Olimpia és nemzeti minimum nélkül


 

Láthatólag világjelenség, hogy azokban az országokban, ahol egy választás nevű rendezvényen döntik, ki csavargassa a kormányrudat, egyúttal arról is szavaznak, hogy a következő 4-5 évben ki ártson többet az országnak. Őket nevezik ellenzéknek.

A történelemben nem példa nélküli jelenség ütötte fel a fejét. A XX. században két olyan akcionista, a társadalom korábbi rendjét felfordítani akaró ideológiával is megpróbáltak tárgyalni a konzervatívok, mint a kommunisták és a nácik. (A fasizmus nem tartozik ide, a fasiszták nem voltak antikonzervatívok, nem akartak felfordulást, a fasizmus csak egy hatalomgyakorlási forma volt, nem világmegváltási kísérlet.) Mindkét kísérlet kudarcba fulladt, mert a két ideológia képviselői számára, az ideológiából következően, nem volt lehetséges semmiféle kompromisszum elfogadása.

Most is két jól elkülöníthető politikai erőcsoport jön létre, akiknek tárgyalni és megegyeznie kellene egymással. Egy olyan, amely teljes egészében elutasítja azt a lokalitást, amelyben él és az egész bolygót tekinti játszóterének. És egy olyan, amely hol jobban, hol kevésbé próbál nem globalista lenni.

A lokalisták értelemszerűen konzervatívok, habár nem szükségképpen szélsőségesen, míg a globalisták hagyományellenesek és egyre szélsőségesebben azok. Ennek az a következménye, hogy az egész észak-atlanti civilizációban olyan messze kerül egymástól a politikai erőteret egyébként majdnem teljesen uraló két csoport, hogy gyakorlatilag egyetlen lényeges kérdésben sem képesek kompromisszumot kötni.

A hagyományos nagy pártok többé nem képesek megegyezni sem szimbolikus, sem elvi és ebből következően gyakorlati kérdésekben sem. Egyetlen egyben sem.

Pszichológiai értelemben pedig képtelenek egymásnak jószándékot tulajdonítani. Megszűnik a felek közötti tárgyalás lehetősége, de előtte még a valóságos megegyezési szándék nélküli tárgyalásokon kialakított, pillanatnyi érdekeknek éppen megfelelő megegyezéseket elkezdik nem betartani.

Ott tartunk most, hogy nincs értelme tárgyalni, nincs értelme megegyezni és nincs értelme betartani a megegyezéseket, mert a másik félnek sem jut eszébe ilyesmi.

Tulajdonképpen nincs is miről megegyezni, mert a másik fél, ahogy a kommunisták és a nácik, a tárgyalásokat csak megtévesztésre, taktikázásra, időhúzásra használják, fel sem merül bennük, hogy az adott szavuknak lenne értéke.

Vegyük észre, hogy a két fél helyzete mennyire aránytalan.

A lokalisták számára a tét a helyi struktúrák megvédése és jelen esetben persze a saját hatalmuk megvédése is. De a hatalmat, a működő és kifejezetten sikeres hatalmat soha sem szokták barátilag átadni a halálos ellenségnek. A globalistáknak, a helyi struktúrák iránt teljesen érzéketlen csoportoknak azonban valójában nincs elveszíthető hátországa, hiszen ereje olyan globális szervezetektől származik, amelyek a helyi erőforrások elrablásából táplálkoznak és ezek a szervezetek sosem állnak vesztésre egyszerre mindenütt, valamint már a nemzetek erőforrásait jócskán meghaladó forrásokat halmoztak fel.

Amikor a Fidesz és az ellenzéki pártok (az LMP kivételével) együtt szavaztak és látszólag összefogtak a budapesti olimpiai pályázat beadása és sikere érdekében, azt gondoltuk naivan, hogy ebben a kérdésben nemzeti konszenzus van a nagyobb pártok között. Az olimpia megrendezése Magyarország számára szimbolikus ügy, a nemzeti összetartozás, a sportnemzeti nagyság megfogalmazása és nem utolsó sorban egy olyan siker Budapest számára, amely kiemelné ezt a várost a közepes méretű fővárosok sorából és az országot is a közép-európai jelentéktelenségből.

Nekem személyesen nincs álláspontom arról, hogy ez megéri az áldozatot anyagilag, mert ez nagyon nehezen eldönthető. Innen úgy látszik, hogy Budapest infrastruktúrájának jót tett volna az olimpiai projekt, előre hozott volna olyan fejlesztéseket, amelyek nélküle a távoli jövőbe vesznek.

De a nemzetnek mindenképpen hatalmas ajándék lett volna egy budapesti olimpia, amelyből akár közép-európai fesztivált is csinálhattunk volna, amely az itt élő népek egymásra találását segíthette volna.

Hasonlóan nincs álláspontom arról sem, hogy mi az, amit népképviseleti úton és mi az, amit népszavazás útján kell eldönteni. Itt persze nincs jó választás, de vannak olyan dolgok, amelyekben talán felvállalhatja a politikai elit, hogy ne az emberek pillanatnyi hangulata alapján döntsön.

Mondjuk mit is kezdhetnénk Demszky Gábor szavazóival?

A posztszdsz-es MOMO a szélsőbaloldali és fundamentalista liberális, akcionista destrukció eszenciája. Tőlük nem várható más, a májmételytől nem várhatunk mást, sosem fog átállni a gyógyításra. De az elvileg professzionalista politikusokból álló ellenzéknek el kellett volna gondolkoznia azon, hogy egy olyan konszenzust szabad-e felmondani, amelyet már a szavazatával megerősített.

De a kérdést nem a nemzeti konszenzus szempontjából mérlegelték. Csak a közvetlen politikai haszonszerzés lebegett a szemük előtt.

Ráadásul ez ideológiai értelemben megfelel számukra, hiszen a nemzeti ügyek és katarzisok emlékeztetik az embereket arra, hogy a nemzet létezik és a nemzeti összetartozás olyan öröm, amely nélkül kevesebbek vagyunk. Nem akarják, hogy sok milliónyian egy nemzetnek érezzük magunkat. A futball EB nagy tanulság volt nekik, igazából riadtan figyelték a nemzeti eufóriát. Különösen az töltötte el őket mélységes félelemmel, hogy a szurkolók nemcsak a győztes, hanem a jól küzdő vesztes csapatot is a magukénak érezték.

Ez mérhetetlenül idegen gondolat a magyarországi liberálisok gondolatvilágától.

Megérezték, hogy a nemzeti siker közös élménye, amiben részt venni ők képtelenek, összekovácsolja az embereket, és azok egyre jobban utálják azokat, akik mindig minden magyarnak, minden nemzetinek, minden valóságos emberi összekapaszkodásnak ellendrukkerei. Képtelenek részt venni benne, tehát le kell rombolniuk.

  • Azt hittem nem lehet a kettős állampolgárság ellen kampányolni.
  • Azt hittem nem lehet a mohamedán hódítok oldalára állni.
  • Mondjuk csodálkoztam is azon, hogy az olimpiai rendezést támogatták.

Talán most van az a pillanat, amikor kimondhatjuk, hogy soha többé nem szabad megbíznunk a fundamentalista, globalista liberálisokban. Nem érdemes velük megegyezni, mert soha semmilyen megegyezést nem tartanak be, a világaink teljesen különböznek egymástól.

Többé nem szabad engednünk, hogy beleszóljanak a MI közös dolgainkba.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

11 hozzászólás

  1. Hibátlan. A liberális ma hajszálpontosan olyan, mint a kommunista, vagy a fasiszta volt a 20. században.

  2. Egy racionális,tárgyszerű,valóság-ábrázolás!!!!!!!!

  3. Klepto Krácia

    Nem forgattam köpönyeget, mindig is őrültségnek tartottam a budapesti olimpia gondolatát is.
    Mikor az utaknak nevezett kátyútengeren szétszakad az autó, mikor a kórházakban csak meghalni lehet, nekünk pont egy olimpia kell..

  4. Tiszta hangú, tárgyszerű írás. A párhuzamok ülnek. A lényeget azonban nem érted.

    A lényeg számunkra – a GDP-t a versenypiacon heti 6-80 óra robottal valójában előállító, kb. 2 millió magyar fehér ember számára – az, hogy egy évtizednyi vállalhatatlan anyagi terhet nem kell az életszínvonalunk pincébe hajításával kitermelni a cserébe kapott medvebőr, a vélelmezett rövid távú, közös erkölcsi haszonért cserébe.

    Örülök, hogy nem kell kifizetnem, egyben sajnálom, hogy nem Budapest rendezi.
    Majd legközelebb.

    • A GDP-nek semmi köze a munkához, vagy a termeléshez, csak és kizárólag a pénzáramlás sebességét méri. Mellesleg, ha több beruházás van, több pénzt fizetnek ki (magasabb fizetések a versenypiacodon), magasabb összegekért veszik igénybe ugyanazt a szolgáltatást az emberek.

  5. Ez sajnos világjelenség. Olyan országokban jelentkezik érdekes módon, ahol a bal-aberráltak elvesztették a hatalmat.

  6. homoródkarácsonyfalváért

    köszi paranoid!

  7. A Budapesti Olimpia jelképe a „Szabadság szobor”? Semmi esetre sem.Ez a szobor a Citadellát jelenti. J.J.von Haynautól.

  8. Nagyon tetszik az írás, gratulálok. Ha lehet, akkor az elözöért is, az még jobb volt, de oda már nem lehet hozzászólni.
    Azért fokozom még ezer köszönettel is, mert mindez már nekem is eszembe jutott, de soha, de soha nem tudtam volna ilyen meggyözöen, tárgyilagos elmésen leírni.

    Itt van az aláírt, eredeti irat bemutatása, ami megintcsak alátámaszt minden leírt szót, mutogatni kéne a nagy nyilvánosság elött is. Egyúttal felveti azt a kérdést is, hogy mennyire kötelez 2017-ben egy 2009-ben aláírt megegyezés? A kitett zászló úgy fordul ahogyan a pillanatnyi szél fúj. Egy másik mondás szerint pedig bolond lukból bolond szél fúj.

    Nem voltam ténylegesen elragadtatva az olimpia itteni megrendezésétöl. Magam is sokszor gondoltam a sok hiányra, nélkülözésre amelyek mellett egy ilyen rendezvény a felesleges luxus hiú hányavatiségének is (is, de nem csak, hiszen egy ilyen eseménynek nemcsak anyagi jelentösége van) beszámítható.
    Azután megláttam a MoMo-sokat és átálltam az olimpiás frakcióba.

    Mindamellett és egy nem rövid élet tapasztalatai alapján azonban az a gondolat sem vetödött fel egy percig sem, hogyha elmaradna az olimpia, akkor a kormány zsebeiben -az elképzelések szerint már ott lapuló- a teljes kiadásra szánt összeget egyenesen a szociális és egyéb gondok megoldására fordíthatnák.

    Úgy tudom, hogy ennek az összegnek csak egy része lehet már meg, a többi meg csak a jövöben állt volna össze, többféle úton módon, beleértve a vagyonos polgárok (oligarchák) adományozásait is. Az olimpiák üzleti része így szokott általában összejönni.

    Namost, az olimpia nem lesz meg, csak a naivabb polgárok csalódása és felháborodása, akik azt hitték, hogyha elmarad az olimpia akkor rögtön eltünnek a kátyúk az utakról, az orvosi ellátás két minöségi fokot fog majd ugrani a fizetésekkel együtt. Ugyanúgy a tanügyben, a rendörségnél, a közszolgáltatásban. A hajléktalanok ellátást kapnak és az igen tisztelt cigány kissebbség is mind szakmához jut, hogy ne kelljen szegényeknek pusztán exisztenciális okokból csempészkedniük és verekedve lopniuk. A gyerekeik meg majd mind egyetemre fognak járni, így biztosítva a következö nemzedékek akadémikusait. (Na, ez az egy még beválhat, ha ilyen nemzeti összefogások miatt a még meglevö nem libsik is elhordják az irhájukat külföldre )

    Hát nem. Mivel feltételezhetö, hogy a további pénzek csak az olimpia kódjára bújtak volna elé, így valószínü, hogy majd megmarad minden a régiben.
    De a lakósság egy része hiheti, hogy azt megint Orbán és a famíliája meg a holdudvara lopta el, ebbéli véleményében a dicsö momosok által is megtámogatva. Akiknek ez is jól jöhet a tervezett államigazgatási jövöjük megszilárdításában.

    Íme a George Soros elsö vetése felnött, szárba szökkent és nem volt hiába. Az ideológiájából és a megfelelöen müködö politikai cselvetésekböl jelesre vizsgázva. Ott áll a „A rádöbbenés ideje”-ben, régebb se akarta senki sem elhinni a „hihetetlent” vagy az alkalmatlant. És most sem akarta vagy tudta senki a kiválóbbnál kiválóbb civil szervezetek kiválónál kiválóbb tanintézményeit idejében nagyitó alá venni.

    Igaz is, miért, hiszen szintén Budapesten székel a trancparenci internácionál, a felügyelet az ö és még egy pár elfogulatlan, az új értékeket vigyázó fórumok, további civil összeröffenések dolga. Miért ne röfögnének óvón és barátságosan a zöldes norvégek, a fehéres afrikaiak, a takarmányfüböl készült koszorúkat viselö városligeti meztelenkedök? A momos fönök trikóba, csuklyás zekébe bújtatott iszlámdivatúra vágott, jövöbe látó arcszörzete?

    Csupa ígéret és követendö példa felnövekvö gyermekeink számára. A „normális” emberi öntudat és „a természetes” harmóniák megteremtöi, ápolói.

    • Paranoid Android

      Bevallom a számomra nem átlátható kérdésekben mindig és automatikusan a liberálisokkal szembeni álláspontot foglalom el, mert szeretem nézni ahogy az ilyesmi bosszantja őket. Olcsó szórakozás, de nem tudom megunni.:)))))

  9. Egry Gábor

    Korrekt írás.

Hozzászólás a(z) Egry Gábor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük