A FOCI csodája

Csak Isten tudja, hogy a focival mit helyettesítünk. Némelyek szerint a háborút, mások szerint általánosabban a kollektív közösségi őrület iránti igényünket elégítjük ki eme vicces játék iránti szurkolási szenvedélyünkkel.

Józan ésszel tényleg nehéz megmondani, hogy miért érdekelnek a Ferencváros csapatának bajnoki eredményei, vagy miért tartom fontosnak, felemelőnek, hogy a nemzeti válogatott legyőzze az ausztriai bevándoroltak vagy a belgiumi bevándoroltak csapatát. Eredetileg nem is akartam nézni az EB-ét, mert Nyugat-Európából nem nemzeti válogatottak, hanem összevásárolt honosított játékosok clubcsapatszerű képződményei vesznek részt az eseményen. Persze szép dolog ez a clubfoci, ha az angol első osztályban adják elő, de angol focinak hívni teljesen felesleges, üzleti foci ez, nem több.

A fiam kiskorában azt hitte sokáig, hogy a franciák fekete bőrűek, mert sikerült valamelyik csapatsportág egyik olyan válogatottját kifognia a tévében, amelyben csak nagydarab néger csajok virítottak kék mezben. A francia, a német, az osztrák, az angol, svájci „válogatott” és kisebb részben a déli és északi országok csapatai is egyre kevésbé fejezik ki a focijukkal a korábban rájuk annyira jellemző nemzeti karaktert, hanem sokkal inkább azt, hogy az őshonos népesség ifjúsága már sok pénzért sem elég motivált a focipályán rohangálni ebben a rohadt melegben.

Szembetűnő Kelet-Európa és Magyarország elmaradottsága ebben a kérdésben, itt még a bevándorlóktól is elvárják – nagyon igazságtalanul természetesen – hogy pár száz éve itt éljenek és/vagy magyar, vagy egyéb helyi legyen az anyanyelvük.

Itt kell megemlékeznünk arról az igaztalanul kevésbé méltatott tényről, hogy Csányi Sándor, az oligarchák oligarchája, amikor átvette rovancsolásra a magyar focit, a magyar tanácsadói szavára hallgatva, ugyanolyan ostoba döntéseket hozott, mint bármelyik elődje. De amikor a csőd nyilvánvalóvá vált, képes volt kiváló döntések meghozatalára is, olyanokat, amelyek gondolom a vagyonát is megalapozták. Dárdai felkérése a fenomenális személyi döntések iskolapéldája, a szakmai tudás és vezetői képesség Magyarországon nem magától értetődő elismerésének az egyik első sikere. Dárdai a jó értelemben vett tudatos karrierépítő szakember, aki mindig igyekezett a hideg racionalitást ötvözni a saját személyisége számára legelfogathatóbb érzelmi következményekkel. És ezt át tudta adni a magyar játékosoknak is.

Fura módon, de nagyon normálisan, egy Németországban töltött sikeres karrier során csak azt tanulta meg a németektől amit érdemes, eszébe sem jutott németté válni, első tétmérkőzésein pont azt tudta visszaadni a válogatottnak, amit az a nemzeti karakteréből a hatvanas évektől kezdve teljesen elvesztett.

A foci ugyanis katonásdi is, táplálkozik a nemzet katonai éthoszából, habár ez ma már nem magától értetődő. A fegyelmezettség, az egymásra támaszkodó mozgás és cselekvés, a feladatkörön belüli autonómia mind-mind katonai erény is, amiben a magyar férfiak mindig is kifejezetten jók voltak. A magyar virtus kiválóan illeszthető volt ezekhez a korlátokhoz, ha a vezetés képes volt ezt összehangolni. És a magyar virtus leginkább azt jelentette, hogy az emberek hittek magukban és hittek azokban, akikkel a tapasztalatuk alapján ez az együttműködés sikeres lehetett.

Képesek voltak közösségként működni és az esélyek ellen is megharcolni.

Dárdai és Storck alatt úgy játszottunk le tizenegynéhány tétmérkőzést, hogy szinte soha nem szóltak mellettünk az esélyek és mégis mindig sikerült megőrizni a becsületünket. Azért szeretjük ezt a csapatot, mert ez nem adja fel, küzd, pszichikailag nem törik meg, nem törődik az esélyekkel, adja azt, amire képes. Az izlandi meccs volt ennek jó példája, ahol a kishitűség legkisebb jele nélkül harcoltak, pszichikailag nem inogtak meg, ami emberemlékezet óta nem sajátja a magyar focinak és attól tartok a nemzetnek sem. Storck valószínűleg egy szerethető ember, ami azért lényeges, mert mi magyarok sokszor többre vagyunk képesek szeretetből, mint tiszteletből. Storck nagyon ért a focihoz, ez a magyar edzői karhoz képest különösen brutálisan szembetűnő, de eddigi sikereinek a titka nem csak az iránta érzett tisztelet, ami abból táplálkozik, hogy mindenki érti és érzi, hogy tudja mit csinál, hanem sokkal inkább az, hogy bajtársi légkört tudott teremteni a csapatban.

Geráról mindig tudtuk, hogy milyen, de a kiégett Dzsudzsákból motivált vezért csinálni nem volt kis feladat. Dárdai és Storck megadta azt az élményt a játékosainak, hogy milyen egy „jó csapatban” futballozni. És jól is futballozni. És a játékosok megtapasztalhatták, hogyha kifelé mutatni tudják azt az erőt a játékukkal, akkor hirtelen olyan pozitív érzelmek kezdenek áramlani feléjük, amelyekről nem is álmodtak.

A magyarok most végre a nemzeti erényeikkel azonosulhatnak, azzal, amiről tudják, hogy igazából jó bennünk. Végre van újra olyan, hogy „mi”, olyan „mi”, amely sikerben-bánatban is megmarad és amelyben mindig benne van, hogy legközelebb ugyanezzel az erővel kezdjük újra. Én imádnám azt, ha a háborút végleg focira cserélnénk, ezt nyilván nem kell magyarázni. De különösen úgy, hogy nagyon hosszú ideje először megy ki egy magyar focicsapat úgy a pályára, hogy az elsődleges produkció nem a győzelem, hanem a mutatott mentális erő és a jó játék.

Ha a csapat ma este jól játszik és az eddig csodált lelki erejét megtartja, akkor sokkal többet adtunk egymásnak, mint amit bármikor is remélni mertünk korábban.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Az Eszenyi-gyilkosság oknyomozó története

Mint közismert, Eszenyi Enikőt, a Vígszínház (legújabban volt) igazgatóját az elmúlt napokban előre megfontolt szándékkal, …

3 hozzászólás

  1. fűnyírós

    Igényes ember messziről kerüli a magyar focit.

  2. Végre van valami ami megtestesíti a Mi fogalmát. Egészen pontosan azt,amit a “haladó” demograták állandóan el akarnak venni Tőlünk.
    Hülyék vagyunk,ha hagyjuk. Jelenleg,csak kiröhögjük ezeket.

  3. A háborút semmiképp.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük