Budapest, 2006. február 21. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (b), Medgyessy Péter volt miniszterelnök, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Polgár a pályán címû könyvének bemutatóján a Kogart Házban. MTI Fotó: Soós Lajos

Sorban tűnnek el az ellenzéki pártok! Kivel látták őket utoljára?

Magyarországon jelenleg két létezőnek tűnő ellenzéki párt van, a Demokratikus Koalíció és a Momentum. A Párbeszéd soha nem is létezett, a Jobbik, az LMP és az MSZP esetében csak a megszűnés hivatalos konstatálása van hátra. Ami nyilván a 2022-es választások után fog bekövetkezni, annak eredményétől függetlenül. Ezt a három pártot egyedül az állami támogatás tartja életben, mögöttük tagság és szavazók, illetve értelmiségi és gazdasági holdudvar sem fedezhető föl. És mindegyiket ugyanazzal az emberrel látták utoljára. (Például a fenti képen jobb oldalon látható férfit is vele látták utoljára.)

Tegnap olyan MSZP kongresszus volt, amelyen az eddigi pártelnök ellenfelei el sem indulhattak. Megyei szervezetet szüntettek meg ennek érdekében többek között, és meg sem próbáltak becsületesnek látszani a szabályok kialakítása során. Ez azonban sem a többi ellenzéki pártban, sem az ellenzéki sajtóban és a liberális értelmiségben nem váltott ki érzékelhető reakciót. Ennek csak egyik oka az MSZP jelentéktelensége és pártvezetésének láthatatlansága, versenyképtelensége. A másik érdekesebb ok az, hogy ilyesmik arrafelé már rég nem számítanak, már a látszat sem.

Mostanra jutott el oda az ellenzék, hogyha egy viszonylag ismeretlen emberrel jelenik meg valahol valaki közülük, be kell jelenteni, hogy az illető nem az MSZP társelnöke. Nehogy félreértés legyen.

Az ellenzék felhagyott azzal, hogy politikai pártokat működtessen. Azért mert ez rendkívül fáradságos dolog, és ha a projekt sikeres, a különböző aktivistaképzőkből beszivárgó ügynökök azonnal elfoglalják a pártot és kiteszik a szűrét az eredeti pártelitnek. Ennek okán van teljes csönd arról, hogy hány tagja is van az egyes ellenzéki pártoknak, ezért nem nőnek meg a nagyvárosi ellenzéki párszervezetek sem és ezért van totálisan bebetonozva szinte mindenütt az a helyi balos és nemzetiszocialista politikai elit. Az előbbiek ráadásul jogfolytonosak azokkal, amelyek 2006-ban, 2010-ben, 2014-ben megbuktak, és ezért tértek vissza ugyanezek 2019-ben a nagyvárosok és Budapest lakosságának szerencsétlenségére, általában civil gúnyában. Az ellenzék szervezeti töredezettségének ez volt az egyik lényegi következménye, hogy még jobban szétzilálták azokat az emberi és közösségi viszonyokat, amelyek a Fidesszel szembeni elégedetlenségen vagy ideológiai ellenségeskedésen alapultak.

A „Legyen melegbár minden mezővárosban!” nem bizonyult nagy sikernek vidéken.

Mindenki irigykedve figyelte 25, de még 15 évvel ezelőtt is az MSZP vidéki beágyazottságát, a legenda szerint minden horgászegyesület, vadásztársaság és megyei bajnokságban játszó focicsapat nyugodtan volt tekinthető MSZP alapszervezetnek. Meglepő módon erre kisebb, de hasonlóan döntő mértékben képesnek bizonyult a Jobbik is, a csúcsponton olyan vidéki háttérrel rendelkezett, amellyel ellensúlyozni lehetett a párt tömegkommunikációban meglévő hátrányait. A Jobbik a 20 százalékait a párttagok és a szimpatizánsok munkájának inkább köszönhette, mint bármelyik másik párt. Ehhez képest mind az MSZP, mind a Jobbik szinte teljesen eltűnt vidékről. A helyi győzelmeik mind valaminek a tagadásán alapultak, úgy, hogy még arról sem volt konszenzus közöttük, hogy hová helyezik át a buszmegálló mellett a zebrát, nem hogy arról, miként osztják el azokat a forrásokat, amelyeket szabadon megszerezhetőnek gondolnak. Arról nem is beszélve, hogy milyen könnyen működésképtelenné lehet tenni egy települést, ha csak a „forrásátcsoportosítás” a cél.

Emberek százezrei tudják meg mostanában, hogy lehet sokkal rosszabbul is irányítani a települést, mint ahogy azt az előző fideszes vezetés tette.

Az MSZP eltűnése a politikai színtérről, hasonlóan a Jobbik hanyatlásához, jelentős számú helyben beágyazott aktivistát kapcsol ki a küzdelemből. Ezt lehet pénzzel, sok pénzzel pótolni a Facebookon, az Instagramon, de ezzel még mindig csak a városi lakosság egy részét lehet érdemben befolyásolni. Az MSZP megszűnése a DK-nak persze politikai értelemben jó, de valójában nagyon lényeges szavazói csoporttól szakítja el a pártot, az MSZP vidéki aktivistáitól. Ez már alig néhány száz ember csak, de az ellenzék most szűnik meg igazán vidéken. És így a vidék hangulatáról, szükségleteiről, a Fidesz vidéki politizálásáról az eddiginél is kevesebbet fognak tudni azok, akiket az ellenzékből ez érdekel. Mondjuk nem egy nagy tétel az kétségtelen.

Az MSZP társelnökei pont akkora súllyal rendelkeznek a magyar politikai térben, mint az LMP két hasonszőrű vezetője. Vagyis semmilyennel. Én ismerem őket, de szégyellem beismerni, hogy fel tudom idézni a nevüket és az arcukat.

Az MSZP tagságának (?) azon döntésével, hogy egy teljesen kudarcos irányvonalat visz tovább, megszűnik annak az elméleti lehetősége is, hogy valódinak látszó baloldali politika legyen jelen az ellenzéki oldalon. Hiszen Szanyi kapitány vagy az egyik jobbikos versenyző, valami V betűs pártalapítása csak a mínuszos hír kategóriájába tartozik.

Arról az érdekes jelenségről nem is beszélve, hogy hányan mentek el úgy otthonról reggel, hogy szocialisták voltak még és értek haza úgy, hogy már a DK politikusaként harcoltak a diktatúra ellen. Talán még harapásnyomokat is érdemes lenne keresni rajtuk.

Ez az egész mint egy rossz krimi. A jelentős számosságú ellenzéki pártok vezetői, így vagy úgy rendszeresen találkoznak Gyurcsány Ferenccel vagy fényképezkednek Dobrev Klárával, majd gyakorlatilag szépen lassan, egyenként ők is és a pártjuk is nyomtalanul eltűnnek. Néha összejönnek a Feri meg a Klári nélkül és riadt arccal kérdezgetik fogyatkozó csapatukban egymástól: Mi van a Gáborral? Hol van a Roy? Ki látta a Tóbiást? A Gyulát? A Bernadettet és az Ákost? A Lacit (Milyen Lacit?)? És ha a Tordai Bencéről valaki tud valamit, azonnal írjon. Tényleg mi van a Bencével?

És nem tűnik nekik fel, hogy mindegyiket a Ferivel látták utoljára.

Nem lesz közös ellenzéki lista, mert legalább négy olyan ellenzéki párt van, amely önmagában képtelen lenne elindulni a választásokon. Ezeket teljesen felesleges bevenni egy ellenzéki összefogásba. Csak a DK és a Momentum vezetői gondolhatják azt, hogy minden választókerületben tudnak jelöltet állítani. Ez az egész ügy már csak róluk szól. De ha sokat látják a Momentum prominenseit együtt a Ferivel, velük is könnyen előfordulhat, hogy politikai értelemben az egyik este nem érnek haza többé. És egy egypárti DK listán találják magukat egy kétesen bejutó helyen.

Ha nem vigyázunk, minket is, az országot is a Ferivel fogják utoljára látni.

MTI Fotó: Soós Lajos

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Már több mint ezer magyar “pszichológus” tett hitet a genderideológia mellett!

Hatalmas port vert fel egy olyan mesekönyv, amely nagyon eltér a szokásostól. A folyamatosan „fejlődő” …

16 hozzászólás

  1. Ezt már akkor lehetett tudni, hogy így lesz, amikor Gyurcsányék az ávós körmös Bauer fiával együtt kiszakítottak egy hatalmas részt az MSZP-ből.
    Ez már az SZDSZ tervében akkor szerepelt, amikor már sorvadtak, és Gyurcsánnyal megpuccsoltatták Medgyessyt.
    Az SZDSZ-nek, vagyis a globalista, nihilista liberálfasiszták pártjának terhére volt már, hogy az MSZP-ben azért voltak jócskán, akik ellenálltak a totalitárius terveiknek, céljaiknak. Kifosztották az szadeszt, hátrhagyva cca 1 milliárd tartozást, szartaszene széledve alapították a kispártokat, de a végső cél, az MSZP bedarálása és aztán az összes liberálnyilasfasiszta reszli egybegyúrása.
    Az folyik most.

  2. Az SZDSZ rákos daganat Magyarország testében, megjelenésükkel mindenhol problémát okoztak, akár hány részre is oszlottak a balliberális pártok. Ez a rákos daganat aztán áttéteket is okozott, mert megfertőzte az állami és gazdasági szerveket. Nagyon jól mutatja a magyarellenes egységüket a vírus járvány kezelésében bemutatott hozzáállásuk. Mindenhol akadékoskodtak, ellenszegülve a szükséges és megtett hatósági intézkedéseknek.
    A ballibek bemutatták, hogy még ahhoz sem értenek, hogy mire való a lábuk közé nőtt valami, a magyarázatuk erre a gender és a társadalmi nem konstrukciójának megalkotása volt. Ezzel fedezték a család, nemzet, és hagyománytisztelet ellen tett eszmei burjánzásukat.
    Az ellent mondásaik nem ellenzék, hanem a saját biológiai létezésükkel való ellenkezést jelenti, ők az emberi nem ellenzéke. Örülhetnek neki, mint ahogy eső után a nap fényében láthatóvá válik a fénytörés. Nem írom ide, hogy mi, mert erről másnak fogalmazni ez rasszizmust jelent.

  3. A dákópárt és ifjúsági szervezetének a nyomorentumnak programja (az O1G-n kívűl) egy zagyva, koherencia nélkűl összebotmixerezett, összegyurcsányozott/dobrevezett ballib ígérethalmaz egy jó adag “ződ”, “klíma” és “LMBTQXYZ” genderszósszal leöntve! Mindenesetre jó étvágyat kívánunk azoknak, akik ezt a “Menü”-t választják!
    A többi jelentéktelen vagy a jelentéktelenség peremére sodródott moslékpárt arcai max. azért nyáladzanak, hogy valamilyen ígéretes, befutó helyt kapjanak 2022-ben. Igenám, de azt azért nem szabad figyelmen kívűl hagyni, hogy a dákós szektapártba leigazolt naftalinszagú, lejárt szavatosságú panoptikumfigurák is pontosan az ilyen befutó helyekre számítanak,(pl.a kvízprof. debil&habil) és ebből lesz az igazi marakodás a képzeletbeli vályúnál!
    Ha a 2022-es választásnak nem lenne tétje, még azt is mondanám, hogy már alig várom, jól fogunk szórakozni!
    De ha a moslékkoalíció külföldi bekötöttségét (lásd Nolimpia és EP) és elmebajba forduló hazai tudatmérgezését tekintjük, akkor látható, hogy nem babra megy a játék! A jobboldalnak már most kemény felvilágosító kampányt kell kezdeni, reflektorfénybe helyezni a külföldi ügynököket (lásd G.Knaus ügy)és a belföldi álcivileket, mert egy kormányváltás visszavetné az országot! A visszarendeződés nyomait Bp.-en már alig egy év elteltével láthatjuk!

  4. Miközben a baloldal maradéktalanul egyesül, a jobboldalon új pártocskák alakulnak. Rendkívül veszélyes. Alapítani kellene néhány baloldali pártocskát is.

  5. Gedeon Szánti

    ….a fiatal szavazók már nem tudják hogy ki ez a szemkilövető ripacs gyurcsány…el kell kezdeni a bemutatását..pld. az egyetemisták biztos tudnák értékelni,hogy Pécsi kisztitkár korában a titkárnője telefonált be a tanulmányi osztályra,hogy gyurcsány elvtárs mikor ér rá vizsgázni…és azóta sem találja a diplomáját…stb.

  6. Egyszerű és magyar

    …..én már csak egy kávét kérek…..

  7. Tényleg olyan, mintha egy sztendapgegg kedvéért eszelte volna ki a Paranoid, de közben halálosan komoly. A nyomozás komolysága hagy kívánnivalókat. Halljuk, látjuk, tudjuk, az esti krimi első negyedórájában-húszpercében (+-reklámidő) rájönnénk magunk is, hogy ki a gyilkos.
    A való életben meg csak lesünk, mint kukac a lisztből.

  8. Ivan von Gorcsev

    Gedeon Szánti A diplomamunka tűnt el az egyetemi könyvtárból, amelynek az utókor boldogulása érdekében kötelező volt megőrizni. Így viszont nem bizonyítható – igaz, nem is cáfolható – a PLÁGIUM. Amiről szintén sok szó esett. DE ÍGY KELL MINIMÁLIS TUDÁSSAL A ZAVAROSBAN BÁLNÁRA VADÁSZNI!

  9. Kedves Naprózsa – és a többiek, akiket érdekel!
    Itt üzenek, mert odaát már nem léphetek be (“Kizárt a párt…”), itt is ki tudja, még meddig jelenhetek meg.
    Tegnap délután válaszoltam pár sorban annak a bizonyos hárombetűsnek a bő kétoldalas, 13:36-kor bejegyzett förmedvényére, válaszom alig egy óra hosszat maradhatott fenn, aztán töröltetett (gyanítom, e soroknak is előbb-utóbb az lesz a sorsa), ugyanakkor a hárombetűs hosszas személyes mocskolódása jelenleg is ott virít.
    EGYEBEK MELLETT azt is megírtam, hogy – amint azt előre jeleztem a hárombetűs 13-i, egésznapos őrjöngése után (pedig az éngem személyesen egyáltalán nem érintett!), tehát amiként akkor előre leírtam, még egy ilyen mocskolódási őrület a hárombetűstől, s én befejezem itteni tevékenységemet (mondhatnám, jöhet a következő kiszemelt célszemély).
    Ez tehát kb. egy óra alatt töröltetett tegnap, azóta belépni sem tudok oda (gyorsan működik a hálózat!), a hárombetűs pedig most már még inkább háborítatlanul folytathatja pusztító tevékenységét.
    Visz.lát mindenkinek, akit érint. 🙂

    • Kedves Lupus, vettük észre, hogy a hárombetűs megkezdte átvenni az uralmat a társportálon. Kíváncsian várom, hogy mikor kezdi meg a szokásos őrjöngését, és ezzel mély tisztelettel és szeretettel a portálgazdák iránt de megjósolom, hogy alaposan romlani fog a színvonal, amit eddig a Kara akármi és Jáger trollok – bár nagyon igyekeztek – még nem tudtak tönkretenni. Most élesben figyelhetjük meg hogyan működik az általam már említett “Kakukkfióka módszer”, ahol az igazi gondolkodókat és valódi jószándékú hazafiakat fogják elüldözni.
      Én még megvárom a következő csesztetést, és szintén lelépek, mert nem akarom mások idejét és kedvét elrontani. Ha ez kell, hát legyen… és hogy stílszerű legyek a cikk címéhez: Sorra tűnnek el majd a vérig sértegetett jószándékú hozzászólók.

    • No, ez azért még odatartozott a fentebbi (2020.09.21 : 11:40-es) bejegyzéshez, amit töröltek odaát:

      “Nem nehéz megjósolni azonban: Nem tudsz te meglenni magadban a távoli nyomorult Mauríciusz szigeteden továbbra sem, Edit Feuerer, alias HND, de futhatsz, rohanhatsz még ezer kilométerekkel távolabb hazánktól, nem találsz te békét sehol sem, mert viszed magaddal a békétlenségedet, a benned lakozó összeférhetetlen természetedet. Mehetsz te akár Ausztráliáig, sőt Új-Zélandig is, vagy még tovább – onnan fogjuk megtudni, hogy végül az Antarktiszon kötöttél ki, s tengeted maradék nyomorult életed teljes magányban, szeretetlenségben, hogy hírt kapunk a pingvinek váratlan és teljes kipusztulásáról, te nyomorult, áskálódó, beteg lélek.”

      …és most van VÉGE!

  10. A csótányok a párt kincstárnokok kamráiban vannak.

    Sajnos a konzervatív oldalon az ebédlő asztalon lakmároznak.

  11. Az ellenseg(zek?) hosiesen ellenall a jozan esznek!
    Zsi.ok a pakliban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük