Rövid állásfoglalás Pride-ügyben: A Pride nem a szeretetről szól


Az állam, a törvényhozás, a normális többség támogatásával egyébként, nem arról döntött, hogy ezután elviszi a rendőr azt, akinek a szexuális perverziója undort vált ki az emberekből, hanem arról, hogy a későbbiekben ennek az undornak a kiváltását nem lehet közterületen megkísérelni. De még ezt az egyébként méltánylandó elvárást sem tartotta fontosnak, a szólás- és gyülekezési szabadság védelmében nyilván, törvénybe foglalni a jogalkotó, hanem csak egy sokkal védendőbb csoport, a gyermekek és fiatalkorúak védelmében korlátozta a közszeméremsértő viselkedések esetében azok közterületi megvalósíthatóságát.

Megnyugodhat hát minden momentumos képviselő, megkapja a papi ruhába öltöztetett úriembernek bőrtangában rázó másik úriembert, csak ezt a műsort ezután felnőttek társaságában lesz kénytelen megtekinteni, gyerekek nélkül és zárt helyen. Azt meg szerintem senki ne hangoztassa ebből az ügyfélkörből, hogy a gyerekek hiányoznak neki erről a rendezvényről.

Tehát ha nem volna világos, nem jön el a rendőr a liberális szakállas bácsikért, csupán azt akarjuk megakadályozni, hogy a szakállas liberális „művész” bácsik „eljöjjenek” a gyerekeinkért.

Továbbá itt lenne az ideje annak, hogy minden olyan normális ember, aki képes az alapvető különbségtevésekre, a szexuális tárgyválasztásától és vágyaitól függetlenül felvállalja azt a véleményét, hogy a Pride undorító és nem a szeretetről szól. A Pride a szexualitásról, az ő szexualitásukról, az ő rosszul megélt szexualitásukról szól.

Amivel nincs is semmi baj, ezért vonatkoznak rá az „Erotika Expo” megrendezési szabályai.

20250318 — Tüntetés a Parlament előtt és a Margit-hídnál, a Pride korlátozása miatt // fotó: Hatlaczki Balázs

 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A katonai kiképzés békeidőben is veszélyes

  A tisztjeink, a tiszthelyettesek és a tiszteseink annak idején az éles kiképzési események előtt (lövészet, …

48 hozzászólás

  1. A pride a deviánsok nyilvános vergődéséről szól.

  2. senki ne mondja, hogy az nem súlyos pszichiátriai kórkép, ha egy férfi a másik férfi seggébe gerjed. és ez még a visszafogottabb deviancia, a transzgenderfluid nemváltó retardáltakról ne is beszéljünk.. lehet „identitásnak” hazudni az elmebajt, de az attól még az marad.
    a pride egy ízléstelen provokáció, az ilyen elkorcsosult perverziótól valóban óvni kell a gyermekeket.

  3. A társadalom ősidők óta mindig meg tudta szabadítani magát a közveszélyes elmebetegektől, csak ebben a mai modern korban veszítette el ezt a képességét az állandó liberális agymosás hatására.
    Ideje lenne eldönteni, hogy tényleg meg akarunk-e fulladni ebben a sok szarban, vagy inkább sürgősen lekaparjuk magunkról és a libsiket fojtjuk végre bele.

  4. „Tehát ha nem volna világos, nem jön el a rendőr a liberális szakállas bácsikért, csupán azt akarjuk megakadályozni, hogy a szakállas liberális „művész” bácsik „eljöjjenek” a gyerekeinkért.”
    Igen.

  5. Ha minden igaz ezekben a percekben szünteti meg Trump az oktatási minisztériumot. Ez óriási baj. Mármint az, hogy olyan dolgokat erőltetett rá a gyerekekre egy minisztérium, mint a gender a woke vagy a marxista szélbalos dogmák, amik miatt aztán a megszüntetését kell elrendelni. Hasonló sorsra kell, hogy jusson az összes olyan bölcsésztudományos terület, amit kultúrharcos marxisták foglaltak el, állami pénzből terjesztve az államellenes hülyeségeiket. Az egyik ilyen hülyeség a pride pozitív kontextusba helyezése volt. Már nagyon régóta nem a perverz emberek emberi méltóságának tiszteletéről szól, hanem a saját életellenes filozófiáik terjesztéséről.

  6. kovacs gyula

    Ebben az országban még soha senki nem gerjesztett olyan gyűlölethullámot a homofóbiára építve, mint ez a kurzus. A legnagyobb aljasságuk pedig az volt, hogy ebbe beleszerelték a pedofíliát, mint szinonimát. A sok terápiás terapeuta meg hajlandó azt gondoltatni magával, hogy ha a gyerek meleg párokat lát, bemelegszik majd ő is. Ha ez így menne, akkor nem lennének felnőtt melegek, hiszen gyerekkorában mindenhol mindenki szinte csak heteroszexuális párokat látott. Ehelyett a melegek száma konstans, csak bizonyos korokban és helyeken bujkálni kényszerülnek, olykor meg börtönbe. Ellenben tartunk pálinkafesztiválokat, meg támogatjuk a vidéki kocsmák működését. Ezeken a helyeken nem tanulhat rosszat a gyerek, ugye. Nem mintha bárkire is tartozna, nem vagyok meleg és piálgatok is. És amit szívből gyűlölök, az a gyűlöletkeltés, különösen valamilyen társadalmi csoport ellen.

    • Ez tipikus marxista érvelés. Társadalmi csoport. Ja. Gyűlöletkeltés. Ja, ja.

      Egyrészt ha valamit elutasítsz, akkor annak hangot adsz, az még nem gyűlöletkeltés. Másrészt a sérülékeny társadalmi csoportokkal való dobálózás vezetett oda, hogy radikálisan meg kell változnia a világnak, hogy jól érezze magát az, aki nem fogja jól érezni magát akkor se, ha teljesen megváltozik a világ. Nagyon jó. Ugyanakkor a világ rengeteget fog szenvedni (lásd pl. transznők a sportban). Az a közös tehát a kommunizmusban és az lmbtq ideológiában, hogy mindkettő szenvedővé teszi a teljes társadalmat, miközben megváltást hirdet.

    • Tényleg? A leglecsúszottabb vidéki krimóban is ki van írva,hogy kiskorúakat és ittas egyéneket nem szolgálunk ki. Legalább ott a cetli. Meg tudná mutatni, hogy a végelérzékenyültek báli vonaglásában hol van ilyesmi? Meg tudná mondani, hogy a harcos védencei hányszor demonstráltak a legális italkimérések ellen? Vannak szex ill. pornókiállítások de a 18 alattiak és a bajkeverők kint maradnak. Szigorúan. Pedig ott a porondon jó testű férfiak és remek sziluettű hölgyek szoktak „előadni” és nem lottyadt-szottyant zacskójú és dudájú exhibicionisták a túlhajtott „csak azért is spéci vagyok” izzadtságszagú attitűd által vezérelve. Ha világos nappal az utca közepére sikerít egy illatos kupacot akkor a rendőr azért bünteti meg magát mert gyűlöli? Tényleg?

      Gyűlölethullám? Ez csupán a jól bejáratott literálbolsi összemosás és csúsztatás. Nincs itt semmiféle gyűlölet az elutasítok részéről. Undor és megvetés? Na, az van, de érdekes módon az már nem akaródzik a védenceinél a szabadság fogalmába beleférni. Ha van gyűlölet akkor az a maguk oldalán akad bőven, hiszen elég csak megnézni a „szimpátiatüntetők” ordenáré szóhasználatát. Gyűlölnek mert valaki nem engedi, hogy mindenáron bemutathassák a köznek a hímtagjukra enyvezett pávatollakat. Brávó! Ez komoly teljesítmény.

      Akkor a belga rendőrség is homofób mert a Szájert kis híján előállították?

    • „Ellenben tartunk pálinkafesztiválokat, meg támogatjuk a vidéki kocsmák működését. Ezeken a helyeken nem tanulhat rosszat a gyerek, ugye.”
      Egyrészt 18 év alattit nem szolgálnak ki alkohollal. Másrészt létezik kulturált alkoholfogyasztás is.

      „Ebben az országban még soha senki nem gerjesztett olyan gyűlölethullámot a homofóbiára építve, mint ez a kurzus.”
      A lőtéri kutyát nem érdekli az, hogy két felnőtt ember konszenzuson alapulva kivel él szexuális életet. Magánügy. A problémát a pride azzal okozza, hogy ebből közügyet kreál, követendő példának állítja be, és a többségi társadalmat hergeli a szeméremsértő felvonulókkal.

      „A sok terápiás terapeuta meg hajlandó azt gondoltatni magával, hogy ha a gyerek meleg párokat lát, bemelegszik majd ő is.”
      Először is: nincs homoszexuálissá tevő gén. Lásd:
      Andrea Ganna et al.
      Large-scale GWAS reveals insights into the genetic architecture of same-sex sexual behavior.
      Science365,eaat7693(2019).
      DOI:10.1126/science.aat7693

      Másodszor: az ember szexuális viselkedését, preferenciáját, identitását a pszichoszexuális fejlődés határozza meg. Lásd a már régóta kutatott fejlődéslélektan. Éppen ezért káros a médiában, az oktatásban ennek propagálása, közüggyé tétele.

      „Ehelyett a melegek száma konstans”
      Egyrészt olyan, hogy „melegek” nincsenek.
      Meleg az anyai ölelés, a kályha, a túrós bukta, de nem egy ember szexuális preferenciája. Az homoszexuális.

      Másrészt nemcsak homoszexuálisok vannak, hanem például a „transzszexuálisnak” eufemizált nemi diszfória (APA DSM-V)/inkonrugencia (WHO ICD-11) nevű mentális betegség (ami egyre növekvő százalékban jelentkezik), amire egyes, magukat „orvosnak” hazudó kuruzslók – a pácienset téveszméiben hagyva – az „affirmatív terápiát” javasolják, amely folyamán „hormonterápiának” hazudott kémiai kasztrálással felborítják a páciens hormonháztartását, majd „nemi átalakító műtétnek” hazudott csonkolással átalakítják a pácienset „más neművé”. És mivel ettől a beteg mentálisan nem gyógyul meg, szorongás, depresszió alakul ki benne. A gyógyszeripar, meg a kuruzslók viszont ebből busásan meg tudnak gazdagodni.
      Nem hiába volt ebből botrány az Egyesült Királyságban – lásd a Tavistock Intézet bezárását és az ellene indított pereket.

      „És amit szívből gyűlölök, az a gyűlöletkeltés, különösen valamilyen társadalmi csoport ellen.”
      Ez egy tipikus kommunista toposz. Társadalmi osztályok, azok közül egy vélt kissebbségi csoport elnyomása és annak piedesztálra emelése.

      • „Meleg az anyai ölelés,”

        Köszönöm 🙂 Én, némi malíciával úgy szoktam mondani, hogy meleg a Sparherd, ezek meg a ..zik.

        Egyébként az alkohol citálása rossz ötlet mert nem feltétlenül káros. Érdekes módon a dohányzást kevesebben említik. Nem tiltott alapvetően, én is néha-néha bűnözök. De ha látom, hogy valaki emberi jogon rágyújt a benzinkútnál azt megszüntetem. Ha még időben odaérek persze.

    • Molnár József

      A melegek száma konstans?
      Ha genetikai lenne az oka, akkor már – mivel nem születik utód egy buzi párkapcsolatból – már ki kellett volna halnia a hibás génnek!
      Ezzel szemben, úgy tűnik mostanában elszaporodtak az ilyen emberek!
      Ez is azt bizonyítja, hogy ez egy tanult viselkedésforma!
      Ezért is akarják behálózni a fiatalokat!
      Kell nekik az utánpótlás!
      Ja igen, mi újság a Lakatos Márk ügyben?
      Mert ugye, szerinted a buzik nem pedofilok.

    • dr. Barandy Peter

      Gyufa! Bőrönd bekészítve az ágy alatt?

    • szokásos hazudozás.
      tavalyi vagy tavalyelőtti amcsi felmérés 10 éves korosztályonkénti bontásban vizsgálta a magukat homoszexuálisnak vallók számát és sokkal nagyobb számban fordul elő a fiatalok, mint az idősek között.
      ha genetikailag lenne kódolva, már kihalt volna a gén, hiszen nem örökítődik tovább.
      senki nem üldözi a saját nemükhöz vonzódókat, csak ne a nyílt utcán tartsák a közszeméremsértő fesztiváljukat.
      ja és mindenki tudja, hogy buzy vagy és nem iszol.

    • Schwach emma

      teljesen hamis érvelés, minden hibádzik abban amit írtál

      • Miért lenne az?
        Ott van két forrással alátámasztva.
        Te ezzel szemben egy forrással alátámasztott cáfolatot nem tettél.
        Q.E.D.

  7. kovacs gyula

    A gyűlölethullámot Önök úgy tagadják, hogy közben nem is hallják saját magukat, amint épp gyűlölködnek.
    A melegfelvonuláson éppúgy nem szolgálnak ki kiskorúakat, ahogy a kocsmában sem. Akinek meg van egy csepp esze, annyira viszi a gyerekét bármilyen demonstrációra, mint kocsmába. De míg egy melegfelvonulás kapcsán nem lesznek a gyerekekből melegek, a kocsmák igenis alkoholistákat nevelnek. És sokkal nehezebb kikerülni a kocsmákat, mint egy felvonulást. Élen is járunk a lakosságarányos alkoholfüggőségben, hát hülyék lennének ez ellen küzdeni, de menjünk inkább buzikat köpködni, azzal több szavazat jön.
    Szájert hozza föl? A komát azért tartóztatták le, mert kijárási tilalom idején partizott, majd drogokkal a táskájában menekült a rendőrök elől. Az a homofób hívek meg a röhögő ellenzék szemében fontos, hogy minderre egy melegorgián került sor. Fideszes EP-képviselőként, otthon a családdal, homofób politikát folytató párt kapitányaként. Tudják, inkább ment volna a prájdra, kapitánysapkában.

    • „A gyűlölethullámot Önök úgy tagadják, hogy közben nem is hallják saját magukat, amint épp gyűlölködnek.”
      Vágyvezérelt gondolkodás érvelési hiba tipikus esete.

      „A melegfelvonuláson éppúgy nem szolgálnak ki kiskorúakat, ahogy a kocsmában sem.
      De míg egy melegfelvonulás kapcsán nem lesznek a gyerekekből melegek, a kocsmák igenis alkoholistákat nevelnek. ”
      Ez a két állítás üti egymást. Ha a kocsmában nem szolgálnak ki kiskorúakat, akkor a kocsmák nem nevelhetnek alkoholistákat.
      Ezzel szemben a szexuális preferencia és identitás a pszichoszexuális fejlődés része, így a környezet hatására alakul ki.

      „hát hülyék lennének ez ellen küzdeni”
      Nem hülyék, hisz csökken az alkoholfogyasztás és az alkoholisták száma.

      „de menjünk inkább buzikat köpködni”
      A kommunista prolik mennek.

    • És, oda sem engedik a kiskorúakat? Mert ugye erről van szó. Én pl. 11 éves korom óta egyedül is szoktam sétálgatni. Talán így érthetőbb. Hol is van az erkölcsőrségük? Mert nehezen láthatók. Amúgy meg tényleg derék dolog, hogy gyerekeket ott „nem szolgálnak ki”. Mivel is? Akkor miért is vannak Csipke Józsikák maguknál, meg lihegve óhajtott érzékenyítő missió az ÓVODÁBAN? No erre tudna gombot varrni? Vagy az nem a maguk gárdája? Elragadó bája van ennek szemérmességnek. De továbbra sem adott választ az elvárható önmegtartóztatásra.

      Nehezebb kikerülni a kocsmát mint a buzibüszit? Ezt ugye még maga sem mondja komolyan? A kocsma nem nevel senkit semmire, mert az egy kereskedelmi egység, SZABÁLYOKKAL. Maguk meg éppen a szabályok felett akarnak létezni és igenis buzikat meg gellereseket akarnak nevelni mert azt helyes magatartásnak tartják. Mi meg nem. Úgy 98%-ban és csak annyiról van szó, hogy 18 alatt a szexualitás csak a családban lehet, ott is max beszédtéma és a zavar nem lehet példakép. Mi ebben a bonyolult? Csak annyit kérünk és a ha tökösködnek akkor követelünk, hogy ezt az „örömünnepet” tartsák meg maguknak meg azoknak akik mindenáron kíváncsiak rá. Kisajátítanak, újradefiniálnak fogalmakat (szeretet) meg szimbólumokat (szivárvány). Tényleg úgy gondolják, hogy ez nem erodálja a nem érintettek türelmét?

      Amúgy meg csak a standard szadeszes címkeragasztgatást teszi. Hogy jövünk hozzá, hogy merjük tagadni a gyűlölethullámot ha maguk már egyszer megállapították, hogy van? Hallatlan 😉

      A Szájer sztoriját én is ismerem, és még véletlenül sem a kijárási tilalom miatt került bajba. De a maga tévedéseit megbocsájtva mégiscsak kerüli a konkrét választ. Az meg ne zavarja, hogy a Szájer már csak egy magánember, se hivatala, se párttagsága de van egy saját, nem bérelt családja. Ugye ő legalább tartott önvizsgálatot.

      Még egyszer, hogy értse: Maguknak nem tetszik, hogy zárt helyen kell ezek után dajdajozniuk. Nekünk meg ez a minor, mégis pimasz követelődzés nem fekszik. Mégis ezzel mi vagyunk a gyűlölködők maguk meg az örökös áldozatok. Okos gyerek maga, de a maguk „érvei” továbbra is csak szimpla hepciáskodó demagógiák. A kis polémiánk is jelzi a maguk küldetéstudatból fakadó, tökéletesen kompromisszumképtelen hozzáállását.

      Részemről ennyi.

    • ad.1./ Szájernél NEM volt kábítószer, ezt a hivatalos belga „szervek” is beismerték! Ez a csodás liberális-gyűlölet média „kommunikációja”, én írni, beszélni, társalogni stb. szokta, és nem kommunikálni..
      ad.2./ Egy normális, hetero pár nem a gyerekeik előtt pettingelnek, vagy nem előttük kelletik magukat egymásnak… Gondolom nem a gyerek előtt teszi fel mamának a kérdést a papa, hogy ma ruhában b@szunk vagy meztelenül? Mert nagyjából ezt hozza le a pride. Nem normális oda gyerekkel kivonulni, inkább tilos!

      • 100%

        A Szájer jogszabály ellenes méretű házi rendezvényen vett akkor részt és önkényesen ki akarta vonni magát a rendőri intézkedés alól, el akart menekülni. Mint jogász ezzel orbitális hibát vétett. Az eset csak annak a remek illusztrálása, hogy ha a ratyiknál előkerül ez a „szerelem” téma hirtelen olyanokká válnak mint a siketfajdok.

        Nyilvánvaló, hogy a tüntizés szerű, nem kért tömeges bemutató ennek a gerjedelemnek a felvezetése vagy mi. De, mint tudjuk, erről is a Fidesz tehet.
        Ők gerjednek a kormány meg terel. Mondjuk azt nem említik a kis édi-bédik, hogy a rend s nyugalom felé terel.

  8. Gyula,
    a Pride -ra igenis szoktak vinni gyerekeket is. Nem lesz ettől egyből buzi, de szokja a szeme. Ez az első lépés. Ezután pedig nyilván a pedofilok is könnyebben közel kerülhetnek hozzá. Mások érdeke ehhez nem fűződik.
    Beleegett a retinanba az a szörnyű kép, amikor először láttam, hogy egy angyalka svéd kislányt, amint tetovan néz egy eléállított pucér
    alakot , lengo fasszal. Ez súlyos agresszió a gyermek ellen, amitől ösztönösen irtózik is. De mit tehet, ha a saját szülei védelem helyett raeroltetik. Hát ezt kell megakadályozni akkor is, ha van idiota, aki ezt trendisegbol elfogadná.

  9. Bakonyi Gábor.

    A törvényeknek betarthatóaknak kell lenniük, éppen ezért, mert a perverziók a nyilvánosság elől rejtve szoktak történni, a törvény nem büntetheti őket, mert csak zsarolási műveleteket eredményezne egy efféle tiltás. Ugyanakkor, ha a perverziók a nyilvánosság elé tolakodnak, akkor ez az alapelv már nem érvényes. Nem igaz tehát az, hogy nincs baj a perverziókkal. Van velük baj, de a szokásos rejtett voltuk miatt a törvény nem lenne képes a tiltásukra. Ha viszont a nyilvánosság elé tolakodnak, akkor már egészen más a helyzet.

  10. dr. Kolompár G.

    Kár lenne vitatni, hogy a pride-ra egy normális közegben semmi szükség nincs. Ahogy azzal sem lehet vitatkozni, hogy a pride felvonulás „látványosságai” nem kisgyerekek szemének való. A kérdés csak az, hogy a pride esetleges betiltásának – amit magam is támogatok – mi köze van a gyerekvédelemhez? Semmi. Ha lenne, akkor miért 15 év után ébredt fel a kormán? Nos, a gyerekeink védelmét ott kellene kezdeni, hogy az USA-ból érkező mozi és Tv filmként értelmezett szennyet nem kellene beengedni az országba. Ahogy bizonyos internetes tartalmakat sem. Ugyanis a pride kikerülhető a kisgyerekek látóköréből, a filmek és az internek viszont nem. A korhatáros karika semmi más, mint a „mosom kezeimet és szóltam”, a neten pedig semmilyen próbálkozás sincs a gyerekek védelmében. E tények okán szimpla képmutatás a pride betiltása a gyerekvédelemre hivatkozással.

  11. kovacs gyula

    T. Triacus! Egyrészt ez nem egy retorikai diákverseny, ahol Ön zsűritag. Vagy ha igen, akkor szólok, hogy a saját nebulóit beszédesen nem értékeli. Ezt a visszatérő jelenséget nevezhetjük „Triacus érvelési hibának”.
    Másfelől Ön a kocsma-prájd párhuzam esetén szándékosan nem veszi észre, hogy a kiskorúak abuzálásának az alkohollal történő kiszolgálás felel meg. Mindkettőt tiltja a törvény. A kiskorú kocsmába történő belépésének meg a prájddal való találkozás felel meg. Az előbbit nem tiltja törvény. Márpedig gyanítható, hogy az ott gyerekkort végigkísérően látott minták hatékonyan rögzülnek. És mik is azok az intézkedések, amik az alkoholizmus kulturális átörökítése ellen hatnak? Mert és csak az otthoni pálinkafőzés és a kiskocsmák támogatását látom.
    Én magam sem érzek esztétikai katarzist, ha melegség porondra szánt megnyilvánulásaival találkozom. Ahogy a paralimpia kapcsán sem. De igyekszem nem azt gondolni, hogy bármelyik népszerűsíteni, hovatovább terjeszteni akarja a saját életformáját. Hanem elfogadtatni. Az meg eszembe se jutna, hogy az indulatok célcsoportjának jelöljem ki, vagy fogadjam el bármelyiket. Egy pálinkafesztivál viszont konkrétan az ivás népszerűsítése, mindenféle gyerekvédelem nélkül. De ez az egész nem is a prájdról szól.
    A rezsim cementként használja a másság iránt nagyon könnyen felszítható tüzet. Meg tűzijátékként, amire odakapjuk a fejünket, addig se figyelünk másra.

    • Király Dénes

      ..”.amire odakapjuk a fejünket, addig se figyelünk másra.” Teljesen egyetértünk. Ne legyen pride, nem megy el vele a drága időnk, s ezt a megspórolt időt fordíthatjuk hasznos közügyeinkre.

    • „T. Triacus! Egyrészt ez nem egy retorikai diákverseny, ahol Ön zsűritag. Vagy ha igen, akkor szólok, hogy a saját nebulóit beszédesen nem értékeli. Ezt a visszatérő jelenséget nevezhetjük „Triacus érvelési hibának”.”
      Nem, ez nem érvelési hiba.
      Ez a (vita)fórumok sajátossága. Ha állít valamit, azt érvelve kell tennie, nem érvelési hibát vétve, ugyanis az utóbbinak meglesz a konzekvenciája.

      „Másfelől Ön a kocsma-prájd párhuzam esetén szándékosan nem veszi észre, hogy a kiskorúak abuzálásának az alkohollal történő kiszolgálás felel meg. Mindkettőt tiltja a törvény. A kiskorú kocsmába történő belépésének meg a prájddal való találkozás felel meg. Az előbbit nem tiltja törvény. ”
      Az utóbbit se.
      Nem a pride-dal, mint magukat LGBTQIA2S+-személynek identifikálók felvonulásával (aminek egyébként az eredeti célja – vagyis hogy a rendőrség ne vegzálja a homoszexuálisokat az USA-ban – kis hazánkban nincs relevanciája) van a probléma (a kocsmai párhuzammal élve: nem azzal van a baj, hogy a gyerek bemehet a kocsmába és ott nem mellesleg alkohol is kapható és előfordulhatnak alkoholisták is), hanem azzal, hogy ott szeméremsértő nyíltsággal promulgálják a mindenféle szexuális devianciájukat (kocsmai párhuzam: alkoholt szolgálnak ki a kiskorúaknak).

      „Márpedig gyanítható, hogy az ott gyerekkort végigkísérően látott minták hatékonyan rögzülnek. ”
      Így van, ezért lett korlátozva a médiában és az oktatásban az LGBTQIA2S+-propaganda, és ezért korlátozzák a pride-ot is, mert a pszichoszexuális fejlődésüket akadályozza az LGBTQIA2S+-propaganda képükbe tolása.

      „És mik is azok az intézkedések, amik az alkoholizmus kulturális átörökítése ellen hatnak?
      Mert és csak az otthoni pálinkafőzés és a kiskocsmák támogatását látom.”
      Egyrészt alapvetően nézd meg a statisztikákat: az alkoholfogyasztás, az alkoholisták száma folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.
      Másrészt: attól hogy házilag pálinkát (de akár sört) lehet főzni (bort készíteni), attól még nem lesz a család alkoholista. Ugyanezen elv mentén: a kocsma nem predesztinálja az alkoholizmust: nem kötelező oda járni, nem kötelező ott nagy mennyiségű alkoholt rendszeresen fogyasztani (úgy, hogy az a mindennapi életvitelt akadályozza – ez ugyanis az alkoholizmus), létezik kulturált alkoholfogyasztás (ami nem alkoholizmus).

      „Én magam sem érzek esztétikai katarzist, ha melegség porondra szánt megnyilvánulásaival találkozom. Ahogy a paralimpia kapcsán sem.”
      A kettőt – a homoszexualitás (és nem melegség!) piedesztálra emelését – és a paraolimpiát ne mossuk össz! Az előbbi egy deviancia közszeméremsértő jelleggel való propagálása, az utóbbi egy önhibáján kívül szerencsétlen állapotban levőeknek egy esély.

      „A rezsim cementként használja a másság iránt nagyon könnyen felszítható tüzet.”
      Nem. Nem az LGBTQIA2S+-emberek a probléma, hanem ennek közszeméremsértő nyíltságű propagálása, amire a neokommunista, külföldről pénzelt LGBTQIA2S+-lobbbi NGO-k építenek.

      • „…emberek a probléma, hanem ennek közszeméremsértő nyíltságű propagálása…”

        Pontosan! Amúgy hagyjuk meg ezt a „másság” szót az eredeti értelmében! Mindenki más és ez a szavacska a nem a (számítóan dafke) deviancia szinonimája.

        Évtizedek óta halljuk, hogy a „másság”, a megkülönböztetés cement. Ez már ugye eleve nonszensz mert pont az érintettek hiszterikusan kikövetelik, hogy tekintsük őket, az extra jogok reményében, másnak, de amikor ezt megkapják hirtelen az orrunkra koppintanak, hogy ja, de hát ezt csak azért tesszük, hogy tőkét kovácsoljunk belőle. Meglátásom szerint ez is egy hazug és hibás érvelés 😉 😉 😉 Főleg úgy, hogy tendenciózusan a jobboldali kormányzatokat éri ilyen vád. Holott kormány (?) ihlette antibuzeráns tüntetésekről nem tudok. Tudok viszont a legkisebb vélt és tudatosan félre magyarázott sérelmek mentén, szembeötlő gyorsasággal generált, igencsak militánsan agresszív demonstrációkról. Ráadásul ezek vitathatatlanul dühöt, elutasítást és gyűlöletet sugároznak. Sohasem megoldást, horribile dictu békülékenységet javasolnak. A „le Orbánnal” nem javaslat.

        Vagy talán csak nem úgy gondolják a drágalátos vádaskodók, hogy ha egy dolog elutasítása mentén egység szerveződik az ab ovo antiszociális és káros kötőerő? Könyörgöm! Hol élünk? Megint oda lyukadtunk ki, hogy addig szabad a vélemény ameddig én világgá kürtölhetem a hazug sértődöttségemet, a többinek meg hallgass a neve.

  12. „…pride esetleges betiltásának….”

    Könyörgöm! Nincs betiltva,csak a jelenlegi formája lesz szabályozva. A törvényhozás nem egy gyors reagálású hadtest, az LMBTMZ/X borzalom meg minden vitán felülállóan mostanság kulminálódik. Az már csak a privát megjegyzés, hogy ezek a zavarodottak természetesen nem magukat akarják ünnepelni, hanem egyfajta reklámrendezvényt akartak. No, és a zárt osztályba sorolással pont ez az él csorbúlna végérvényesen ki. Ezért megy a maga sivalkodás és nem holmi kitekert értelmezésű jogokért.

    Hogy más, káros források is vannak amik rontják/ronthatják a gyerekek lelki egészségét? Vannak, sajnos vannak. De azért mert a szomszédom lop nekem attól még nem lesz szabad. Viszont ha Ön megtalálta a tökéletes jogi világot, legyen kedves vázolja! El lehet azon moralizálni, hogy miért nem 1910-ben szabályozták a GSM telefonok adóteljesítményét, hiszen már volt rádiózás.

  13. A pride még Gyurcsányt is a szeretetre emlékezteti. Ő annyira szerette az embereket, hogy 2006-ban még közéjük is lövetett. Ebből a ballibsi szeretetből Magyarországon soan nem kérnek.

  14. Amióta mindenki kocsit vezet az alkoholizmusról beszélni enyhén furcsa. A kocsmák bezárnak mert nincs kuncsaft, a borfogyasztás esik, mert fiatalok már nincsenek ránevelve, maximum a drogokra és a perverziókra.

  15. A nudista strandokat a Földön mindenhol (Figyelem!Nudista strand!) felirat jelzi az adott ország nyelvén,
    vagy egyértelmű rajzos előjelző tábla hívja fel a figyelmet erre.
    A nudisták nem vonulnak sehova , sőt , elvonulnak egy napsütötte , nyugodt helyre.
    Kéretik a felöltözött embereket ehhez mérten viselkedni.
    Kéretik a bámészkodást , főleg fényképezést mellőzni .

    Valaki magyarázza meg , mire jó a provokatív(stb.) pr….e felvonulás ????

    nagymama

    • Pontosan! Nekem még elő ember nem tudta megmagyarázni, hogy mire jó a társadalmi nyugalom tendenciózus megzavarása ezzel az alacsony szintű magamutogatással. Eddig is tudtunk a Gobbi Hildáról, a Ferencsikről, a Márkus Lászlóról vagy éppen most a Kulkáról stb.stb. És? Lázba hozott ez bárkit is? S mindez akár a legsötétebb Kádár korszakban is.

      Miféle „jogokért” megy az óbégatás mert egy fia értelmes üzenettáblát nem láttam még ezeken a bulikon? Mit nem lehet azon felfogni, hogy a társadalomnak ez sok, nem kívánatos. Lehet, hogy ideológiailag képzetlenek vagyunk (nem Jártunk Foxi-Maxi-ra) de akkor sem érdekel minket.

      Az, hogy anno a demokráciából és szabadságból világbajnok USA-ban megkalapáltak pár buzernyákot tényleg sajnálatos dolog, sőt, elítélendő. De az akkor volt és ott. Erre furtonfurt emlékeztetni a megbékélés teljes elutasítása. Nálunk nem vernek homokosokat. S nem azért tilos mert homokosokat tilos verni, hanem mert M.o.-on nem verünk büntetlenül embert. A „jogvédőknek” meg az efféle „jön a farkas” kiabálása rendkívül kontraproduktív, csak ezt nem akarják látni. Vagy ami ennél is rosszabb pénzért, idegen érdekek mentén történő káoszgenerálás, rombolás.

  16. kovacs gyula

    Uraim! (És ha nem sértődnek meg, így a hölgykoszorút is megszólítva…) Olyan érzésem van, mintha a folyó két oldalán élő vakondok(ok) próbálnának géneket cserélni. Kilátástalan, de ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. Egyszer talán nem lesz köztünk ez a kanális…

  17. Egy szó mint száz: alkotmányos alapjogokat nem lehet betiltani az EU-ban.

    • Ha a gyülekezési jogot említenéd, de, betiltható, ha „az közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár”.
      Hasonló ez ahhoz, hogy egy boltos nem diszkriminálhatja hogy kik fordulnak meg a boltjában, bőrszíne, etnikuma, nemi hovatartozása alapján, de ha a boltban megfordulók a boltot vagy a vevőket károsítják, akkor a boltos kiutasíthatja az inkriminált személyeket.

      • Kiváncsi Fáncsi

        Egészen pontosan hogyan veszélyezteti az emberek jogi egyenlőségéért vonuló, békés Pride a közrendet vagy a közbiztonságot?

        • A Pride nem az „az emberek jogi egyenlőségéről” szól. Az már adott – szavazhatnak és szavazhatóak, pert kezdeményezhetnek és perbe foghatóak, nincsenek üldözve, diszkriminálva. Kis hazánkban már 1961 óta, amikor is eltörölték a férfiak közötti fajtalankodás büntetését. Az USA-ban 1969-ben se, amikor volt a Stonewall Inn-ben történt razzia, aminek folyománya volt az első Pride.

          A normális többségi társadalmat nem érdekli, hogy felnőttek, egymással, konszenzus alapján milyen szexuális viszonyt ápolnak, ugyanis a szexualitás magánügy. Éppen ezért nincs relevanciája a Pride-nak Magyarországon. Nincs értelme ebből közügyet kreálni, ez csak a többségi társadalom hergelésére jó.

          És ez a célja a neokommunista LGBTQIA2S+-lobbiszervezeteknek: a vizionált osztályharcuk alapján az anarchia keltése. A Pride bár békés, de az ott fellépő, szexualitásukat közszeméremsértő nyíltsággal propagálók zavarják a többségi társadalmat, ez jogsérelmet okoz számukra.

          Ha a Pride szervezői ki tudják szűrni ezen elemeket a felvonulásból, akkor ez az egész továbbra is megtartható köztéren.
          Ha nem, akkor ezt privát, a közönségtől elzárt területen kell megszervezni. Mint volt anno a Budapesti Erotika Expo.

  18. Én idén is ott leszek a meneten az összes barátommal, ismerősömmel, családtagommal.

  19. Szuverén Magyar

    A Pride-betiltási bohózat természetesen kizárólag arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a gazdasági gázokról: infláció, költségvetési hiány, gyenge forint, beszakadt fogyasztás, földbe állt építőipar, döglődő egészségügy stb. És nyilván a Tisza egyre növekvő népszerűségét is kezelni próbálják ezzel a műbalhéval. De Magyar Péter ügyesen kitér a csapdahelyzet elől. A szavazóknak elegük van a kitalált ellenségek elleni hadjáratokból, a hazudozásból, a korrupcióból és a szétesésből. Működő országban szeretnének élni.

    • „És nyilván a Tisza egyre növekvő népszerűségét is kezelni próbálják ezzel a műbalhéval. De Magyar Péter ügyesen kitér a csapdahelyzet elől.”
      Ja. Oly annyira hogy Bódis (Horváth?) Krisztát, a „Meseország mindenkié” című könyv egyik szerzőjét – „Csipke Józsika” – szerepelteti „társadalompolitikai szaktanácsadóként”, március 15-én a Tisza Párt rendezvényén a meghatározhatatlan szexuális identitású Eliza Bliss lépett fel – a „Tisza a transzokért, ne féljetek!”-kitűzőkről nem is beszélve.

  20. Azt nem akarják felfogni a buzernyákok, hogy az év 364 napján háborítatlanul élik
    aberrált életüket.
    Cserébe azon az egy napon nem akarjuk a provokálásukat végignézni…..

  21. Azt nem tudják a gyenge elméjű degeneráltak felfogni, hogy az év 364 napján háborítatlanul élik aberrált életüket a buzernyákok.
    Cserébe azon az egy napon nem akarjuk a provokálásukat végignézni…..

  22. A Pride a ferdehajlamuak *szavazatainak* megszerzéséről szól, akárcsak a BLM, ami az afroamerikaiak szavazatainak megszerzéséről szó.

    Az illegális migrációt is a segélyfüggő (tanulatlan, képzetlen) emberek szavazatairól szól, azért igyekszik a nemzetközi baloldal pszeudo-liberális bűnbanda hónapokon belül állampolgárságot adni nekik.

  23. apro_marosan_petergabor

    Nem, a Pride a deviancia a normális társadalomra kényszerítéséről szól, felturbózott, provokatív, gusztustalan exhibicionizmussal.

  24. a gyenge elméjű degeneráltak azt nem tudják felfogni, hogy az év 364 napján háborítatlanul élik aberrált életüket a buzernyákok.
    Cserébe azon az egy napon nem akarjuk a provokálásukat végignézni…..

Hozzászólás a(z) Tények bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük