Je suis Népszabóság


Nem szeretem a tudatmódosítókat, mert szeretem a tudatomat úgy, ahogy van és így azt hittem, hogy telebogyózták a sörömet tegnap valamivel, amikor azt olvastam a reggeli hírfogyasztás közben, hogy felfüggesztette az új tulajdonos a Népszabadság (nyomtatott és internetes) kiadását a koncepció újragondolásáig. A szerkesztőséggel közölték ezt természetesen utoljára.

1991-ben a Szovjetunióban, a puccs után betiltották a Pravdát, emlékszem, az pont ugyanilyen szívmelengető érzés volt. Persze, ne legyünk igazságtalanok. A mindenkori Népszabadság egy színvonalas újság volt, amit jó szakemberek írtak és szerkesztettek. Noha a hazaárulók újságja volt mindig, a Szabad Nép méltó utódja, Kádár kedvenc lapja, de a végletes politikai elköteleződés ellenére sokszor felbukkant a cikkek mögött az újságíró, a hozzáértő ember. A kilencvenes években a hétvégi mellékletét kifejezetten élvezetes és érdemes volt olvasni, még az olyan megrögzött fasisztáknak is, mint amilyen én vagyok. A Népszabadság is akkor halt meg végleg, amikor a jó kommunisták szép lassan liberálisokra cserélődtek (vagy liberálissá sorvadtak) és az elegáns hazudozás képessége lassan tovatűnt.

Fura, de a liberalizmus még a megrögzött bolsevistáknak is árt.

A Népszabadságnak talán a kétezres évek elejéig-közepéig volt jelentős szerepe a közhangulat, a nyilvánosság irányításában, az MSZP haldoklása az utódújság agóniáját is jelentette. Mindent elmond az, hogy nemhogy nem nyitottam meg a nol.hu-t közvetlenül évek óta, hanem ha a Mandíner szemlézte őket, akkor sem jutott eszembe kattintani, mert még az ATV honlapja is jobban kifejezte, hogy az FB-én éppen min pörögnek a liberáltak.

Helyét furcsa módon az Index vette át, ami szerintem a liberált oldal legnagyobb őngóljainak egyike, hacsak nem a Fidesz Orbán Viktor személyesen intézte ezt is.  Az Index ugyanis 2011-ig igyekezett középen maradni, kifejezetten jó újság volt, a jobboldal krémje is olvasta, sőt képes volt befolyásolni a jobboldali közhangulatot. Amikor az Index kisasszézott a politikai mező liberális legszélére, magához ölelve az összes olyan szexuális devianciát is, amelyekről Amerikában is csak mostanában derítik ki, hogy a szabadság részei, ezt a befolyásoló képességét pillanatok alatt elvesztette. Az Indexet manapság normális ember csak azért olvassa, amiért az ötvenes-hatvanas években a Szabad Népet például, hogy megtudja kit ítéltek halálra a héten. Ennek a mai megfelelője az, hogy az Index kiről hazudik valamit, illetve az, hogy melyik mentális zavarban szenvedő betegcsoport felszabadítását tűzte éppen zászlajára H. Clinton és néhány tettestársa.

A Népszabadság jelenleg, mint brand, gyakorlatilag értéktelen és ezáltal érdektelen.

Nincs mögötte politikai erő, mert az MSZP már rég nem az, és nincs mögötte ideológia sem, mert Magyarországon a fundamentalista liberalizmus társadalmi támogatottsága gyakorlatilag nulla, ráadásul követői nem vesznek napilapot. A Népszabadság persze dönthetett volna úgy is, hogy baloldali és így természetesen antiliberális vonalat követ, amihez még olvasókat is lehetne találni, de nagyon nehéz baloldalinak lenni ott, ahol mindenkit és mindent olyanok fizetnek, akik a valódi szociáldemokrata politizálást ugyanolyan retrográd dolognak tartják, mint a nemzetállamot.

A Népszabadság nem fog hiányozni. Az „új koncepció” bizonyára nagyon életképes lesz, de valamiért az az érzésem, hogy nem fogja segíteni a liberálglobalista, brüsszelita csoportok 2022-es választási összefogását az öt százalékért. A Népszabadság újságírói most elgondolkozhatnak azon, hogy jó ötlet volt-e beállni a sorba, amikor ajnározták a Megyót, kussolni, amikor a Fletó megpuccsolta és lelkendezni, amikor napi rendszerességgel elárulta az országot és nem mellesleg a baloldali szavazók tömegeit.

Ezek a csávok nem áldozatok, hanem csupán hosszútávon sikertelen elkövetők. Nem lehetnek megsértődve, az osztályharc véget ért.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

34 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalváért

    Hát kedves Paranoid, én is meglepődtem. Aztán azon lepődtem meg, hogy miért lepődtem meg. Kinek kellett ugyanis ez a sz.r?
    Nem tiltott is be, se ki senki semmilyen újságot.
    Egyszerűen elfogyott, mint a cérnaszál.

    A hullarablók pedig este küzdenek a Kossuth-téren. Na nem a sajtószabadságért, vagy a Néphazugságért, hanem azért, hogy írjon már róluk valaki. Akárki, csak mindennap írjon.

    Vagy legalább a Heller Ágnes vágókép lehessen.

  2. Paranoid Android

    Közben elolvastam az ellenzéki pártok reakcióit is. Kétségbeesve várom bárkinek a javaslatát, hogy hogyan menthetné meg Orbán Viktor a Népszabadságot? Mert ez is az ő felelőssége kétségtelenül!

  3. Azért van okunk az örömre! Szerintem ezzel lett végleges a rendszerváltás! A leggennyesebb komcsi lap is ment a gajdeszba a hazug firkászokkal együtt.

  4. Annyira örülök, hogy Te ilyen boldog vagy. Jó lehet a Te országodban élni. Ott nincsen heti 10 korrupciós botrány, ugye? Ott nem folyik olyan rendszerszintű lopás hosszú évek óta, amihez képest a szocialisták erkölcsös szűzleánynak tűntek? Ott nincsenek ezek az idegesítő lapok, amik kitalálnak mindenféle hazugságot a Viktorról, Rogánról, Matolcsyról, a Lázárról vagy éppen a roma honfitársaink felemelkedéséért keményen dolgozó Farkas Flóriánról. Van ott viszont Magyar Idők, a PS és a 888.hu, hogy közvetítések az erényes jobboldali keresztény értékrendet, és persze hogy mellékesen hozzák a napi kötelező libsibolsizást (Te ebben nagyon jó vagy, csak így tovább, ez a biztos előmenetel útja a NER-ben!), míg a köztévén egész nap azt láthatjuk, hogy Viktor hogyan ment meg minket a Magyarországot elfoglalni akaró (ki ne akarná? itt a legjobb élni!) migráns hordáktól.

    Szerencsések vagytok, a züllött Nyugat csak álmodhat ilyen országról.

    • Paranoid Android

      Én jól érzem itt magam.:))) Te nem.:))) Szerinted ki járt jobban?:)))
      5 milliárdos veszteség 8 év alatt. Nem fizettek rosszul a Népszabinál.
      Amúgy nem csodálkozom, hogy depi vagy, a nyolc év csodálos mszpszdsz kormányzást nem lehetett egyszerű feldolgozni.:)))

      • Nyilván Te, én húzok is el innen amíg lehet. Persze hosszabb távon lehet nem annyira jó, hogy elmennek a huszonéves diplomások, de legyen ez az unokák gondja (akiknek nagy része nem itthon fog megszületni, kérdés haza akarnak-e majd jönni). Szerinted a Magyar Idők mennyi veszteséget termel? Nem baj, hogy sokkal kevesebben olvassák, mint a Népszabadságot, és csak azért létezik mert a kormány tömi hirdetésekkel? Szerinted ez szabad piac? Senki nem nézi a közmédiát, közpénzből megy a kormánypropaganda egész nap. Szerinted ennek így kéne lennie? Kezdjem el sorolni az elmúlt egy év korrupciós botrányait, amiről viszont nem számol be? Szerinted az jó lesz, ha nem lesz Népszabadság, hogy megírja, hogy a Matolcsy közpénzből tömi a szeretőjét a Rogán meg helikopterrel járkál (amiről később hazudik)? Szerinted az jó, ha az emberek erről nem hallanak? Rohadtul nem érdekel az mszp vagy az szdsz, koromnál fogva sem lehet közöm hozzájuk, menjen mindenki a börtönbe aki lop. Ti is így gondoljátok?

        • NE. Csak azt ne. Nem elég hogy ellopta Orbán Viktor a Népszabadság újságíróinak pénzét, de még Te is elmész, egyszerre ez már sok lesz nekünk. Mi lesz ebből az országból? Ki fog ezentúl reggeltől estig a Fidesz korrupciójáról beszélni??? KI??? Ki fogja megírni, hogy Matolcsy közpénzből tömi a VS.hu-t? Nem veszíthetünk el egy ilyen fiatal, önállóan gondolkodó, felelősségteljes DIPLOMÁS szakértőt.

          • Ki mondta, hogy ellopta a Népszabadság pénzét? Attól, hogy te kifigurázol, az elvándorlás nem lesz kisebb probléma. Szerinted jobb az, ha nem beszélünk a korrupcióról? Nem akarsz inkább érdemben reagálni arra amit írtam, vagy az túl megterhelő lenne?

        • homoródkarácsonyfalváért

          Üdv Anna! Azért ezek a Népszabadságosok olyanokat irogattak, hogy „Soha többet”, aztán még több lett.

          És ez nem történelem. Akasztgatni nem ugyanaz, mint politizálni, vagy ne adj Isten lopni.

          A rossz közérzetedért úk felelnek, vagy az apukájuk.

          • Nem, a rossz közérzetemért a mindent átható korrupció felel. Te sem akarsz erre reagálni? Szerintetek ezek a botrányok rendben vannak? Az uniós pénzek lenyúlásától odáig, hogy mindesz fideszes rokon helyzetbe lett hozva? Szerintetek ez rendben van?

          • Te sem gondoltad, hogy egy DIPLOMÁS huszonéves fiatalt ilyen olcsó fasiszta demagógiával meggyőzhetsz:D

            Anna: Ki fog ezentúl reggeltől estig a fiatalok elvándorlásáról beszélni? KI??? (Bárcsak megengedné a Fidesz, hogy legyen egy baloldali médium is a rengeteg kormány által pénzelt propaganda ellensúlyozására)
            Így jó? Ennél lejjebb nem megyek, még egy DIPLOMÁS kedvéért sem a megfogalmazásban 😛

          • homoródkarácsonyfalváért

            Sajna a választ lehetőség a nevem alá jött, de a válasz persze, hogy Annának megy.

            Milyen szép is volna, ha nem volna korrupció. Például ha nem volna politika, akkor nem volna korrupció.

            Csak az a gyanúm kedves Anna, hogy Te azért mennél el Mo-ról, mert máshol több pénzt kereshetsz. Az EU vezetői nagyságrendekkel több pénzt tesznek zsebre, mint amiről magyar korrupt politikus álmodhat. De az vélhetően nem zavar téged, talán igazad is van, a köznépnek is marad egy kis pénz.

            Ami viszont nagyon zavar, az a hazaszeretet. Tehát nem a hazaszeretet hiánya, hanem az, hogy valaki nem is tudja, mi az.

            Na, ezért nagyon sokat tettek a Néphazugságosok, így nem fáj értük a szívem.

          • vektortér ???? Nem tudnál esetleg csak megpróbálni reagálni arra amit írtam? Még leírhatod ötvenszer, hogy „DIPLOMÁS”, ez nem takarja az értelmes reakció hiányát…

            homoródkarácsonyfalváért… Te nulla konkrétummal tettél egy feltételezést (az EU vezetői sok pénzt tesznek zsebre – miről beszélünk? sok a fizetésük? lopnak?), ezzel kvázi felmentve az itthoni rendszert (amiről viszont nagyon könnyen bizonyítható, hogy elképesztő összegű EU-s támogatásokat nyúlnak le)? „Ha nem volna politika, akkor nem volna korrupció” azt jelenti, hogy mindent lehet? Vagy meddig terjed ennek a népi böcsességnek a hatálya? Amíg olyanok lopnak, akiket nem annyira utálsz? Van valami összeghatár? Őszintén érdekelt, hogy Ti miben hisztek, most látom, hogy semmiben.

            Hatalmas tévedés, hogy csak azért akarnék elmenni, mert többet kereshetnék külföldön. Azért nem akarok otthon dolgozni, mert nem akarok hozzájárulni egy olyan rendszerhez, ami nem az ország fejlődésébe fektet (lásd az oktatási rendszer és egészségügy állapotát – nyilván nem a mostani kormány tehet mindenről, de hogy inkább csak romlik az eddig is egészen siralmas helyzet, az egészen biztos – pedig egy jó oktatási rendszer nélkül ennek az országnak nem lesz semmije), hanem a saját köreinek fenntartását szolgálja.

            A hazaszeretetről pedig annyit, hogy nem írogatnék itt nektek és kavarnának fel az otthoni hírek, ha nem érdekelne Magyarország.

            Ezek után a kérdésem ugyanaz: Titeket miért nem zavar, hogy minden napra jut egy korrupciós botrány a NER-ben?

          • Anna:
            A valóban művelt emberek megértik az utalásokat és tudják, hogy mikor nem kéne megszólalni. Akkor kezdjük az általános iskola alsóbb szintjein:
            Magyarországon jó élni. A heti 10 korrupciós „botrány” a rendszer részét képezi (egy-kettő mögött lehet valami, a többit meg kitalálják, akiket ezért fizetnek), elkerülhetetlen, sőt egyfajta feszültség levezetésként szolgál az alacsonyabb rétegek számára, és elrejti a rendszer tényleges hibáit. Például, ha önhibádból nem sikerül valami az életedben, vagy nem úgy, ahogy szeretted volna, csak szidod azt a … Fideszt és máris jobb lesz a lelkiismereted. Egyébként ameddig nem kell IMF hitelt felvenni, addig nem érdekel, mibe fekteti az MNB a profitját.
            Nincs olyan jelenség a világon, amihez képest a szocik „erkölcsös szűzleánynak tűnnek”.
            Amikor Te elkezdesz azon nyavalyogni, hogy mi lesz Magyarországgal balos újságok nélkül, az arra enged következtetni, hogy a „nyugat” mellett Magyarországról sem tudsz semmit.
            Második kommentedben meg ráteszel még egy lapáttal. Önimádó, tájékozatlan hisztis libaként beállítva magad. Csak nem Te könyvelted a Magyari Idők-et és a Népszabadság-ot is? Fogalmad sincs arról, melyik mire és mennyit költ, és milyen bevételei vannak, azt főleg nem, hogy melyiket hányan olvassák.
            Sokakat nem érdekel a bulvármédia (szeretők, helikopterek, táskák, stb.). „Menjen mindenki a börtönbe, aki lop” OH boy…. Ne álljunk meg, menjen mindenki börtönbe, aki nagy nyilvánosság előtt tudatosan hazugságot állít, politikai, gazdasági haszonszerzés céljából. (Pl.: ha valaki azt mondja, hogy alkotmányellenes a 98%-os népszavazás után alkotmányt módosítani)
            „könnyen bizonyítható, hogy elképesztő összegű EU-s támogatásokat nyúlnak le”  Ez Nálad a konkrétum??? Gratulálok. „romlik az eddig is egészen siralmas helyzet, az egészen biztos” Konkrétum. LOL.
            Konkrétan Te nem tudod, mi az a konkrétum.
            A hazaszeretet nem abban nyilvánul meg, hogy érdekel-e Magyarország, vagy, hogy tetszik-e a jelenlegi rendszer, hanem, hogy teszel valamit, hogy jobb legyen.
            Az az oktatási rendszer, amelyik még Neked is diplomát ad, tényleg komoly gondokkal küzd és nem a fejlődésbe fektet. Csak a kíváncsiság kedvéért: milyen büfészakot hallgatsz, és hol akarsz mosogatni? (Esetleg elmész Brüsszelbe politikai szakértőnek?)

        • Ugyan Anna! Az ilyen büfészakos diplomások, mint Te húzzanak el nyugodtan. Pont a firkászfajtákból van túl sok. Nulla haszon, semmitmondás. Büdös a munka nekik, köznevetség és hiszti amit csinálnak.
          No akkor húzzál el, menjél a …. de gyorsan!

          • Már külföldön tanulok, nem kell aggódnod, de szerinted ha elküldesz a búsba, mert felhozom azt, hogy mennyire korrupt a rendszer otthon, akkor az válasz az általam feltett kérdésekre?

        • Paranoid Android

          Az a baj, hogy csak az ideológiai ellenségeid ügyei zavarnak, a haverjaidé nem. A Népszabi annyit hazudott már, hogy írhatnak akármit, még a semleges olvasó sem hisz nekik. És nyilvánvaló ügyekben is mindig hazudtak.
          Tényleg azt gondolod, hogy hiszünk olyanoknak, akik évekig nyomták a Gyurcsány szekerét? Tényleg?

    • Más is látja az állatorvosi lovat? Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy tudatosan valaki ilyen szinten tudjon trollkodni.

  5. Benedek Elek

    Má’ huszonöt éve kellett volna. Azt hallottam, hogy a rendszerváltáskor szépen összecsomagoltak, karton dobozba tették Kádár fényképét, a Leninösszest, meg a sok kis vörös bársonydobozba zárt kitüntetéseiket. Közben arról beszélgettek, hogy ki, milyen új szakmát fog tanulni. Aztán el telt egy hét. Aztán kettő, meg három. Ők is meglepődtek, hogy senki sem szólt nekik, hogy vége, meg az újságosoknál is többen látták a kinyomtatott lapot. Hát visszatették a Leninösszest, meg a többi kacatot a polcra. 5 milliárd veszteség? Aprópénz ahhoz képest, hogy mennyi kárt okoztak az országnak….

    • A Szabad Népet megszüntetni kellett volna 1957-ben, nem átkeresztelni. Akkor egy új lappal indultak volna Kádárék az MSZMP-vel. De nem, ők felvállalták a régit. (Bár a könyvtárak nem adhatták ki, csak kutatóknak megbízólevére. Zárt állományba kerültek a Szabad Nép lapszámok.) Nos ezért és a folyamatos 1949-től jövő lapszámozás miatt végülis most a Szabad Nép szünt meg, és ennek már 1957-ben meg kellett volna történnie!

  6. Pedig már kezdtem elhinni, hogy a balos médiát a Fidesz tartja fenn, hogy lejárassa az ellenzéki pártokat a színvonaltalanságukkal, ezek szerint valószínűbb, hogy külföldről pénzelik őket teljesítmény alapján…

  7. tökmindegy

    Ti is csak azért léteztek, mert folyamatosan töm titeket pénzzel O. Viktor és holdudvara. A Népszabadság, még ha nem is értettem mindenben egyet vele, egy évtizedek óta meglévő korrerk napilap volt. Gyanúm szerint ti fele annyi ideig nem fogtok létezni, mint ameddig a Népszabadság létezett.

    • Paranoid Android

      Fura, hogy valaki büszke tud lenni egy ilyen hazaárulásban és tömeggyilkosságban fogant pártlapra, amely egész története során a kommunisták, a gyilkosok, a liberálisok, a mindenkori hazaárulók oldalán állt.
      És különösen az édes, hogy most meg a fenntartását magától a gyűlölt OV-tól várja.
      Ti teljesen meggárgyultatok már.:)))

      • Á, hát csak a „lenini úton” megszokták, hogy az ellenfél maga veszi meg és adja oda a ballibnek a kötelet, hogy majd aztán arra akassza fel a ballib hóhér.

  8. Pongrácz László

    Hol voltatok, amikor Pesti Hírlap megszűnt? Óriási paláver volt, hogy a piac már csak ilyen. Hát akkor ezt vegyétek tudomásul!

  9. orbán megvett, majd beszántott egy neki nem tetsző lapot
    örvendezzetek, hülye fideszkomcsik

  10. Ritka jó gyorselemzés.
    Csak azt remélem, ezzel nem lesz több ilyen szegény Anna-féle a magyari oldalakon.

  11. homoródkarácsonyfalváért

    A legfrissebb fejlemények:
    12/09/2016
    Az Európai Bizottság egykori elnöke, Jose Manuel Barroso etikai vizsgálattal néz szembe azt követően, hogy az amerikai Goldman Sachs banknál vállalt munkát.

    Utódja, Jean Claude Juncker rendelte el a vizsgálatot, miután Barrosót júliusban a bank tanácsadójának nevezték ki.

    Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker által kezdeméynezett vizsgálat dolga megállapítani, hogy Barroso megszegte-e az EU etikai irányelveit.

    Juncker levélben kérte Barrosót, hogy „tisztázza új felelősségi körét és a szerződése egyéb részleteit”.

    Az Európai Ombudsman, Emily O’Reilly elégedett, hogy Juncker elnök válaszolt az aggodalmakra.

    Európai parlamenti képviselők egy csoportja azt követeli, hogy vonják meg Barroso EU-s nyugdíját.

    Az EU alkalmazottai is dühösek emiatt:

    – Ez botrány, de megmutatja, hogy baj van Európában és az Államokban is, mert ugyanaz a két rendszer. Az emberek ingáznak a magángazdaság és a hivatalok között, ez megkérdőjelezi a demokrácia működését.

    Barroso még nem válaszolt Juncker levelére.

    Az egykori EU-s vezetők nyugdíját megvonhatják, ha bebizonyosodik, hogy megszegték az Unió etikai kódexét.

  12. Hanyan lehettek a Kossuth téren tegnap? Túlozzunk egy kicsit, mondjuk ötezren. Az ő logikájuk szerint (népszavazás) a többi 9 millió valahányszázezer viszont kifejezetetten örül, hogy megszűnik a Szabad Nép utódlapja, ahogy lassan kimúlik a magyar kommunista párt mai képviselője is.

  13. Nyilvánvaló, hogy a kormánypártok célja a más irányú sajtó teljes megszüntetése. Ehhez sok pénz kell, de nekik aztán van dögivel. Ha nem történik valami a társadalomban, akkor így jár majd a Népszava, 168 óra és a többiek is.

    • Süket dumát nyom. Ez az, ami nyilvánvaló. Pecina nem kormánypárt. Elő a bizonyítékokkal, ha az ellenkezője az igaz. Gyorsan, mielőtt késő.
      Hazaáruló, magukat függetlennek hazudó zsurnalisztákra éppúgy nincs szükség, mint politikai pandantjaikra.
      Majd ha képesek lesznek egy valóban értelmiségi és nem nemzetellenes felfogást megélni és képviselni, akkor meglesz a helyük. Nem soros pénzből persze.

Hozzászólás a(z) Alex bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük