Az őrült szociológusok esete a szeretethiánnyal


Manapság azokkal a társadalomtudományokkal, amelyekben központi fogalomként szerepel az elnyomás, olyan emberek foglalkoznak, akiknek szinte semmi öröm nem jut az életben. Nehéz elképzelni az örömtelenségnek azon fokozatait, amivel egy haladónak meg kell birkóznia.

Vegán, tehát még egy jót sem ehet, a szexualitása olyan zavaros, hogy még a Meseország a perverzeké című mesekönyvbe sem fért bele az alfaja. Ennek ellenére nemcsak az EU, meg a nyugati egyetemek, hanem sajnos a magyar állam is finanszíroz egy csomó ilyen nyomorultat, nyilvánvaló konformitásból. Azt már nem bírná ki a magyar állam európai reputációja, hogy mérsékelten fogyatékos szociológusok más mérsékelten fogyatékos szociológusokkal ne irkáljanak közös tanulmányokat arról, hogy a heteroszexuális szex kirekesztő, hiszen az egyértelműen, sőt bizonyosan egy nő és egy férfi között zajlik, és bizony sokszor nem vesznek be egy harmadikat, bármilyen magányos arra járót.

Mindez a rémség arról jutott eszembe, hogy elolvastam Szilvay Gergely

„Elutasítani a genderfóbiát Magyarországon” – ezzel a címmel közölt tudományos tanulmányt Takács Judit MTA-s szociológus, a Kaliforniai Állami Egyetemen tanító Katherine Fobear és Schmitsek Szilvia, a Skóciai Nyugat Egyetemének tanára

kezdetű írását.

Szilvay Gergely egy hős. Olyan szövegeket olvas el tudományos érdeklődésből, amelyek általános értéke egy napilap horoszkóp rovatának átlagos szintjét sem éri el. Én személy szerint mindig betartottam azt a szabályt, amelyet a nagybátyám hagyományozott rám, miszerint soha semmiféle módon ne kerüljek kapcsolatba olyan nőkkel, akik hisznek a horoszkópban vagy meg akarják váltani a világot. A „tudományos” közleményeik elolvasása még előbbre szerepel a menekülési listán, mint a szex. Nem mintha ez utóbbinak lenne bármiféle esélye, hiszen az érintetteknek szinte soha nincs olyan érdeklődése, ami ezt lehetővé tenné. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy az ebben szenvedők jelentős része tudatos döntéssel választotta a reménytelenségét, mert első szerelme, egy androgün popsztár kilenc éves korában nem szerette vissza és nem válaszolt a leveleire. Ha válaszolt, akkor pedig nem elég gyorsan.

Szilvay Gergely ráadásul, nyilván mérhetetlen jóindulattól és udvariasságtól átitatva komolyan veszi ezeket az embereket és meg kívánja érteni a motivációikat, illetve intellektust tulajdonítva nekik kontextust keres mentőkörülménynek a számukra. A helyzet nagyon súlyos, ugyanis én egyre nagyobb előzetes félelemmel olvasom el ezeket az írásokat, mert egyre rémesebb pszichikai státuszú személyek írásai bukkannak fel bennük, valószínűleg azért, mert az általános helyzet is rohamtempóban romlik.

Aki meg akar merítkezni a liberális áltudomány feneketlen trágyatavában, az olvassa el az eredeti szöveget, aki csak meg akar ismerkedni a jelenséggel, mert a háborúnál azért csak jobb, annak Szilvay Gergely cikkét ajánlom. Itt nálunk mindössze a szerzők által használt és szexuálpatológiás körökben kedvelt egyik kifejezést fogom dramatizálni: a heteronormatívat.

A heteronormatív kifejezés legszűkebb jelentésében az, hogy a szexualitás alapvetően a vonatkozó nemi szervek utódnemzésre alkalmas használataként értelmezendő. Vagyis hogy olyannal szexelünk, akivel közös utódokat tudnánk létrehozni, és alapvetően úgy, ahogy utódokat lehet létrehozni. A heteronormatíva nem tilt semmi mást (ami a felek közös akaratából örömet okoz egymásnak), csak ebből az alaplehetőségből származtat minden mást.

Szerzőhármasunk a heteronormativitásból azonban a köreikben szokásos csökött gondolkodásmóddal eljut ahhoz a ki nem mondott, de egyértelmű következtetéshez, hogy a heteronormativitás a fasizmus maga, és minden más maga a tökély, csak az maga a gonosz.

Az Orbán-kormányok családpolitikáját Takácsék egy újabb tudálékoskodó fogalmat feltalálva „repronormatívnak” nevezték el, ami „a reprodukció államilag engedélyezett heteronormatív cselekedetein” keresztül nyilvánul meg, amelyek a „patriarchális heteronormatív családot” részesítik előnyben, és a „heteropatriarchális nemzetállam” újratermelése a célja

– írja megint csak Szilvay Gergely.

Mint közismert, a liberális társadalomtudomány (áltudomány) semmiféle logikát nem tartalmaz, a következtetések nem részei a „gondolkodásmódjának”, csupán csak kijelentések halmaza az egész, ami kifejezi a szerzők elmeállapotát.

A szociológia tudományának hajtóereje „egy szekuláris megváltássztori, melyet a felvilágosodás, a liberalizmus, a marxizmus, a reformista progresszivizmus, a pragmatizmus, a terapeutikus kultúra, a szexuális felszabadítás, az emberi jogok, a feminizmus és hasonlóak fejlesztettek ki.”

– idézi Szilvay.

Ha valakinek volna kétsége arról, hogy a szerzők mivel küzdenek, a „terapeutikus kultúra” kifejezés használatából rögtön képbe kerülhetnek.

Ezekben a körökben a pszichológia és a pszichiátria feladata az egyén elnyomtattatás történetének rekonstruálása és annak tudatosítása, hogy az elnyomó heteronormatív környezet és diskurzus miatt nem szereti senki őket, és ezért nem akar senki élőben részt venni a szexuális fantáziáikban, illetve emiatt kell nekik levinniük a szemetet. Ha ez megvan, és gyorsan megvan, mert a terapeutikus kultúra már kinevelte a maga pszichopatáit, akik ebből élnek nagyon jól, diagnosztikusan azonnal a heteronormativitáson kívüli világban találhatják magukat.

És itt lép be a formális logika, ami hiába heteronormatív, patriarchális tudomány, az összes ketyere ezek alapján működik, azok is mind, amelyeknek nem a nők nem értik a működését, hanem amelyeket a feministák nem értenek meg. Ha nem lenne világos, a heteronormativitás brutálisan nőellenes fogalom is, ha feministák szeretnék a nőket, vagy legalább maguk is azok lennének, értenék ezt.

Ha tehát van heteronormativitás, akkor logikailag van sok másfajta normativitás is. Például liberálisnormatív, pedofilnormatív, szexuális-szadistanormatív, homonormatív, LMBTQ-normatív, stb.

Nem akarom ezt itt most nagyon kibontani, de nagyon látványosan mindegyik tartalmazza az anális szexet, mint esszenciális elsőbbségű eljárást. Ezek a „normativitások” elég sokszínű és érdekes világot rajzolnak fel, amely biológiai értelemben mind azokon a heteroszexuálisokon élősködnek, akik nem védték meg a gyerekeiket elég hatékonyan a heteronormativitáson kívülről érkező támadásoktól.

A szexuális perverziók hihetetlenül széles körűek, szinte minden normális ember találna olyant, amelyre legalább gondolnia kellemes. De ebből nem következik semmiféle fantázianormativitás a farokszarvú csillámpónik jogegyenlőségéről.

Aki pedig féltékeny, az monogámnormatív. Hogy érezzétek mekkora baromság ez.

Ezek elmebetegek. Tessék tudomásul venni, mert különben kimiskárolják a nőket és kasztrálják a férfiakat végül. Szigorúan normatív alapon.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

13 hozzászólás

  1. Ki ez a genderfasiszta, elmebeteg, lretén?
    Anno már ennek jegyében zárták be az OPNI-t, és verték szét
    a pszichiátriai hálózatot:
    az elmebeteg az egészséges; a tiszta elméjű a beteg.

  2. A bölcsészek mindig is hülyék voltak és azok maradnak az idők végezetéig. 100-ból jó ha 1 a normális, a többi mind valami bizonytalan árnyékot kerget. Akkor volt némi objektivitás a gondolkodásukban, mikor még nem vetették le teljesen a kereszténység ruháját. Ma már hülyeséget, hülyeségre halmoznak, a szavaik épp oly értelmetlenek, mint volt anno a kommunizmus fogalomkészlete. Sőt! Rosszabb annál, mert mélyebbre hatol, a közösségi rétegnél mélyebb egyéni réteget, az egót piszkálja( benne a szexualitást is).

  3. Végső Anna

    „Az ördög materializmussal szánt és az okkultizmussal vet.”
    Lehet, hogy első olvasatra nem tűnik idevalónak ez a bölcsesség, de az abnormális lelkület (perverzióra való hajlam) mögött démoni megkötözöttség rejtőzködik. (Amiből persze lehetne szabadulás – megváltás! -, ha az illető nem adta volna el már végérvényesen a lelkét az ördögnek.)

  4. Üzenem plamz (פּלאַמז) gergelynek,hogy a „heteropatriarchális nemzetállam” újratermelése nélkül a magafajta hülyéknek nem lesz pénzük elmélkedni ezeken az idióta baromságokon.

  5. atörökszultán

    Az írás nem rossz. Android, remélem nem varázsfüvet(értsd varázs<varázsceruza<varázsfü<fü<marihuana<hasis) szipákolsz ráérö idödben?!Csalódás lenne.

  6. Ez a némber és bandája a MI adófizetői pénzünkön követik el ezeket.

  7. Ideje lenne új liberális értelmezőszótárt összeállítani. Szeretnék segíteni pár alapfogalommal:

    Munka: Az az eléggé el nem ítélhető időtöltés, amit csak a normalitás űz és eredménye valami érték, vagy mások számára értékes szolgáltatás.
    Tanulás: Az a fölösleges időpazarlás, amiről a heteronormatívok azt állítják, ahhoz szükséges, hogy a fenti fogalmat (értsd: munka) szakszerűen, hatékonyan, hiba nélkül űzzék.
    Diploma: Ahhoz szükséges papír, hogy a heteronormalitás egyedei számára falra bekeretezve bizonyíthassuk, hogy nekünk nem kell a fenti kettőt (értsd: Munka és tanulás) elvégezni, anélkül is jogunk van ingyenélnünk, mert mi olyan csodalények vagyunk, nem koptathatjuk holmi munkával és tanulással értékes napi 24 óránkat.
    Liberális: Az a lény, aki érti is a mindent, és aki ezt beleveri a heteronormatívok fejébe.
    Pedofil: Az aki szereti a gyerekeket, főzve, sütve, megerőszakolva, meggyilkolva, elitek orgiáin feldarabolva és Epstein szigeteken elásva.
    Transzférfi: Az az XX kromoszómás egyed, aki csak mesterséges pöccsel tudna zongorázni.
    Transznő: Az az XY-os fejlett faj, amelyik szereti a …. (értsd: himbilimbit és a szarszagot) de csak úgy tud férfipartnerre szert tenni, ha nőnek imitálja magát és azt hiszi, nem látják rajta, hogy egy buzi.
    Szarszag: Afrodiziákum. A heteronormatívok viszont undorodnak tőle. Heteróriasztónak is kitűnően alkalmazható.
    és így tovább…

  8. Volt egyszer egy ember,
    szakálla volt gender.
    Ám a párját fursztrálta,
    ezért inkább kasztrála.
    Így lett belőle pc. seggfej.

    Seggfej… milyen szép, képszerű magyar megfogalmazás.

  9. Hú! Ez a csávó biztos nagyon okos!

    Bár nem adnék forrasztópákát a kezébe mert ha a meleg felét fogná meg üstöllést az elektronikát
    a társadalmi megrontás elemének aposztrofáná.

    Nem tennék a közelébe gereblyét mert miután orrba bassza a cucc a rálépés után hirtelen egy
    levegővétellel ki tudná mondani, hogy „heteropatriarchális nemzetállam”, plusz az egész agráriumot
    az igaz eszme megcsonkításának gondolná.

    Meg amúgyis, ezekenek ki kotorja ki a szájából a nyálat? Mert meg még nem fulladtak, ergo valaki
    vigyáz rájuk. És itt jön a lényeg: a nem megvilágosodott, gyalog halandók (a normálisak?) hajlandóak
    ezeket az inproduktív, saját fészkükbe vizelő kreténeket eltartani, sőt, még szórakoztatónak is tartják az
    egyedeiket, ámbátor ők ezer örömmel megszüntetnének bennünket.

    Azt hittem a 20 -25 éve elbucsúztatott multikulti ájulat után több állatság már nem jön.
    Tévedtem.
    Jött.
    Biztos öregszem 🙁

    • Máskor figyelj kanigunda,
      legközelebb, hova dugd a
      pennyedt kani véged,
      mert elkap a végzet,
      s limerick-be leszel folytva.

  10. jót röhögtem, köszönöm …

  11. Csocsó: Ha csak így nem… De máshogysem!

    se: Nemtom. Ha én voltam bevallom.

    S bár nekem is felötlött, hogy egy jót kéne OPNI,
    ehelyett sajna muszály ma itt mindenkinek sz*pni.
    Bekékültkénket biztos anno a bozótban találták,
    de sajna ezt ők mindeddig nem íigazán így tálalták.
    Azért egy családi bükkfa míves-hímes hokedli
    jobb lenne mint eme csökött-rémes nokedli.

    Szar mi? Akkor jó!

  12. Az a kérdés merül fel bennem,
    ezek el is hiszik ezt a sok
    hülyeséget és egymást
    probálják tullicitálni nyereségért.
    Mert az tudjuk,hogy ez a ..trágyalébe..valo
    hengergőzés
    felfuto irányzat és sok pénz is lehet benne,
    ha ügyesen tálalják.
    Vagy akik ezt tolják ránk,nem hisznek benne,
    de az hiszik hogy mi elég hülyék vagyunk
    hogy elhigyük.

Hozzászólás a(z) se bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük