A genderkurzus éve

Év vége felé a szerkesztők elkezdik üldözni az újságírókat és publicistákat, hogy írjanak évértékelőt, míg a szerzők, akiket nem üldöznek a szerkesztők, elkezdik évértékelőkkel üldözni a szerkesztőket. Évet értékelni, hajózni és befizetni az adót egyszerűen kell.

Az évértékelés lehet ugye vicces, illetve komoly. Liberális felebarátainknak hála azonban manapság minden komoly kérdés egyúttal röhejes is. Ebből kifolyólag az alábbiakat tessék teljesen komolyan venni, annak ellenére, hogy nem tűnik komolynak, illetve fordítva.

Évek és esetek

A régi szép időkben az éveket ilyesmikről azonosítottuk be:

  • Véget ért a Vietnami Háború.
  • Divatba jött a tamagocsi.
  • Divatba jött a monokini.
  • Megbukott a kommunizmus.
  • Már nem divat a monokini.
  • Néger elnöke lett Amerikának.
  • Hatodszor ért véget az Iraki Háború.
  • Már nem zavar bennünket, hogy nem divat a monokini.
  • Már megint nem néger elnöke van Amerikának.

A sort hosszan folytathatnánk, de ennyi is elég ahhoz, hogy érezzük: meg kell találnunk azt a momentumot, (Hehe, nem Momentumot…) amitől ez az év is beazonosítható lesz.

Lehetne a Metoo éve, vagy a pubertázsblokkoló (Ezt egy őrült tudós, bizonyos Dr. Frankenstein találta föl, acélból, hogy a gyereknek legyen ideje eldönteni, fiú akar-e lenni vagy lány.) esztendeje, esetleg elnevezhetnénk az 2017-et Botka László tündöklése és bukása évnek, de sajnos a valóság mindezeken túltesz. (Na, oké, a pubertásblokkolón nehéz túltenni, de csak figyeljenek!)

Nos, ez volt az az év, amelyikben a South Park minden idétlen ötlete megelevenedett, lejött a képernyőről, mint Samara Morgan és valóságunk része lett.

Elgondolhatatlan fogalmak

Botka, Vona, Havas, Szél és Karácsony, de még a visszatérő Gyurcsány sem annyira ütős szereplője az évnek, mint a gendermozgalom ezerfelé burjánzó virulenciája. Eljött az év, amelyet követően jó ideig az LMBTQ+G (+gender) által követelt társadalmi változások teljesülése alapján címkézhetjük a jobb sorsra érdemes dátumokat.

A baj csak az, hogy ezekre a változásokra a normális embereknek nem csak, hogy fogalmai nincsenek, de – éppen normalitásából adódóan – el sem tudja őket gondolni.

Tipikusan ilyen az, hogy nekem és neked is, kedves olvasó jogod lett ahhoz, hogy egy veled azonos neművel köss házasságot (jobb helyeken). Akkor is, ha egyébként szexelni a másik nem tagjával akarsz. Gyereket is olyannal akarsz. De valakik kiharcolták neked, hogy bárkivel összeházasodhatsz.

A jó hír az, hogy a művelt nyugaton nem nyughatnak, és a poligámia, illetve a totális exogámia is hamarosan lehetővé válik. Szabad lesz tehát például a kecskével is. (Nem tudom, miért mindig a kecske kerül szóba, de talán azért, mert a szerencsétlen jószágot szokták az ördöggel hírbe hozni.) Bárkivel és bármivel.

A nemek számának kevéssé örvendetes gyarapodásának köszönhetően, ma már lehet valaki úgy bi-, tri-, sőt akár quadroszexuális, hogy közben – egy felületes külső szemlélő megfigyelése alapján úgy tűnhet –, kizárólag a hagyományos férfi-nő nemiséget kedveli és gyakorolja. Csak egy a lényeg: ne legyen ciszhetero és főleg ne legyen fehér heteroszexuális férfi. Mert ebben az esetben a szexuális magatartása csak agresszív lehet.

Jut eszembe: az megvan, hogy a Debreceni Egyetemen röpcédulák jelentek meg Jelentsd a homofóbiát! felirattal. Ismét egy közbeszédünkbe csempészett gonosz fogalom. Olyasmi, ami normális embernek eszébe sem jut. Jelentsd a homofóbiát? Hogy micsodát? Hogy mit csináljak? És miért kellene jelenteni? Aljas nyelvi erőszak a normalitás ellen. Régebben már voltak efféle lelemények: Jelentsd a fekete-vágást! Jelentsd a rémhírterjesztést! Jelentsd a fajgyalázást! Jelentsd a felségsértést! Jelentsd az eretnekséget! Zárójelben jegyzem meg, a normális ember homofób, szokott disznót vágni, terjeszt (rém)híreket, és így tovább.

De vissza a toxikus genderizmushoz! A genderfeminizmus és a safe-space-igény közös gyermeke a beteges agresszióval ránk szabadult metoo-kampány. Egy percre vagyunk attól, hogy a természetes szex erőszaknak minősüljön, mert a megtermékenyítés lehetősége olyan mértékben sérti a nő szabadságjogait, hogy ahhoz képest a gázkamra csak gőzfürdő.

Ne légy, aki vagy!

És, ha már itt tartunk: az feltűnt, hogy a holokauszttal való példálózás értéke is gyökeresen megváltozott 2017-ben? Mi több, a vészkorszak, az antiszemitizmus-probléma, a zsidóság ezernyi kérdése úgy került le a napirendről, mintha soha nem lett volna rajta.  Liberális barátaink ugyanis visszatértek szélsőbalos, kommunista gyökereikhez és – a genderkurzus mellett – a nemzet- és a keresztényellenességet tették fogalomalkotásaik központi elemévé. Vagyis minden eddigi létező emberi identitásképző kulturális eszközt egyszerre akarnak elpusztítani.

Nemet és nemzetet, hitet és eszmét, szokást és családot egyszerre törölnének el. 

Izrael és a zsidók hirtelen a liberálisokkal szövetséges iszlám legfőbb ellenségeiként lettek definiálva, s ennek megfelelő bánásmódban van részük. Viccesen hatástalan és érdektelen a Soros-kampányt atiszemitizmussal vádoló, retrográd baloldaliak ügybuzgósága. Le vannak maradva egy brossurával. (Szó szerint.) Ez a téma most nem érdekes.

Összefoglalásként egy barátomat idézném, aki szerint 2017. mutatta meg igazán, hogy a liberalizmus a bolsevizmus és a nácizmus ocsmány szerelemgyereke. Szerintem azonban rosszabb a helyzet. 2017. mutatta meg, hogy a liberalizmus nem más, mint a bolsevizmus, a nácizmus és a South Park természetes gyermeke és törvényes örököse.

***

P.S.

Arra az esetre, ha 2018-ban esetleg visszajönnek a liberálisok, csak egy tanácsot adhatok fehér ciszheteró felebarátaimnak: igyekezzetek bekerülni a bűnös nemiség ellen küzdő Kerületi Kasztrálási és Miskárolási Bizottságokba, mert ugyebár az biztos, hogy nem lesz rajta a listán, aki felolvassa!

(Paranoid Android és Ratius újévi visszatekintője)

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Az Eszenyi-gyilkosság oknyomozó története

Mint közismert, Eszenyi Enikőt, a Vígszínház (legújabban volt) igazgatóját az elmúlt napokban előre megfontolt szándékkal, …

14 hozzászólás

  1. Feher Zsolt

    Ezek az uj gender nevek olyanok neha szämomra mint a päpuänak a vegän elet erthetetlen! De eszembe jut a Vedett ferfiak cimü könyv. Lassan oda jutunk azt hittem ez nem következhet be ostoba voltam ahol a neomarxista nemzedek tombol ott minden abberäcio lehetseges. A näcik nemzeti nacioanalistäk voltak mindent a sajät nepüknek akartak. A liberälbolsik mär a sajät nepüket is utäljäk csak a perverzio beteges megynyilvänuläsok az önfeladäs szerepjätszäsa elteti öket. Tegnap ejjel volt egy riport nemet adon különbözö filmek kepregenyek höseinek lehetett beöltözni es ott vonaglani. Felnött emberek farsangi jelmezbe meg elmegy de különbözö szado mazo ruhäk mangakepregenybe illö emberek riszältäk magukat. Ja es ugye ferfiak nöknek, nök ferfiaknak akartak lätszani. Azt reklämoztäk lehetsz barmi bärki az dicsöseg ha a tököd csöcsöd kilog buli. Eld az eletet abnormälisan. Na ezek nem fogjäk a sajät orszägukat elörevinni .Hofi geza mikor azt mondta Hitler gyümölcsolto boldogaszony volt sztälin melett mert az legaläbb a sajätjait nem irtotta.Na ez a nyugat sajät magät irtja ki.

  2. I like juice

    A gender studies és a feminizmus a 2 legjobb dolog, ami az elmúlt 50 évben történt.

    • Feher Zsolt

      Ha ez a ket dolog ami a legjobb nyomorult eleted lehetet vaze. Picit tanulgass müvelödj lehet meg szebb eleted ennel is!!!

    • “Amint önmagunkká válunk, végre emberi arcot öltünk.
      Ledobjuk mostani majompofánkat, szabad lények leszünk, nem pedig rabszolgák vagy lakájok.
      Akkor majd emberszámba vesznek, nem tekintenek majd hazátlan, nemzetközi csavargónak, az Európa-imádat, a liberalizmus és a szocializmus semmirekellő bugrisainak.”
      (Részlet, Dosztojevszkij “Ördögök” című művéből. )

    • Gáspár Anett

      Műveletlen is vagy. A feminizmus nem 50 éves degeneráció, hanem kb 200 éves.
      Kretén.

  3. Gáspár Anett

    Na, azért a tiki-takit se felejtsük ki ( 1971) 😜

    • Paranoid Android

      Hú tényleg. óvodásként még láttam, ahogy tömegek nyomják. Aztán betiltották, ha jól emlékszem.:))))

      • Gáspár Anett

        Azért tiltották be, mert iszonyúan fülsértő zajt okozott. Az összes gyerek csattogtatta úton-útfélen, iskolában. A prolik az utcán, közlekedési eszközökön. Sok zúzódásos balesetet okozott. Egyszerű fizikai törvényen alapult. A trafikosok, játékboltok hatalmasat taroltak, míg be nem tiltották. Én 71 nyarán jártunk Hollandiában, onnan hoztuk, mert ajándékba kaptam, de hamar meguntam. 🙂

      • Gáspár Anett

        Amúgy nem jönnek vissza. Képtelenség. 🍷🍸

  4. Gáspár Anett

    Tóth Zoltán (fb)!

    Több okból is félthetjük utódainkat.
    De ha olyan sertés húsát eszünk, melyet még élő korában hormonnal kasztráltak, akkor minden esélyünk megvan a meddőségre.
    Szinte biztos, hogy nem összeesküvés elmélet kategória annak feltételezése, hogy szándékosan mérgezik az embereket étrend kifgészítő, színező, ízfokozó, testtömeg építő mérgekkel, melyek következménye a meddőség.

    • Nem beszélve a herefőző műanyagfóliás papírpelenkákról. Bizonyos adatok arra mutatnak, hogy az ondó élő spermiumszámának csökkenése és a papírpelenkák használata között összefüggés van, jövedelmi csoportokon belül. Különösen feltűnő ez a legszegényebbeknél, akik el is akarták hinni a reklámoknak, hogy egy napra elegendő egy pelenka.

  5. Tovább tolják a genderi buzi köcsög ,leszbikus és hasonló selejtes nemi ösztöneiket a balliberálisok.

  6. Nemrégiben láttam egy interjút egy leszbikus amerikai nővel, aki a fiú unokája előtt jelentette ki, hogy nemsokára megszünik a férfi uralom, hiszen az orvostudomány már annyira előre haladt, hogy csak nőket fog klonozni.
    Nő létemre elborzasztott amit ez a nő “kiokádott” magából.
    Az összes LMBTQ, és így tovább, követőinek sürgősen ajánlom elovasásra Robert Merle: Védett férfiak nagyszrű könyvét.
    Sokáig én is azt gondoltam, hogy ha nők írányítanák a politikát, akkor megszünnének a háborúk és megprobálnánk békében élni egymás mellett, de Merkel és női tsai pont az ellenkezőjéről győztek meg. Nem a nemünk, a nevelésünk és gondolkodásunk befolyásolja tetteinket.

  7. a fingszippantó vegánokat a saját hülyeségük fogja a sírba vinni. ha nem teszünk semmit akkor tovább randalíroznak, de hogy ez előbb, vagy utóbb csúfos véget ér, arra fogadni mernék.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük