Vajon Nádas Péter el fog-e határolódni a woke-tól?

Vagy esetleg a sikeres fehér férfi mivoltától? Nekem bármelyik jó. Mint bizonyára önök is értesültek róla, vagy nem, mert kit érdekel, hogy valahol Németországban valami irodalmi díjat bőrszín alapján osztottak ki. Igazából nem is bőrszín, hanem képzelt interszekcionalitás (ez mondjuk mindig képzelt) mentén, de ez mindegy. Németországban eleve minden faji alapon van, csak az uralkodó faj változik.

Ideidézem a prae.hu irodalmi portál cikkének néhány részletét, pont annyira érdekes a cikk, mint amennyire egy irodalmi zsűri ülése botrány nélkül érdekes lehet.

A Die Zeit 22. számában jelent meg a Világ Kultúráinak Háza 35 ezer eurós, jelentős irodalmi díjának odaítéléséről egy roppant zavarba ejtő írás. A cikket a díj zsűrijének két tagja, Juliane Liebert és Ronya Othmann jegyzi, a műfaja bennfentes kibeszélés által történő problémafelvetés lehetne. A témája pedig az, hogy a díj odaítélésénél fontos volt az ideológia, de ezek mellett elsikkadt az irodalmi minőség.

„Nádas a jobb szerző, de politikailag Cherie Jonest kell választani”. Három zsűritag azt mondta Ronya O.-nak előtte és utána, hogy Nádas könyve a legjobb, senki sem érhet fel hozzá, de ő egy nagyon befutott és fehér férfi, akit szeretnek az újságírók. A magyar egyébként is egy általánosan elismert nyelv.

A cikk a következő kedves idézettel zárul:

Kifelé azt állítani, hogy „a kiadó, a szerkesztő, a szerző, a fordító, nemzetiségi, etnikai hovatartozás, politikai és vallási nézetek tekintetében nem kivételeznek és félretéve az előítéleteiket” döntenek, belül viszont szigorúan bőrszín és származás szerint válogatni, a dráma elkerülése érdekében átláthatatlanul viselkedni a saját zsűri felé, és utólag kiválogatni azokat, akiknek kifogásaik voltak – az ilyen gyakorlat katasztrofális (a két cikkírót és plusz egy személyt a korábbiak közül nem választották már be a 2024-es zsűribe). Mindez az irodalom, és a kultúra mellett végső soron a politikai erkölcsöt is veszélyezteti.

Nádas Péter tehát kapott egy nagy vödörnyi woke-t. Miután én szinte semmiféle szépirodalmat sem vagyok képes elolvasni amit 1970 után írtak, nem vagyok Nádas Péter fogyasztó. Próbáltam, időnként próbálom, de nekem nem mond semmit, amit meg mond, azt ne mondja. De nem is erről van szó, hanem például arról, ami a vita hangneméről kiszivárgott. Ja, és Nádason az sem segített, hogy a támogatói arra hivatkoztak, Orbán Viktor diktatúrájában bizonyára nem könnyű az élete.

Ennek a vitának tulajdonképpen nem is hangneme volt, hanem ideológiája. A hatvanas években egy csomó olyan filmet csináltak nálunk, amelyben finoman bírálgatták az ötvenes évek túlkapásait. A dolog lényege az volt, hogy az értekezleten voltak olyan elvtársak, akik ismerték a párt aktuális álláspontját és tökéletesen képviselték is azt, míg a többiek megpróbálták kitalálni, hogy aktuálisan mi a jobb, tökéletesen alkalmazkodni, vagy megőrizni az emberi méltóságuk maradékát. Az előbbi volt a jó, ha valaki nem tudná. Pártszerűen kellett viselkedni, ilyen egyszerű ez. Nem gondoltam, hogy ezt majd nyugaton élőben komolyan előadják újból.

Az eredeti német cikk lefordítására senki sem vette a fáradságot, csak a fordítóba bemásolt változat igazított formáját ismerjük, de ez jó, mert így még jobban hasonlít a mindenkori pártzsargonra. Mi magyarok az ötvenes évek tapasztalatából is tudjuk, hogy egy teljesen nyilvánvalóan agresszív, elmebeteg ideológia, amelyet morál nélküli pszichopaták és a mindenkori gyávák képviselnek, milyen gyorsan foglalja el a társadalmat, a közbeszéd minden szintjét, főleg ha az államhatalom támogatja.

A németek meg ezt helyből sokkal jobban csinálják.

Én különösen azokon szórakozom jól, akik úgy tesznek, mintha meg lennének lepve. Ungár Péter, az LMP társelnöke még minket, a „Pesti Srácokat” is megidéz:

Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról, a tisztán politikai és identitásalapú megjegyzésekről, a pontozás bohózatba fullasztásáról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.

Emlékeztetném a társelnök urat, hogy jó paródiát csak minőségi dolgokról lehet csinálni, a nyugati progresszió azonban minőségi szegmenssel már bő tíz éve nem rendelkezik. Amit nálunk olvas ebben a tárgyban, az mind a szomorú valóság, a hátul képzett gyenge paródia ízt nem mi adjuk hozzá, azt már az eredeti szmötyi pont ilyen arányban és minőségben tartalmazza.

Na szóval, amikor egy irodalmi lapnál tartott 1952-es párttaggyűlés szintjén mozog a nyugati kultúrán belül a művészet értékelése, akkor mi csak röhögünk. Ez olyan mértékű hülyeség, amit nem lehet megjátszani. És mindenki megérdemli, aki hagyja. A Magyarországon „elnyomott” Nádas művész úr is. Persze szolidárisak vagyunk vele, mint minden ideológia-károsulttal, de sokat tenne a saját reputációjáért és példát is mutatna másoknak is, ha méltóztatna ő is kiröhögni ezeket a senkiket. Legfeljebb több díjat nem kap már.

U.i.: És ez nem politikai korrektség volt, ahogy a baloldali sajtó mentegeti az ügyet, hanem maga a progresszió, maga a woke. Maga az eltörlés kultúrája, teljes valójában.

Vezető kép: Budapest, 2022. szeptember 29. A 80. születésnapját október 14-én betöltõ Nádas Péter író dedikál Minimo. A sötétség színein címû fotókiállításának megnyitóján a Deák Erika Galériában 2020. szeptember 29-én. Az író okostelefonnal készített új fotósorozatot. MTI/Kovács Anikó