A liberálisok büdösek

Igazából inkább bunkók és buták, de valami olyasmivel akartam sértegetni őket, ami talán nem is igaz. De jól esik büdösnek gondolni őket. Mert az legalább emberi, illetve emberibb, mint bármi más tulajdonságuk. Most, hogy így kisértegettem magam, szeretném felhívni a figyelmet a H. Clinton negáció legjelentősebb tanulságára.

Liberált (és büdös) negyedebarátaink ugyanis amikor elgondolkoztak vereségük, globális vereségük okain, mert Clinton ugyebár a szabad világ felkent vezetője lett volna, aki az illiberalizmus írmagját is kiirtja, képtelenek voltak kimozdulni intellektuális elitizmusuk, a fundamentalista liberalizmus szűk, szigorúan valóságmentes zugából.

Először is megsértődtek ugyebár.

Ez rendben is van, mindenki megsértődik, ha lenyomják, de legkésőbb a későkamaszkor végére megtanulja az ember, hogy ez ne üljön ki az arcára. A hisztizést meg három évesen hagyta abba. Már ha igyekezett egészséges személyiséggé válni.

A szociológia álságos objektivizmusa mögé bújva elkezdték elmagyarázni maguknak (meg mindenkinek), hogy a „zemberek” ostobák, rasszisták és nácikok, lúzerek, mert nem erre az okos és kompetens nőre szavaztak, meg jajj lesz most a nőknek, mert évtizedek elnyomás elleni harca ment most a levesbe, tíz perc se kell és mindegyik ott áll a konyhában a lábához kötözött vasgolyóval.

Mindig ezt csinálják persze.

A liberális szavazatszerzés legitim módja az, hogy addig gyaláznak, amíg elkezdet szégyellni nemcsak a véleményedet, hanem az érzéseidet, a félelmeidet, az aggodalmaidat, a liberális dogmákkal ellentétes személyes élettapasztalataidat, vágyaidat. Az emberek nagy része nem változik meg persze, de elhallgat, csöndben marad.

És utána nem szavaz a liberálisokra.

Most nem citálom ide a gyermeklélektan tankönyvemet, de a gyerekek (meg jelzem a főemlősök, a kutyák és a macskák meg az okosabb madarak) rendelkeznek azzal a képességgel, hogy a saját introspekciójuk alapján fajtársaiknak, illetve az embernek is a sajátjukhoz hasonló belső állapotokat tulajdonítsanak. Ez megrázóan hamar kialakul az embergyerekben és elkezd kalkulálni ennek alapján a társas kapcsolatokban. Kialakul például az empátia.

Például, hogy megértsük mások motivációit, cselekedeteinek érzelmi hátterét, félelmeit, előfeltevéseit, stb..

Ha a liberáltat nagy sokk éri, például nem H. Clintont választják elnöknek, akkor az ember azt hinné, hogy a sokk hatására legalábbis elgondolkozik azon, hogy mi nem stimmel. Például megpróbálja megérteni azokat a fehér, kisvárosi, kevéssé képzett munkanélküli fehér férfiakat, akiket nem vonz a nagy buzibáros New York, hanem a saját zárt közösségükben szeretnék leélni az életüket, elnyomni a nőket, meg ilyesmi. Ahogy hasonlóképp megpróbálhatná végiggondolni, hogy vannak olyan nők, akik néhány gyermek anyjaként és nagyanyaként, néhány ezer kiváló pite, nagytakarítás és ilyesmik után nem érzik elpazaroltnak az életüket és úgy érzik, teljesen megvannak önvalósulva. Lehet, hogy a férjük egy kicsit mindig whiskyszagú volt és ritkán mondta, hogy szereti őket, viszont mindig lőtt vaddisznót és illegális behatolót (akiket el is ásott, illetve ki is zsigerelt, vagy fordítva).

Van ahol ez a szexi.

Ez a fehér, heteroszexuális, vallásos (mert ugye a liberális nem azért nem rasszista, heterofób, kereszténygyűlölő, mert nem rasszista, heterofób, kereszténygyűlölő, hanem mert nála ez tudományos alapon van) szavazóréteg teljesen érthetetlen a liberáltaknak.

És nem is akarják megérteni a problémáit. Gyűlölik, mert nem úgy él ahogy szerintük kellene.

Számomra most derült ki, hogy képtelenek megérteni, hogy a fehér Amerika és az integrálódott latinok, feketék, ázsiaiak jelentős része is, miért nem szavazott rájuk. Ahogy a magyarországi liberáltak sem értenek semmit.

A képtelen alatt valami sokkal mélyebbet értek, mint a sima korlátoltságot. Ezeknek az agyából már hiányoznak a neuronok ehhez. Ezeknek a város (a lakás, a virtuális tér, a romkocsma), ahol élnek a safe space és nem is akarnak kimenni onnan többé.

És azt akarják ezeken kívül ne is létezzen semmi. Amerikába egy teljesen életidegen politika bukott meg. Egy olyan, a mindenkori normaalkotó többséget erodáló politika, amely nemcsak a fehér embert tüntette volna el az USA-ból, hanem az országot megalapozó kultúrát is.

Ebben az összefüggésében az Index (amelynek olvasása ezt a bejegyzést inspirálta) nem egy újság, hanem a tünetek felsorolása és bemutatása. Csak védőfelszerelésben, szakember felügyelete mellett közelíthető meg. Legfőképpen ne szaglásszuk a liberáltakat, hanem nagy ívben kerüljük el őket.