Őfőméltósága a Kormányzó!


Igyekszem legyűrni magamban azt a késztetést, hogy népirtással vádoljam meg Orbán Viktort, hiszen nyilvánvaló, hogy ebben a melegben hónapokkal rövidíti meg a liberális populáció átlagéletkorát az, hogy a miniszterelnök szerint Horthy Miklós történelmi megítélése nem a liberális kánon szerint történik. Ezen önfeledten kacaghatnánk is egy jót, hiszen a liberálisok bosszantása a kedvenc szórakozásunk, de ettől még van adósságunk Horthy személyének megértése és értékelése tárgyában.

Először is, a mentálhigiénénk érdekében felejtsük el mindazt, amit a marxisták és a liberálisok mondtak róla, mert azok értelemszerűen marhaságok. Másodszor meg katonaember volt.

Miután manapság nincsenek katonaemberek a közéletben, sem sehol, sőt a szocializmus ezt a fogalmat már a fegyveres erőinek a színvonalával brutálisan lejáratta a negyvenes évek végétől, a magyar társadalom elfelejtette, hogy egy normális közösségben milyen jelentős szerepe van a katonáknak, a katonatiszteknek. Aki volt sorkatona az a „néphadsereg” primitív alkoholista, a végletekig rosszindulatú és bunkó tisztjeire és tiszthelyetteseire gondol a tiszt szó hallatán, akkor is, ha sikerült normális tiszteket kifognia annak idején, mert mindig az volt a kivétel. A ’45 előtti világban a tisztikar sokkal magasabb színvonalon állt, akkor is, ha az emberiség szemete ugyanúgy megtalálható volt a soraiban, mint sajnos bárhol másutt.

Ráadásul Horthy a ’14 előtti világ neveltje, cselekedeteit, hiedelmeit, értékítéleteit abban a kontextusban kell megítélni.

Sem a katonaság, sem a háború nagy rajongója nem vagyok, mégis mindent elmond korszakunk végletes ostobaságáról, hogy a katonai erények, a hadsereg és a hadkötelezettség szükségessége mellett egy realista pacifista nézőpontból kell érvelni, mert az uralkodó liberális ideológia betegesen ellenséges azokkal szemben, akik a hazájukat, a nemzetüket, a népüket fegyveresen is hajlandók megvédeni.

Horthy katonatiszt volt, aki mind a csatatéren (a tengeren), mind az uralkodó mellett, mind a lázadókkal szemben szerzett a személyiségét meghatározó tapasztalatokat. Beállítódása egy olyan magas rangú katonáé, aki tagja a parancsnoki láncnak, de nem annak legtetején foglal helyet.

Ez meglátszott rajta kormányzó korában is, mindig a király parancsainak végrehajtója maradt. Ez nyilván magyarázatra szorul, hiszen nem volt király.

A liberálisok eszelős gyűlöletének középpontjában álló „Szent Korona-tan” ugyanis a liberális ideológia számára érthetetlen és értelmezhetetlen viszonyrendszerbe helyezi be a korona alattvalóit, amelyben, különösen egy katonaember, egy tengerész számára, a főhatalom birtoklása sem jelenti azt, hogy nem kellene alávetnie magát bizonyos általános és magától értetődő parancsoknak. Ha van király, akkor a király parancsainak, ha nincs, akkor azoknak a parancsoknak, amelyeket a király nyilvánvalóan kiadna. Horthy azt a parancsot teljesítette egész politikai pályafutása során, hogy vissza kell helyeznie a Szent Koronát, a magyar nemzetet a jogaiba, helyre kell állítania a ’14 előtti Magyar Királyság integritását. A legjobb tudása szerint.

Ebben nem lett végül sikeres, sok esetben kiütköztek emberi korlátai, hibái, ha úgy tetszik, tévedett abban, merre halad majd a történelem. De minden kortársa tévedett abban, hogy merre halad majd a történelem.

Horthy a saját korlátain belül azonban több mint húsz évig sikeres volt és megőrizte a nemzet túlélési esélyeit.

Tette ezt a történelmi uralkodó osztállyal együttműködve természetesen. Valamint olyan társadalmi támogatottsággal és tekintéllyel, amelyről a szélsőséges liberális politikusok csak álmodozhatnak.

Horthynak rengeteg hibája volt (csak a liberális politikusok tökéletesek), viszont nem élvezte a gyilkolást. Elképzelhetetlennek tartotta azt, amit egyes katonatisztek a munkaszolgálatos századokkal műveltek vagy a polgári lakosság ellen elkövetett erőszakos cselekedeteket. Azt hitte (sokan vannak ezzel így), hogy a saját erkölcsei érvényesek mindenütt, a Honvédség tiszti állományán belül is.

Felelős legfelsőbb parancsnokként nyilván mindenért, de maga gonosz, embertelen, aljas parancsot nem adott.

Horthyt a kormányzót, a katonát nekünk magyaroknak kell megítélnünk és nem a liberálisoknak. Horthyt nem szeretnünk kell, hanem ideológiai befolyástól mentesen kell megértenünk és építkeznünk kell a ténykedéséből következő tapasztalatokból. Ugyanis a sorsunk újra úgy alakul, hogy szükségünk lesz katonákra, katonaemberekre. Olyanokra, akik a haza megvédését élethivatásnak tekintik és olyanokra, akik, ha kell készek fegyvert fogni akkor is, ha nem akarnak katonák lenni.

Nem kívánok olyan időket a hazának, amikor felmerül a lehetősége annak, hogy katonai vezetők személyisége határozza meg a közéletet, de azért akkor nyugodtabb lennék, ha olyan „tengernagyaink” lennének, akik alkalmasak nemcsak az ország megvédésére, hanem akár a vezetésére is, és akiket nyugodt szívvel mi, pacifisták is elfogadhatunk „kormányzónak”. Horthy a békében nem vallott kudarcot, egy katonától ennél többet nem várhatunk.

És majd elfelejtettem a kötelező liberális-bosszantást a végére: Éljen a Kormányzó!


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

57 hozzászólás

  1. ” megőrizte a nemzet túlélési esélyeit ”
    Ez felülmúlhatatlan érdem. Ez a legfontosabb, és ennek alapján kellene megítélni Horthy hibáit is.

  2. Leginkább azért utálta,utálja a liburnyák oldal,mert leginkább lovag volt.
    S az ilyen nem megy a gacsos lábú,reszelt körmű piperkőcöknek,akik önállóan még szellenteni sem tudnak,csak orvosi konzílium után. Mi több,párbajképtelen hülyékről beszélünk,akiket a Kormányzó úr felpofozott volna. Saját kezűleg.
    „egyik SS-tiszt az egyik nőről letépte a melltartóját, mire az felpofozta őt.”
    Ez csak az egyik pofozás volt.
    … erre kirohant páholyából, felpofozta a tüntetőket, majd hazaárulónak nevezte őket. ….sztójaiék kapták… 🙂

    • Kell még valamit mondanom? ildikó?

    • Bocs,az első pofozás NEM Horthy úrhoz köthető.
      Ámbár az sem volt csúf,amikor szétszedte Cattarónál a tengeri blokádot,majd a kilőtt angol cirkáló legénységét,kimentette a tengerből,és partra rakatta a legközelebbi helyen.
      Teljes ellentétben az angolokkal,akik viszont szívesen lövöldöztek a tengerből előbukkanó fejekre. Talán,még fogadásokat is kötöttek….. Igaz,hogy ők legalább MŰVELTEK VOLTAK. Művelt nyugatiak.

  3. A gennyzsák horthy a feudális nemesség terméke és így ő egészen a xx. sz. közepéig fenntartotta a feudalizmust Magyarországon.

  4. A rohadék horthy viharos történelmünk legnagyobb nemzetgyilkosa volt. Nincs a magyar történelemben még egy hasonló tömeggyilkos mert mintegy 1 millió magyar halála szárad a lelkén. Nincs az a pozitívum ami ezt ellensúlyozhatná.

    • És hány millió magyart mentett meg?

      • Nem törődött ő magyarok megmentésével, a dilinyós, lovasbalesetben agysérült fiacskája fontosabb volt neki mint az ország, a magyarok sorsa.

        • Ahhoz képest, hogy nem törődött a magyarok megmentésével több millió elszakított magyart egyesített újra és az országot is elindította felvirágzás útján. Mi lenne, ha nem hazudoznál végre, hanem szembenéznél a valósággal?

          • A takony horthy úgy indította el az országot a „felvirágzás útján” mint a csúti suttyó: növekvő szegénységgel.
            Na persze „egyesített újra” ugye mint az újvidéki hideg napok alatt meg Kamenyec-Podolszknál.

          • István, a leírt történelmet nem tudod meghamisítani bármennyire is igyekszel.

          • Egyetértek, hogy a történelmet nem lehet meghamisítani: Márpedig történelmi tény, hogy rohadék horthy lelkén közel 1 millió magyar halála szárad és az is tény, hogy a dilis fiacskája fontosabb volt neki mint a kiugrás a háborúból azaz az ország sorsa.

          • Tévedsz, de nagyon. Az a történelmi tény, hogy több millió magyar köszönheti neki az életét és a becsületét.

  5. A csúti suttyó képes segget csinálni a szájából néhány, zazrivectől elszakadt szélsőjobbos szavazatáért mert érzékeli hogy apad a fitymaszos birkanyáj. A barnanyelvű médiacsahosai azonnal ráugrottak a témára és a rohadék nemzetáruló horthy felmagasztalásáról sivalkodnak.

  6. „…gonosz, embertelen, aljas parancsot nem adott.” Persze, hitler sem adott olyat, ugye?

  7. A horthysta katonatisztek olyan „magas” színvonalon álltak, hogy képesek voltak német segítség nélkül rabolni, civileket akasztatni, időseket, nőket, gyereket pajtába, templomba bezárni és azt rájuk gyújtani.

    • büdöspista.
      A magadfajtákat megrugdosta volna.
      A hazug párbajképtelen szutykokkal így járt volna el.

      • A saját bokájukat rugdosva szaladtak vissza a vöröscsillagos katonák elől.

        • te csak tudod, hogy mi az a szaladás, hiszen szád van, de tehetséged semmi. Ha baj van szaladni te is tudsz, de kiállni valamiért, azt már nem.

          • Kedves Kaktusz! Kár vitatkoznod az olyan emberekkel, mint István! Bárhogy érvelsz, ő nem érti. Nem vitapartner!

    • Hazudsz Pista, ugyanis pont Horthy az, aki megmentett több millió elszakított magyart a véres megtorlástól, kisemmizéstől és megaláztatástól. Ő volt az, aki újra egyesítette az országot és felvirágoztatta. Ha tehát ennek az ellenkezőjét állítod, akkor a határon túli magyarokat köpöd szembe.

      • Azokat biztosan szembeköpöm akik nem itt élnek, nem ide fizetnek adót, de a magyarországi belügyekbe belepofáznak és részt vesznek a magyarországi szavazáson.

        • Nézz a tükörbe, mert legelőbb magad kell szembeköpjed. Majd azután beszélhetünk az agymázas rémképeidről. Mellesleg ezt a témát hogy keverted ide te suttyó?

          • Te keverted ide a határontúliakat, te agyatlan fitymaszbirka.

          • De én nem az adózással kevertem idő őket te idióta. Hanem azzal, hogy őket gyalázod, és mélységesen megvetlek és szánakozok rajtad, mert szánalomra méltó az aki így beszél és él, mint ahogy te is.

          • Csak azokat alázom a határontúliak közül akik úgy pofáznak bele a magyarországi belügyekbe,úgy szavaznak ide hogy nem itt fizetnek adót.

          • Persze, hiszen, neked a pénz körül forog minden. Látod, hogy még azt is kiforgattad, amit írtam. Pokolravaló ember vagy.

      • Mit egyesített a lovas bohóc? Ideig-óráig kapott ajándékot a Führerétől.
        Felvirágoztatta? Te beteg vagy! Horthy egy gyenge, ostoba szar volt. Ráadásul gyilkos!

  8. Igen ,igen ,igen.Az én kedvenceim: Cohnbéla,Sámueltibi,Róthmanó,Weiss,Lőwinger.Mordechai,Lenin,Stalin,Trockij,Dzserdzsinszkij,..Berija,Singer,Wolf.Ezek ém az igazi államférfiak.Példaképek.

  9. homoródkarácsonyfalváért

    Úgy látom, hogy itt is megjelent a „kötelező” libsi troll, hogy szétverje a blogot.

    Szerintem nem kellene vele foglalkozni.

  10. Igenis Hortynak szobrot kell állitani a parlament elött mert egy nagy hazafi volt. Erdélybe bevonult fehér lovon és ott újra Magyarország lett, de sajnos csak pár évig. Nekünk magyaroknak ez fontos momentum volt. Hogy az itt élö nem magyar érzésü embereknek ez nem tettszik, az az ö bajuk. Hajrá Orbán Viktor.

    • Szobrot már életében kapott. A Parlament elé nem tennék, mert megosztaná a közvéleményt de a Petőfi (volt Horthy Miklós) híd hídfőjéhez igen. Trianon után még a Körutat is be tudtuk fejezni és 3 év alatt felépült ez a híd, valamint az Árpád híd fél szélességben. Demszky 20 éve alatt fele ennyit épült Budapest, mint Horthy 19 békeéve alatt.

  11. Talán hiányzik a cikkből. Horthy egy olyan világban nőtt fel ahol az adott szónak becsülete volt.

  12. A hadsereg.
    Lényeges jótéteménye volt, hogy közösségek alakultak ki, valami mellett, valami ellen, sok cigánygyerek megtanult viselkedni, mert meg kellett nekije, ha jót akart; sokan szakmát tanultak, ésatöbbi, ésatöbbi.
    Most, hála az „elmúltnyócévnek”, gyakorlatilag fegyvertelen az ország, nincsenek kiképzett, azonnal hadrafogható tartalékosok, és méglehetne sorolni( munkát adna polgári alkalmazottaknak, az élelmiszeriparnak, mezőgazdaságnak, ruhaiparnak stb)

  13. Schenkhyalfonz

    Néhai nagyanyám szerint egy vén hülye volt (mert nem akadályozta meg a zsidók deportálását), pedig a Nagyi nem volt vádolható balos értékítélettel (a Mindszenty-tüntetés után is elvitte a szerv) és a nyilasokat is utálta.

    • A nagymama valszeg, nem tudta, hogy a németek megkötötték a kezét, és csak formális hatalma volt Horthynak. Mellesleg nem a zsidókról kell nekünk beszélni, hanem a határon túli magyarokról, akiket ismét egy hazában egyesített. A zsidókról, hadd beszéljenek a németek, vagy a többi zsidó.

      • Azoknak a zsidóknak a többsége nagyobb magyar volt, mint Te…

        A lovas bohóc egy szar gyilkos. S csak Sztálinnak köszönheti, hogy nem került a helyére Nürnbergben!

  14. A hozzászólások zöméből látszik, hogy nem múlt el nyomtalanul a sok évtizedes kommunista agymosás és történelemhamisítás. Ma már elérhetőek magyar nyelven többé-kevésbé objektív, a tényeket tiszteletben tartó írások a korszakról, de hát egyszerűbb a közoktatásban lassan 70 éve és még mindig tanított hazugságtömegre támaszkodva érzelemből vagdalkozni.

    • Igy igaz! Pontosabban: így lenne igaz. De az emberek jó része lusta dög, és ahelyett, hogy utána nézne dolgoknak, fújja a valamikor hallott hülyeségeket.

  15. zavaros hozzaszolasok.horthy komuves maganpenzhatalmi vegrehajto volt.2vh rossz befejezese rajta keresztul lett lebonyolitva a komuves maganpenzhatalom parancsai szerint
    lett volna mas ha ő nincs.masik zsido

    • A feudális földbirtokos lett volna szabadkőműves??? Ennél bárgyúbbat még a prosti srácok szimpatizánsaitól is ritkán olvasni.

  16. Egy ideális, mindenben kiváló, humánus emberből nem lehetett volna kormányzó, mert egy hétig sem húzta volna tisztségében. Horthyt éppen hogy „úriembersége” akadályozta meg néhány racionális döntés meghozásában.

  17. Béla Boros

    Mennyire igaza van (volt) ma is!
    Az 1943-44-es napló végén írja Márai:

    „Ha vége ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk, el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, kenyeret kell adni az éhezőknek, valamilyen államfélét kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, amelynek nagy része megszökött már, ránk hagyott.
    De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből, a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert „keresztény, magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény magyar”, vagy „úriember”, tartani a markát s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidó birtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.
    Mert ez volt a „jobboldaliság” igaz értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedik, reménytelen: talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt: de szíve mélyén örökké visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett „előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezés tényét.
    Ez a fajta sohasem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

    • Paranoid Android

      Márainak úgy van igaza, hogy nincs igaza, mert az általa kárhoztatottak jelentős része sem gazembernek sem gyengének nem bizonyult ebben a korszakban. Egy része meg igen. Mondjuk az általa használt fogalmak jelentése sem ugyanaz már, mint akkor, tehát könnyű félreérteni ezt a szöveget.
      De a lényeget ez sehogy nem érinti, az ugráljon, aki a Horthynál jobban csinálta volna.

      • Horthynál rosszabbul csinálni nehéz lett volna. Egymillió ember halála száradt a nem létező lelkén.

        • Egyrészt ez HAZUGSÁG. 564,000 HALÁLOS ÁLDOZATA VOLT A HÁBORÚNAK MAGYAR RÉSZRŐL.
          Arra válaszolj, melyik környező állam élte túl a háborút kevesebb véráldozattal!
          Azt elszokták felejteni, hogy például MINDEN NEGYEDIK LENGYEL MEGHALT.

    • Márai mint orákulum? Az elvakult elfogultág, ami ezen a szövegen átsüt, smmiféle mércét nem jelent ma már.
      Hasonló szólamokat a rákosista bandától kezdve sok idióta megpróbált már standardnak beállítani. Nem az.
      Ez az egész „felelősség” duma is egyike azokanak a megfoghatatlan és lehetetlen elvárásoknak, amikkel az embereket etetik.

  18. EGyébként az utolsó 3 bekezdése a blognak nagyon is reális és minden szavával egyet lehet érteni! Hozzátéve, hogy azt a vezetői dilemmát, hogy a „BEOSZTOTTAK” mennyire igazodnak egy vezetőhöz, az egy katonának egész más, mint amit a CIVIL világ használ. Ebból a szempontból Horthy Magyraországa sokkal demokratikusabb volt, mint utána bármi 1990-ig. No és persze 2010 óta se lőnek ki szemeket, könnygázt, s.í.t.
    Elgondolkodtató.
    Csatlakoznék: Éljen a Kormányzó!

  19. Ha nincs Horthy Miklós, ma mi lennénk Európa Kurdjai!
    Ez az igazság.

Hozzászólás a(z) klezsola bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük