A Simicska-média jövőtlensége

Habár a halálhír bejelentése még nem történt meg, de jól látható, hogy Simicska Lajos és köre beárazta az április nyolcadikai sajnálatos eseményeket.

Az Index visszafogottan, de elkezdett kivonulni a választási kampányból. Egyre diszkrétebben írja meg a Magyar Nemzet aktuális leleplezéseit, miszerint például Amerikában van egy csávó, aki csak tavaly 16 000-szer (tizenhatezer) állt sorba valamelyik bankban egy táska euróért, hogy kivigye az országból az EU-s pénzeket, ami nélkül egyébként nem lenne gazdasági növekedés – állítólag. A nullákkal és valutaátváltásokkal, okiratokkal és persze a valósággal hadban álló Simicska jól láthatóan elengedte a Magyar Nemzetet, mert azt már májusra be fogja csődöltetni a pár ezer sajtóper miatt, amit el fog bukni a lap.

A portfólió másik két darabja is szintén teljesen értéktelen, így a Hír TV-nek és a Lánchíd Rádiónak sem kell azzal bajlódnia, hogy a jogi következmények miatt aggódjon.

Ezen három média álhírgyári szakmunkásainak nem bizonytalan a jövője, hamarosan bizonyosan el kell menniük dolgozni valami fűtetlen helyre. Javaslom, hogy látogassanak el a termelésbe, a bukott elvtársak a régi időkben is oda menekültek. Vagy próbáljanak meg elhelyezkedni a Népszabadságnál.

Ezen orgánumok már a kampány elején is csekély olvasottsággal, hallgatottsággal és nézettséggel bírtak, és csak a megszokás, valamint a liberális sajtómunkások alig leplezett támogatása tartotta őket annyira a felszínen, hogy érdemes legyen megcsinálni a lapszámokat, a műsorokat. A kampányban ez csak erősödött, a Magyar Nemzetben megjelent durranógázzal töltött „atombombákat” habosítgatta szatmányban a Soros György gondolatait bármikor kitalálni képes liberális média.

Simicska pénzt csak az Indexért remélhet, és csak az Index munkatársai remélhetik, hogy továbbra is a régi keretek között tehetnek minden lehetőt a világliberalizmus győzelméért. Ahogy a Lajost ismerem, már megvan az opciós szerződés, valamelyik liberális médiabefektető Ámerikából leperkálta már a foglalót.

Mert csak a Viktor kezébe ne kerüljön ez a pótolhatatlan érték.

Alapvetően persze elgondolkoztató az, hogy a jobboldali sajtó hány olyan embert foglalkoztatott, aki képes olyan „leleplező” cikkeket megjelentető szerkesztőségekbe bejárni, amelyekben négy-öt nullát „tévednek” a számokban és két-három magyar GDP-t a nagyságrendben. A G-nap ugyanis nem „tulajdonváltás” volt, hanem árulás. Mondjuk, az Index szakmunkásainak sem kell szégyenkezniük ezen a terület, ők a liberális „értékeket” tudták ugyanezen a színvonalon elárulni.

Nekünk kell szégyenkeznünk, hogy valaha olvastuk azt az oldalt.

A villanyszerelőket vagy az állatgondozókat etikailag nem teszi próbára az élet, mint a sajtómunkásokat. A villanyszerelőt megverik, ha nem ég a villany, vagy lecsukják, ha valakit megcsap az áram. Az állatgondozónak is számolnia kell az állat tulajdonosának retorzióival, ha eleszi a húst az oroszlán elöl vagy bántalmazza a prérifarkast (mert a gyalogkakukknak drukkolt). A sajtómunkások tevékenysége azonban nem a valóságban gyökerezik, hanem a közízlésben, amit ők maguk, illetve pontosabban, amit korai eleiktől kezdve a szakma szisztematikusan rombol. Tisztelet a kivételeknek. Újságíró ugyanis az, aki képes lefáradni a valósághoz és úgy megragadni azt, hogy az is elgondolkozzon esetleg, aki ott egy másfajta valóságot lát.

Ma az újságírás propagandaháború foglya és felettébb kevés erkölcsi hivatkozást engedhet meg magának. Ilyen a háború.

De a kevesek közül az egyetlen alap, amire építkezni lehet az, hogy az ember nem lesz áruló. Nem árulja el a kollégáit, a tulajdonost és persze az olvasót. Majdnem ki is felejtettem. Újságíró attól lesz valaki, még az elfogadható bloggerséghez is elengedhetetlen ez, hogy az ember tényleg komolyan gondolja, amit ír.

Aki ideológiát vált, az mindent lecserél. Az nem lehet valaki, aki időnként más.

Mi akkor is jobberek maradunk, ha nem lesz már Fidesz, ha a választók és az olvasók úgy döntenek, hogy mégis inkább kihalnának, és átengedik az országot a liberálisoknak. És persze a jobboldal árulóinak.

Ki lehet lépni, ha nem tetszik valami, le is lehet hülyézni a többieket, de nem lehet az ellenkezőjét hinni néhány hét múlva, mint korábban. Aki erre képes, az semmiben nem hitt még az életében.

Aki csalódott jobbosként Gyurcsányék szekerét tolja, az nem a jobboldalban csalódott, hanem annak fizetési hajlandóságában.

Aki az Indexnél maradt, az nem a liberalizmushoz maradt hű, hanem a fizetése nyújtotta életformához. Meg a díleréhez.

Még hálásak is lehetünk Simicskának, élesen megmutatta nekünk, általában azoknak, akik komolyan veszik a saját integritásukat, hogy mennyien képtelenek erre mindkét oldalon.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Rendőrellenes propaganda az Indexen

… és persze a szokásos fehér ellenes rasszista hisztéria Vasárnap reggel a legocsmányabb fehér- és …

19 hozzászólás

  1. nahát, akkor lesz egy csomó ráérős “ember”, akiknek jól elfér majd a kezébe az asó, kapa.
    Esetleg lehetne valamit építtetni velük, mondjuk Paks 3-at? :D:D:D

  2. “Egy hazugság a fél világot körbeutazza, mialatt az igazság még mindig csak a cipőjét húzza fel.”
    (Mark Twain)

  3. álmodj, királylány

  4. Az az igazság, hogy az árulókat sokan megtapsolják az ellenoldalon, de legalább úgy utálják, mint az elárultak – teljes joggal.

  5. Amerigo prostituáltak

    A hirtv szabad-mocskolódás egyik korábbi müsorára rákattintottam. Ennyi félnótás, diliflepnis embert régen láttam együtt.Hozzájuk képest fletó egy decens, normálisnak tünő ember.
    Én csak a szegény müsorvezetőt sajnáltam, látszott rajta, hogy nehezére esik a müsorvezetés.
    De akkor miért csinálja?

  6. rohaggyonorrban

    Bukjon a fidesz maffia. Bukjon orban

  7. Nagyon jó a cik, az ATV. és a HirTV. töl a riporterek kezdhetnek új munkahelyet keresni, mert Simicska mielöbb bedobja a türülközöt.

  8. A cím-képhez: a stílus maga az ember.
    Tegnap láttam úgy valamivel magasabban mint fejmagasság, egy Rig Laját -mint a győztesek jelöltjét- ábrázoló plakátot, amin csak annyi javítás történt, hogy az orrára egy festékesflakonból egészen pici vöröset fújt valaki, aki bizonyosan tisztában van a képen látható személy kvalitásaival, így téve az arcot elfogadhatóvá, illetve igazzá, “élethűvé”

  9. “…..de nem lehet az ellenkezőjét hinni néhány hét múlva,mint korábban.”Ez a kulcsmondat és ez választja el a tisztességes embert a megfizethető gumigerincűtől.Ez ,természetesen mindenfajta foglalkozású emberre vonatkozik. Életünk folyamán változunk,testben és lélekben egyaránt.Egyes hangsúlyok áttevődnek máshová,változnak a prioritások,de nem egyik napról a másikra,s főleg nem egy felszólításra ! Simicska “útmutatása” csak azokra hatott,akik nem hittek abban ,amit addig képviseltek.Számomra a legelborzasztóbb fazon Bella Levente volt és van,akit újságírónak semmiképp sem neveznék meg.

  10. Gáspár Anett

    Végkifejlet, G.Húgyos Lasos bemegy, és kib.oldogítja az összes szerkesztőségét.
    Sokba fog fájni ez Lajcsinak, Gender Log aligmarchájának. 🤡

  11. Budai Katalin

    Amikor volt népszabis olvasókat hallok keseregni, hogy megszűnt a lapjuk, mindig a magam baja jut eszembe. Ez a büdösbunkó Simicska lenyúlta a kedvenc napi- (Magyar Nemzet) és hetilapomat (Heti Válasz) valamint a kedvenc tv-met és a decens Hír tv-ből csinált egy nézhetetlen rémHír tv-t. Remélem nagyot bukik rajta.

    • A fentieket én sem fogom megbocsájtani , mert pl. a Nemzetet évtizedek óta ! olvastam és most rá sem tudok nézni.

  12. Jók a cikk megállapításai! Pont rátok illenek, orbán seggét nyaló rákosista söpredék.

    • Ismerjuk az oreg libsi trukkot , hogy “nevezd annak az ellenfeled ami TE VAGY ” . Ezzel lehet verig serteni masokat !

  13. Az emberek már azt beszélik, hogyha a geci Simicska bukik, menedékjogot fog kérni észek korreába mert már nem birja nézni ezt a terrort és nyomort ami itt van Magyarországon.

  14. Valaki mondja meg , hova lett a PS hozzaszolasunk ? A FAKEBOOK rabolta el ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük