Egy politikai karrier szomorú vége


Ha nem tudsz tömegeket megmozdítani, ne hirdess tömegtüntetést. Mondjuk a fáklyás felvonulás egy szélsőjobboldali pártnál elég ciki, ugyanis ezt a műfajt a Führerék eléggé lejáratták. Viszont legalább könyvet nem égettek a végén. Pedig Havas tanár úr vonás könyvét akár el is tüzelhették volna, más haszna úgyse lesz.

Ha valaki szeretné megérteni, hogy a liberálisok és a nemzeti radikálisok mekkora utat jártak be hónapok alatt, képzelje azt, hogy január elején kimegyünk tüntetni a felső határ nélküli betelepítési kvóta mellett. Ja! A Gyurcsányékkal közösen. Imádom a nácikok és a liberákok személyes integritását, ami annyira erős, hogy kibírják egymást.

A tegnapi tüncire úgy fogunk majd emlékezni, ha egyáltalán, hogy ez volt a végjáték kezdete a Jobbik számára.

A Jobbik mozgósítási képessége sosem közelítette meg Csurka Istvánét, többek közt azért, mert az öreg színházi tapasztalata garantálta, hogy a nézők az általuk remélt, magas színvonalú szolgáltatásra számíthatnak. A Jobbik mindig sajnálta a pénzt kommunikációs szakemberekre, pedig biztos lett volna olyan, szigorúan liberális szakember, aki nagyon jó pénzért nem hagyta volna, hogy nagyon hülyét csináljanak magukból. De hát a sóherség megbosszulja magát. Drága pénzért ugyanis bárki megmondhatta volna nekik, hogy karácsony előtt, péntek délután ötkor, sötétben és esőben a modern csőcselék nem fárad ki a szabad levegőre. Ezt a felsorolást egyébként konkrétan a wécés bácsitól hallottam a Keletiben. Igaz ő simán elszedett tőlem 160 forintot egy pisilésért, tehát tudhat valamit. Még az Index is igen szolid optimizmussal számolt csak be a végső győzelmet tényleg csak hajszállal elhibázó rendezvényről.

Az ember nem tud szabadulni attól a képtől, hogy az egész egy összeesküvés, amelyet egy, a Habony Árpád fejében lévő kapcsolótáblán keresztül Orbán Viktor politikai zsenije irányít. Vagy elégséges magyarázat az is, hogy Vona és legszűkebb köre ennyi politikai tehetséggel rendelkezik.

A liberális oldalról tudjuk, hogy az anyukájukat is feldolgoznák kolbásznak a hatalomért, de a szélsőjobbról azért szerettük volna, ha jobb lehet a véleményünk. A politikai pszichológiával foglalkozó szakemberek, mielőtt a liberálisok betiltották volna azt a tudományt is, csökönyösen állították, hogy a szélsőbal és a szélsőjobb ugyanaz a lelki alkat, közös ellenségkép esetén tudnak ők közös autodafét is rendezni.

El kell fogadnunk, hogy ezek se akarnak mást, mint mások javait és lerombolni mindent, ami működik.

Miután Vonának nincs állandó személyisége, nem gondolta komolyan a nemzeti radikális projektet sem, mint ahogy a mostani összeliberálisozódást sem. Az ész és a politikai tehetség hiánya abban nyilvánul meg, hogy ez utóbbit akkor is erőlteti, amikor már világos, hogy szétveri a sikeresen felépített szervezetét.

Persze nem épített ő semmit, csak az élére állt – most már látszik, hogy teljesen véletlenül – annak a tömegnek, amelyet a szocialisták és a liberálisok impertinens  kormányzása elüldözött a baloldali szociális demagógia táborából. Ez nem egy egységes ideológia, nem mozgat meg tömegeket, csak akkor és időlegesen, ha legalább a közeli jövőben remélhető a kenyér és a cirkusz.

De azt még a hülye exszoci szavazók is látják, hogy Vona kenyeret nem ígérhet, mert sose nyer, a cirkuszhoz meg nincs tehetsége.

Aztán amikor a rendszer-, ideológia- és személyiségfüggetlenül csak gyűlölhető liberális politikusok közé keveredik, az egyetlen értékét a maradék hitelességét veszíti el. Jellemzően Vona sosem értette meg, hogy neki min is alapul a hitelessége.

A Jobbik hitelessége azon alapult, ahogy az egykori MIÉP-é is, hogy jobbról bírálva és nemzeti kérdésekben támogatva a Fideszt, a kormányra kerülés esélye nélkül vívják reménytelen harcukat. Vona a törzsszavazóit, az igazi jobboldali radikálisokat árulta el, amikor összehavasozta magát. A Jobbik most nem a pártot húsz százalék közelébe emelő, a szocialistáktól átmenekülő szavazóit veszíti el, hanem a régi MIÉP-eseket és a Fidesztől áttévedő rendpártiakat.

Ennek a posztnak az első olvasója a macskánk volt (errefelé beszélnek is az állatok, nem csak olvasnak és a kiskutyás képek óta nagyon a begyében van a Vona), akinek az volt az első kérdése, miért szomorú? A butaság az, ami mindig szomorú.

Vona 20 évig lehetett volna még a Jobbik elnöke (ha csak véletlenül valami tehetséges embert fel nem vesznek a pártba), és 10-20 százalék között pendlizve stabilizálhatta volna a NER-t, a baloldali-liberális szociális demagógia ellenpontjaként. Nemzeti válsághelyzetben talán még tárca nélküli miniszter is lehetett volna (szigorúan hatáskör nélkül).

Most az a jövője, hogy bizonyosan bukik a választások után, sőt erősen benne van a pakliban az is, hogy januárban lecserélik, vagy a saját radikálisai vagy a Lajosék. Sőt lehet, hogy ez közös projekt lesz, mert szegény hülye Gábor már csak visz.

Személyes tippem a Jobbik miniszterelnök-jelölti pozíciójára Dúró Dóra. Az ő személye kiegyezés a radikális szárnnyal, vizslakölykök (és erőlködés) nélkül is cuki és sokkal erősebb jellem Karácsony Gergelynél. Szél Bernadettnél meg sokkal kedvesebb. És látványosan emberibb Gyurcsánynál. Ez a szép az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekben, egyenként mindegyik a legrosszabb megoldás.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

18 hozzászólás

  1. Nem túl nagy a választék…
    Amúgy azt sem, értettem,hogy péntek este volt a tüntetés. Vannak egyházak akik szerint napnyugta után az már szombat,és olyankor nem illik a heller prófétaasszony kegyeltjét sem dicsőíteni.

  2. „Akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni.”

  3. Eladta a lelkét, kapott is érte annyit, amennyit ért. Úgy fest, semmit.

  4. Meg kéne már érteni ebben az órszágban,
    hogy a politika csinálásnak a helye, a parlamentben van.
    Ezt nevezik „parlamenti demokráciának”.
    Mégjobben meg kellene érteni, hogy a politika érvek és ellenérvek elöterjesztésével és azoknak érvekkel való allátámasztásával kell és zajlik egy demokráciában. Itt, konstruktiv érvekre gondolok.
    De ami ma magyarórszágon a parlamentben és sajnos azon kivül is folyik az ugymond ellenzék oldaláról, az nem konstruktiv érdemi vita.
    Sokat figyelem a parlamenti közvetitéseket. Csak azt hallom, szinte mindig, hogy a miniszterelnök lop, csal és hazudik. Ez nem politizálás,ez rágalmazás. És ez nem, és semmi kép nem képezi a konstuktiv érdemi politikai vitát és érvelést.
    Vagyis magyarán, a mai ellenzék aki a parlamentben ül, semmit, de egyáltalán semmi érdemlegeset nem tesz az órszágért.
    Miért csodálkoznak hát, hogy csak a kormány ötletei valósulnak meg?
    Jó lenne, ha az ellenzék és támogatói egyszer már belátnák, hogy „nyugati” jólét csak akkor lesz, ha épitöen tesznek is érte valamit. Irigykedéssel nem! Márpeddig, csak irigykedés van. Ez nem politizálás.
    Magyarórszág rég még nyomatékosabban tudná érdekeit a világban érvényesiteni, ha nem ez a nemzeti hozzáállás lenne sokak részéröl. Mi az hogy egyes ellenzéki politikusok külföldön saját hazájuk ellen keltenek hangulatot? Ezek az emberek nem veszik észre, hogy a hátuk mögött öket sem veszik komolyan?
    A pluralista demokrácia véleményeken és érdemi érvelésekböl él. Ez ma magyarórszágon az (úgymond) ellenzék oldalán teljesen hiányzik! Nincs, csak rágalmazás, fenyegetözés, hamis fogadalmak és végtelenül nagy irigység.

    • Ott a pont kedves miki

    • Vona az egyéb felsorolt tulajdonságai mellett, nem ért a politikához de egy csúcsellenzéki sem így a parlamentben a demokratikus fizetés felemelést csinálják.

      A tíz milliós lakósság ha ki tudott állítani annyi pártocskát, hogy 4 és 6 között ingadozik a miniszterelnökjelöltek száma, akkor valaminek az elburjánzásáról lehet szó. Nem a politikai hozzáértésnek a és nem is az ország komolyan felfogott gondjait rendezni akarásának a (+/- ) hirtelen felszaporodásáról.
      Érvekröl és szaktudásról sem árulkodik semmi.

      Ellenben atlanti-nyugatiak, uniósok, barázdabillegetök, vétek listákat vezetö és rögeszmés feljelentö kakukkfiókok Brüsszeltöl New-Yorkig és onnan Csajágóröcsögéig, kórusban elégedetlenek a magyar miniszterelnök személye miatt.
      A számtalan uniós meghallgatáson a föfö meghallgatott a magyar nép többségi megbízását húzza alá, a meghallgatók viszont a kormánynak az uniós értékekkel történö kalózkodásai miatt fordítják égnek látószerveiket görcsös kancsításoknak esve áldozatul. Migránsok, szuverenitás, szolidaritás.

      Az ellenzék eközben kampánykioktatót fogad fel, extrakozmetikáz és sorra járja be a brüsszeli folyosókat. Általában egy látható táskával többet hoznak mint vittek, bukszájukban lehetöleg a soros polippal készült csoportképpel.
      Hazaérve pedig rákezdik mindig ugyanazt, hogy Orbán Viktor l.p, c..l és h…..k. Magyarországon pedig csakis ezek miatt nincs nyugati életszínvonal!! A kerítés meg egyenesen drága, amellett most jobb helyeken a szolidaritás jött divatba a humanitás terén, beleértve a transznemüeket is. Viszont kiértve minden oroszkodást, a ferdeszemüekkel csak az egészen megbízható gazdaságok bizniszelhetnek, kezdök nem.

      Szerintem itt van eltemetve az egyik kutya a sok téblábolás során. Meg is trágyázták a földet és abból szöknek szárba az Orbán kizárólagos vétkei, aki ha nem lenne kormányon, akkor az életszínvonal nyomban magassabbra ugrana mint akár a német is.

      A másik kutyát heller banya és csapata ásták el, mondván, hogy elég, ha Orbán el, de néppártot kell csinálni a legszámosabból, mert másképp nem szalonképes.
      A cikk pedig arról szól, hogyan lett meg vonából a tömeges néppárt a kozmikus szabásminta, fércelések, gomblyukazások, beszegések, vasalások nyomán.

      • Egy kicsit nehézkes a fogalmazás, talán kevesebb több – jobb lett volna, mert akkor nekem könnyebb lett volna megértenem !! De azt hiszem a tartalom jÓ !!!

  5. Valaki azt írta, hogy ezt megrendelték, és szétverték a jobbikot. Én pedig azt gondolom, hogy ezek az események, akár a miép esetében is megmutatják, hogy az ember szívesen szavazna egy hazafias pártra, de taszítja a szélsőség, ami belekeveredett a jobbikba ahogy annak idején a miépbe is…

  6. Vona egy gyenge jellem, a beszédének nincs átütö ereje, ha az ember elmegy az ö beszédét halgatni mikor a beszédnek végén az ember még idegesebb lesz mert a gyülöletével csak felhergeli az embert, közben egy politikus ha beszél az embereket megkéne nyugtassa a terveivel, az igéreteivel ha igaz lesz ha nem, tehát egy beszéd után megelégedettséggel örömmel vigan kéne távozni és nem dühösen mérgesen. Vona csak annyit mond erre a beszédjére, hogy na most is jól megmondtam Orbánnak, de ez semmi ez egy lofasz, ezzel csak Vona lehet elégedett. A jobbikból aki hatást tudna tenni az emberekre még Morvai Krisztinát tudnám elképzelni. Ha az ember Orbánt halgassa, szavai szinte lebilincselnek és nem akarná, hogy vége legyen.

  7. Feher Zsolt

    Zaklatott ember zaklatott szavai. Olyan a tekintete mint az örültnek szerintem mär az is. Amiket irt a nyilt levelben az szänalmas remiszgetes. Nincs mögötte semmi ezt megmutatta ez a tünti. Zavrivec leäldozott az idöd tavaszra mehetsz a lecsoba!!!!!!

  8. Ha már a cikk szóba hozta Csurkát. Csurka átlátott Vona Gáboron már akkor is. Mint oly sok mindenben, ebben is igaza volt.

    • Tuddgyukkik

      Meg sokmindenben nagyon nem. ( 2002 valasztasok masnapjan volt egy riport vele ott elmondta hogy sokmindenben rosszul merte fel a dolgokat, akkor meglepoen oszinte volt )

  9. Tuddgyukkik

    A baj az hogy kene egy jo ellenzek de nincs. Csurka sokmindent momdott, pl 1987(!) ben New Yorkban hogy “ az emberiseg legnagyobb vivmanya a szocializmus” szoval kimagozni azt amire legszivesebben emlekszunk az onbecsapas, ketsegtelen hogy zsenialis iro volt.
    Vona? Eh, sajnos az aminek kinez: egy balfasz.

  10. Végül is következetes. A legelső megszólalása óta hiteltelen.

Hozzászólás a(z) Klárika bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük