A Kétfarkúak hegyvidékén a két farok elindul egymás ellen


Miután Magyar Péter bejelentkezett arra választókerületre, amelynek Hajnal Miklós a regnáló országgyűlési képviselője, a nevezett képviselő és a pártja újra tanúbizonyságot tett román voltáról, ugyanis olyan szemmel követhetetlen sebességgel adta meg magát, hogy mire kiröhögtük volna magunkat a Magyar Péter és Hajnal Miklós nevű gigászok csatáján, már át is voltak állva.

Most az a rejtélyt kell megoldanunk, hogy mi az oka annak, hogy az éppen újra aktivizálódó, tehát politikai túlélésről álmodozó párt, a Momentum (és maga a képviselő is) milyen logika mentén engedi el azonnal a kevés számú egyéniben szerzett kerületének egyikét, egy olyat, amely az ellenzék számára totális bukta esetén is nyerhető. Persze ha arra gondolunk, hogy a Momentum francia bekötöttsége eléggé nyilvánvaló, vagyis a jelenlegi európai elithez kötődik és nem az amerikaiakhoz, akkor ez a döntés magától értetődő. Jelen pillanatban még tehát Magyar Péter a favoritja a jelenlegi romok között is építgetett reménybeli Európai Birodalom elitjének.

Pedig nehéz elhinni, hogy komoly emberek, akik rendelkeznek a Magyar Péterre vonatkozó lényegi információkkal, bármiféle kormányzóképességet tulajdonítsanak neki. Persze nem is tulajdonítanak, de ideje lenne a valóságérzékelésüket csak időlegesen szüneteltető ellenzéki szavazóknak is megérteni, hogy a birodalmi elitet egyáltalán nem érdekli Magyarország, a magyar nemzet, a magyar államiság, a magyar emberek, a magyar állampolgárok jóléte. Ezek csak hozzájuk hű helytartót akarnak. Teljesen hidegen hagyja őket, hogy ez az egyre inkább a Jobbik rosszabb részére hajazó alvezérekből és az azokat körülvevő csőcselékből álló szabadcsapat, Magyar Péter ismert személyiségjegyeinek vezényletével, vajon mit is művelne az országunkkal.

Na de nem akarom elkomolykodni ezt a Gréczy Zsolt-Magyar Péter párbajt. Ebben a két névben kifejeződik minden, ami miatt összejöhetett a négy kétharmad. És kérem azt a gondolatot is rágicsálja meg mindenki, hogy ebből a kettősből Gréczy a szimpatikusabb. Mennyire becsüli az ellenzéki szavazókat az, aki ezzel kínálja meg őket? Gyurcsányék ügyesen rárepültek Magyar Péter egyébként rosszul időzített bejelentésére. A DK-ás bunkóság ugyanis nagyon más bunkóság, mint a Tiszás. Gyurcsány valószínűleg jól érzi, hogy egy Tisza-DK összefogásnak semmi értelme nem lenne, a DK által törzsszavazóként megszólított városi bunkó nem kompatibilis azzal a vidéki bunkóval, akit a Tisza kétségtelenül kimozdított a Jobbik néppártosodását követő apátiából. Vona Gábor annak idején realistább elképzeléseket dédelgetett, amikor a 2018-as választásokon a közép felé törekedve ugyan, de megadta a nyilas romantikájú szavazóinak is az érzelmi élményt. Akkor a Jobbik szavazatot maximalizált, későbbi bukását (a rémesen humorérzék nélkülinek bizonyuló) Vona távozásán túl az okozta, hogy az egyszeri Jobbik szavazó dühének motivációja teljesen különbözik a városi hülyék dühének okaitól. A Tisza a Jobbik utódpártja érzelmileg, és amit ez egyre jobban nyilvánvalóvá válik, úgy válik elfogadhatatlanná az O1G koalíció magja számára.

És a Jobbik-DK kötelékrepüléstől megundorodó igazi baloldali (eredeti értelemben vett igazbaloldali, tehát szociáldemokrata) szavazók látványosan maradtak távol a szavazástól, sőt egy részük még a Fideszre is szavazott. Ez csak egy-két százezer ember, de a csalódott Fideszessel szemben ezek az a szavazók tényleg léteznek.

Talán a hegyvidéken lehetne a legjobban a Tisza és a DK szavazókat összeadni, hiszen akik ilyen polgármestert képesek választani, azok teljesen érzelmi alapon szavaznak, de vidéken erre semmiféle esély nincs, ott tudják, hogy Pride-ot nem lehet megenni. És a Fidesz vidéken akarja megnyerni a választásokat, most szólok, és nem Budapesten. Ezért gondolja azt Gyurcsány Ferenc, hogy elmagyarázza Magyar Péternek mi is lesz akkor, ha nem veszi be a képletbe őt is. Gyurcsány Ferenc már most úgy gondolja, hogy az egyre agresszívebb és vagdalkozóbb Magyar Péter nem fog választást nyerni, Gyurcsány a saját szempontjából nem megakadályozza a Tisza győzelmét, hanem jól akar kijönni a vereségből. Nem zavarja, hogy az előző buktából se jött ki túl jól, éppen csak túlélte ő is, de ha Magyar Péter nem nyer egyéniben, akkor pont olyan politikai hulla lesz, mint MZP.

A Tisza párt olyan ellentmondások egymásra dobálásából született, amelyek ellentmondások egymásnak is ellentmondanak. Érzelmi és értelmi disszonanciák kavarognak a fejekben és amikor a a magát értelmiséginek képzelő diplomás rajongás közben oldalra néz, olyan figurákat lát, mint amilyennek Niedermüller a keresztényeket elképzeli, büdi rémisztő képződményeket. És döbbenten konstatálja, hogy ezekkel egy pártra szavaz. De a legszebb az, hogy a büdi rémisztő szélsőségesen elégedetlen képződmény is a mellette álló okoskára, mert pontosan tudja, hogy ez az a társadalmi réteg, akitől soha nem számíthat semmi jóra.

És hogy miért a Kétfarkú két farka ez a két csodás ellenzéki jelölt, Gréczy és Magyar? Alapból azért, mert még a nagyon gázos, jellemtelen drogosok számára is ellenszenves mindkét politikai megnyilvánulás és a két ember is, akikben jelen esetben az eszme megtestesül. Mindkettő iszonyúan fennhéjázó, nagyképű és nárcisztikus, mindkettőnek sok proli szavazója van (pártként is), de a Kétfarkúakra szavazó eredetileg 2-3 százaléknyi ember kínjában szavaz Kovácsékra, mert egyszerűen nem tudja elnyomni a vonatkozó undorát, bármennyire is gyűlöli a jobboldalt és a Fideszt. A Kétfarkúak hegyvidéki önkormányzati győzelmével a szavazók nem csak a Fidesznek akartak üzenni, hanem sokkal inkább a budapesti ellenzéki pártoknak és a liberális elitnek. Költséges üzenet volt, de ugye ezek érzelmi szavazók, nem vonatkoznak rájuk racionális törvények. A Kétfarkúak tehát ennek a problémának a két ága között függeszkednek, és hogy mibe is kapaszkodnak, azt mindenkinek a fantáziájára bízom.

Vezető kép: Gréczy Zsolt // fotó: Hatlaczki Balázs


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Rövid állásfoglalás Pride-ügyben: A Pride nem a szeretetről szól

  Az állam, a törvényhozás, a normális többség támogatásával egyébként, nem arról döntött, hogy ezután elviszi …

12 hozzászólás

  1. igen, mindkettő szereti/szeretné mutogatni a f….t

  2. Végre összemérhetik.
    Zsóti, rá se ránts.

  3. Királytigris

    Lehet választani, kétfarkú, vagy rejszfhürer…. Van ennél lejjebb?
    Tragédia!

  4. ej-mi-a-kő

    Szóval 1 kétfarkú plusz 2 egyfarkú… 🙂

  5. túródóra

    Magyarország szégyene az a választókerület, ahol ezeket pozícióba választják. Tényleg ennyire meg van őrülve a rózsadombi komonista zsidó banda?

  6. Vajon mennyit ver rá Gréczy Magyarra?

  7. Gréczy örökre kiírta magát a rendes emberek közül, Poloska meg nem komplett eleve. Kovács bevallottan narkós, egy felsőfokú intézményt se volt képes kijárni és máris húsz évvel öregebbnek néz ki a koránál. Még most is viccelődik, mint egy gyagya középiskolás, pedig már nála a kasszakulcs.
    A Fidesz mikor lesz hajlandó a kerületben végre rendesen kampányolni egy erős jelölttel?

  8. Vajon Pokorni önszántából mondott le? Teret engedve ezeknek.

  9. Minkettő a rombolás pártja,
    az egyik a test,a másik a lélekrombolásáé!!!!

  10. Esetleg tud még valaki a világon olyan parlamenti képviselőről, aki maszturbálós videót küldözgetett magáról, ami nagy nyilvánosság elé került ? Majd simán folytatta példamutató parlamenti munkáját ? Mi kellene egy ilyen lumpen prolinak ahhoz, hogy azt mondja, ok ez tényleg gáz, nincs pofám tovább közszerepelni. Extrém vastag a bőr a pofáján. Persze lehet a szavazói vagy a főnöke pont erre gerjednek és náluk ez kifejezetten bejött.

Hozzászólás a(z) csakafidesz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük