Ungár Péter globális kérdései

Van néhány végtelenül naiv és ezért igen-igen szerethető barátom. Olyan emberek, akik utópisztikus álmokat kergetnek, képtelen fantáziákból táplálkoznak, képzeletbeli országok valóra válásában reménykednek… Szóval LMP-sek. Most meg elolvastam Ungár Péter remek elemzését az ellenzéki politizálás eddigi tanulságairól és jövendő lehetőségeiről, s arra jutottam, hogy ebben a pártban bizonyára felvételi alapkövetelmény a légvárépítés.

Pedig milyen remek gondolatai vannak Péternek!

Tények

Mindjárt a dolgozat elején rámutat például arra, hogy „a választók joggal gondolják, hogy az ellenzéki pártok nem alkalmasak a képviseletükre”. Majd arra is, hogy a kormányzással kapcsolatos minden – indokolt vagy indokolatlan – fenntartások „ellenére szavaznak az emberek a kormányra. Mert … azt gondolják, hogy a Fidesz jobb választás.”

De ezek nem még nem remek gondolatok, csak a tények fel- és elismerései.

Persze igaz, a valóság megértése már önmagában is nagy teljesítmény ott, ahol eddig csak diktatúrát, fasizmust, cenzúrát – és persze fideszes birkákat – voltak hajlandók látni.

Kontrollvesztettség

A kemény, és értelmes része a cikknek most következik. Olyan mikroelemzést ad a globalizáció és a migráció összefüggéséről Ungár, hogy meg kell süvegelnünk érte, de idézni mindenképpen érdemes:

„…ez a vita nem elsősorban a migrációról, hanem a fejlett demokráciák általános válságáról szólt. A bevándorlás és az etnikai homogenitás kérdése, pontosabban ennek felértékelődése valójában a demokratikus kontrollvesztettség jele. A nemzeti kultúra védelme, a nemzeti önrendelkezés elvesztése elleni harc abból a felismerésből fakad, hogy … állampolgárok tömegei azt érzik, hogy nincs demokratikus kontroll olyan folyamatok felett, amiknek a következményeivel ők élnek együtt.

Az a kontrollvesztettség lényege, hogy nem mindenki és minden globalizálódik egyformán és egyszerre. A tőke globális, a munkaerő sok szempontból nem. Az információáramlás globális, az információértelmezés nem. A médiatulajdon struktúrája nem globalizált, de a médiafogyasztási szokások igen. Az életmódok terjedése az, de az eredetük nem.

A kontroll gyakorlásának a létező módja a jóléti és a nemzetállam, a képviseleti demokrácián keresztül.”

Nem folytatom az idézgetést. A lényeg az, hogy Ungár Péter, ahogy illik is egy rendszerkritikus (úgy értem, kapitalizmuskritikus) párt meghatározó alakjához, felismeri a globalizáció aktuális veszélyeit, s azt tanácsolja: ebben a tekintetben értsen egyet az ellenzék a Fidesszel.

Amely tanács persze két dolgot rejt magában. Mindkettőt érdemes kimondani. Egyfelől azt, hogy a Fidesz (is) rendszerkritikus, vagy inkább globalizációkritikus párt. Amit persze Orbán és vezetőtársai nem nagyon hangoztatnak, de azért éppen Ungár elemzése mutatja meg, hogy melyek azok a nagyon-nagyon lényeges kérdések, amelyekben a Fidesz fékezni próbálja a globalizáció hatásait: „A kontroll gyakorlásának a létező módja a jóléti és a nemzetállam, a képviseleti demokrácián keresztül.”

Másfelől az is benne van Ungár Péter elemzésében, hogy bizony az ellenzéki pártok nem véletlenül opponálják a Fidesz-politika lényegét, nem véletlenül kritizálják a kormány nyilvánvaló nemzeti érdekvédelmi munkáját.

Ezek a pártok ugyanis a globalizáció és a nagytőke oldalán állnak.

Tagadják a lokális, nemzeti kontroll létjogosultságát, tagadják a jóléti modell fenntarthatóságát, s mindezekkel együtt nyitottak a migráció előtt. Nem hazudnak, nem ostobák, vagy nem pusztán kormányellenes oppozícióba helyezkednek, amikor kerítésbontásról, átjárható határokról beszélnek, vagy amikor emberi jognak tartják a migrációt, illetve úgy általában is a multinacionális érdekek feltétel nélküli kiszolgálását hirdetik. Ők ebben hisznek, ezzel azonosulnak.

Jó lenne

S ezzel el is jutottunk oda, hogy miért ábránd Ungár Péter következtetése.

Mert persze, hogy jó lenne, ha nem kellene arról vitatkoznunk a hazaárulókkal, hogy az, amit ők képviselnek, hazaárulás, vagy nem az. Persze, hogy jó lenne, ha nem kellene arról vitatkoznunk elmebetegekkel, hogy amiben hisznek, az nyilvánvaló őrültség, vagy nem az. Persze, hogy jó lenne, ha nem kellene súlyosan sérült emberekkel arról vitatkoznunk, hogy fogyatékosságuk normális örömforrás, vagy abnormális teher…

És persze, hogy jó lenne arról beszélgetni Ungárhoz hasonló okos ellenzékiekkel, hogy a kormány jól, vagy nem a legjobban végzi-e a dolgát, hogy miképpen lehet hathatósan csökkenteni a globalizációval járó károkat, és hogy mi a legjobb módja a jóléti társadalom, a magaskultúra, a szabadság megőrzésének….   

De sajnos a globalizációpárti ultra-liberalizmus hajmeresztő agressziója napi gyakorlat, az Ungár Péter által írt eszes elemzéshez hasonló tartalmas vitaanyag meg ritkaság.

Sorskérdések

Más kérdés, hogy szerzőnk nem veszi észre a gondolatmenetében rejlő, sikító önellentmondást. Azt írja: „A bevándorlás ma az egész euroatlanti világban meghatározó kérdés” és „az EU néppárti vezetése nem kezelte a migrációs válságot, nem értette meg a saját polgárainak többségét.”

Majd kicsit később leszögezi: „Nem kiszolgálni kell a Fideszt abban, hogy minden nap a nemzet sorsa a tét, hanem ellenállni ennek a narratívának.”

Hadd tegyem hozzá: érdemes jó szívvel tudomásul vennünk Ungár Péter valóságértelmezését. Ha ugyanis hozzánk hasonlóan ő is azt gondolná, hogy a bevándorlás megfékezése, a demokratikus kontroll biztosítása, a jóléti állam fenntartása, a nemzeti közösség megmaradása nemzeti sorskérdés, akkor bizonyára ő is fideszes lenne, nem pedig LMP-s.