Választott valóság


Nem csatát nyertünk, hanem háborút. Most sokan és sokféleképpen elemzik a választás eredményeit, az én következtetésem azonban az, amit a győztes háború után levonhat a polgár: lehet hazamenni!

Mi igaz, s mi nem az? A Fidesz harmadszor szerez kétharmadot, s akármit is mondjon a választási szabályokból, a legerősebb párt felé leejtő struktúráról, az ellenzék, a legerősebb elvileg akárki lehet.

Most – mint már ciklusok óta – ismét a Fidesz lett az.

Győzelme, ismételt győzelme pedig nem pusztán azt jelenti, hogy jobb kampányt folytat, jobban politizál, jobb kérdésekre jobb válaszokat ad, hanem mindezek mögött azt, hogy a Fidesz jobban látja a valóságot, mint az ellenzéki pártok. Pontosabban a Fidesz vezetői ugyanazt a valóságot látják, mint a választók, mint a magyar polgárok széles többsége, s ez egyben azt is jelenti, hogy az ellenzék által érzékelt problémák, kérdések, kérdéses jelenségek, vagy nem valóságosak, vagy nincs akkora jelentőségük, mint amekkorát az ellenzéki pártok tulajdonítanak nekik.

Értelmezett világok

A választások megmutatták: a mai magyar problématérkép a fideszes valóságot tükrözi. Miközben persze az is igaz, hogy ennek a valóságnak a felépítésében hatalmas szerepe volt és van a fideszes médiának.

A tények ugyanis nem önmagukban állnak.

Hétköznapjaink jelenségei az értelmezések által állnak össze valósággá, tegyük mindjárt hozzá, ilyen vagy olyan valósággá.

Az idősebbek még emlékezhetnek arra, milyen volt a szocialista Magyarország valóságképe osztályharccal és nemzetközi munkásmozgalommal, hidegháborús feszültséggel és imperialista áskálódásokkal, emlékezhetnek arra, hogyan változott meg ez a valóság egy reformigényű létező szocializmussá, a glaznoszty és a peresztrojka új szeleivel, enyhüléssel és spontán privatizációval, arra meg már nyilván nagyon sokan emlékeznek, hogyan uralta a magyar valóságérzékelést a baloldali liberális média a rendszerváltást követő két évtizedben.

Mára a Fidesz által elbeszélt jobboldali, konzervatív narratíva lett a mainsteram valóságértelmezés, a globalitás és lokalitás konfliktusával, a forradalom és a hagyomány szembenállásával, a deviancia és az együttműködés ellentétével, a független, felelőtlen egyén és az értékteremtő család polarizációjával, egyszóval a nyitott társadalom és az integrált közösség kettősségével.

Erőtlen erőközpontok

Tegnap este eldőlt: mindaz, amit az ellenzék képvisel, nem értelmezhető abban a valóságképben, amit a választók igaznak látnak, érvényesnek gondolnak. Nincs súlya azoknak a zavaros fantáziaképeknek – mint a melegházasság, a gendersemlegesség, a politikai korrektség –, amelyeket az ellenzéki csoportok képviselnek, nincs ereje azoknak a vádaknak – diktatúra-építés, korrupció –, amelyekkel a kormányzást próbálták lejáratni, és nincs befolyása azoknak az erőcsoportoknak – nyugat-európai baloldal, NGO-hálózatok, multinacionális lobbitörekvések –, amelyek a maguk javára igyekeznek eltéríteni a magyar közéletet.

S mivel ezek mindegyikének annyira csekély a befolyása a magyar életre, mint amekkora jelentőséget a választók tulajdonítottak nekik a 2018-as parlamenti erőpróba eredményeképpen, hát kimondhatjuk: a Fidesz, pontosabban a Magyarország megnyerte a háborút.

Lehet haza menni! 

A maradék eltakarítása már rendészeti kérdés…


A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

A pokolbéli hatóságok elfogatóparancsot adtak ki Istenre

  És természetesen Allah nevében, hogy teljes legyen a tohuvabohu. Továbbá a pokolbéli hatóságok szerint az …

4 hozzászólás

  1. tergorbuletszamitas akciosan

    a videki ember lenyeglatasat nem vette el a liberalis szemfenyvesztes.

    DE ha megy tovabb a lopas AKKOR OTT LESZUNK AZ UTCAN!

    Hajra Magyarorszag!

  2. Szeretném én látni Magyarországon azt a pártott aki nem lop. Gyurcsány, Demszki idejében is loptak és mellettük még hányan, ilyen egy ország vezetés ezzel jár. Ne csináljunk már senkiböl angyalt.

    • Ez a „lopás” a dolgok leegyszerűsítése -a ballib média azt nem magyarázta meg, hogy lehet az, hogy mindent elloptak, de fura módon szemmel látható az ország fejlődése? Mibűl? ha egyszer mindent „elloptak”

  3. Érdemes elolvasni azoknak is, akik azt állítják,
    hogy Orbánék „szétlopták az országot”:
    1. 2007-ben még 8 százalék volt az infláció,
    2016-ban mindössze 0,4 százalék.
    2. Az uniós átlagnál magasabb a gazdasági növekedés.
    3. A negyedik legkedvezőbb munkanélküliségi adat
    az Európai Unióban.
    4. A kétgyerekesek családi adókedvezménye 2018-ban
    már havi 35 ezer forint.
    5. A nettó átlagkereset elérte a 200 ezer forintot.
    6. 2010-hez viszonyítva duplájára nőtt
    a szakmunkás minimálbér.
    7. 2010-hez viszonyítva 88 százalékkal
    emelkedett a minimálbér.
    8. A nők 40 év után nyugdíjba vonulhatnak.
    9. A szakorvosok fizetése két ütemben
    207 ezer forinttal emelkedett.
    10. 2016 és 2018 között összesen 67 százalékos
    béremelés a mentőknél.
    11. 9 százalékra csökkent a társasági adó,
    ami Európában a legalacsonyabb.
    12. 7,5 százalékponttal csökkentek a munkaadói adók.
    13. 500 milliárdos fejlesztés és 400 milliárdos bérfejlesztés
    az egészségügyben.
    14. Duplájára emelkedett a gyógyításhoz használható
    MR-eszközök száma.
    15. Új szuperkórház épül Budapesten.
    16. 2017-ben már 100 ezer gyermek üdülhetett
    Erzsébet-táborban.
    17. A 2018-as költségvetésben 430 milliárd forinttal
    több jut az egészségügyre, mint 2010-ben.
    18. A várólistán levő betegek száma a 2017 májusára
    60 százalékkal csökkent.
    19. 2012 és 2017 között 650 milliárddal nőttek
    az oktatásra fordított költségvetési kiadások.
    20. Magyarország többet költ az OECD és az unió
    átlagánál az oktatási rendszerre.
    21. Az óvodai férőhelyek száma közel 9200 férőhellyel,
    míg a bölcsődei férőhelyeké 12 ezerrel növekedett 2010 óta.
    22. Ma már évente több mint egymillió gyermek kap
    ingyen tankönyveket.
    23. Minden 35 év alatti fiatalnak ingyenes
    egy nyelvvizsga megszerzése.
    24. Háromszor többet fordítunk gyermekétkeztetésre,
    mint 2010-ben.
    25. 2012 óta több mint 730 ezerrel csökkent
    a szegénység kockázatának kitettek aránya.
    26. A Munkahelyvédelmi akció 900 ezer munkavállaló
    foglalkoztatásához nyújt segítséget.
    27. A termékenységi ráta a 2010-es 1,25-ös szintről 2016-ra
    1,49-re emelkedett, amire 1996 óta nem volt példa.
    28. 15 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó,
    amelynek 2010-ben a felső kulcsa 32 százalék volt.
    29. A pedagógusok bérére 250 milliárd forinttal fordít többet
    a kormány, mint a pedagógus-életpálya bevezetése előtt.
    30. A rezsicsökkentéssel egy átlagos háztartás évente
    átlagosan 110 ezer forintot takarít meg.
    31. A rezsicsökkentés óta felére csökkent
    a lakossági közműtartozások összege.
    32. 40 féle ügyintézés díja szűnt meg 2016-ban és 2017-ben,
    ingyenessé vált például a lakcímkártya,
    a személyi igazolvány és az anyakönyvi kivonat igénylése.
    33. 5 százalékra csökkent a sertés- és a baromfihús, a tej,
    a tojás, a hal és az az éttermi fogyasztás
    és az internetezés áfája.
    34. 11,8 százalékról 4 százalékra csökkent a munkanélküliség.
    35. 2010 óta 280 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.
    36. 2010-hez képest már 735 ezerrel dolgoznak többen.
    37. Az elmúlt 7 évben az EU-ban nálunk nőtt
    legnagyobb mértékben a foglalkoztatottság.
    38. Több bűnöző a börtönökben, lényegesen javult
    a közbiztonság.
    39. Nagysikerű vizes világbajnokság.
    40. Új egészségügyi szűrőbuszok járják az országot.
    41. 2010 óta megduplázódott a biogazdálkodással
    foglalkozó termelők száma.
    42. Kivezettük a devizahiteleket.
    43. 2014 óta a nem teljesítő lakossági hitelek
    több mint a felére csökkentek.
    44. Akár 20 millió forinttal segíti a kormány
    a családok otthonhoz jutását.
    45. 2015 óta több mint 60 ezren vették igénybe a CSOK-ot.
    46. Jövőre 226 milliárd forintot fordítunk otthonteremtésre.
    47. Ingyenes lett a személyi igazolvány, a lakcímkártya,
    és a jogosítvány kiváltása.
    48. 2010 óta több mint 1000 kilométerrel nőtt
    a kerékpárutak hossza.
    49. 2012 óta 3% alatt tartjuk az államháztartási hiányt,
    ami a szocialista kormányoknak 2002 és 2010 között
    egyszer sem sikerült!
    50. Az elmúlt 7 évben az EU-ban Magyarországon csökkent
    a második legnagyobb mértékben az államadósság.
    51. 2010 óta 30 új mentőállomást épült.
    52. 2010 óta 500 új mentőautó állt szolgálatba.
    53. A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program
    keretében 27 új tornaterem és 25 tanuszoda épül meg.
    Továbbá:
    – Újjáépült a Zeneakadémia,
    – a Vigadó, Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete)
    impregnált kövekkel tatarozták és teljesen újjá varázsolták
    a Parlamentet. Megújult:
    – az Olimpiai park,
    – a Ferenciek tere,
    – a Keleti pályaudvar,
    – az Erkel Színház,
    – a Mátyás templom,
    – a Várkert Bazár,
    – a Palota Negyed a VIII. kerületben és szinte az egész kerület!
    – a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
    – Megnyílt a felújított füzéri vár.
    – Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
    – Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül
    a Campus kollégiuma.
    -Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
    Tovább folyik a kórház felújítási program is!
    – 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
    – 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés
    az egri Markhot Ferenc Kórházban.
    – 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
    – 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban
    8000 négyzetméternyi részt felújítanak
    és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
    – 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház
    átépítése és korszerűsítése.
    – 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
    – a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió
    forintba kerül,
    – 11,2 milliárdos beruházás a győri Petz Aladár
    Megyei Oktató Kórházban.
    Még néhány kórházi tétel:
    – Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
    – Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
    – Heves megye, Markot Ferenc kórház 6 milliárd.
    – Szombathely Markusovszky kórház.
    – Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
    – 6 Bethesda gyerekkórház. Budapest
    – Debreceni kórház.
    – Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
    – Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
    – Békés megyei Pándy Kálmán kórház, Gyula
    – Bajcsy-Zsilinszky kórház, Budapest
    – Várpalotai kórház.
    – Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
    – Nyíregyházi kórház.
    – Dombóvári kórház.
    – Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
    – Somogy megyei Kaposi Mór kórház, Kaposvár
    – Siófoki kórház.
    – Pécsi kórház.
    – Mohácsi kórház.
    – A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!!
    A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó, stb…
    Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak bennünket. A nemzetközi minősítő cégek
    felminősítették Magyarországot!
    Persze sok-sok lényeges dolog kimaradt a listából,
    de ennyiből is jól látszik, hogy az Orbán-kormány teljesítménye
    minőségileg és mennyiségileg is más kategóriát jelent,
    mint ami a korábbi balliberális alatt történt.
    Elméletben biztosan létezhet még jobb teljesítmény…

    És ez a sor, most folytatódik. De ezt nagyon nehéz tudomásul venni libbantéknál, mert ők minden bizonnyal ezeket is ellopták volna tőlünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük