Esemény után – esemény előtt


Esemény utáni értelmetlenségnek tűnő módon hívta össze az LMP a szorgalmasan tüntető ellenzéki pártok képviselőit, hogy megállapodjon velük a post factum tennivalókról. Szél Bernadett szerint ledőlt egy fal, gondolom, a résztvevőket elválasztó fal és – miképpen a szombati lúzertüntetéseken résztvevő híveik – úgy most a tárgyalóasztalnál is egymás nyakába borultak az LMP, az MSZP, a DK és a Jobbik képviselői.

A tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón azt mondta az LMP társelnöke, hogy konstruktív beszélgetés volt, megállapodtak abban, hogy a jövőben többé-kevésbé rendszeres egyeztetés lesz közöttük, naná, hogy a választók érdekében, bár ennek részleteiről egyelőre nem mondott semmit az LMP vezérkara. Nyilván nincs mit.

Mindazonáltal Szél Bernadett pedig leszögezte: ő optimista.

Megértem. Kellő cinizmus mellett mindenki optimista lenne ilyen eredmény esetén.

Pedig van itt néhány zavaró körülmény.

Míg egyfelől egy nyilvánvalóan tartalmatlan együttműködést sikerült tető alá hozni. A hír alatt egy kommentelő így fogalmazott: „Későn ébredtél fel, most már késő”.  Egy másik hozzászóló gépelt az információ alá: „röhej amit az lmp tesz… addig, míg Gy.F. kezdeményez ilyet, teljesen elhatárolódnak, most meg,… áááá felejtősek vagytok…”

Látható, hogy az LMP veszett vágtába kezdett, hogy hitelesség-vesztésben utolérje a többi ellenzéki pártot, s nagyon úgy tűnik, rövid galopp lesz ez a futam. A választások estéjén gyakorlatilag szétrobbant az eladdig meglepő egységben mozgó pártocska, s pár nap alatt leszalámizták önmagukat, most pedig saját hitelességük maradékát kezdik felemészteni. Jó ütemben, nagy lendülettel. De ez a kellemetlen kis apróság egyáltalán nem zavarja a pártvezetők optimizmusát.

Hogy az elempés közegnél maradjak, ide idézem Schiffer Andrást, aki mindközönségesen összefogás-giccsnek nevezte a választási kézfogó-keringőt, de hozzá teszem, a helyzet ennél is rosszabb. Az összefogás-tárgyalás, együttműködés-projekt – amivel kapcsolatban Szél Bernadett most olyan bizakodó – nem egyszerűen talmi, értéktelen és ízléstelen förtelem, de ennél sokkal, sokkal rosszabb valami.

A legsötétebb cinizmus, aljas machiavellizmus.

Érdemes tisztán látni: a most zajló közös tüntetés-maraton, és az LMP (és, vagy mások) által (is) kezdeményezett tárgyalás-sorozat kényszerpályára állítja az ellenzéket. Akik most összefognak, együtt is maradnak. A továbbiakban nem lesz semmiféle erkölcsi talapzatuk, amin megállva elutasíthatják egymás legrémesebb madárijesztőit.

E tárgyalás és e tüntetés-sorozat után csak egységes ellenzékről beszélhetünk. Olyan ellenzékről, ami Gyurcsány Ferenc politikai felelőtlenségétől a szélsőjobb emberi felelőtlenségéig terjed. Az az együttműködési indulat, ami most összeférhetővé teszi az eddig összeférhetetlennek tűnő pártokat, valójában a 2022-es választásokat is meghatározza. Azt vetíti előre, hogy a most kovácsolódó ellenzéki egység-párt áll majd szemben a Fidesszel.

Az értelmetlennek tűnő tüntetés-hisztéria és a vele párhuzamosan zajló tárgyalás sorozat egyáltalán nem értelmetlen dolog.

Eredménye a jelenlegi ellenzéki politikusok egy részének továbbra is biztos és kényelmes parlamenti helyeket, a Fidesznek pedig újabb kétharmadot jelent majd.

Szóval érdemes leszögezni azt is, hogy az összefogás, amiről azt hihetnénk, eső után köpönyeg, valójában preventív védelem a választók ellen. A tárgyalások egyetlen kérdésről szólnak, arról, hogy az ellenzéki politikai elit sikeresen tudja-e megakadályozni a választók által követelt ellenzékváltást.

A pártvezetők optimisták. Lehetnek bizakodók a Fidesz-szavazók is…


A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

Szavazz a Facebook párt jelöltjeire!

  Szeretném, ha ezt most nagyon komolyan vennéd. Az életed, a boldogságod múlik azon, hogy most …

3 hozzászólás

  1. dkMSZPKORRUPT

    LMP-seknek úgy mint az egész MSZP-P ,DK ,EGYÜTT ,LIBERÁLISOK ,MOMENTUM ,JOBBIK , ….stb. balliberális pártok gyorsan hatalomra akarnak jutni ,mert a népszerűségük gyorsan zuhan . Minél több gazdasági migránsaikat akarják betelepíteni – évenkénti 10 000-ével – ,hogy legyen nekik szavazó bázisuk , minél előbb választójogot adnának nekik . FACEBOOK is ezt akarja ,ráadásul kémked utánunk ,letilt minket ,bezzeg a balliberálisainak a minket fenyegető lámpavasra akasztásaikat ,….stb. kivégzésre uszításaikat nem tiltja.
    .

  2. „Az értelmetlennek tűnő tüntetés-hisztéria és a vele párhuzamosan zajló tárgyalás sorozat egyáltalán nem értelmetlen dolog.”
    „… az összefogás, amiről azt hihetnénk, eső után köpönyeg, valójában preventív védelem a választók ellen.”

    Meg fogják akadályozni 🙂

    Kiváló. Legyen így! És, persze, hogy bizakodunk!

  3. Akik leülnek tárgyalni az együttműködésről a Gyurcsány vezette bandával, azok erkölcsileg leszerepeltek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük