Cseh Katalin visszatért! Minőségi csere a Momentumban!


Gréczy Zsolt visszatérése óta nem volt ekkora comeback a magyar politikában. Mondjuk nem a politikai teljesítményével vétette észre magát egyik sem, hanem csupán az utóbbit föltették a következő listára, míg az előbbit gondosan rárejtették 2022-es a parlamenti listára, hogy a várható EP választási baleset után is maradjon neki valami minimális menekülőút.

Szerencséjére Fegyőr elintézte magát és így egy kevésbé fizetett, de kevesebb utazgatással járó képviselőséget is kipróbálhat a botmixeres abortusz lelkes híve. A Momentum demokratáit így az a veszély sem fenyegeti, hogy egy új arcot kell megismerniük, meg hát Katalin már bizonyított, majdnem annyira okos, mint a Donáth Anna.

Megmondom az őszintét, én már elfelejtettem, hogy van Momentum nevű párt. Nem azért mert volt és egyszer csak megszűnt, hanem azért, mert a nemlétezés egyik formájából a másikba váltott. A régi nem létező Momentumról sokat írt a független sajtó, majdnem annyit, mint most a Tisza Pártról, majd az okos politizálásuk után a nemlétezés másik formájába difundáltak át, abba, amelyben már nem ír róluk a sajtó. Fegyőr, Gelencsér, Donáth Anna, Tompos Márton. Ezt most emlékezetből írom és ha nagyjából is stimmel, akkor ezentúl azzal fogok dicsekedni, hogy fel tudom sorolni az MSZP összes elnökét (társelnököstől) 2010 után, sőt azt is fogom hazudni, hogy a mostanit is felismerem, ha látom.

Cseh Katalin maga a káderhiány fogalmának megtestesülése. Egy Kunhalmi Ágnes, annak azon képessége nélkül, hogy egy kicsit is kedves legyen. Katalin is az az ellenzéki politikus, akinek jól jön a mentelmi jog. Szabó Tímea, Vadai Ágnes két politikai személyiség, akiknek megtekintése után az ember meggondolná, hogy részese akar-e lenni a magyarországi ellenzéknek, hát még úgy, hogy a veszély fenyegeti, hogy olyan életutat jár be, beleértve a személyiségfejlődésüket és a kedvességüket, mint ők. Hát még ha nő az ember, akkor ennek mennyire intő jelnek kellene lennie.

Cseh Katalin megképviselősödése arra is emlékeztet bennünket, hogy Magyar Péter is ebből a szegmensből válogat, csak ő, tulajdonképpen dicséretre méltó őszinteséggel, a legnyilvánvalóbb tulajdonságuk alapján nevezte be őket a magyar nyilvánosságba. Agyhalott kvóta, na ezt sem gondoltam, hogy megélem. Ráadásul jelen esetben is a női kvóta terhére. Olyan emberekről beszélünk, akik nem látják meg az iróniát abban, hogy egy transznő a női kvótának hála lesz bármi olyan, amihez egyébként alapesetben érteni kellene.

Istenem! Cseh Katalin mennyit fog hozzátenni az ellenzék szellemi színvonalához! Mondjuk az András után keletkező szellemi űrt azért ki fogja tölteni, szó, ami szó, de ehhez kellettek azért az András képességei is.

Ízlelgessük ezt a gondolatot, a Momentum vezetői és tagsága Cseh Katalintól várja, hogy a párt visszanyerje régi fényét, és újra a parlamenti küszöb fölé mérjék őket egy olyan kutatásban, amelyet ők fizetnek. Mert az olyanban, amelyet más, bárki más fizet, tutira nem lesznek soha többé öt százalék felett. Komolyan vehető kutatásban talán 9 százalék volt a legtöbb, amit „mértek” nekik, illetve az önkormányzati választásokon ott, ahol nem volt Tisza Párt (tehát a megyei listákon például) érdekes módon sok helyen a Momentum volt a szavazási lehetőség nélküli „tiszások” menekülőpártja. Látszólag tehát az ellenzéki törzsszavazók egy részének fejében a két párt „egyhülyeség”.

De ez nem jelenti azt, hogy reális várakozás az, hogy Cseh Katalin majd lenyomja Magyar Pétert. Az igaz hogy agresszív is, hisztis is, még Manfred Webert is tudná szeretni, de Péter mindent elsöprő bunkóságára nem lesz ellenszere, észre se fogják venni, még azok sem, akik valaha azt gondolták, hogy esetleg egyszer egy téttel bíró választáson szavaznának a Momentumra. De Katalin legalább addig is fűtött helyen lesz.

Vezető kép: Cseh Katalin, a Momentum képviselõje (k), miután esküt tett az Országgyûlés plenáris ülésén 2024. december 16-án. A képviselõt Fekete Gyõr András összeférhetetlenség miatt megüresedett helyére jelölte a Momentum. MTI/Kovács Attila


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Valakinek ki kell menni beszélni a ház előtt őrjöngő elmebeteggel

  A régi szép idők voltak még, a nyolcvanas évek, amikor még úgy tűnt, hogy a …

13 hozzászólás

  1. Királytigris

    A képen: A szemetet összefújta a szél…..

  2. Minél több okos, jól képzett, nyelveket beszélő nő ül a magyar parlamentben és képviseli a női emancipációt, annál jobb!

    • Nézzük_magát_a_dolgot

      Tisztelt Lúcia! Az én tapasztalatom szerint agyrém a nők előnyben részesítése a politikában. Hisztis, elvakult, szélsőségesen gonosz nagyobb arányban fordul közöttük elő, mint a férfiaknál, pedig azok se angyalok. Másrészt mekkora szamárság az alkalmasság fokmérőjeként kikiáltani a „nyelveket beszélő” kitételt. Ön szerint mennyire szükséges „nyelveket beszélni” a tisztességes és magyar érzelmű politizálás szempontjából a parlamentben? Beidegződött rossz és szegényházi dolog ez a „nyelveket beszélő” dolog. Igen, idegen nyelvtudás szükséges tudósoknál, üzletembereknél, EU-s politizálás során, de itthon mi értelme van? Ez a „nyelveket beszélés” a hajdani „érettségizett ember” szegényházi áhítatos tiszteletének modern utódja.

      • Lúciának tökéletesen igaza van. A parlament egy bornírt, hímsovén mocsár, ahol mindennapos dolog a nők tárgyként való kezelése és sértegetése. És tessék megnézni hány női miniszter vagy államtitkár van a kormányban, de frakcióvezetőből sincs túl sok. Csak úgy lehet javítani ezen az áldatlan helyzeten, ha segítjük a nők előrejutását a politikában, hiszen az ő pragmatikus érzékük és empátiájuk nélkül esély sincs a mostani marakodás és gyűlölködés feloldására.

  3. Az 1 %-os, momentumhoz jött az erösités Cseh, igy továbbiakban is marad az 1 %.

  4. Ez a rakás itt a képen úgy néz ki ,mint a tábori pottyantós tartalma, egy hónapos intenzív használat után .
    Remélhetőleg csóró kaka, bemutatja hogyan kell a padok alatt botmixerezni,idegbajossan,belöve rángatózni !

  5. Lúcia 19:04
    Tisztelt Lúcia, lenne részigazság abban, amit ír, de ha ezt a közéletben többszörösen leszerepelt botmixeres bányarémre vonatkoztatná, avval két gond is adódik. Az egyik az, hogy a felsorolt tulajdonságok közül a némi nyelvtudáson kívül ő mással nem rendelkezik. A másik gond vele annak a köztiszteletet kiérdemlő előéletnek és értékes emberi karakternek a hiánya, ami nélkül valakinek a parlamenti jelenléte az Ország Házának és a magyar belpolitikának a kimosdathatatlan szégyene.

  6. CseKa egy külföldről ránk küldött biorobot ügynök. Nem is itt nőtt fel, még a magyarokat sem ismerheti. Nem is képviseli. Tartoi irányba állítják és daral, daral, darál. Elviselhetetlen.

  7. csakafidesz

    Fel lehet tenni a kérdést, hogy miért végzi el valaki az orvosi egyetemet, ha nem akar betegeket gyógyítani? Ha nincsen benne a segítő szándék, az elhivatottság. Nos felállhat menet közben is, hogy neki nem megy, hányingert kap a vértől és a váladéktól, nem bírja a látványt. A kérdés nemcsak az orvosi pályára vonatkozik! Miért akar képviselő lenni az aki nem képvisel senkit, de nem is akarna képviselni senkit. Elszaladna, ha megkérnék rá. Igaz sok ügyvéd is politikusnak megy, holott egyetlen perbe fogotton sem akar képviselni, inkább megy politikusnak. Vagy kereken bevállalja, hogy nem ért semmihez és a kétfarkú kutyapárt tagjaként padokat, buszmegállókat festeget és „politizál”. A ‘nép’ szót talán ismeri, de egyetlen néphez sincsen köze, legkevésbé a magyar néphez.

  8. csakafidesz leírtad az igazságot esze annyi mint a tiknak fater meg vett néki mindent

  9. Okoska törp.

    Kedves csakafidesz! Nagyon sokan vannak,akik orvosok akarnak lenni,a sok pénz miatt,és főleg a Dr. miatt!
    Nem biztos,hogy gyógyítani akar,de lehet,hogy magasról lesz@rja a betegeket! Státusszimbólum! Nem is tudom,mi a francnak,van még az orvosi diploma kiosztáson,a Hippokratészi eskü? Jó,ha a több száz diplomás között akad egy fél tucat,aki tényleg megfogadja az esküjét! Szomorú!

  10. Vajon miért gyűlöli paranoid android ennyire a nőket? Talán mert emlékeztetik arra, hogy a mikroméretű pöcse semmire sem jó? Ezért nem meri vállalni a saját nevét 14 év NER után sem? 🤣🤣🤣

  11. Azonnal kérni kell a mentelmi jogának felfüggesztését és a 4 milliárdos Eu pénz sikkasztásért felelősségre vonni, vagyonelkobzás és börtön (sok év)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük