A szóvirágos forradalmár, avagy Gyurcsány Pécsett


A szemmel láthatólag teljesen józan Gyurcsány Ferenc retorikailag meglepően jó beszédet mondott régi bűneinek városában, Pécsett. 1984 és 1988 közötti pécsi kisztitkárkodása ugyanis sokakban hagyott mély nyomot. Én mondjuk csak olyanokkal találkoztam azóta, akik frászban tör ki tőle.

Pécs egy tömegillúzió keltésére kiválóan alkalmas terecskéjén, a Jókai téren rendezték meg az előadást, amelyen mintegy 450 gyurcsányista és ötven perverz (mint én) tette tiszteletét. Hát én nem akarok semmi rosszat mondani ezekről az emberekről, mert nem kell, de azt várni, hogy ők bármilyen ellenállásra képesek lesznek, vagy bármilyen rendszert megdöntenek, komoly dőreség, hiszen nincs annyi Voltaren dolo, ami ezeket az embereket 1.5 km/h-nál gyorsabb mozgásra vagy utcakőért való lehajlásra képessé tenné.

A legtöbbet az egész projektről az mondja el, hogy a rendőrség miként árazta be a rendezvényt. Egyetlen árva rendőr látta el a biztosítás nehéz feladatát, aki minket fürkészett gyanakodva, mert szociológiailag nagyon nem illettünk bele a tömegbe.

A sztárt két beszéd vezette fel, egy volt szakszervezeti vezetőé, akinek egy hétvégényi szakszervezeti kongresszus unalmát sikerült belezsúfolnia a húszperces beszédébe, valamint a cserdi polgármesteré. A cigányság rettenetes elnyomatásának képei úgy csendültek meg ebben az emlékezetben megragadni képtelen szósalátában, mint a nem betétdíjas üveg a hajléktalan falnak csapott műanyagszatyrában.

Gondolom senkit nem lep meg, hogy az összes felszólamló azt az állapotot tartja diktatúrának, amelyben nem pont az van, amit ő akar. A dolgot az teszi igazán viccessé, hogy tényleg semmiféle elképzelése nincs egyiküknek sem arról, hogy ha győz a forradalmuk, mi a fenét is kellene csinálni.

A majd csak lesz valahogy mesterterv beismerése viszont láthatólag nem esik a nehezükre, a hallgatóságot sem lombozta le a hiány, itt mindenki a forradalom pillanatnyi katarzisára hajt.

Színpadra lépésekor Gyurcsány is elismerte, hogy az előző két beszéd szar volt, de elviselésüket forradalmi tettnek állította be. Lehet hogy csak tesztelték a rohamosztagosaik fittségét, el kell ismerni, hogy az életkorukhoz és a látható egészségi állapotukhoz képest rohadt sokat kibírnak.

Mindig lenyűgöz Gyurcsány azon képessége, hogy önmagára vonatkozó gondolatain kívül képes volt minden mást kiirtani a fejéből. Ebbe egyedül már csak Orbán Viktor létének keserű elismerése furakszik be, amelynek kezelésére Gyurcsány szerint Orbán eltüntetése a legjobb megoldás, amit nagylelkűen valami bíróságra bízna egyébként a forradalom után.

Beszédének pszichiátriai csúcspontja az a rész volt, amikor valami tunéziai forradalom kirobbanását  idézte meg, amelynek során egy zöldséges az őt ért sérelem hatására felgyújtotta magát, és aminek következtében a tömegek radikalizálódtak és elsöpörték a diktatúrát. Azt nem kérdezte meg, hogy a téren állók közül ki hajlandó erre az áldozatra, de az embernek az volt a benyomása, hogy egy kanna valahol a színpad mögött azért be van készítve.

A tömeg láthatólag egyetértett az áldozathozatal szükségességével, de láthatólag mindenkinek volt jó indoka arra, hogy miért akar élve hazamenni.

Ekkor voltunk a legközelebb a forradalom kirobbanásához, de sem a Gyurcsány, sem a tömeg nem forszírozta tovább a dolgot. Gyurcsány beszéde után sem vonultak át a közeli városházához elfoglalni azt, hanem a tőlük elvárható legnagyobb sebességgel hazaindultak.

A leglényegesebb és szintén megválaszolatlan kérdést egy 20 év körüli lány fogalmazta meg a barátnőjének még a buli elején, amikor Gyurcsány beszivárgott a térre:

„Mitől ennyire vörös a feje?”


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

20 hozzászólás

  1. Az első képen az aláírásgyűjtő standnál,rengeteg éhező s nagyon sok alultáplált látható. Mi több ezek,tényleg nem képesek a hasuktól lehajolni az utcakőért. (sőt az utcakövet rengeteg helyen leaszfaltozták a dőre önkormányzatok,mert féltek. Igaz,hogy ezek járhatatlanok is voltak. Na de a fontos a „demokratikus” izé. )

  2. A hibbant ellenállásának egyetlen jele, az amin a 20 éves lány csodálkozott, hogy vörös a feje. Az erőlködéstől, meg attól, hogy egy lúzer! Ezeknek ez a vezér dukál, nagyszerű!

  3. püffedt és vörös fej,na mégis mitől….

    Lehet,hogy most ez nem látszott rajta, de hogy komoly és állandó probléma nála az isiász, az egyértelmű.

  4. A Pojáca meg az ő vándorcirkusza…Képes itt nyilvánosan alázni magát évek óta… nincs ebben az emberben semmi méltóság?

  5. Gyurcsány mikor gyújtod fel megadat?

  6. Sokat kellett igyon, nem vízből hanem C2H5OH (etil alkoholból), hogy legyen bátorsága a ma már narancsszínű Pécsre látogatni. Ott is az egyik legkisebb teret választotta, ahol kevés ember is soknak tűnik. Az a kevés ember is elkérődződött az intenzív osztályról.

  7. ” akik frászban tör ki tőle.”

    Akit a frász tör ki tőle.

    🙂

  8. Kit ölelget ez a futóbolond,olyan Juncker ihlette mozdulattal? Ha nem a fanjai közé tartozik akkor sajnálom,ha pedig igen,akkor megérdemli. Egyébként nem hiszem el,hogy teljesen józan volt,mert az arcán már látszik a totális alkoholos leépülés.

  9. „„Mitől ennyire vörös a feje?”

    Mikulásra gyúr.

  10. “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust (eredetileg zsidó) még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.” Szolzsenyicin

  11. Gyuriferi a mi biztositekunk a 2/3 ra. A lopas meg lopas, aki a csucson van az lopott, lop es lopni fog.

  12. Annyira elég már ebből a mérhetetlen mocsokból. Nem akarom a fajtájukat se látni, se hallani.
    Elég volt. Nincsen helyük a magyar közéletben, és nincsen helyük a tisztességes médiában sem.
    Remélem egyszer csak végük lesz.

    Elég volt a libsibolsiból egy életre. Elég, elég, elég!!!!!!

  13. Gyurcsány nem képes beletörődni, hogy ő már sohasem lesz Magyarország sorsát befolyásoló tényező. Emiatt minden nappal egyre erősebb benne a frusztráció.

  14. Na–ez a látványosan magát felgyújtó szemkilövető-akciójára még én is elmennék—pedig sokat kellene utaznom–DE MEGÉRNÉ—ahogy látnám az ITALTÓL hatalmas máját ÉS A VÖRÖS FEJÉT SERCEGVE ELÉGNI—TUDOM PERVERZ A GONDOLAT IS—de ennek a nyomorultnak a mocskos szájából hangzott el uszítás képen—-mert gondolom nem az ő hatalmas kvalitású személyére gondolt—
    Ugyan emberek—és még kizarándokoltatok hallgatni ezt a barmot ?????? !!!!!!

  15. En vårom azt a fåklyås tuntetes ahol guru-csåny eg

  16. KITOLÁSBAN VAN ! LILA LETT A FEJE !

Hozzászólás a(z) Én bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük