Szövetségek


Pár napja nyilatkoztam a Hitrádiónak, a Hit Gyülekezete rádiójának az egyik írásommal kapcsolatban. Értelemszerűen ők kerestek meg, mert olybá tűnt nekik, hogy bizonyos kérdésekben nézetazonosság áll fenn közöttünk, illetve bizonyos gondolataimat nyilvánosságukra érdemesnek találták.

Azt hihetnénk, egy normális világban a Hit Gyülekezete és én a politikai-ideológiai paletta két szélén helyezkedünk el, abban a boldogtalan hitben, hogy mindkettőnk számára fájdalmas annak a megtapasztalása, hogy a másikkal egy világban kénytelen létezni.

És mindketten nagyot tévednénk.

A liberalizmus világméretű győzelmére volt szükség, hogy rádöbbenjünk, milyen széles mezsgye is a normalitás, és mégis mennyire le lehet róla tévednie az embernek, ha a liberalizmus mételye összecsomózza az axonjait. Hála a liberalizmus tombolásának, ma együtt küzdünk, mondhatni vállt vállhoz vetve a liberálisok ellen, olyan emberek, akik még Isten létében sem tudunk közös álláspontra jutni. De abban tudunk, hogy a liberalizmus baromság, az ördög műve, a világban munkálkodó ostoba gonosz manifesztációja. Sőt személy szerint én még az ördögről is sokkal jobb véleménnyel vagyok, mint a liberálisokról. Gyanítom a Gyülekezet is.

De félretéve az iróniát, az embernek át kell értékelnie a szövetségi politikáját. Világunk sajátja, hogy a figyelmetlen szemlélő számára a Gonosz gyakrabban tűnik elő, mint a jó. A figyelmes szemlélő számtalan jót lelhet léte minden pillanatában. De azért a Gonosz itt ólálkodik a kertek alatt (városi viszonylatban a biogáz üzemen és a szeméttelepen túl). Néha szembe kell néznünk vele és le kell győznünk. (Jó nem tettem félre az iróniát, de ezt tényleg komolyan is gondolom.)

Ma eljutottunk oda, hogy a liberalizmus és az iszlamizmus elleni harcban (ez se semmi, hogy ezek hogyan keveredtek egymással szövetségbe) az emberi eszmetörténet minden irányzatának össze kell fognia (mindegyiknek, amelyik nem embercsoportok lemészárlásával lát neki a teremtésnek), mert különben el fogunk tűnni a semmibe.

Az emberi gondolkodás dichotóm, hajlamos fehérnek és feketének látni és láttatni a dolgokat. A valóságban azonban szinte soha nincs fekete és fehér. De nagyon ritkán, egyszer-egyszer, a szinte soha az ellenkezőjére fordul és a sors, a gondviselés egyértelmű kérdéseket tesz fel nekünk. Az elmúlt száz évben ezt már kétszer megtette. A kommunista-bolsevista ideológia és a nácizmus egy tőről fakadó elmebaja ugyanúgy a kereszténység és a zsidó vallás elpusztítását tűzte ki célul, nem csak eszméket, hanem embereket pusztítva, mint a liberalizmus és az iszlamizmus. A liberalizmus is nyugati ideológia, mint a kommunizmus és a nácizmus, de először fordul elő, hogy egy nyugati ideológia egy nem európai vallással összefogva akarja Európa több mint kétezer éves kulturális eredményeit teljesen és végérvényesen elpusztítani. A nácizmus és a kommunizmus Európa belső harcait tükrözte, viszont a liberalizmus, európai gyökerei ellenére nem európai ideológia már rég, hanem az európai sokszínűség, etnicitás és vallási türelem halálos ellensége.

Rá kell döbbennünk arra, hogy tényleg az európai emberen kívül álló erők támadnak minket.

Olyan univerzalisták, akiket mérhetetlen irigység is hajt, mert tudják, minden próbálkozásuk ellenére Európa volt a világ legjobb helye – még most is az. Ahogy minden mohamedán fundamentalista boldogtalan, ugyanúgy boldogtalan minden liberális fundamentalista is, mert értelmetlen szabadságeszménye elérhetetlen célként áll előtte és ezt tudja. Az iszlamista-liberális rokonság alapja ez, a mohamedán fundamentalisták sem lehetnek boldogok ebben a világban. Az univerzalista pusztítok egymásra találtak a normalitás elleni harcban. El kell pusztítaniuk minket, hogy ne szembesüljenek állandóan örömtelen létük ürességével.

Az európai kultúrák az öröm és elégedettség kultúrái, minden hibájuk és hanyatló voltuk ellenére. Etnikai, vallási, kulturális sokszínűségünk az erőnk, amelyet a békés évtizedekben mindig hihetetlen gazdagságot, elegendő szabadságot és szellemi pezsgést képes teremteni.

Szövetséget kell építenünk kicsiben és nagyban, helyben és az országok és nemzetek között, a kereszténység irányzatai között és a szekularizált tömegek között, akik még nem tudják, mit vesztettek és mit veszthetnek. Mindenki közelebb áll hozzánk itt Európában, mint a liberálisok és az iszlám. Sokkal-sokkal közelebb.

És itt a földön semmi sincs távolabb tőlünk, mint ez a bizarr szövetség.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

15 hozzászólás

  1. Gáspár Anett

    1.A Hit Gyülekezeténgk magja a nem izraelita vallású, de származás alapján magukat zsidónak vallók
    Ne feledjük az SZDSZ-szoros szövetségben szocializálódott ez a szekta, a keresztény és magyar emberek iránti kérlelhetetlen gyűlölet szervezte őket együvé. Többek között.
    2. Saját, jól felfogott érdekük, hogy elfogadtassák magukat az legüldözöttebb keresztényekkel. M
    Most! Egyelőre.!
    3. A keresztény egyházakat változatlanul kirekesztik, lenézik, sőt, gyűlölik.
    4. Érthetetlen, hogy mi módon tudta beerőszakolni magát egy gazdasági alapon ( minden tag leadja a tizedet. Ma már milliárdjaik vannak, megnézném, hogy csak a Németh család mennyit gazdagodott a 80-as évek vége óta és miből.) működő dzekta a történelmi egyházak közé.
    5. Ne reménykedjünk. Most összegognak. De mivel ideológiájuk a keresztény egyházak tagadása, csak látszólagos az egyetértés.
    Mert valóban! Az ürdöng nem alszik.
    6. Hit gyülekezetes barátom (volt barátom) azért nem látogat meg az otthonomban, mert kereszt a falon, szenteket ábrázoló festmények, kisplasztikák a polcokon. Azt mondta, hogy ez indorító bálványimádás, és müvészettörténészként sem hajlandó templomba belépni. Abszolút az SZDSz ultraliberális, magyar és kereszténygyűlölő elveket vallják. A 90-es évek elején a családjával, szüleivel is megszakította a kapcsolatot, mondván, ők nem akarnak betérni, tisztátalanok.
    Szóval óvatosan a lelkesedéssel.

    • Csak egyet tudnák hozzá tenni: ők üzemeltetik (az övék) az ATV.
      Azt hiszem ezt nem kell kommentálni.

  2. Nem teljesen világos számomra hogy mit takar a hitgyüli kifejezés? Egy eszelős fanatikus szekta annyit értek de nem értem mi a hitük mondjuk akár egy Jehovatanú vagy Hare Krisna vagy Szientológia szintjén. Azokról vannak pontos információim.
    Hogy mindegyikük egy elmebeteg idióta katyvasz az nem kétséges.
    Nagyon buta műveletlen és elmebeteg szerencsétleneket hálóznak be őrületükbe.
    Fő témájuk a notmális egyházak vallások elleni eszelős gyűlölet.
    Hiába ir baromságokat Hans Küng az izlám is többnyire ilyesmi.
    Gyűlöl pusztit és hazudik.
    Hány Sátán van? Nevük sokaság. Ha nem hiszek létezésében az ilyen gonosz baromságok meggyőznek hogy aktiv létező a Gonosz nem csak a Jó fonákja vagy ellentéte.
    Ezek a szekták a csicskásai.

  3. a kereszténység libsi zsido lerakat.ki kell pusztitani mindkettőt.magyarnak nem kell vallas se semmi.mindenunk van .volt is lesz is csak a zsidó huzzon…

  4. jol van, mukodik a libsizes, meg az ilyen olyan szalonzsidozas. de azert a dunai nicket nem moderalni, az mar a nyilt uszitas. szerintem. az, hogy keresztenyeket is akar pusztitani, az nem mentseg. (ha kimoderaljatok azt a kommentet, ezt is legyetek szivesek, hisz okafogyotta valik. kosz)
    DUNAI JANOS
    2017-09-16 : 09:16
    a kereszténység libsi zsido lerakat.ki kell pusztitani mindkettőt.magyarnak nem kell vallas se semmi.mindenunk van .volt is lesz is csak a zsidó huzzon…

    • Paranoid Android

      Annyira nyilvánvalóan probléma ez a komment, hogy tanulságként nem moderáltam ki. Azt a megoldást választom, hogy idézőjelbe teszem.
      Egyébként köszönöm a figyelmeztetést.

  5. Ritka jó összefoglalá, az ebböl a szemszögböl is kielemezett konfliktustól.

    • Helyesbítés:
      Ritka jó összefoglalás az ebböl a szemszögböl is kielemezett konfliktusról.
      Szerinten a történések nem véletlenek, valóban csak egy ideig tartó összefogásról lehet szó a kétféle ideológia közöt. Addig amíg a lejátszódó összeesküvésben még közösek az érdekeik.

      „Az univerzalista pusztítok egymásra találtak a normalitás elleni harcban”.
      Sajnos, elég nagyhatalmú és elszánt az öket támogató, uniós intézmény is.

  6. A Hit gyülekezet szekta abban az értelemben,hogy a tanításban keverednek az Ó- ÉS Újszövetségi igék.Az alapító Németh Sándor,aki ma vezető pásztor,de a gyülekezetben „apostol”-ként tisztelteti magát,mindig a napi érdekeinek megfelelően keveri az Új- és Ószövetséget,hogy hallgatóságát rávegye arra ,amit éppen el akar érni.Különös hangsúly esik a kötelezően elvárt ,minden jövedelem után fizetendő tized és az ezen felüli és erőn felül( !) fizetendő adomány prédikálására.Erre a heti minimum kétszeri,3-4 órás istentiszteleteken belül külön prédikációval ,nyomásgyakorlással igyekszenek rávenni a híveket.Itt különösen kidomborodik a szektás vonás,hiszen az Újszövetségben nincs szó tizedfizetésről,ez a kizárólag a zsidó nemzet számára adott Ószövetségben van jelen és ez élelmiszer-beszolgáltatási kötelezettséget jelentett kizárólag földtulajdonosok részéről,de ott sok alkalommal szóba kerül és elmulasztása esetére súlyos következményeket,átkokat vetít előre.Ezeket az Ószövetségi igehelyeket keverik az Újszövetség önkéntes,jókedvű adakozásra felhívó és összegét,mértékét tekintve nem előíró Igéivel és ezt minden hívőtől pénzben fizetendő adóként követelik.A tized felett az „apostol” sajátjaként rendelkezik,annak felhasználásába senki nem szólhat bele ,ebből fizeti a „lelkészeket” és egyéb személyi kifizetéseket.Az egyéb anyagi-technikai,közüzemi kiadásokra külön gyűjtésen szedik az adományt. Körbehordják a kosarakat és személyesen a „hívő” elé áll a gyűjtést végző és várja az adományt és tizedet. Így szedték össze a pénzt az egykori AgroTV megvételére és felfuttatására.A beömlő százmilliókból telik az ATV működtetésére,ahol Németh Sándor fia a vezérigazgató és három lánya is az ATV-ben van zsíros állásban,így jut el a Németh gyerekekhez a „hívektől „elprédált pénztömeg.Az egyik lánya férje a Patmos könyvkiadó igazgatójaként húz zsíros jövedelmet.A hívek számára csak azoknak a könyveknek az olvasása engedélyezett,amit a Patmoson keresztül lehet megvásárolni. Ez komoly!!!Németh és felesége,akik a Szent Pál teológia(ez a Hit Gyülekezet teológiája) megbecsült oktatóiként a tantárgyak több mint felét személyesen tanítják(olyan egzakt tudományokat is mint démonológia stb.) mára sokmilliárdos vagyon felett ül mint diktátor,a saját maguk részére adott a tagságtól elcsalt ,bőkezűen mért havi járandóságból származó személyes vagyon szerény számítások alapján is üti a milliárdos értéket és az általuk személyesen kiválogatott,lojális „lelkészek” is milliós havi jövedelmet kapnak már sok éve(ezek aztán gondoskodnak arról,hogy az üzlet zavartalanul menjen évről-évre).A gyülekezet által fizetett luxusautóról saját sofőrrel,a Tekeresen épített ,a Hit Csarnok építésekor a hívek adományaiból elsikkasztott pénzből épített luxusnyaralóról szót sem érdemes ejteni.Ezek a dolgok persze titokban zajlanak,a híveknek kérdezni sem szabad,mert az már lázadás és az ilyen pokolra kerül,hiszen”Isten emberére „támadt. Az egész olyan ,mint egy középkori vallásos rémtörténet!!!Vicces amikor egy -egy látványos médiakampány erejéig külön gyűjtést rendeznek jótékony célokra is,hogy a szekta társadalmi elfogadottságát előmozdítsák.Vannak látványos életváltozások is,de ezek hatása a későbbiekben szinte semmivé lesz az ordas agymosás hatására,ahogyan a hívek önálló gondolkozásra képtelen,a szektában tanult hazugságokat ismételgető papagájokká lesznek.Ez a Hit gyülekezet.

Hozzászólás a(z) Klárika bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük