjában található konyak whisky alatt található szerkesztőségi kelléket, a kényszerzubbonyt ráhúzták volna a mentők megérkezéséig a „szerzőre”, megjelentették a „Ne szülj robotot, te szűz” című írását. Bár ne tették volna…

Együttélés az elmebetegekkel

Abban véleményem szerint mindenkinek igaza van, hogy Tóta egy velejéig gonosz, még a liberális szinthez képest is súlyos elmebeteg. Pedig az komoly teljesítmény. A baj az, hogy ezzel a ténymegállapítással mindenki megelégszik és megnyugodva hazamegy. Sajnos Tóta is, miközben többrendbelileg közterületen tartózkodik, gyerekek kerülnek a közelébe, sőt bármikor újabb „gondolatokat” helyezhet el a magyar közbeszédben, mert annyira el vagyunk tompulva, hogy már bármilyen témában folytatott társalgásba belemegyünk.

Sajnos nem köztudomású, hogy az elmebetegekkel történő együttélés, az azok ártatlannak tűnő tüneteivel való naponkénti találkozás nagyon komolyan erodálja az egészséges ember elméjét is.

Ha például olyasvalakivel élünk együtt, aki egyébként normálisnak látszik, de szerinte a pincénkben egy alien kolónia egzisztál királynőstül, elég ezt a feltevést néhány ezerszer meghallgatnunk ahhoz, hogy ne a szokásos könnyedséggel menjünk le néhány palack borért, és gyanakodva szemléljük a meztelencsigák nyomait. Még nem mondják intenzíven harminc éve se, hogy jó ötlet a nőknek férfiasan viselkedni, a férfiaknak meg nőiesen viselkedni, meg hogy nem két nemi identitás létezik, hanem korlátlan számú, és máris elmeroggyantak tömegei hirdetik fennen a tüneteiket, mint új identitásokat.

Külső és belső

És ezzel el is érkeztünk a lényeghez: Véleményem szerint Tóta W. Árpád nem emberi lény. Az ember definíciója ugyanis pusztán a külsőn alapul, a mentális torzulásokat nem veszi figyelembe, tulajdonképpen azt mondja, hogy mindenki emberi lénynek minősül, aki fenotipikusan emberi, azaz úgy általában embernek látszik, függetlenül attól, hogy a mutációk, károsodások, genetikai betegségek milyen módon torzítják el nem látható génállományát.

Ez a definíció nem vesz tudomást arról, hogy a negatív környezeti hatások és/vagy a kultúra hanyatlása milyen degenerációkat eredményezhet.

Külsejük és működésük (viselkedésük) alapján felszínesen embernek tűnő lények jelennek meg, akik viszont nem rendelkeznek az alapvető emberi tulajdonságokkal, és ebből kifolyólag szinte bizonyosan destruktívak is a környezetükre nézve. Nem idegen tőlem az az értelmezés sem, hogy az emberi faj szükségszerűen és rendszeresen kitermel ilyen lényeket, amelyek megfelelő konstellációk esetén elpusztíthatják a saját kultúrájukat, etnikumukat. A XX. század ennek a jelenségnek közeli, mindenki számára példák sorát produkálta.

Szerintem Tóta W. Árpád is egy ilyen lény, aki talán embernek is gondolja magát, de nem az.

Nem Tóta felelősségét kívánom felvetni, mert az nincs neki, hiszen nem emberi lény, hanem az általa okozott veszélyre akarom felhíni a figyelmet.

Józan ésszel felfoghatatlan

Tóta W. Árpád először is nem értelmes lény. Fogalomhasználata nem írja le az őt körülvevő valóságot, az őt irányító drive-ok nem koherensek, „gondolatképződményei” destruktívak, már rövid távon is önpusztítóak. Emberi érzések szinte egyáltalán nem azonosíthatóak nála, maradéktalanul hiányzik belőle az empátia, a képesség a szeretet felismerésére, adására és elfogadására.

Képtelen mások vágyát felfogni az utódok létrehozására és felnevelésére.

Nem érti a család és a heteroszexualitás fogalmait. Nem kötődik ahhoz a közösséghez, amelynek alapvető erőforrásait használja. Nincs semmiféle identitása a poszthumánon kívül. Rendkívül erős felsőbbrendűségi komplexusa van, amely egyediség érzésével párosul. Csak azért létezhet, mert az európai kultúra rendkívüli módon és igen helytelenül toleráns, „művészetként”, „véleményként” „alapvető emberi jogként” azonosít olyan pszichológiai „hiánybetegségeket”, amelyekben az alapvető emberi attribútumokat, érzelmeket, viszonyokat nélkülözi a személyiség.

Tóta W. Árpádnak omnipotencia érzése van, amelyet a környezetében található emberi kultúra elpusztításán keresztül akar megélni. Elpusztításunk vágyát azzal rejti, hogy azt természetes és szükségszerű folyamatnak állítja be, valamint időn kívül helyezi, hiszen az nem egy eseményként, hanem időben széthúzva, számtalan egyedi eseményként történik majd meg.

Hogy ma Magyarországon egy ilyen ember-idegen létforma korlátok nélkül garázdálkodhasson, hogy a környezetre törő pusztító indulat szabadon manifesztálódhasson, az józan ésszel szinte felfoghatatlan.

Miközben nyilvánvaló az is, hogy tevékenysége több szempontból alkotmányellenes.

Hiszen talán ugyan az alkotmány alapértékeinek közvetlen felszámolására nem buzdít, de javaslatainak, követelésinek közvetlen következményi nyilvánvalóan ebbe az irányba vezetnek.

Hasonlóan fontosak azonban tevékenységének és a hozzá hasonlók tevékenységének pszichológiai hatásai, amit a gyermekekre, fiatalkorúakra és a fiatal felnőttekre tesznek. Tevékenységük ugyanis arra irányul, hogy a normális genetikai állománnyal, ebből következően normális emberi érzelmekkel és értelemmel rendelkező emberekben olyan pszichológiai károkat hozzanak létre, amelyektől azok elvesztik nemi, etnikai, közösségi, családi identitásaikat, valamint emberi kapcsolataik elsorvadnak, és önmegvalósításuk bűvöltében élik le az életüket, egyedül, társ és gyermekek nélkül.

Évtizedek óta mondják a gyilkos, emberellenes őrültségeiket és mi ezt hagytuk és hagyjuk.

Azt mondják, hogy ne alapítsunk családot, ne legyenek gyerekeink, magányosan és egy idegen világban éljük le és fejezzük be az életünket. Azzal mérgezik a gyermekeinket, hogy végtelen lehetőségek állnak előttük, de semmiképpen ne válasszák a normális emberi élet lehetőségét, mert az az egyetlen rossz választás. Elég volt milliárdszor elismételniük, hogy beletörődjünk abba: a pincében alian-család él. (S, lám, nem is csak a pincében…)

Itt az ideje, hogy fellázadjunk és visszavegyük a hatalmat világunkban, a normalitásban.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

38 hozzászólás

  1. Persze hogy nem ember,hiszen egy sakál és egy dögkeselyű párzásából jött létre(nem tudom,hogy hogy oldották meg a dolgot,de sikerült) A sakáltól örökölte a feltétlen ön és család(liberálisok) szeretetét,a dögkeselyűtől pedig azt,hogy mindenbe beletép és ha nem fogyasztja el legalább meg fertőzi . Ez egyébként az átlagos libbal „újságíró” képlete,Tóta W csak egy kimagaslóan gusztustalan egyed.

    • Vacula bácsi

      Így Igaz!

    • Egyetértek a gusztustalanságával.
      Azonban ne feledjük,hogy az említett állatok a köztisztasági szolgálat szerepét töltik be, a hátrányos helyeken,ahol az utcasöprés,és a WC is ismeretlen fogalom. És még így is vannak járványok.

      • Való igaz,hogy bizonyos földrészeken ezek az állatok jelentik a köztisztaságot,de azért szeretni mégsem kell őket,ha ember formában jelennek meg. Európában,ahol mér régen túlléptünk azon a gyakorlaton,hogy a bilit kiöntjük az ablakon,az utcára,pláne nincs szükség a tótawé fajtára.

  2. Lórántné Baricz Etelka

    Ez a Tóth Árpád egy véresszájú kommunista csökevény, több uszító versét olvastam gyerekkoromban. Ideje lenne végre betiltani!

  3. Barta János

    Ha Tóta W. nem emberi lény, akkor miért nem teszünk vele úgy, ahogy eleink Somogyi Bélával és Bacsó Bélával?

  4. Na végre! Köszönettel tartozunk e cikk írójának,hogy végre valaki felvállalja e súlyos probléma megvitatásának nyitását. Páran régóta mondjuk, hogy a pszichopata nem ember. Semmi olyan tulajdonsága nincs ami megegyezik az emberiségével. Abszolút nincs beleérző képessége, nincs lelkiismerete, bűntudat fogalma számára értelmezhetetlen. Nem érez közösségként.
    S ami rendkívül veszélyessé teszi, hogy a mások fizikai és/vagy lelki kínzása szó szerint(!) gyönyört okoz neki.
    Vagyis ha ezek a tulajdonságok nincsenek benne, mitől ember?
    Az igazi ember örömet érez, ha jót cselekszik, s bánatot, ha másokat szomorúnak lát, képes együtt sírni, együtt nevetni. Ha ad, jobban örül neki mint a megajándékozott.
    Ezek nem. Szadista gyönyört éreznek, mikor fizikai kínt okoznak, de akkor is, ha „buta magyar kihalásáról” értekeznek.
    A pszichopata születik és nem gyógyítható. Az ősközösségben egy ilyen, amelyik direkt harcokba küldi, bomlasztja törzsét, rövid úton kihalásra ítéli saját fajtáját. De a mai társadalom szinte piedesztálra emeli az ilyen mérhetetlenül narciszisztkus lényt, amelyik a teremtés egyetlen céljának önmagát tekinti, és az emberiség meg úgy a világ kompletten csak arra való, hogy szolgáljon és ingerszegénységét feldobja.
    A pszichopata sosem tanul se saját se más kárából, nem is érti mi baj van vele, viszont ami rendkívül veszélyessé teszi remekül meg tudja játszani az igazi embert.
    Rá kellene repülni a tudománynak, hogy kikutassa azt a géncsoportot, ami ilyen agyi elváltozást indukál.

  5. Be kell zárni a zárt osztályra és kész.
    Ennyi.

  6. Gedeon Szánti

    ….már bocs…egyszerűen nem értem hogy ezzel a bizonyítottan büdös patkánnyal miért kell annyit foglalkozni.???

    • Paranoid Android

      Mert jelenség, mert ahhoz meg kell vizsgálni, hogy a védőoltást kifejleszthessük ellene.:)))

      • Igaza van, kedves Paranoid Android. Sokkal veszélyesebbek mint gondolnánk. Ők veszik rá híveiket öngyilkos robbantásra (de sose magukat) és a másik oldalon az ilyen importálja a muszlimokat a saját népe elpusztítására. Azért nem tudjuk mi igazi emberek felfogni, hogy miért nem értik az ilyen bürokraták és politikusok, mi jó nekik ebben, mert ők a mi félelmünket élvezetként élik meg. A holnap sose érdekli őket, mert nem hiszik, hogy baj érhet egy ilyen „önkiválasztottat”.
        3%-ra teszik a pszichológusok az ilyen lények számát, de szerintem van az 6% is. A legtöbb a Jung-Meyer tipológia szerint az ENTJ (hadvezérek) és ISTJ (felügyelők) jellemtípusok között található. (persze nem mindenki az)

        • Egy apro, de igen jelentos kiigazitast szeretnek tenni az egyebkent teljesen igaz kommenthez.
          „az ilyen importálja a muszlimokat a saját népe elpusztítására.”

          en ehelyett inkabb azt mondanam : az ilyen importálja a muszlimokat a MAS népek elpusztítására.

          Magyarorszagot, Lengyelorszagot allando tamadas eri mert nem engedelyezi a migransok betelepedeset. Melyik orszagok nem engedelyezik meg a kulfoldiek betelepedeset es ezek az orszagok ki vannak-e teve allando es nemtelen tamadasoknak?

      • Pontosan!!!

    • Mert ezek a hitleristába oltott anarchonyilaslibbancsok rasszista népirtásra ösztönöznek! Hitler jelentette ki, hogy a szlávok, zsidók, magyarok, cigányok alacsonyabb rendű népek, s nem kár értük, ha kipusztulnak.
      Tóta W. a hitleri alapvetést ismételte meg.
      Hitler is ateista, keresztény üldöző volt.
      Végül is ugyanazok fizették Hitlert is, mint a tótawékokat.

      • tokeletesen igaz. Europa a hosszu tortenelmeben allando hatalmi harcnak volt kiteve. Egy kis, de agressziv csoport kivanta atvenni a hatalmat a meg nagyobb nyereseg elerese celjabol. Idonkent vallasi kontosbe csomagolva, idonkent hamis ideologiakba oltoztetve. Torquemada, Marat, marx, lenin, hitler, sztalin egy csapat es egy csapat tamogatta oket.

  7. Tóta W Árpád ,édesanyád kár mert nem volt annyira balliberális ,hogy kikapartatott volna magából .Amikor még csináltathatta volna.

  8. Csak egy szánalmas korcs.

  9. A tótawékok fosztódással szaporodnak.

  10. Erzsébet19

    Nagyon helyes, hogy nem maradnak válasz nélkül ezek az elveteműlt gondolatok, amelyek meghaladják a szólás szabadsg fogalmát. Szégyen, hogy ezek a tóta félék „gondolatai” bárholis megjelenhetnek.

  11. A normális emberi lényekben őseik hagyományai élnek, azok éltetik az egyént és a szűkebb-tágabb közösségeiket is.
    Ezzel szemben ezeknek a totawékeknek csa húgyományaik vannak.

  12. Ezt a nem embert vissza kellett volna küldeni a szülőanyjához, megfontolásra! (Idézet egy ismeretlen hozzászólótól!) Ő is azokhoz a varangyokhoz tartozik akik egzisztenciális okok miatt elvesztették (talán soha sem volt nekik)maradék józan eszüket, mert bizony a büzös mocsár amiben brekegnek, lecsapolásra kerül!
    Ez az agyi torzszülött talán még a dk-ba sem férne be, bár ott van néhány igen komoly példány ebből a fajtából!

  13. Ács József

    Össze kéne dobni egy Szondi-tesztre valót e roppant módon sérült jóembernek.
    Ma már Magyarországon igen fejlett egy alkalmazott diszciplína, a politikai pszichológia.
    Lámyi Gusztáv tanár úr munkája ne menjen pocsékba.Az emberi test a lélek szomatikus rétegeiről sokat elmond. Viszonyban áll a kommunikációval. Sajna ez az ember igen rusnya. A politikai lélektan kimerítően tárgyalja az esetét és képes a személyiségét átvilágítani.Az ő esetében valószínűleg az ontogenetikás (fejlődéslélektani) eredettel, a testi én sérülésével egy időben kialakult én-kép -taszító és eltávolító reakciót vált ki környezetéből,ennek kulcsingere elrajzolt feje,melyre ráhajaz a „zsidó” stigmatizáció és a „degenerált”
    ön-percepció. (Gilman,1991,38-39 )Ezen fogyatékosságok leképezése a teljesen téves, hamis,de köreikben „kötelező” született, származásból eredeztetett értelmiségi felsőbbrendű igény és TUDAT. Mely a világ IQ-térképére tekintve bődületes,évszázados hazugság.http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/2018/03/18/a_vilag_iq-terkepe Ezen „torz képességek”,egy- ügyűségek,,hátrányok,megfelelések LETÜKRÖZÉSE az öngyűlölet kivetítése környezetére. Beteg,súlyosan sérült szerencsétlen figura,egy szerencsés társadalomban egy intézetben fűzgetné a gyöngyöket..Néha az ápoló megsimogatná buksi fejét,jól van,Árpika,te vagy Dávid király…

  14. Az emberalatti lényeket el kell taposni, nincs irgalom.

  15. e.házi bandi

    Tóta W-ről sokan leírták itt a véleményüket, de egy ehhez kapcsolódó kérdésem lenne: A HVG szintje meghaladja-e Tóta W. szintjét? Ha nem, akkor miért közlik menetrend szerűen az agymenéseit.

  16. csakafidesz

    Átnevelő tábor kellene az ilyen Tótavék számára. Tessék, hogy ez nem törvényes? Miért mi az amit ő tesz az normális? Vagy diliházba, vagy dologházba kell zárni. Egy-két évi munka a kőfejtőben jót tenne neki.

  17. Tóta. W. Árpád emberi lény természetesen, és nem hiszem, hogy elmebeteg lenne. A kérdés az, hogy mi volt a célja az írásával. Szerintem a botrányokozás és felforgatás. Ezt el is érte. Talán azt is el akarta érni, hogy legyen már egy kis zsidózás is, hiszen ez egyre ritkább, és most olyan helyzet alakult ki, hogy bizonyos köröknek épp erre volna szüksége.

  18. Nézze uram, maga jófej. Ez az első cikk, amikor megkérdezem: ok, ok, ez ufó vagy egy trágya szar. De érdemben: ha nem is ember tóta, a robotok akár holnaptól kiválthatnák az emberi munkaerő 70%-át. ( idézet a zeitgeisstból)
    Nézze, megértem, hogy miért ír ilyen cikket – amennyiben a fideszben tényleg félni kell.
    Ha nem kell rettegni, akkor lehet érvelni pl., hogy ok, éljenek a robotok, a bevándorlók meg menjenek a … – ba.

  19. Doncsev Tosó

    A Weisz egy féreg.
    Magyargyűlölő.

  20. Az írásban szerepel egy többszörösen összetett mondat, amelyből egy részt idéz – úgy 8 és fél hónap elteltével – Tóta W. Árpád az „Egyszerűen senkik” c. cikkében, ezzel a körítéssel:

    „Magyarként és az anyanyelvem szerelmeseként viszont éles fájdalmat érzek, amikor azt kell olvasnom magamról a pártszócsőben [értsd: a kiettemeg.pestisracok.hu blogon:-)], hogy … [itt idézi a mondatrészt]. Valahol valaki ilyen szellemi fegyverzettel védi a magyar kultúrát és identitást. Tőlem. Mi lesz itt, ha tényleg meg kell védeni?!”

    Az „anyanyelv szerelmesének” nem kell magyarázni, hogy a többszörösen összetett magyar mondat megalkotására való képesség valóban „szellemi fegyverzet”, melynek révén külön-külön is értelmezhető tagmondatokat illesztünk össze egységes egésszé (utalószavak és kötőszavak segítségével).

    Tóta W.-nek épp az a baja, hogy erre egyáltalán képes egy „fidesznyik”. Alább elemzem P.A. ominózus mondatát, megvilágosítandó Tóta W. magyargyűlölettől sötét szürkeállományát:

    „Tevékenységük ugyanis arra irányul,
    [1. főmondat, az utalószó főnévi mutató névmás]

    hogy a normális genetikai állománnyal,
    [1. főmondat tárgyi alárendelt mellékmondata, a főnévi mutató névmást fejti ki]

    ebből következően normális emberi érzelmekkel és értelemmel
    [1. mellékmondat mellérendelt következtető tagmondata, beékelve]

    rendelkező emberekben olyan pszichológiai károkat hozzanak létre,
    [1. mellékmondat befejezése = 2. főmondat, az utalószó melléknévi mutató névmás]

    amelyektől azok elvesztik nemi, etnikai, közösségi, családi identitásaikat,
    [2. főmondat minőségjelzői alárendelt mellékmondata, a kötőszó főnévi vonatkozó névmás]

    valamint emberi kapcsolataik elsorvadnak,
    [2. alárendelt mellékmondat mellérendelt tagmondata; kitehető az ‘amelyektől’ kötőszó]

    és önmegvalósításuk bűvöltében élik le az életüket, egyedül, társ és gyermekek nélkül.”
    [2. alárendelt mellékmondat mellérendelt tagmondata; kitehető az ‘amelyektől’ kötőszó]

    —-
    u.i.: Az ‘amely’ kötőszó főnévvel megnevezett tárgyra vagy elvont dologra utal, az ‘ami’ pedig főnévvel meg nem nevezett dologra, fogalomra. P.A. ebben a sokak számára gondot jelentő különbségtételben sem hibázott:-)

    • Az utolsó tagmondat is kiemelendő:

      és önmegvalósításuk bűvöltében élik le az életüket, egyedül, társ és gyermekek nélkül.”
      —–

      a Tóta W. által kifogásolt „egyszerű mondat” pedig (amibe P.A. úgymond „Laokoón-csoportként gabalyodik bele”) :

      „normális emberi érzelmekkel és értelemmel
      rendelkező emberekben olyan pszichológiai károkat hoz létre,
      amelyektől azok elvesztik nemi, etnikai, közösségi, családi identitásaikat.”

  21. POROSZLAI RÓBERT

    röviden praktikus: tótawc

  22. Tóta W ,mint ember ?? Az évszázad rossz vitze !

Hozzászólás a(z) Ács József bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük