Az ellenzék „beárazta” a posztkommunizmushoz fűződő bensőséges viszonyát az emlékülés bojkottálásával!

Kedvenc kommunista propagandalapunk, az Index például azon háborog, hogy a mai parlamenti emlékülésen elfogadott nyilatkozat posztkommunistázza az 1990 és 2010 közötti időszakot. Mi másozni lehetne, ha például ebből a 20 évből 11-ben volt kommunista funkcionáriusok ültek a miniszterelnöki székben, meg egy évig egy profi libaeltüntető? (Bocsánat, egy ember, aki pár millió liba árát elfelejtette elkérni az ukrán üzletfeleitől.) A maradék időben pedig a másodvonalból aknázták alá a jobboldali kormányok munkáját.

A magyar politikai élet diszkrét bájának része, hogy sem a nemzetiszocialisták (Jobbik), sem a zöldek (LMP), sem a liberálisok (tulajdonképpen mindegyik), sem a kommunisták (MSZP) nem tartják Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát posztkommunistának. Mondjuk azt persze tudjuk, hogy a szívük mélyén minek tartják, de nyilvánosan azért mindig megvédik. Annak ellenére, hogy mindegyik zsebLenin azt gondolja, hogy személyes hatalmi ambícióinak legnagyobb akadálya Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára. Elképzelem például Burány Sándort, akit azzal büntet az élet, hogy a Párbeszéd frakciójában kell ülnie. A nem posztkommunista képviselő 1982 és 1989 között az MSZMP tagja, 1988 és 1989 között a XIX. Kerületi Bizottság gazdaságpolitikai munkatársa, 1989-ben pedig az MSZP alapító tagja volt. Mondjuk egymaga 1000-szer intelligensebb, mint az egész ellenzék összesen (mert sokan vannak a negatív tartományban), ő biztos nem bírná ki röhögés nélkül kimondani (négyszemközt biztos nem), hogy a kilencvenes évtized nem volt posztkommunista. 

A magyar parlamentben ülő, az Európai Parlament ultraliberális pártcsoportjának kihelyezett tagozataként működő ellenzék azonban egységesen posztkommunista most is. A lehető legrosszabb lenini értelemben véve az. Érthető, hogy ennek megszavazásától elzárkóznak.

Ma a magyar parlamenttel egyhangúlag nem lehet elfogadtatni egy antikommunista nyilatkozatot. 

Ezen nem nekünk, hanem azoknak a szavazóknak kellene elgondolkozniuk, akik ezeket az embereket a parlamentbe küldték egy szabad választáson. Szabadon küldték őket, senki nem presszionálta őket erre, nem járkáltak a választások előtt bőrkabátos, dominakorbácsos Szabó Tímeák a munkáskerületekben (mert már nem nagyon vannak munkáskerületek), hogy csak a Népfrontra lehet szavazni. 

A kommunista nosztalgia, az MSZP utódpárti volta, a rendszerváltás és a privatizáció elcsalása hiába nyilvánvaló tény, hiába a személyi kontinuitás a mai ellenzék és a kommunista diktatúra között, a nyugati liberálisokkal kötött megbonthatatlan szövetség menlevél a kommunistának, nyilasnak, ha elég lelkesen harcol a legitim nemzeti kormány ellen. 

Nagyon kíváncsi lennék, hogy vajon milyen „ünnepi” nyilatkozathoz tudná adni a nevét jelenlegi csodálatos ellenzékünk. Miután egyszerű agyműködésük lemodellezhető egy 1984-es gyártású alap zsebszámológéppel vagy egy hangya agyával is, megírtam az ő nyilatkozatukat, ne felejtődjön el már az álláspontjuk.

***

Mi, az Európai Egyesült Államok magyar protektorátusának képviselői, az Európai Bizottság elnökének kegyelméből, nyilatkozatot adunk ki az 1990-ben, még a fasiszta pártok indulása által szennyezett illiberális választások nyomán alakult „országgyűlés” alakuló ülése alkalmából. 

Kétségtelen, hogy 1990-ben a szélsőjobboldal tért vissza a hatalomba, amely még nem rendelkezett akkor olyan megjavulni képes politikai alakulatokkal, mint a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amely a liberalizmus új dimenzióira tanított meg bennünket. A nyilas hatalomátvétel után az irredentizmus, a sovinizmus, a nacionalizmus, a kereszténység, a heteroszexualitás eszelős mételye tért vissza az országba, és egyesek teljesen komolyan azt gondolták, hogy a liberalizmus alapvető igazságait bármilyen módon is vita tárgyává lehet tenni. Pedig a buta magyarok számára már akkor rendelkezésre állt az SZDSZ, amely a tökéletes tudás letéteményeseként, tökéletes budapesti értelmiségiek százaival képes lett volna a barbár magyar csürhe európai kormányzására. Ezt az alapvető összefüggést a haladás másik irányzatának fáklyavivői is felismerték, a kommunisták az Ejuroper Horn Gyula vezetésével elért választási győzelmük után igénybe is vették az SZDSZ szakértőinek segítségét és támogatását, olyan nemzeti értékek privatizálásának lehetőségére hívva fel például a figyelmet, mint a föld, a víz és a levegő. Ez azért volt fontos alapvetően, mert mindezeket a magyarok fasiszta dolgokra használták fel folytatólagosan, például az élelmük megtermelésére és biológiai reprodukcióra, amelynek célja nem volt más, mint a többi elnyomott kárpát-medencei kisebbség életterének csökkentése. 

1998-ban újra a barna eső mosta el az ébredező LMBTQ+ mozgalom és a genderelméletesek álmait. A makulátlan előéletű Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon azonban, akik mindannyian a Kádár-rendszer sötétjében világító kis szamizdatos ellenálló szigeteken, az igaz haladásért küzdők közt szocializálódtak annyi más magyarellenes európaival együtt, 2002-ben az országot újra be tudták illeszteni a nyugati hitelezési rendszer kötelékébe. 

Az ország akkoriban öles léptekkel haladt a mandátumterületté válás mennyországba vezető útján, a fasiszta erők azonban 2002 után növelték az inflációt, a munkanélküliséget, az államadósságot, hitelkamatokat, csökkentették a termelékenységet, a munkabéreket, a betéti kamatokat és az emberek relatív biztonságérzetét. Megbuktatták Medgyessy Pétert, mert nem engedték, hogy hallgasson Gyurcsány Ferencre. Gyurcsány Ferenc a fasiszta veszély tudatába is kész volt a kormányzás terhét vállalni. A magyarok nem érdemelték meg Gyurcsány Ferencet, aki még arra is képes volt értük, hogy meghamisítsa a költségvetési adatokat, hazudjon az EU-nak és a fasiszta csőcselékbe is hajlandó volt belelövetni, ha az európaiság volt a tét. A 2008-as világválság azonban romokba döntötte Gyurcsány Ferenc csodás demokratikus épületét. A Fidesz és személyesen Orbán Viktor által felheccelt fasiszta magyarok azonban enni akartak, ahelyett hogy az európai értékekre koncentráltak volna.

2010-ben feketébe hajló barna lepel borult arra az álomra, amely ezt a jelentéktelen országot jelentéktelen, európaiságra méltatlan népével együtt beillesztette volna az új európai rendbe és európai kormányzásra képes elitet nevezett volna ki ide. 

Mindenki láthatja, hogy micsoda kínokat kell kiállnia minden európainak Magyarországon. Az országgyűlést szétkergették, nincsenek ellenzéki képviselők a parlamentben, nincsenek választások, az ország egy koncentrációs tábor, belénk fojtják (ezt muszáj j-vel írnunk, mert üldözik azokat, akik ly-vel írják) a szót, nincsen sajtónk, és amikor a miniszterelnök interjút ad, akkor a saját véleményét mondja el és nem a miénket.

Kijelentjük, hogy ez így nem mehet tovább!

Európához akarunk tartozni! Jobboldali pártok ne indulhassanak a választásokon, Gyurcsány Ferenc érdemeit iktassák törvénybe. Azt is, hogy sokkal okosabb, jobb és szebb ember, mint Orbán Viktor!

Budapesten és a nagyvárosok némelyikében is csak azért hagyták, hogy mi nyerjük meg a választásokat, hogy bizonyíthassák, hogy demokratikus körülmények között nem tudunk kormányozni. De mi sosem mondtuk, hogy demokratikus körülmények között akarunk kormányozni!

Éljen az EU! Éljen az Európai Egyesült Államok! Életünket és vérünket von der Leyenért!

Le az önálló magyar államisággal! Éljen a szabad és független Románia! (Ezt Szabó Tímea kérésére fűzzük hozzá.)