Az ostoba nők kora (újratöltve) (videó)


Természetesen nem tagadom a férfiostobaság létezését, de ez a dolgozat most nem arról szól. Azt írja meg egy okos nő, ha van érkezése (haha). Én igen sokáig azt hittem, hogy az Ambrózy csak viccel a dobolókörökkel, de sajnos nem. (Videó lent. Felröhögés veszély!)

Az ember soha nem tudja megbecsülni, hogy milyen jó sora van. Én a kilencvenes évek közepéig, egy német liberális alapítvány magyarországi emberjogi konferenciájáig nem is tudtam, hogy ilyen nők léteznek, mint amilyeneket a mellékelt videóban megtapasztalhat az ember. Akkor azonban valami Women studies szekcióba tévedtem be, ahol kénytelen voltam megállapítani, hogy még soha életemben nem voltam ennyi rosszul öltözött, negyven pluszosnak látszó, boldogtalan és haragos nővel egy légtérben. Az első előadás felénél távoztunk, mert gyenge férfiak voltunk és nem szívesen hallgattuk végig egy a közelgő kasztrálásunk szükségességét taglaló érvelést.

A konferencián jelen lévő német férfiak kérdésünkre elmondták, hogy ez valóban egy vadhajtása a politikai ideológiájuknak, de elszigetelt eset csupán és muszáj ezeket a nőket is hurcibálni, mert ők is szeretnek utazni, jó szállodákba lakni és nagyokat potyakajálni. Mi rákérdeztünk ennek kapcsán arra, hogy a pártnak vannak-e jó nő tagjai és szimpatizánsai és azokat miért nem hozták el? Ekkor már tudtuk, hogy németeknél teljesen felesleges nagyobb számú vonzó nőt várni, de ekkor még nem volt bennünk rosszindulat. A német férfiak megesküdtek (nyilván hamisan), hogy vannak jó nők a mozgalomban csak azok most teljesen véletlenül egy másik konferencián vannak. A német férfiak azóta már elnyerték méltó büntetésüket.

És mi akkor még nem tudtuk, hogy a szomorú jövőt láttuk meg, amikor benyitottunk abba a terembe. Nem akarván túlbonyolítani ennek a jelenségnek a gyökereit, egy nő két okból lehet boldogtalan. Ha nem jön össze az életterve, illetve ha összejön, de akkor is rettenetesen szarul érzi magát. A sikerületlen életterv elvileg mindegy, hogy milyen, de az igazán szörnyűek azok a nők szoktak lenni, akik a karrierista szingliségben remélték a boldogságot, illetve azok, akik ifjú korukban elgyengültek, gyereket szültek és egyszer csak rájöttek arra, hogy ezután már nem lehetnek boldog és minden kötelességtől mentes karrierista szinglik. Aztán ugye mindkét esetben kiderül, hogy a normális női vágyak kiélésének elmulasztása mennyire depriváltá teszi az embert. Az önreflexió és a korrekció azonban nem sajátja ennek a személytelenség típusnak. Viszont a boldogtalanságot rendkívül intenzíven és agresszívan tudják megélni és a környezetük felé közvetíteni. És mint látjuk hajlamosak a bálványimádásra is.

Én tényleg nem tudtam, hogy ilyen nők is vannak. És hála a sorsnak a sokasodó jelek ellenére majdnem a század első évtizedének végéig lehetett úgy élni, hogy az ember alig-alig találkozott ilyen figurákkal. Viszont sajnos a háttérben dolgoztak és most már a sokadik generációnyi lányt, nőt nyomorítanak meg az elmebeteg, boldogtalanságot okozó, a nőiesség minden örömét tagadó ideológiájukkal.

És az agyhalál azon állapotában vannak, amelyben összesen kántálókörként képesek működni. Elég rájuk nézni, és látja az ember, hogy nem is képesek többre, nincs is igényük többre. Annyit kell még megjegyezni, hogy ennek a feminista, girlpoweres mocsárnak általánosan a bunkó, primitív macsó, nőket lenéző, takonygerincű szétkenődő “férfi” az ideálja, aki csak akkor fehér, ha arabot vagy négert ezekkel a tulajdonságokkal nem lehet beszerezni. A vulgárfeminizmus és a primitív liberalizmus elképesztően elbánt ezekkel a szerencsétlenekkel, és a mi szerencsétlenségünkre már bandákba is verődnek és közveszélyesek is.

Ha így viselkedtünk volna egymással a nagycsoportban az oviban, akkor a óvó néni odahívott volna minket magához és azt mondta volna, hogy egy nagycsoportos egyszerűen már nem viselkedhet így.

És ez az ideológia, amely ezeket az agyhalott kántálókat kitermelte, még most is garázdálkodik az iskoláinkban, az egyetemeinken. Ha a Péter nem tiltotta volna meg nekik és a Hadházy szebb ember lenne, akkor kedd este ezeknek a nőknek egy jó része ott vergődött volna a hidakon is.

Mélyebb értelemben ez a fajta mesterséges ostobaság a nőiesség teljes tagadása, a jóság, a szeretet, a gondoskodás, az empátia, a fontos női tulajdonságok lerombolásából következik.
A nők hatalmas szerencsénkre egyszerűen nem ilyenek, mint ezek. Ezt kéretik figyelembe venni.

Kép forrása: Facebook. A képen bal oldalon látható Kollár Kinga


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Rövid állásfoglalás Pride-ügyben: A Pride nem a szeretetről szól

  Az állam, a törvényhozás, a normális többség támogatásával egyébként, nem arról döntött, hogy ezután elviszi …

16 hozzászólás

  1. Sármos Patrióta

    A kommunisták között sem volt gyenge a felhozatal az ilyen „szép és okos” hölgyeket illetően.

  2. Eddig, ilyen karaktereket, mint ezek a asszonysagok, a Markos-Nadast kellett hallgatni

  3. *karakterekért

  4. Főnökök utat mutatott már akkor, amikor ő kezdett el énekelni a repedt fazék hangján Menczer arcába. Csak remélni merem, hogy a kepviselono szégyellte magát somolygas közben.
    Még több ilyet!

  5. Az ostobaság egyetemleges fenyegetés, meg tud támadni nőt és férfit is egyaránt. Az előbbire fent találtatik egy jó leírás. Germániában jártamban-keltemben az egyik munkahelyi konyhában figyelmes lettem két hölgy igencsak ingerült disputájára. Ebben az egyik, kenderkóc színű és állagú hajzattal és X lábakkal megáldott, horpadt keblű teremtés nagy vehemenciával mesélte a hasonszőrű barátnőjének, hogy a barátja/párja/férje nem tartja őt attraktívnak. Oldandó a feszültséget javasoltam viccesen, hogy talán vásároljanak egy PENTHOUSE magazint és próbáljanak abból valahogy ihletet meríteni. Mit is mondjak? Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem lettem túlságosan népszerű.

    Abban az időben lettek hihetetlenül népszerűek a Chippendale Show-k. Nos, ebben a cikkben említett „überemanzipierte” hölgyek, hogy, hogy nem rendszeresen múlatták az időt ilyen helyeken, néha a 120dB-t is meghaladó, permanens visítással díjazták az erőtől duzzadó alsógatyeszokat.

    A megállapítás helyes, az ilyen „erős öntudatra ébredt” hölgyek zsigerből a férfiakat gyűlölik a parancsolgatásaik, az erőszakosságaik miatt és a világ össze bajáért felelőssé téve azokat, miközben ők akarnak ehelyett erőszakosak és parancsolgatóak lenni és postafordultával megállapítják, hogy amit ők mondanak, csinálnak és javasolnak az mind szuper és hibátlan. Amolyan amit szabad Jupiternek…történet. Honnan is ismerős ez, honnan is ismerős ez?

    Egyetlen egy szóval összefoglalva: szereptévesztés, azaz hasonulási kényszer a nem adekvát irányba. Ha valaki a családot alá/fölé rendeltségi helyzetnek tekinti és nem munkamegosztásnak az egyéb galádságokra is képes. A többit meg már jócskán ismerjük sajnos.

  6. Nem-Stressz Elek

    Szerintem Kollár Kingának maximálisan igaza van. Az EU-pénzek elvétele működik. Minél kevesebb pénzt kap a rezsim az EU-tól, minél előbb megbukik a korrupt kormány, annál jobban járnak a magyarok.

    • Oroszország meg abbahagyja a háborút a szankciók hatására.

      Tud még hasonló jó vicceket? Látom jó pár fogalom értelmezése nincs meg Kiskegyednél.
      Tudja mi az ülepnyalók fizetsége? Igen, a szellentés!

    • Szerintem is igaza van. Eddig ugyanis az volt a hivatalos ellenzéki szöveg, hogy azért maradnak el fontos beruházások, mert Orbánék mindent ellopnak, most megtudhattuk, Kinga mondta a saját szájával, hogy azért maradnak el például kórházfelújítások, mert az eju politikai okokból, kormánybuktatási céllal visszatartja a forrásokat. Ezt normális ember eddig is tudta, de most már hivalaos ellenzéki forrás is beismerte ezt. Köszi, Kinga!

  7. @Nem-Stressz Elek
    „Szerintem Kollár Kingának maximálisan igaza van.”
    Nem, nincsen.

    „Minél kevesebb pénzt kap a rezsim az EU-tól,”
    …annál kevesebb pénz jut az országnak, az ország lakóinak.

    ” előbb megbukik a korrupt kormány”
    Akkor jön egy másik, még korruptabb.

    „annál jobban járnak a magyarok”
    Előbb jutnak a mennyországba.
    Az országot meg elfoglalja az iszlám horda, akik jól elcsatáznak az LGBTQIA2S+-személyekkel.

    • Nyilvánvaló Elek kartács majd meg tudja mutatni az alapszerződésben, hogy miért is kell a pénzünkért kötelezően bebuzulnunk meg a kormos képű, ingyenélő csürhét cél és ok nélkül tömegesen behívni. Szervillitás és imbecillitás.

    • A tagadás nem cáfolat.

    • AnonimAndras

      Első látásra, leány anya és fia. Az alma nem esett messze a fajtától. Kiköpött két gyönyörű „magyar”. Hirtelen szőke haj korona, a távolba tévedt, révedő szemek, markáns arcredők, nagyra hivatott két ember példány, a. jövő embertipusai. A Tisza tiszta lelkű reménységei. Nem is tudom mi lenne velünk nélkületek?
      A GENDERIZMUS, az LMBTQ a MIGRÁNSIZMUS, a HÁBORÚ ideológiája kísértsen benneteket küzdelmes utatokon.

  8. Én azt látom, hogy messiás poloska petya hordószónok ragasztópártja tele van könyvtár-büfészakos szófosó, hablatyoló, tintanyaló, “nesze-semmi, fogd meg jól”, női aktivistákkal, “szakértőkkkel”.

  9. „Ilyen „erős öntudatra ébredt” hölgyek zsigerből a férfiakat gyűlölik a parancsolgatásaik, az erőszakosságaik miatt és a világ össze bajáért felelőssé téve azokat, miközben ők akarnak ehelyett erőszakosak és parancsolgatóak lenni és postafordultával megállapítják, hogy amit ők mondanak, csinálnak és javasolnak az mind szuper és hibátlan.”

    Érdekes, hogy egy külföldi (afrikai) nőnél tapasztaltam ugyanezeket a jellegzetes nézeteket, amelyek elég ujkeletüek náluk Viszont ugyanúgy tönkretette saját családját és teljesen elvesztette a nőiesség poziitiv tradicós megnyillvánulásait. Ráadásul tönkretette saját lelki egyensulyát és egészségét. De mindezt sosem fogja elismerni,
    az Interneten e téren közölt „bölcs tanitásokat” követi és diétázik, mintha ez lenne a solution.

  10. Kösöznöm azt, hogy ismét leközölted a hozzászólásomat.

  11. Szőke ciklon

    Ezt a szellemi színvonalat (mélységet) még a hazaáruló képviselőnő is szégyellhette. És még ezeket a nőket(?) támogatja a kormány az szja elengedésével. Az azért árulkodó, hogy kevés idióta gyúlt össze, bár az ilyenekből egy is sok!

Hozzászólás a(z) FaxKivan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük