És a „skálás-gyilkos” is megjavult végül!


Ha valakinek kétsége volna arról, hogy nálunk már a rendszerváltás után bevezették a liberális jogállamot, elég csak Bene László ítéletét elolvasnia. A többszörös rablógyilkos, aki egész életét bűnözéssel töltötte, hiába kapott „életfogytiglant” 1995-ben, húsz év után időről időre vizsgálni kell, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető-e. Például tavaly is lement ez az előadás, akkor is akadt egy hatásosan érzékenyített büntetés-végrehajtási bíró, aki érett megfontolás után úgy ítélte meg első fokon, hogy Bene László megjavult, és a magyar társadalom megérdemli, hogy újra a kebelére ölelhesse őt. 

Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy a konzervatív világnézeten és a Fideszre szavazáson kívül van-e olyan szélsőséges bűncselekmény, ami miatt ki kell és ki lehet valakit zárni az emberi társadalomból végleg. Első közelítésben jó ötletnek tűnik, mint szinte minden a liberális elmebaj eszköztárából, hogy ne zárjunk be senkit örökre, mert az olyan embertelen és nagyon-nagyon rossz az elkövetőnek. Érdemes azonban elérzékenyülésünk előtt megnézni, hogy egyes külsőleg embernek látszó egyedek mit műveltek annak érdekében, hogy a fasiszta bíróság, figyelmen kívül hagyva a rövid távú megjavulás nyilván valószerű esélyét, ítéletében végül is lehetővé tegye az elkövető életfogytiglanig tartó szabadságvesztését. A kilencvenes években egyébként még élt a remény bennünk, hogy a jövő bíráinak lesz annyi esze, és szkeptikusak lesznek a visszaeső gyilkosok megjavulása tekintetében. Sőt, lehetetlennek tartottuk, hogy egy mérlegelési lehetőséggel rendelkező és bűnözőkkel foglalkozó bíró ennyire eltérjen a társadalmi konszenzustól, és a józan észtől.

Hát tévedtünk.

Az elmúlt időszak rendkívül számos és látványos igazságszolgáltatási fiaskója, amely minden esetben együtt járt az érintett bírák, bíróságok részéről azzal, hogy látványosan és demonstratívan szembe mentek a társadalom igazságérzetével és érdekével, láthatóan nem gyakorol hatást az ítélkezési gyakorlatra. A független magyar bíróság tényleg független a magyar társadalomtól és valóságtól, viszont cserében mindenben megfelel az ultraliberális ideológia aktuális kívánalmainak. 

Amikor azt gondoltuk, hogy a bírók is emberek, azt gondoltuk, alapvetően közülünk valók, minket képviselnek, a mi értékeinket vallják, a mi érdekeinket védik és a törvény és a jogrendszer ehhez csak eszköz. Azt hittük, hogy a bírók a mi bíráink és képviselik azt a döntéseikben, a személyes felelősségükben azt, ami kodifikálhatatlan, de szükségszerűen emberi és igazságos. 

Azt is hittük, hogy a bírák törődnek az ítéleteik következményeivel. Azzal, hogy figyelembe veszik az áldozatok és hozzátartozók érzéseit és érdekeit, és azt, mit is üzen a bűnözők jogainak fetisizálása a bűnözőknek és a normális embereknek. 

Mára oda jutottunk, hogy a magyar ítélkezési gyakorlat szinte teljes egészében bűnözőközpontú, a büntetésenyhítés és a bűnrelativizálás lehetőségét keresi, alapvetően „jogászkodó”, és teljes mértékben érdektelen az „igazság” irányába.

Ez nem is csoda, hiszen mindent az alapvető emberi jogok irányából közelít meg. 

Bene László esetében is így van ez. Bene László már vagy 26 éve nem ölt meg senkit, áldozatainak szenvedése, és azok szeretteinek örök fájdalma rég feledésbe merültek már, csak Bene László jogai vannak, semmi más. Mit kellett volna Bene Lászlónak tennie még, hogy ne így legyen?

A liberális jogi gondolkodás és az egyre szélsőségesebben liberális bírók egyre elképesztőbb mértékben relativizálják a bűnt és az emberi felelősséget, és egyre nagyobb terhelést helyeznek a társadalomra. A társadalomra, amely itt csak egy képzetes fogalom, amely fizeti ezeknek az embereknek a „dolce vitáját”, majd a megjavulásuk költségeit, majd újra kénytelenek eltűrni ezeknek az „embereknek” a jelenlétét, és újabb bűneit. A múltbéli és a jövőbeni áldozatok pedig szóba sem kerülnek. A szabadon engedett szociopaták és pszichopaták jövendő áldozatait minden egyes ilyen ítélet gyakorlatilag ki is jelöli már. 

A saját bíróságaink rajzolnak célkeresztet ránk. 

És mindezt úgy, hogy társadalmi konszenzus van arról, hogy legyen tényleges életfogytiglani szabadságvesztés. Az emberek döntő többsége gondolja azt, hogy van olyan bűn, aminek az elkövetőjét soha többé nem szabad emberek közé engedni. Ezt kívánja az elemi racionalitás is, hogy aki tudatosan, tervezetten, látható lelki gátak nélkül, anyagi előnyért ölt, az soha többé ne legyen szabad. Mint ahogy azok se legyenek, akiknél már a bűncselekmény elkövetésének körülményeiből is nyilvánvaló, hogy kontrollálhatatlan elmebetegek. 

De láthatólag nem tudunk olyan jogi eszközöket alkotni és olyan bírákat kiképezni, akik ennek a végtelenül egyszerű kívánalomnak is képesek lennének megfelelni. 

A jogi kaszt aktívan dolgozik azon, hogy meggyengítse, felszámolja azt a közösséget, amely létrehozta, fenn- és eltartja. A jogászok már rég nem keresik a társadalom „társaságát”, nem annak részeként működnek, hanem felülről szemlélik azt.

A saját jogrendszerünk árul el bennünket. Hiába a jogalkotói szándék, hiába a társadalmi konszenzus valamiről, hiába a társadalmi nyomás, a jogi kaszt ránk akarja kényszeríteni az akaratát. 

Bene László esetében nem bűnösségről vagy ártatlanságról van szó, hanem bizonyított és ítélt förtelmes bűnről és bűnösről, amely a végletekig embertelen. 

Mi, normális emberek, nem arról akarunk dönteni, hogy ki bűnös és ki ártatlan, hanem arról általánosságban, hogy bizonyos bűnöknek vagy a közveszélyes elmebetegségnek milyen következménye legyen. 

Az elmúlt hetek ügyeivel a bíróságok azt üzenték nekünk normális embereknek, hogy nem érdekeljük őket.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a társadalom is üzenjen a jogi kasztnak és annak vezetőinek. Ti vagytok miértünk, és nem mi tiértetek. Igazságosságot akarunk, igazságot, a sajátunkat, és nem a tiéteket és különösen nem a liberálisokét. 

A bírák, ügyészek, ügyvédek jelentős része is undorodik attól a rendszertől, amely az elmúlt harminc évben kialakult és amelynek nem mellesleg kénytelen-kelletlen aktív részese. Lehetne azzal kezdeni, hogy újra a társadalom igazságérzete és a hétköznapi racionalitás legyen a mérvadó és ne egy ideológia. 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

16 hozzászólás

  1. Karácsony.sk

    Alinszky – Popovič társadalmakat romboló és destabilizálló módszer. Ott rúgd, üsd, vágd és gyilkold az ellenfeledet, míg el nem posztíttod!!! Azt hiszem nekünk is átt kellene olvasni ezeket a neomarxista ultraliberális utasításokat – jótanácsokat!!!

  2. Tisztelt Paranoid Android!
    Teljes mértékben osztom a véleményét!

  3. Kötelessége betartani a börtön szabályait.
    Azért ne járjon már jutalom.

    Viszont, ha nem tartja be, akkor járjon érte szigorú megvonás?
    a vásárlás, tévé, rádió, telefonálás megvonása.

  4. csakafidesz

    Gondoljunk bele most az áldozat szempontjából. Bene elégedetten azzal dicsekedett, (akkor már megítélték a „kártérítést”) hogy többet fog kapni, mint amennyit zsákmányolt anno a pénz szállító kocsiból.
    Bene nem mesélt el valamit:
    A két ember a soför és a kisérője letérdelve könyörögtek, hogy vigye a kocsit, de őket ne ölje meg, nincsen annak értelme. Szeretnének élni, gyereket nevelni, elmenni az iskolai bankettjére, később az esküvőjére, majd az unokáikkal játszani. Ne öljék meg őket, mert annyi szép dolog van a világon. Egy csöndes naplemente az erkélyen, hajnali köd amikor kint horgászik az ember. Egy kellemes délután amikor a tóparton ül egy étteremben és bort kortyolgat. Vannak kellemes séták régi városokban, hegyek között.
    Az élet szép, gazdag, egyszeri és megismételhetetlen.
    Bene nem törődött ezekkel a könyörgésekkel. Hidegvérrel megölte mind a kettőt. Ezenkivül még másik két embert is megölt. Az, hogy ezek az emberek éltek, volt családjuk, gyerekük, nos neki ez nem számított. Egy doboz cigaretta többet jelent Benének, mint mások élete.
    Egy normális társadalomban azokat akik ennyire érzéketlenek a másik ember iránt, akik gondolkodás nélkül megölnek másokat, ha szükséges, ha nem, az ilyenektől megszabadulnak Felkötik, agyonlövik és elföldelik. Nem érdemlik meg a Benék, hogy életben hagyják őket, ha ők érzéketlenül ölnek meg másokat, mondhatni úgy, hogy még élvezik is a dolgot.
    A halálbüntetés visszaállítása az az emberi társadalom alapvető érdeke! A humánumnak vannak határai. A mostani bírók nem humánusak, hanem gazemberek. A legszívesebben ezeket is felkötném és odafektetném a Benék mellé, mert éppen olyan érzéketlenek az áldozatok életével kapcsolatosan.

  5. Nagyon jó a cikk. Végre ideje felvenni a kesztyűt, amit nyugatimádó elmebetegek és nem is ember pszichopaták elénk vetettek. A halálbüntetést is kizárólag azért ellenzem, mert rengetegszer kiderült, hogy nem is a bűnöst végezték ki, s ilyenkor nincs lehetőség javítani. Nem is beszélve arról, hogy politikai ellenfelet milyen könnyű besározva halálra ítéltetni.

    Magyar bírák viszont ezerrel dolgoznak azon, hogy esküdtszékivé alakítsuk a rendszert, s hogy saját magukat diszkvalifikálják. Mert azt még felfognám, hogy a muzulmánoktól vagy nyugati politikusoktól rettegve arra játszanak, hogy lesz egy iszlám lerohanás és jól fog mutatni, ha bizonygathatják, hogy ők bevándorlás-gender-liberális pártiak voltak mindig is.
    Ez legalább érthető, ha gusztustalan gyávaság is.
    De miért kellene félniük egy Bedétől? Mivel hálát és hála szolgáltatást sem várhatnak ez már másképp nem magyarázható csak azzal, hogy az ilyen bíró maga is együttérez a bűnössel, akkor maga is pszichopata bűnözőhajlam és vagy „leszarom mit gondoltok, akkor is én vagyok élet-halál ura”-t játszik. S az ilyen társadalommal szembemenő viselkedés ma nem éppen a hosszú élet titka, mikor Európa úgy forr mint egy felrobbanás előtti kukta.
    Mert bizony, érzékenyített bíró hölgyek, urak, az ilyen Bede félék soha nem hálásak. Mikor a felkelt nép elkezdi a nyakukra hurkolni a kötelet, nem fog előjönni a cigányhadtest vagy a „nemes”Bede- Sobri Jóska, hogy megvédelmezze. Sőt ők lesznek akik leghangosabban követelik: lámpavasra a bírókkal és haszonleső ügyvédekkel!

    • Opti Mihály

      Bocsánat, ez a szörnyeteg Bene. Bár kétséges, hogy megérdemli-e a nagybetűt. Az én véleményem szerint már régen meg kellett volna tőle szabadítani a nemzetet és a népet, nemhogy kiengedni. Viszont, ha már így alakult, név szerint kérem nyilvánosságra hozni, kik a felelősök érte? Csak a következmények értékelése érdekében.

    • csakafidesz

      Tévedés: Nem Bede, hanem Bene. (Latinul: jól van.)

  6. A cikk tökéletes, minden szava igaz! Vajon azonkívül, hogy minden normális embert ez a helyzet zavar, sőt dühít, történik majd valami? Mi lesz ezekkel a birókkal? Én azt látom, semmi! Azt csinálnak amit akarnak, törvénytelenül, úgy itélkeznek, ahogy az érdekeik megkívánják. Az itéleteik a birói korrupció bizonyítékai! Ezek a törvények felett állnak? A társadalom nagyobb, normális része változást vár, radikális változást, és nem modellváltást!

    • Ennek jelentős mértékben ellene van az únió.
      Azt is tudjuk,kinek van ott a legtöbb képviselője. (a sorosnak)

  7. Ecsedi Imre

    Alkosson az Országgyűlés olyan törvényt, hogy a bírónak ne legyen mérlegelési joga. A kétharmad megvan hozzá.

  8. Még jó,hogy az elmúlt 26 évben nem ölt meg senkit,mert,hogy szigorú őrizet alatt volt a börtönben.Ha kieresztik ez az emberformájú is elkövethet ismét komoly bűnöket és akkor,mint a többi,közelmúltban történt esetben sajnálkoznak az igazságszolgáltatók,de az nem támasztja fel az áldozatot.Ezeket a kegyetlen gyilkosokat nem szabad a társadalomba visszaengedni,csak akkor,amikor az áldozatok feltámadnak.A bírói függetlenséget pedig felül kell vizsgálni,hiszen minden más szakmában dolgozónak felelősséget kell vállalnia a munkájáért,csak a bírónak nem. Micsoda igazság ez ????????

    • csakafidesz

      „Ezeket a kegyetlen gyilkosokat nem szabad a társadalomba visszaengedni,csak akkor,amikor az áldozatok feltámadnak.”
      Ezt kőbe kellene vésni!

Hozzászólás a(z) Pandora bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük