A hős is csak ember


Tegnap és tegnapelőtt jó napom volt, és így viszonylag kevésbé figyeltem a világ dolgaira. Ezért lemaradtam a fő eseményről, miszerint egy Maliból származó fekete migráns fiatalember, egy amatőr ipari alpinista, megmentett egy gyermeket Franciaországban, aki kimászott egy harmadik emeleti erkélyről.

Hősünk, effektek és CGI nélkül, úgy szökellt fel a falon, hogy Pókember hangosan felsírt a látványtól. A felvételen egyébként látható az a figyelemreméltó határozottság, ahogy a srác mászik, majd megfogja gyereket és beemeli. Ez utóbbi szó nem fejezi ki az aktus sebességét. Mali egy kemény hely egyébként, ahol a gyakori rendelkezés következtében evolúciós előny a gyors reagálás. Mellékesen megjegyzem, hogy amikor az utolsó erkélyre felér, veszélyesen közel van a gyerekhez, akit akár meg ijeszthetne, illetve feléje lendülve le is lökhetne. A visszarántó mozdulat viszont profi, a határozott csúszásmentes ráfogás, valamint a gikszereket kizáró befelé irányuló gyorsítás következménye legfeljebb egy kis vállfájás lehet a gyereknél.

A liberális média és természetesen a kényszerbeteg francia politika ebből aztán olyan vergődést produkált a továbbiakban, hogy hősünk egyből ismeretségbe keveredett a párizsi főpolgármesterrel, Macronnal, és ha jól értem a helyzetet, statáriálisan francia állampolgárt csináltak belőle.

Aztán szokás szerint jöttek az értelmező kijelentések.

Liberálisok feltették a kérdést, ennek fényében van-e értelme a kerítésnek? Hiszen, ha minden migráns agysebész, akkor az, aki nem az, az biztosan artista-ipari alpinista.

Egy normális világban már túl is lennénk az egészen, de miután a jelenlegi nem az, a cikk meg túl rövid, az erkölcsi tanulság előtt egy kis színessel kedveskednék az olvasóknak. Egyetemista koromban volt egy Maliból származó haverunk. Rendesen megtanult magyarul, kifejezetten jó fej volt, ahogy kellett, beilleszkedett a magyar kultúrába (pálinka-kolbász), és a csajok, hogy, hogy nem imádták. Nem volt egy hűséges típus, mondjuk volt kísértésben része rendesen, de kulturáltan és diszkréten csinálta.  Allahot nekünk tuti sosem említette. Hölgyismerősei csak két hibáját hozták fel, egy-kettő azt, hogy nem akart nősülni az istennek se, a többiek meg azt, hogy túlságosan gyakran derült ki a randi végső fázisában, hogy elfelejtett hozni magával. Viszont, ha a lánynál volt, zokszó nélkül használta. Vegyük észre, hogy ez a kultúrák közeledése és egymás mellett élése, az az elfogadás, amelyből végül jó esetben a több örömöt kínáló, de működő kultúra kerül ki győztesen.

Harminc éve még sokkal több örömöt tudtunk kínálni, mint az iszlám. Ma már nem.

Visszatérve jelen esetünkre, ez egy normális emberi cselekvés volt, mert az a normális, ha mindig megpróbálunk megmenteni egy veszélyben lévő gyermeket. Mindig az élet, a gyerekek a legfontosabbak. A jutalom talán nem eltúlzott, de a hajcihő igen, mert a srác csak emberként viselkedett, ami úgy látszik, mostanság már meglepő Franciaországban.

Nem szabad a liberálisok diskurzusába belekeverednünk.

Egy embernek, egyenként minden embernek megadjuk a bizonyítás lehetőségét, ha tehetjük. De a tömegnek soha. Egy bátor srác sohasem reprezentál egy tömeget, akkor sem, ha nagy jót cselekszik. Ez az egész egyszerűen csak a hülye liberálisok agyában függ össze, ne sétáljunk az ő utcájukban.

Egy ember mentett meg egy másik embert, nem egy majom. A mi keresztény kultúránkban ez az alap és nem a melegházasság.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

17 hozzászólás

  1. Ford Prefect

    Sokadszorra bukott meg a migráns = terrorista képlet. Hiába erőltetitek ezt az újnáci dumát, az embereknek már elegük van a bevándorlózásból.

  2. Fake News. Miert nem emeli be a måsik ember a gyereket amikor mår fogja. Ez csak azt akrjåk elerni hogy nepszerubb legyen a bevåndorlås afrikåbol.

  3. Hendrik Dávid

    Kurva egy ribanc az, aki Maliból való niggerrel kefél.

    Ezért sorvad és pusztul a Nemzet.

  4. A pasas félkézzel fogja a gyereket, a másikkal telefonál, a nő mellette.
    A majomember meg „megmenti”.
    Két kamerával veszik a cirkuszi produkciót.
    Barmok.

  5. Ezek úgy kúsznak fel egy 20 méteres pálmafára, mint Gyurcsány kígyózó kígyói.

  6. Ha az erkélymászó mali menekült nem reprezentálja a többséget, akkor az Allahu Akbart kiáltozó, gyilkolászó szélsőséges idióták sem. Minden embert egyedileg kell szemügyre venni, előítéletek nélkül.

  7. Azt mondja Mariska néni az új csoportból az egyiknek, hogy „Milyen furcsa. Höö… ööö… majom!” „Az Isten van már magával, Mariska néni – mondja neki a polgármester -, mi maga, fajgyűlölő? Hogy’ lehet ilyet mondani egy néger úrnak? Majom. Kérjen már tőle elnézést!” „Há’… jó, jó, hát akkor… bocsánatot ké… elnézést, bocsánatot kérek…” „Okay, all right!” „Beszél!”

  8. Törölt név

    Gyönyörű kommentek. Tökéletesen illenek a poszt magasröptű szellemiségéhez.

    • Mi bajod a poszttal? Szerintem semmi sértő, prosztó dolog nincs benne. A videón megörökített esemény pedig egyértelműen megrendezett dolog volt. Olyan mint a fehér sisakosok szíriai videói…. A megrendelői és produceri háttér u.a.

  9. Zsebe László

    Ez egy megrendezett jelenet volt.
    Az utolsó kockákon látszik hogy a szomszédos erkélyen álló férfi már fogja a gyereket, csak magához át kellene emelni.
    Mért is nem teszi?
    A fekete srác egy kézzel (!) könnyedén emeli be agyereket az erkélyre.
    Akkor a szomszéd mért nem volt erre képes?
    Egyértelműen fogta a gyerek kezét mikor a srác odaért.
    KAMU!
    Libcsi kamu.

  10. Szándékosságot erősíti, hogy a jelenetnek pont egy mali-i muszlim a főhőse. Ott agyagból készítik a hagyományos mecseteket, és benne hagyják a farudakat tapasztáskor. Olyanok a mecsetek ettől mint mint valami sündisznók, mondjuk elég jópofák.
    A vízszintes tüskéken másznak fel rendszeresen a karbantartók, így állványozás nélkül tudják helyrehozni, tapaszolni v. meszelve megvédeni a nagyon sérülékeny agyag falazatot.
    Na ezért rendeltek meg a fals-mentéshez egy gyakorlott mali-i falmászót.

  11. Andreï Andreïevic

    Nekem úgy tünt, hogy egy bábú lóg az erkélykorláton. A másik ipse csak néha meglöki, hogy élônek tünjön…

Hozzászólás a(z) nyikto bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük