Emmanuel Macron francia elnökhöz viszont nem sikerült igazán közel kerülnie. MTI/EPA/Igor Kupljenik

Az orosz titkosszolgálat vitte bulizni a finn miniszterelnöknőt!


A finnek a NATO-csatlakozási kérelmükkel akarták megvédeni a világbékét, de ez sajnos gyorsan lekerült az újságok címoldaláról, így újra kellett virítaniuk valamit. Nagyon mérsékelt azon emberek száma, akik követik a finn belpolitikát, legfeljebb Fekete-Győr András tud sokat a finn oktatási rendszerről. De most kapjuk csőstül.

Én is mentesítem magamat a finn belpolitikára vonatkozó tudásról, de annyi azért elért hozzám is, hogy egykori rokonainknál egy olyan, viszonylag fiatal nő a miniszterelnök, aki sokkal szebb például az Egyesült Királyság jövendő miniszterelnöknőjénél, annál, aki nem tudta, hogy hol van Rosztov. Ez nem nagy truváj, mármint szebbnek lenni egy angol nőnél, de a nemi különbségekre vak liberális sajtó már hónapok óta hájpolja a csajt. Sok mindent tudhat már róla az, aki a Flour Tomi alatti cikket is el szokta olvasni.

Mondjuk azt szinte senki sem tudja, hogy milyen párthoz tartozik, mivel csinált karriert, van-e szakpolitikai múltja, milyen politikai machinációk segítségével került hatalomra és esetleg tényleg alkalmas-e a feladatára.

Én azt tudom róla, hogy extravagánsan öltözve elment valami fesztiválra, és több bulivideó (az egyik) került ki róla mostanában a netre. Ezen persze elkezdett pörögni mindenki, aki rohadtul ráér. A liberális sajtó szerint mennyire menő már ez, hogy egy fiatal nő nem csak miniszterelnök lesz, hanem még bulizni is eljár. Némely konzervatívok meg holmi hivatallal járó méltóságról beszélnek, meg arról, hogy ezekben a nehéz időkben az ország miniszterelnökének esetleg dolgozni kellene, ha már orosz támadás fenyeget. Ja nem, hiszen azt a NATO-hoz való csatlakozási kérelem beadásával visszaverték.

A finnek világos nappal is tudnak bulizni.

De az oroszok visszacsaptak persze, „egy finn elemző” szerint, aki bizonyára a híres „brit” elemzői iskolában pallérozódott, gondosan kikutatta, hogy az oroszokhoz kötődő neonáci csoportok trolljai keverték dogos buli hírébe a rendezvényt. Nyilván azért, hogy példásan megbüntessék Finnországot és a finn politikai elitet. A miniszterelnöknő egyébként házas (azt hiszem férfival), és van egy négyéves gyermeke (a nemének nem merek utánanézni), viszont félreérthető közelségbe került egy férfival a bulikázás és táncikálás során. „Szemtanúk szerint két férfi ölébe is beleült.” Nyilván ezt is az oroszok intézték, mert azok mindenre képesek. Drogtesztet is kénytelen volt csináltatni, mert neki is, meg a többieknek is elég homályos volt a tekintete ahhoz, hogy ez indokoltnak tűnjön a politikai ellenfelei számára.

Ahogy természetesen ez az egész egy támadás a női politikusok ellen is, akik nem lehetnek fiatalok, szépek és bulizósak, mert nők.

Tényleg nem tudok semmit a finn politikai életről, a miniszterelnöknőt is csak minimálisan találom érdekesnek mint nőt, de a nyugati politikai viszonyokat ismerve nem egy erős mezőnyben szerezte meg a csúcspozíciót, hanem egy nagyon haladóban. Állítólag a finn sajtó is ráugrott erre a botrányra, hiszen náluk is uborkaszezon van, a háború is uncsi, nincs jobb szórakozás, mint a miniszterelnök tekintélyét rombolni. A botrány egész Európába szétszivárgott, hiszen Sanna Marint (mert így hívják) korábban ugye pont mint a haladó lazaság mintaképét nyomták.

Az ötpárti koalíciós kormányt vezető elődje egyébként egy postássztrájk kezelése miatt veszítette el az egyik koalíciós partner bizalmát. 25 évesen állt politikusnak, volt önkormányzati valami is, mielőtt közlekedési és hírközlési miniszter (gondolom az ifjúsági és a sport tárca már foglalt volt) lett volna a közgazdász végzettségű Sanna Marin. Gyakorlatilag 9 év alatt lett miniszterelnök belőle. Nagyon-nagyon tehetséges lehet.

Ez az egész persze teljesen érdektelen lenne, ha a haladó sajtó minden ilyen figurából nem próbálna liberális ikont csinálni. A hölgy ugyan szocdem, de az arrafelé is „egyhülyeség” a liberálissal. Politikai teljesítménye most már egyetlen ilyen politikusnak sincsen, Sanna Marin esetében sem próbálnak meg minket ilyennel etetni, akkor sem erőltetnék, ha esetleg lenne neki. Szexin öltözve ment fesztiválozni, ennyi elég.

Lassan beizzottak a faék feminista segédcsapatok is, nőnemű emberek táncolós videókat töltenek fel szolidaritásuk jeléül a közösségi médiás felületekre. Ez tényleg mindennek a legalja, többre mennének azzal a világbéke szempontjából, ha megsimogatnák a szomszéd macskáját, mert ennek a rétegnek már macskája sincs.

Ennek a történetnek semmiféle tanulsága nincs, kivéve persze az, hogy a női szexisség mégis menő valahol, feltéve, hogy a férfiak számára tilos azt bármilyen módon pozitívnak találni. Kb. hatvan évvel ezelőtt állítólag azzal próbálták hitelesíteni a felvilágosító filmként terjesztett pornót, hogy ráírták: „a filmben bemutatott pózok nem okoznak érzéki örömöt a szereplőknek”.

Sanna Marin egy decensebb pillanatában.
MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

A videókat nézve, tulajdonképpen jól riszálja, láthatólag élvezi. Manapság már ez is valami. De mi van azokkal, akiket a politikai és a vezetői teljesítménye is érdekel? Tulajdonképpen a konzervatívoknak is tetszik a műsor, csak sajnos ők is a politikai hasznot nézik, nem a nőt. Pedig azzal tolhatnának ki legjobban ezekkel a nem nélküli kreténekkel.

További tekergetős videókat kellene követelni tőle, hadd örüljön, hadd örüljünk. Aztán azért az kiderült, hogy nem drogozott, csak vidám volt és „mindvégig az ország irányítására alkalmas állapotban volt”. Efelöl nem is volt kétségünk.

Mondjuk az továbbra is kérdés, hogy egy miniszterelnök, még hogyha nő is, vajon seggtekerésben elmehet-e a Tik Tok trendekben meghatározott határokig? Mondjuk a finn miniszterelnöknő teljesen felszabadította magát, a méltósága alól is. Mehet is a Tik Tok-ra. Ja, ment is.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

24 hozzászólás

  1. Ha a leszbi finn minelnöknő és a buzi Macron ölelkezik, abból mi fog születni?

  2. “ legfeljebb Fekete-Győr András tud sokat a finn oktatási rendszerről”

    A furfingos, ravasz fekagyőr és a finn csehkatka.

  3. Nézzük_magát_a_dolgot

    Hát férfitársaim! Ha nekem feltesznek erről a hölgyről egy feltételes módú kérdést, azt válaszolnám rá, hogy „MEG HÁT”. De ez a kérdés nem az lenne, hogy „megválasztanád-e országod vezetőjének?”

  4. Ungarn über alles !

    ez a mikron-pöcsű buzi, a múlt héten a kemény-verőjű ukretén Pojácával enyelgett
    …jó lesz vigyázni a majomhimlővel !

  5. Nekünk is volt táncoslábú miniszterelnökünk … nem ?

  6. futóbolond

    az egyesült államokat, oroszországot, ukrajnát, nagy-britanniát, kínát, más országokat és magyarországot is komoly, öltönyös „úriemberek” irányítják, megbízhatóságot és őszinteséget sugallva. ehhez képest mi van a világban? háborúk, klímakatasztrófa közeli helyzet, várható éhínség afrikában, gazdasági recesszió. el lehetne gondolkodni azon, hogy a cikkben szereplő hölgy az okozója ezeknek vagy inkább azok, akik a világot ténylegesen irányítják…

    • Te tényleg futobolond vagy!
      El tudod képzelni, hogy ez a nember komoly, önálló döntéseket hoz?
      Annyi a különbség, hogy az öltönyosök legalább megpróbálnak méltóságteljesnek látszani és esetleg lavirozni a nemzetük érdekében
      Ez meg már eleve feladta. Ez vele a probléma.
      Felőlem napestig tancikalhatna, csak ne akart volna magas állami hivatalt

  7. Én őszintén örülök, hogy finn nők tudnak így is bulizni, még akkor is ha az egyik táncoslány maga a miniszterelnök.
    Amióta láttam azt a rövid kis zenés filmecskét, ahol bemutatják, hogy mit nem szabad megérinteni a migráncsoknak a női testen, azóta az volt a benyomásom, hogy a finn fiatalok csak aképpen szórakoznak.
    Nem rossz ország Finlandia, amit isznak Finlandia!
    (Zárójelben: szegény Sannának az apja alkoholista volt, így hamar elváltak a szülei, az édesanyja ezután egy nőt választott magának társul, tehát két nő nevelte a cseperedő Sannát, valamit csak vihetett magával a gyermekkorából ami a bulizási szokásain is meglátszik – én speciel ezért nem ítélem el, inkább a zagyva kialakulatlan társadalmi nézetei miatt)

  8. Ilyen a nyugatiasodás, a társadalmi nemek átrendeződése: A férje otthon a gyerekkel, ő meg kokós buliban kavar valami faszival. Ez a felszínes, opportunista ‘hölgy’ is csak egy báb, mintapéldánya a nyugati politikai elitnek.
    Amúgy szerintem mikdzsegger is tudna (papíron) negatív ‘drogtesztet’ produkálni, ha baj van.

    • Így van.
      És ezek a kokos buzi liberális idióták már a spájzban vannak.
      Muszáj lenne elvonatkoztatni a jelenleg még csinoska kulsotol!

  9. futóbolond 2022-08-23 : 10:01
    A ‘cikkben szereplő hölgy’ bizony öltönyös úriemberek bábja.
    Gondoltam szólok, mielőtt azt gondolnád, hogy sannamarin bármilyen befolyással bír a világpolitikára. Sőt macron vagy scholzkancellár bár öltönyös és többet szerepelnek a nemzetközi médiában, de ettől még mindkettő kb annyira autonóm, mint a finn csaj.

  10. Ostoba némberek és nárcisztikus dzsigolók: a globalista háttérhatalom bábjai az országok élén. Itt is valamelyik botmixeres luvnya fogja ránk szabadítani a WEF gestapót, ha nem figyelünk oda…

  11. Hatha meg valami porno video is elokerul rola! Nem azzal van a baj, hogy bulizik, hanem hogy mint a mai politikusok sik hulye. Egy kvota politikus a vilaghatalom szinjatekaban. Azert en speciel eleg szarul ereznem magam, ha szuletesi alapon/vallas/borszin/alacsony iq miatt tennenek meg egy atomkutato intezet vezetojenek (direkt nem politikust irok, mert ahhoz meg tobb minden kell). Errol Orban hazi mumiaja jut eszembe, aki csak azert volt ott ahol, mert cigany. A neve is eszembe jutott, Hegedus Zsuzsa. S volt pofaja a kvota-pozicioja utan neki esni annak, akitol kapta. Ez van, ha alkalmatlan embereket tesznek bizonyos allasokba. Sana mint Marky vagy Karacsony. Csak jol nez ki, ennyi a kulonbseg.

  12. azért eldönteném egypár órácskára, addig míg nem teszi tönkre magát; azért el kell ismerni a nyugati kvótanők közül messze legjobban néz ki, kivált ha azt is figyelembe vesszük hogy finn; lehet hogy mint politikus egy nulla, de ez engem nem zavar, ha megvan neki a mozgástechnikája o)))

  13. Az a liberálbolsevik, aki szerint teljesen rendjén való, hogy egy finn miniszterelnök egy buliban eszeveszettül rázza a hátsóját és az elsőjét, nyilatkozzon, ugyanezt nem találná-e közönségesnek dr. Varga Judit igazságügyminiszter vagy Novák Katalin köztársasági elnök részéről! A pozíció kötelez, intelligens, rátermett ember tudja, hogyan kell viselkedni, mivel tartozik az országa népének. A finn kiscsajt viszont nem veszi senki kutyába se, ezért teheti azt, amit.

  14. Egy nő sohasem vezető, mindig csak vezetett. Ösztönösen mindig a nagyobbnak vélt erőhöz húznak. Stréber globalista jókislányok. Összefüggéseket egyáltalán nem értenek, hisztisek és felelőtlenek, nem kérdeznek csak végrehajtják gazdáik parancsait. KÁPÓNŐK.
    Az ötlettelenség, a végtelen konformizmus, a biztonságra törekvésnek mondott gyávaság, a gyengeségtudatból fakadó aljasság…
    A feminista mese ugye az volt, hogy női vezetőkkel majd a világbéke és a szolidaritás, empátia stb. kora jön el. Hát nagyon nem!
    A nő olyan, amilyenné a világ uralkodó korszelleme, divatja neveli. Ha nincs hagyomány, akkor a trendi lesz a Tekintély.
    Az meg ilyen.

    Nő nem való se politikusnak, sem semmiféle döntési pozícióba.

  15. apro_marosan_petergabor

    Laza cikk, akárcsak a m. elnöknő..:) No meg aki jobb bőr, mind Vadai a DK-ból (hát ő sem rúdtáncos alkat), régi nagyságokra nem is gondolnék, pl. a libero-bolsi Heller Ágira, csiupasz hassal Farkasházi kerti-partijáról, de veri Kabul rózsáját is, a mamuszost most nem említeném, mert erre a partira csak takarítónőnek engedték volna be, buli után.
    Változnak az idők, hol Boris Johnson rendez bulit a miniszterelnöki kéróban, a Downing streeten, hol Zelenszkij zongorázik sajátosan…, ez kell az istenadta népnek.
    Vagy mégsem?

  16. Mekkora szutyok ez, azt a rohadt kurva életbe már!
    Vállalhatatlan rongydarab, a finneket még a standard and poors is leminősíti, ha ezt elfogadják.
    A szajha, aki becsalta Finnországot a NATO-ba. Szégyen a finnekre, hogy ezt hagyják!
    Amúgy a beszariság bizonyítéka is, és a megvehetőségéé is. Egyik sem volt jellemző korábban a finnekre. Igaz, hogy sarki kurva sem volt minielnök náluk.

  17. apro_marosan_petergabor
    Miért bántod a vadait? Nálunk azt mondják, hogy tüzet oltani moslékosvödörrel is lehet. 😀

  18. azért arra kíváncsi lettem volna, hogy mit válaszol, ha a risza közben odamegy hozzá a titkárja és a fülébe súgja, hogy egy orosz hipersebességű rakéta Helsinki felé tart és 20 másodpercen belül ott lesz …. bruhahahaha…

  19. Akkor ez a rüfke Putyin qrvája?

  20. Ezek szerint ez a némber Putyin qrvája?

Hozzászólás a(z) Theo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük