Meghalt a Chandler! A Szabó Tímea meg is siratta!


Ezt a traumát még feldolgoztam volna valahogy, de azt, hogy ezen esemény következtében Szabó Tímea a saját bevallása szerint elsírta magát, na azt már nem viselte el a szervezetem. Erről persze nem kellene tudnom, de nevezett ezt szükségesnek érezte kiposztolni a Facebookra.

Persze én vagyok a hülye, hogy van Facebookom, de manapság a közösségi média a környezet része, levegő nélkül sem lehet élni. Tehát nem azért nézem a Facebookot, mert bármilyen összefüggés mentén szükségesnek érezném azt, hogy mindenféle emberek haláláról realtimeban értesüljek, hanem azért, mert arról viszont, nyilván perverzióból, hogy az ellenzéki politikusok éppen melyik dühöngési fázisban vannak éppen, túlélési okokból értesülni szeretnék.

A Jóbarátok nevű sorozat, amelynek karaktere volt a Bing, egyike annak a kb tíz sorozatnak, amit a kilencvenes évek óta rendesen végignéztem. Beleértve a minisorozatokat is, amelyikből az egyik lengyel. A Binget igazából nem tudom elválasztani attól a színésztől, aki játszta (nem elírás, modorosság), illetve fordítva. A Bingről azt tudom, ami a sorozatban kiderült róla, a színészről meg semmit. Az ugyanis nem információ itt Magyarországon, hogy egy Amerikában élő színészről mit ír a sajtó és mit dob elém az internet. Nem szoktam kötődni sorozatkarakterekhez és az őket játszó színészekhez sem. A Tenkes kapitányát, a Stirlicet (A tavasz 17 pillanata), meg a Tüskevárt néztem végig annak idején, de az tuti, hogy Bánhidi Lászlót már akkor is meg tudtam különböztetni a Matula bácsitól. A Dexterből csak két évadot bírtam végignézni, pedig a Dextert csipáztam, a doktor Housenak máig nem tudom mi lett a vége, a Mentalista utolsó évadát is meg kellene néznem egyszer, meg azt a hat-hét epizódot a Big Bang theoryból, ami a végéből kimaradt. Aztán vége is. Ezen logika alapján elég sok színész egészségéért kellene aggódnom és elég sokat kellene megsiratnom, amikor felőrli őket a showbusiness vagy az idő.

Ha Szabó Tímea létezésének szomorú ténye a tudatomba türemkedik, mindig eszelős vágyat érzek, hogy lemenjek kutyába. Ezért kezdjük azzal, hogy miután elég sok százezren halnak meg rendszeresen a Földtányéron, mostanában például lemészárolódás útján a szokásosnál is többen, talán azokat kellene megsiratni és nem olyan színészeket, akik végigkokszolták az életüket. Kedveltem a Binget, a Perry jó színész volt, aki egy millát kapott dollárban epizódonként az utolsó évadokban, kb volt 22 rész. Nem az álommelóm a sorozatszínészet, de azért ennél sokkal jobban is rá lehet pacsálni.

Sajnálom persze, ezek se fognak tehát újra összeállni, mint a Beatles, de elemzésért az a kérdéskör kiált, hogy a Tímea miért sírt, vagy miért érezte annak szükségét, hogy ilyesmit hazudjon ki a Facebookra. A konyhapszichológia egyik előnye, hogy nem kell kedvesnek lenni az alanyhoz, már terápiás sikerként lehet elkönyvelni azt, ha a delikvens a terápia miatt sír és nem az alapdefektje okán. Nekem mondjuk mindegy, ha a Tímea sír, de akkor legalább addig ameddig hüppög, nem ér rá gonosznak lenni.

Nem szeretem a Tímeát, rémülettel tölt el, hogy ilyen lények létezhetnek, a teremtés értelmes voltát teszi kérdésessé a jelenség maga. Nem teszi könnyebbé a helyzetemet az a gondolat, hogy sírásképes, ezt nem feltételeztem róla. A gonoszok és a hazugok miért sírhatnak? Na de hagyjuk, nem az univerzumot óhajtom számonkérni, hanem azt a jelenséget, hogy Tímea érzelmeket tulajdonít magának vagy embervolta bizonyítása érdekében hazudja a köz számára ezeket az érzelmeket. Persze egy másik kontinensen élő ember szeretése, illetve a balsorsa feletti sopánkodás a legolcsóbb érzelem, szegény Bing bizonyosan nem a Tímea miatt lett szeretethiányos. A tudatzavar hiányának jeleként nem kérdezem meg, hogy hol volt az események idején a Mónika? Tímeában jelentős mennyiségű elfojtott, vagy inkább megfojtott érzelem lehet, és talán szellemként ezek difundálnak ki belőle, ha szembesül a mulandósággal, illetve azzal, hogy örömtelen kamaszkorában hozzá is a Jóbarátok karakterei álltak a legközelebb. Mondjuk, ha véletlenül a Szex és New York valamelyik szereplőjét szólítaná magához az úr, akkor is értesülhetnénk ezen a csatornán ilyen pszeudo érzelmi működésekről.

De szerintem lényegileg hazudik, sem az afgánok, sem nekünk nem sikerült bebizonyítania, hogy vannak olyan érzelmei, amelyeket nem kell gyógyszeresen elnyomni ahhoz, hogy szabadon közöttünk járkálhasson. Az emberi oldalát akarta megmutatni, mert nyilvánvalóan rászorul ilyen mutogatásra. De tanulnunk kellene a bajából. Ne kerüljünk érzelmi viszonyba sorozatkarakterekkel, illetve az őket játszó színészekkel, akikkel semmiféle viszonyba nem keveredtünk sohasem. Ez az érzelemhasználat ugyanis nem pótszer, hanem helyettesítő eszköz, arra szolgál, hogy ne kelljen valódi emberekkel kapcsolatban érzéseket táplálni. A guminő, vagy a műbráner lelki megfelelője, csak kevésbé elegáns. Az meg különösen veszélyes, ha egy politikusnak vannak ilyen lelki defektjei, ugyanis akkor a választókra is csak karakterekként gondol, akiknek meg lehet írni az életét, az érzéseit, illetve ki lehet őket írni a sorozatból. Tímea egyébként azért olyan rettenetesen frusztrált, mert állandó félelemben él, tudat alatt azt érzi, hogy ő is csak egy politikai sorozat átlagos szereplője és bármikor kiírhatják a nagy vízen túl a producerek parancsára a sorozatból. Na meg persze sehogy sem érti, hogy miért egy ennyire undorító szerepre castingolták.

És természetesen Matthew Perrytől és Chandler Bingtől is elnézést és bocsánatot kérek, hogy egy ilyen Szabó Tímea-féle dilettáns negatív karakterrel voltam kénytelen egy környezetben emlékezni rájuk.

Vezető kép: MTI/AP/Matt Sayles


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Ahhoz is hozzá lehet szoktatni a tömegeket, hogy időnként rálőnek Trumpra

  Újra merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen. Az amerikai sajtó finoman már célozgat rá, hogy …

13 hozzászólás

  1. Bezzeg Magyarországot nem sajnálja Timike. Ott üti, ahol tudja. Szentimentális buta liba!

    • Nem szentimentális. Nihilista, műveletlen, primitív proli.
      Pontosan az a szint, mint akik adományt küldtek a Rabszolgasors főszereplőjének a felszabadítására.
      Belpesti, kopárlelkü újprolik.

  2. dr. Kolompár Genitália

    Hibátlan természetrajz-esszé.

  3. Tímea sírása valóban igen falsnak és színpadiasnak tűnik, de vigasztalására az alábbiakat ajánlom figyelmébe, és a hozzá hasonló liberálisoknak.
    ….
    –Maximálisan szuper a fenti írás amivel egyetértek.
    A LIBERÁLIS hedonista élvezethajhászó életmód ide vezet, a korai és rossz halálhoz.
    –Ha valaki disznó életmódot folytatott, abban nincs semmi tisztelni való, ……sőt csak elrettentő példaképnek használható az emléke, hogy más nehogy hasonló káros életmódot folytasson, és ezért az igazságot KI KELL MONDANI.
    *****
    –A probléma ott kezdődik, hogy mindenki boldog akar lenni , és elfelejtik azt hogy az embert Isten teremtette és a boldogság sem képzelhető el Isten nélkül.
    –Jézus példát mutatott nekünk a kereszthalála által, ahol a szenvedéseket el kell vállalni, mert azokat úgysem tudjuk megszüntetni.
    Nem kell a szenvedést beteg mazochista módon keresni, de az elkerülhetetlen szenvedés normális feldolgozása az alapja a boldogságnak.

  4. Testvérek lehettek timivel kokain és alkohol szenvedélyük azonos volt

  5. Nem érdekelnek se a karakterek, se a nyugati celebhírek. A honi celebek sem.
    Viszont a néhány honi, valós értéket képviselő SZEMÉLYISÉG halála mindannyiszor megrendít, mert VALÓS VESZTESÉGÜNK.

  6. Nem ez a szutyok Szénalapát Szalmakapa Aptyakasza Timea dőlt ájultan Gyurcsányba egy lesújtótájékoztatón?

  7. Kedves Android!
    Facebook nélkül kiválóan lehet élni! Sőt…

  8. timike azért hazudja, hogy siratja a színészt, mert magyarországon is népszerű volt a sorozat és karakterei, és ezzel a kamu gyásszal akar szimpátiát szerezni.
    olcsó, jellemtelen húzás.
    szabótímeja ügynök a legalja a magyar közéletnek.

    • Ez igaz, de sztem az illető színész narkós életmódjának lehangoló vége is szivenuthette esetlegesen személyes érintettség okán.

  9. Szürke Farkasok

    Túl hosszú a cikk!
    Az eleje a „szellemi maszturbáció” határának hol az egyik, hol a másik oldalán van.
    Szerencsére a végén eljut lényegig:

    „Az meg különösen veszélyes, ha egy politikusnak vannak ilyen lelki defektjei,
    mugyanis akkor a választókra is csak karakterekként gondol,
    akiknek meg lehet írni az életét, az érzéseit, illetve ki lehet őket írni a sorozatból.
    Tímea egyébként azért olyan rettenetesen frusztrált,
    mert állandó félelemben él, tudat alatt azt érzi, hogy ő is
    csak egy politikai sorozat átlagos szereplője és bármikor kiírhatják
    a nagy vízen túl a producerek parancsára a sorozatból.
    Na meg persze sehogy sem érti, hogy miért egy ennyire undorító szerepre castingolták.

    És természetesen Matthew Perrytől és Chandler Bingtől is elnézést és bocsánatot kérek, hogy egy ilyen Szabó Tímea-féle dilettáns negatív karakterrel voltam kénytelen egy környezetben emlékezni rájuk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük