Antiszemita tendenciák a baloldali sajtóban?

Gyurcsány Ferenc Népszabadságán, az Indexen, amely egyre inkább zuhan a „szabadnépesedés” felé, egészen elképesztő logikájú és végkicsengésű írás jelent meg. Az antiszemita és a kommunista ideológiai meggyőződés minden klasszikus jegyét tartalmazó írás Julius Rosenberg és Ethel Rosenberg ártatlanságának szokásos hangoztatása mellett egy meleg zsidó ügyészt vádol azzal, hogy ártatlanságuk ellenére halálra ítéltette a házaspárt az ötvenes évek elejének Amerikájában.

A cikk egyszerre próbál megfelelni a baloldal régi és új keletű antiszemitizmusának, és annak, hogy a hazájukat eláruló kommunistákat hősnek vagy ártatlan áldozatnak kell bemutatni.

Minimális változtatással a Szabad Népben is megjelenhetett volna 1953-ban.

Az Index egyébként a 24.hu tavaly novemberi, Trumpot gyalázó projektjére csatlakozik rá, amely a „Trumpnak nagyon hiányzik a megtestesült gonosz” visszafogott címmel jelent meg.

Nincs ember aki meg tudná mondani, hogy Julius és Ethel Rosenberg mekkora szerepet játszott abban az amerikai állampolgárokból álló kémhálózatban, amely felmérhetetlen károkat okozott az USA-nak. Azt azonban nagyon erősen sikerült bizonyítani, hogy mindketten lelkes kommunisták és hazaárulók voltak, akik a szovjeteknek kémkedtek. Lehet, hogy az atombomba létrehozásához szükséges dokumentumok ellopásában nem volt nagy szerepük, de abban is benne voltak bizonyosan.

Ez a kémhálózat tette lehetővé a sztálini Szovjetuniónak, hogy gyorsan és a szükséges ráfordítások töredékéből jusson hozzá az atombombához.

Ezek az emberek és természetesen Rosenbergék is, minden amerikai életét veszélybe sodorták azzal, hogy egy nyilvánvalóan elmebeteg tömeggyilkos diktátor kezébe tömegpusztító fegyvert adtak, aki akkor már egyértelműen fenyegette Amerikát is, nem csak Európa még nem elfoglalt részeit. Ez soha, egyetlen kommunistának nem okozott lelkiismeret-furdalást.

Teljesen mindegy, hogy Rosenbergék hülye kommunisták, hülye és gonosz kommunisták, vagy csak gonosz kommunisták voltak, hazaárulásban elmentek a végsőkig. Az, hogy sok társuk megúszta és őket nem akasztották fel, olyan politikai körülményekből ered, amelyek nem csak hetven évvel később nem rekonstruálhatóak, hanem akkor sem voltak átláthatóak még a közvetlen résztvevők számára sem.

A kommunista propaganda természetesen sztárt, hőst és ártatlan áldozatot csinált a két hazaárulóból, a fasiszta, imperialista körök összeesküvésének célpontjaiként mutatva be őket.

A kommunisták már akkor is képesek voltak rá, hogy bárkinek és végtelenszer a szemébe hazudjanak, minden kommunista teljes nyíltsággal tudta állítani, hogy a békeszerető Szovjetunió eleve nem is csinál olyat, hogy kémkedés. Amiből ugyebár teljesen egyértelműen következik, fogalmilag kizárt, hogy neki kémei legyenek bárhol a világon, hálózata meg aztán végképp nem.

A Szovjetuniót a kommunista propaganda látványosan túlélte, a történettudományt teljesen eluraló kultúrmarxista szenny egyik biztos toposza, hogy Rosenbergék teljesen ártatlanok voltak. Belső használatra meg természetesen hősök, akik elvbarátaikhoz hasonlóan korlátlan számú áldozattól sem riadtak volna vissza a kommunizmus világméretű győzelme érdekében. 

Amikor még és éppen divat volt a baloldali körökben az anti-antiszemitizmus, azt sem mulasztották  hozzáfűzni a történethez, hogy az egész eljárás és per tele volt antiszemita felhangokkal. Ez persze nem mindig volt így, ugyanis a drága Szovjetunió és így például a magyarországi kommunista-liberális kultúrkör is utálta Izraelt és a cionizmust, meg úgy általában nem volt divat a zsidóságra hivatkozni pozitíve. A kommunizmus európai bukása után aztán a rövid távú érdekei sokaknak azt diktálták, hogy politikai ellenfeleiket antiszemitázzák, de nem csak ez volt hazugság, hanem az is, hogy ők személyükben a legkisebb mértékben is zsidónak éreznék magukat. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, hogy ezek a harcos anti-antiszemiták milyen sebességgel álltak össze a nácikkal és a muszlimokkal, amikor a nyugati gazdáik pénze és elmebaja ezt követelte meg tőlük. 

Egész véletlenül természetesen lehetett találni egy zsidót a történet másik oldalán is, így az antiszemita propagandát össze lehet kötni a kommunista propagandával is.

Ráadásul Roy Cohn egykori ügyész még homoszexuális is volt, és ami még szebb, nyilvánvaló homoszexuális életvitele ellenére hangos ellenfele a homoszexuálisoknak extra jogokat követelő politikai mozgalomnak. A cikk itt előre is szalad, mert ez a legújabb progresszív hullám még nem jutott el hozzánk. A liberális progresszió zászlóshajója ugyanis az LMBTQ+ mozgalom, amelynek a végéhez újabb pszichiátriai betegségeket jelképező betűket ragasztanak, de az elejéről, az „M”-t lassan kezdik lekoptatni. Ennek oka, hogy a homoszexuális férfiak nagy része nem elmebeteg, mint a betűszó többi képviselője általában, többségük konzervatív szempontból tekint a saját állapotára, sőt ezek az emberek fehér férfiak, akik ugyebár eleve a haladók legújabb likvidálási listájának elején foglalnak helyet. 

Lehet érezni, ahogy a cikk szerzője teljesen az aktuális múltat és elmebajt ismerő forrásai hatása alá kerül, olyan lelkesen sikerül egybegyúrnia a homofóbiát az egyelőre még jól árnyalt antiszemitizmussal, hogy csak na. Persze a több, mint 30 éve halott Cohnnak attól van jelentősége, hogy volt a Trump-család ügyvédje is. Ha Trumpnak árt valami, az csak jó lehet a mai mainstream liberális gondolkodás szerint.