A tolvajok, rablók, fosztogatók, drogdílerek zaklatása hatóságilag tilos!

Egy felebarátom mesélte a közbiztonsággal kapcsolatban, aki a nyolcvanas években egy kisvárosban élt, hogy az 1300-as Ladájában benne hagyta a kulcsot, amikor a panelek előtti garázssoron beparkolt a sajátjába, és a csodálatos szépségű garázskaput is csak kilincsre csukta be. Ez az életérzése aztán a nyolcvanas évek második felében olyan gyorsasággal múlt el, mint a proletárhatalom és a közbiztonság. Mindez az alábbi videó kapcsán jutott az eszembe, és kitört belőlem a társadalmi kérdésekre érzékeny elemző.

Két-három emberöltővel ezelőtt a vidéki Amerika egyes részein, ha egy farmer lepuffantott valakit, mert az az éjszaka a háza körül ólálkodott, vagy agresszíven lépett fel vele szemben (jelentsen ez bármit is) az illető ráért akkor jelenteni a dolgot a seriffnek és leadni az elhunyt személyes cuccait, amikor legközelebb dolga akadt a városban. Ha három hónappal később akadt, akkor. Az elhunytat kegyelettel eltemették, nem egyszer néhány korábbi helytelenül viselkedő arra járó mellé és annak rendje és módja szerint elfeledkeztek a dologról.

A seriff is csak azért igényelte a bejelentést, hogy mégis neve legyen a dolognak, érezzék az emberek, hogy a törvény rajtuk tartja a szemét. Az nem nagyon merült fel a seriffben, hogy a helyi lakosok ok nélkül lelőnek bárkit is, hiszen a töltény drága, továbbá az ilyen pszichopatákat, akik mondjuk egy szimpla kocsmai bunyónál fegyvert rántottak, a többi, szintén fegyvert viselő helybéli még az előbbiek kora fiatalsága idején kiszelektálta. Szerencsés esetben pacifistára verték az ilyeneket.

Az amerikai „filmművészet” eszeveszett kisváros-ellenessége is erre a „feelingre” vezethető vissza, még átutazóban is nagyon tisztelni kellett a helyieket és a szokásaikat, mert azok allergiásak voltak a városi bunkókra. A nagyképű városiak ezt meg nem bírták megemészteni. Ezért a vidéki Amerikában hosszú ideig megvolt a közbiztonságnak egy bizonyos, magyar ésszel nehezen felfogható formája. A nagyvárosokat már a XIX. század második felében elkezdték elveszteni, amikor tombolt az etnikai alapú (egyébként jelentős részben fehér) bűnözés. A szesztilalom aztán elvégezte azt, ami még kellett a rendszerszintű bűnözéshez.

Hajlamosak vagyunk nem becsülni azt, hogy egymással egyébként mi Kárpát-medencében élők milyen békések is vagyunk. A liberális értelmiség is simán csinálhatja a feckót, még akkor sem „dádázzák” meg őket, ha tömegesen fáradnak le nagy arccal vidékre szavazatot számolni, mint legutóbb. Amerikában nem ilyenek az emberek, tele vannak stukkerekkel, nagy kaliberű ismétlőfegyverekkel és szeretnek ámokot futni közintézményekben, különösen iskolákban és kórházakban, valamint plázákban.

Az amerikai liberálisok régi projektje, hogy elvegyék a fegyvereket mindenkitől, akinek engedéllyel van, továbbá azoktól, akik hajlandók a nem nyilvántartott fegyvereiket önként leadni a hatóságoknak. A bűnözőkre és az elmebetegekre (a BLM-esektől el se akarják venni) nincs terve a liberálisoknak, valamint azokra sem, akik egyszerűen szeretnek a zajra úgy kimenni a verandára, hogy van náluk egy sorozatlövő fegyver. Ezekben a szomorú ténykörülményekben lévő kezelhetetlen ellentmondások hatására jutottak arra az amerikai progresszívek, hogy a bűnözés megakadályozásából eredő erőszakot úgy is lehetne csökkenteni, hogy felhagynak bizonyos bűncselekmények üldözésével. Szelektálnak bőrszín alapján, bizonyos fényvisszaverési képességekkel rendelkező egyének viszonylag szabadon bűnözhetnek, de a közrend fenntartása érdekében a rendőröket és a törvénytisztelő állampolgárokat csak megfékezik valahogy.

Mert az önbíráskodás nagyon csúnya dolog. Tulajdonképpen elég az önbíráskodókat, vagyis az áldozatokat üldözni, meg a rendőröket, mert azokat könnyű, hiszen egyenruha van rajtuk, könnyű beazonosítani őket.

Mi konzervatívok pontosan tudjuk, hogy az emberek három különböző okból nem lopnak, ha erős a törvény és a szokások hatalma. Nem lopnak, mert tudják, hogy rápacsálnak, nem lopnak, mert igazából mindenük megvan, és nem lopnak, mert az anyukájuk arra tanította őket, hogy ne vegyék el másét és ők hallgattak az anyukájukra. Van, akit az anyukája tart vissza, van, akit a rápacsálás és van, akit a teli has és a hideg sörrel teli hűtő. Mindháromnak egyszerre kell jelen lennie egy társadalomban, mert kettőnél több hatás egy embernél ritkán működik egyszerre. Csak akinél sikeres volt az anyukája, annak nincs szüksége a másik két korlátra.
A társadalomnak azokkal kell kezdenie valamit, akik teli hassal is lopnak és nem riasztja el őket a lebukás lehetősége. Nálunk is elkezdődött már ez a folyamat, a büntetés visszatartó ereje csökken. Nálunk még a rendőrség üldözi a bűnt, de már kezd ide is begyűrűzni az a folyamat (a törvények ideológiai alapú pusztítása) Nyugat-Európából is, nem csak Amerikából, aminek a végállapotát a videóban figyelhetjük meg.

Ide fogunk jutni mi is, ha hagyjuk, hogy a liberálisok még több elmebajukból csináljanak törvényt.

Amerikában a társadalom alsó 10-15 százaléka a körülöttük élő emberek egy jelentős részének gazdagsága ellenére sokkal szegényebb (sokkal kevesebb alapvető szolgáltatáshoz jut hozzá) tulajdonképpen, mint a például a magyar alsó 15 százalék. És van most már majdnem 35-40 százaléknyi olyan alsó-középosztálybeli ember is, aki bármikor lecsúszhat vagy csak elképesztő erőfeszítéssel tud megkapaszkodni a minimális normalitásban. És a segély és bűnözgetés kombó pont azt az életszínvonalat biztosítja, mint a 12 óra munka, továbbá sokkal kevésbé fárasztó.

A nagyvárosokban és a válságövezetekben az arányok sokkal rosszabbak, egyre több az olyan ember, aki tudja, hogy az állam többé nem üldözi az általa elkövetett bizonyos bűncselekményeket. Sokszor már az erőszakosabbakat se. A videó tanulsága szerint ez a jelenség kezd kitörni a nyomornegyedekből és rombolja az alsó-középosztály életterét. Ezek a tapasztalatok hihetetlen hatékonysággal zabálják fel a normakövetésre való hajlandóságot. Ilyen alakokból elég pár százaléknyi egy környékre, hogy pokollá tegye minden rendes ember életét.

Szociológiai értelemben és sok más dimenzió mentén az amerikai és a nyugati társadalmak általában elképesztően pocsék állapotban vannak, már nem is társadalmak, hanem csak az egykor volt ott létező társadalmak visszfényei. Mi sem vagyunk jól, de itt nálunk még megvan az esély a visszapattanásra. De mi is ide juthatunk, ha a normakövető emberek nem fognak össze és működnek együtt a lehető leghatározottabban, sokkal keményebben, mint eddig. Sajnos a magyar közvélemény nem tudja, hogy milyen hihetetlenül jó helyen lakik. Pár bűnöző is tönkretehet egy környéket, ahogy a közéletünket is csak néhány ezer ideológiai bűnöző mérgezi, akik elképesztő pofátlansággal hazudják azt, hogy mindenütt másutt jobb. Tanuljunk abból, hogy a nyugat hová jutott.