Az ellenzék vezető ereje a Magyar Kétfarkú Kutya Párt


És ez még csak nem is egy egész vicc, hanem pusztán maga a csattanó. Ami előtt nem is kell az teljes viccet elmesélni.

Alapvetően nem szeretem a viccpártokat, mert a demokrácia meghekkelése nem vicces, de nálunk ez is másként van, ugyanis a Kétfarkú nem a választásokat vagy a demokráciát röhögi ki, hanem az ellenzéket elsősorban.

Persze alapvetően balos és liberális, a Fidesz ellenzéke is, de teljes egészében az ellenzék tehetetlenségéről szól.

Mindent elmond erről, hogy a MKKP március 15-i felvonulásán sokkal többen voltak, mint az ellenzék összes többi rendezvényén összesen. És ez esetben bizonyosan önkéntes résztvevőkről van szó, nem pártkitartottakról vagy bértüntetőkről.

De a tréfát félretéve (én tréfálok, nem ők, az akasztgatással) meg kellene támogatni a MKKP kampányát és el kellene érni, hogy bejusson a parlamentbe. Az ellenzéki választók ugyanis nem tehetnének nemesebb gesztust, minthogy megnyitandó az utat a felettébb szükséges ellenzékváltás irányába, a szocikat és a gyurcsányistákat kiszavazzák a fenébe az országgyűlésből.

Mert aki a MKKP-ra szavaz, az egy komoly ember, bizonyosan összehasonlította az ellenzéki pártok programjait és a legértelmesebbet választotta.

Az MKKP társadalmi jelenség és egyre inkább az. Van országos listája, 39 egyéni jelöltje, ha máshoz nem is, de a reménybeli ellenzéki egységkormány szellemi energetizálásához bizonyosan szükség van rájuk. Habár ők szerintem sem Gyurcsány, sem Vona kormányába nem lépnének be. Mértéktartásból. Ami rájuk legalább jellemző. Legalábbis a többi ellenzéki erővel összehasonlítva.

Az ellenzéki rendezvények tömegarányai megmutatják azt a viszketést, azt a frusztrációt, amit az ellenzéki szavazók éreznek, amikor szembesülnek azzal, hogy kik képviselik elvileg azokat az elveket, amiket ők fontosnak tartanak. Ráadásul egészen szélsőséges ideológiai nézetek támogatói is megerősítést kapnak a liberális pártok vezetőitől, ami kényelmetlen a normálisabb ellenzéki szavazók számára, mert például senki sem szeret egy tüntetésen egy olyan nő és egy olyan férfi között állni, akiről nem tudja eldönteni az ember, hogy melyik melyik, sőt ők maguk sem.

Hiába nem veszélyes és nem ciki ma ellenzéki szavazónak lenni, ha a konkrét pártválasztás mindenképpen iszonyúan megalázó a szavazóra nézve.

A Gyurcsány? A Jobbik? Az LMP? A Momentum? Az Együtt? Az MSZP-P? A MOMO? Bármelyik felvállalását még tovább nehezíti, hogy az ember környezetében miféle elmebetegek büszkélkednek avval, hogy ezek közül valamelyikre szavaznak.

Hangsúlyozom, nem az ellenzékiség a ciki, hanem az ellenzéki pártok, meg a liberális értelmiség, valamint a törzsszavazóik. Nekem eszembe sem jutna „bunkómenetnek” (mint Molnár Gyulának) nevezni az MKKP Békemenetét, de fele olyan szépen sem tudnak felvonulni, mint mi.

Kedves Kormánypárti Szavazók!
Beszéljétek rá ellenzéki szavazó ismerőseiteket, hogy az MKKP-ra szavazzanak, legalább szórakozzunk jól a következő ciklusban!

Kedves Ellenzéki Szavazók!
Legyetek realisták, válasszátok az örök életet (+20 év) és az ingyen sört (városi sörkutak)!


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

10 hozzászólás

  1. JÁNOS A JELENÉSEKRŐL

    ÉS ORBÁN VIKTOR AZT MONDTA KELJ FEL ÉS JÁRJ !
    ÉS LŐN FELPATTANT ÉS MEGDÖNTÖTTE A SZÁZMÉTERES SÍKFUTÁS VILÁGREKORDJÁT !
    EZ TÖRTÉNIK HAZÁNKKAL IS HA Ő MARAD A MINISZTER ELNÖK!
    A HIT NAGY ÚR

  2. Kár, hogy bezárták az OPNI-z, most együtt tervezhetnétek a jövőt a Ferivel.

    https://coub.com/view/14ukh3

  3. Velük mégegy kakukkmadár lépne a fészekbe. Ugyanis ez egy legális kamupárt, sok-sok államilag garantált támogatással. Ha bejutna, kivicsorítaná a foga sárgáját, és mind a két farkával körbevizelnéaz országgyűlést.

  4. Az igazat megvallva en mar nem tudom melyik a kamupart. Az mszp biztos az mert addig cserelgette a miniszterelnokjeloltjeit mig a vegen masik partbol hozott… a jobbik komoly part nem lehet mert tok mast mond most mig kb ket eve. Rendes part ilyet nem csinal. Szoval marad a ket farku, ok ugyanazt igertek 4 eve is: orokelet, ingyensor.

  5. Na ne!
    Ugyanolyan liburnyák párt ez is,mint a többi,amelyik az állítólagos baloldalon van. Lehet,hogy nihilistáknak tűnnek,de nem hiszek ebben. Azokat a szavazókat gyűjtik össze,akik sem a FIDESZ-re sem az MSZMP utódpártjaira nem voksolnának. De ugyanoda csatornázza be a „híveit”,mint a maszop,vagy a dk.
    Amúgy a „zöld” párt egyik plakátja szépen gyönyörűen és KÖRNYEZETVÉDŐ módon lett fölszögezve az egyik,vadgesztenyefára,pont a környékünkön. (lmp)
    Holnap,ha ott lesz még lefényképezem,ma nem jutott rá idő.

  6. Nagyon hiányzik a humor az Ország gondolkodásából- a Parlamentéből is.
    Viszont egy ország vezetése nem vicc,nem igazán egészséges olyasmibe poénokat keverni,ami a véres(érdekkörök által vezérelt,nem feltétlenül a mi érdekünket akceptáló) valóság.

  7. Nemzeti érzelmű ellenzék és nemzeti érzelmű kormány kell. A kétfarkú kutyapárt egy szélsőséges álliberális troll párt, az ilyen körökben ‘ciki’ magyarnak lenni. Soha ilyeneket a parlamentbe.

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük