Az őrült szociológusok esete a szeretethiánnyal

Manapság azokkal a társadalomtudományokkal, amelyekben központi fogalomként szerepel az elnyomás, olyan emberek foglalkoznak, akiknek szinte semmi öröm nem jut az életben. Nehéz elképzelni az örömtelenségnek azon fokozatait, amivel egy haladónak meg kell birkóznia.

Vegán, tehát még egy jót sem ehet, a szexualitása olyan zavaros, hogy még a Meseország a perverzeké című mesekönyvbe sem fért bele az alfaja. Ennek ellenére nemcsak az EU, meg a nyugati egyetemek, hanem sajnos a magyar állam is finanszíroz egy csomó ilyen nyomorultat, nyilvánvaló konformitásból. Azt már nem bírná ki a magyar állam európai reputációja, hogy mérsékelten fogyatékos szociológusok más mérsékelten fogyatékos szociológusokkal ne irkáljanak közös tanulmányokat arról, hogy a heteroszexuális szex kirekesztő, hiszen az egyértelműen, sőt bizonyosan egy nő és egy férfi között zajlik, és bizony sokszor nem vesznek be egy harmadikat, bármilyen magányos arra járót.

Mindez a rémség arról jutott eszembe, hogy elolvastam Szilvay Gergely

„Elutasítani a genderfóbiát Magyarországon” – ezzel a címmel közölt tudományos tanulmányt Takács Judit MTA-s szociológus, a Kaliforniai Állami Egyetemen tanító Katherine Fobear és Schmitsek Szilvia, a Skóciai Nyugat Egyetemének tanára

kezdetű írását.

Szilvay Gergely egy hős. Olyan szövegeket olvas el tudományos érdeklődésből, amelyek általános értéke egy napilap horoszkóp rovatának átlagos szintjét sem éri el. Én személy szerint mindig betartottam azt a szabályt, amelyet a nagybátyám hagyományozott rám, miszerint soha semmiféle módon ne kerüljek kapcsolatba olyan nőkkel, akik hisznek a horoszkópban vagy meg akarják váltani a világot. A „tudományos” közleményeik elolvasása még előbbre szerepel a menekülési listán, mint a szex. Nem mintha ez utóbbinak lenne bármiféle esélye, hiszen az érintetteknek szinte soha nincs olyan érdeklődése, ami ezt lehetővé tenné. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy az ebben szenvedők jelentős része tudatos döntéssel választotta a reménytelenségét, mert első szerelme, egy androgün popsztár kilenc éves korában nem szerette vissza és nem válaszolt a leveleire. Ha válaszolt, akkor pedig nem elég gyorsan.

Szilvay Gergely ráadásul, nyilván mérhetetlen jóindulattól és udvariasságtól átitatva komolyan veszi ezeket az embereket és meg kívánja érteni a motivációikat, illetve intellektust tulajdonítva nekik kontextust keres mentőkörülménynek a számukra. A helyzet nagyon súlyos, ugyanis én egyre nagyobb előzetes félelemmel olvasom el ezeket az írásokat, mert egyre rémesebb pszichikai státuszú személyek írásai bukkannak fel bennük, valószínűleg azért, mert az általános helyzet is rohamtempóban romlik.

Aki meg akar merítkezni a liberális áltudomány feneketlen trágyatavában, az olvassa el az eredeti szöveget, aki csak meg akar ismerkedni a jelenséggel, mert a háborúnál azért csak jobb, annak Szilvay Gergely cikkét ajánlom. Itt nálunk mindössze a szerzők által használt és szexuálpatológiás körökben kedvelt egyik kifejezést fogom dramatizálni: a heteronormatívat.

A heteronormatív kifejezés legszűkebb jelentésében az, hogy a szexualitás alapvetően a vonatkozó nemi szervek utódnemzésre alkalmas használataként értelmezendő. Vagyis hogy olyannal szexelünk, akivel közös utódokat tudnánk létrehozni, és alapvetően úgy, ahogy utódokat lehet létrehozni. A heteronormatíva nem tilt semmi mást (ami a felek közös akaratából örömet okoz egymásnak), csak ebből az alaplehetőségből származtat minden mást.

Szerzőhármasunk a heteronormativitásból azonban a köreikben szokásos csökött gondolkodásmóddal eljut ahhoz a ki nem mondott, de egyértelmű következtetéshez, hogy a heteronormativitás a fasizmus maga, és minden más maga a tökély, csak az maga a gonosz.

Az Orbán-kormányok családpolitikáját Takácsék egy újabb tudálékoskodó fogalmat feltalálva „repronormatívnak” nevezték el, ami „a reprodukció államilag engedélyezett heteronormatív cselekedetein” keresztül nyilvánul meg, amelyek a „patriarchális heteronormatív családot” részesítik előnyben, és a „heteropatriarchális nemzetállam” újratermelése a célja

– írja megint csak Szilvay Gergely.

Mint közismert, a liberális társadalomtudomány (áltudomány) semmiféle logikát nem tartalmaz, a következtetések nem részei a „gondolkodásmódjának”, csupán csak kijelentések halmaza az egész, ami kifejezi a szerzők elmeállapotát.

A szociológia tudományának hajtóereje „egy szekuláris megváltássztori, melyet a felvilágosodás, a liberalizmus, a marxizmus, a reformista progresszivizmus, a pragmatizmus, a terapeutikus kultúra, a szexuális felszabadítás, az emberi jogok, a feminizmus és hasonlóak fejlesztettek ki.”

– idézi Szilvay.

Ha valakinek volna kétsége arról, hogy a szerzők mivel küzdenek, a „terapeutikus kultúra” kifejezés használatából rögtön képbe kerülhetnek.

Ezekben a körökben a pszichológia és a pszichiátria feladata az egyén elnyomtattatás történetének rekonstruálása és annak tudatosítása, hogy az elnyomó heteronormatív környezet és diskurzus miatt nem szereti senki őket, és ezért nem akar senki élőben részt venni a szexuális fantáziáikban, illetve emiatt kell nekik levinniük a szemetet. Ha ez megvan, és gyorsan megvan, mert a terapeutikus kultúra már kinevelte a maga pszichopatáit, akik ebből élnek nagyon jól, diagnosztikusan azonnal a heteronormativitáson kívüli világban találhatják magukat.

És itt lép be a formális logika, ami hiába heteronormatív, patriarchális tudomány, az összes ketyere ezek alapján működik, azok is mind, amelyeknek nem a nők nem értik a működését, hanem amelyeket a feministák nem értenek meg. Ha nem lenne világos, a heteronormativitás brutálisan nőellenes fogalom is, ha feministák szeretnék a nőket, vagy legalább maguk is azok lennének, értenék ezt.

Ha tehát van heteronormativitás, akkor logikailag van sok másfajta normativitás is. Például liberálisnormatív, pedofilnormatív, szexuális-szadistanormatív, homonormatív, LMBTQ-normatív, stb.

Nem akarom ezt itt most nagyon kibontani, de nagyon látványosan mindegyik tartalmazza az anális szexet, mint esszenciális elsőbbségű eljárást. Ezek a „normativitások” elég sokszínű és érdekes világot rajzolnak fel, amely biológiai értelemben mind azokon a heteroszexuálisokon élősködnek, akik nem védték meg a gyerekeiket elég hatékonyan a heteronormativitáson kívülről érkező támadásoktól.

A szexuális perverziók hihetetlenül széles körűek, szinte minden normális ember találna olyant, amelyre legalább gondolnia kellemes. De ebből nem következik semmiféle fantázianormativitás a farokszarvú csillámpónik jogegyenlőségéről.

Aki pedig féltékeny, az monogámnormatív. Hogy érezzétek mekkora baromság ez.

Ezek elmebetegek. Tessék tudomásul venni, mert különben kimiskárolják a nőket és kasztrálják a férfiakat végül. Szigorúan normatív alapon.