Létezik-e az ellenzék?

A jelenlegi magyar kormánynak nincs ellenzéke. Ez hozza létre az Orbán-rendszert és nem Orbán mesterterve. De hova lett az ellenzék, vagyis miért nincs?

Először azért nincs, mert semmiféle közös pont, nemzeti minimum nincs a liberális pártok és a Fidesz világképe között. Semmiféle kompromisszum nem lehetséges a két fél között. Ellenségek, nem ellenfelek. A személyes viszonyok is annyira terheltek, hogy a fundamentalista liberális csoportok vezetőivel még a tárgyalás lehetősége is csak formális lehetőség.

Másodszor azért nincs politikai ellenzéke a Fidesznek, mert az ellenzék minden oppozícióját ideológiai okok motiválják, és ezért kizárt, hogy a valóságra, vagy a Fidesz valódi hibáira objektíven reflektáljon. Ezt a választók már le is reagálták, a valóságtól való elszakadást a 2006-os önkormányzati választásoktól kezdve minden országos megmérettetésen, az ideológiai bigottságot pedig a baloldali választói bázist használó liberálisok szavazatszerző, szavazatmaximalizáló képességének drasztikus beszűkítésével.

A baloldali szavazóknak ma Magyarországon nincs pártja és ezt ezek a szavazók már tudják

Sőt, azt is tudják (nyilván nem ilyen szofisztikáltan megfogalmazva, hanem érzés szintjén), hogy a Kéthly Anna -féle szocdemek óta nem is volt. Az MSZP sosem volt baloldali párt és ezt végre a szavazók is megértették. De jelentős szavazói csoportok szeretnének maguknak egy igazi baloldali pártot, amely egyúttal a politikai és társadalmi realitásoknak megfelelően politizál és alapvetően nemzeti jellegű is. Ez a fajta baloldal azonban egész Európában hiánycikk, nálunk még a szakszervezeti háttér is hiányzik hozzá. Egy ilyen párt lehetne a Fidesz politikai ellenzéke.

A baloldali szavazóknak nincs miniszterelnök-jelöltje

A liberálisok képtelenek voltak az elmúlt harminc évben arra, hogy egy kicsit is alkalmasnak tűnő, karizmatikus, elfogadható múltú, erkölcsileg alkalmas, pszichiátriai tüneteket nem mutató és a hatalomgyakorlásban tehetséges miniszterelnök-jelöltet állítsanak. És még Horn Gyula volt a legjobb választásuk, az egyetlen, akit nem is ők akartak. A kormányzóképesség teljes hiánya annyira látványos, hogy a nem elkötelezett, sőt, nem is jobb oldali szavazók százezreit nyomja folyamatosan a Fidesz és a Jobbik felé.

A baloldalon nincsenek személyiségek

A liberálisoknak ma egyetlen olyan politikusuk sincs, aki akár a Fidesz másodvonalának politikusaihoz mérhető személyiség lenne. Nemhogy Orbánnak nincs kihívója, hanem Varga és Lázár, a potenciális alternatív miniszterelnök-jelöltek is elérhetetlen szintet képviselnek a liberálisok önjelöltjeihez képest. Ez nem a szimpla időleges káderhiány következménye, hanem egy generális probléma tünete. A jelenleg tomboló fundamentalista liberalizmus ugyanis taszítja az integrált, érett személyiségű, stabil identitásokkal rendelkező embereket, illetve azok eleve nem szimpatikusak a hangadó értelmiségi csoportjainak.

A Jobbik sem ellenzék

A Jobbik azért nem tekinthető a Fidesz politikai ellenzékének, mert a Jobbik párttagsága nem politizáló emberekből áll, hanem olyanokból, akik indulatokat fejeznek ki a politikai életben való részvételükkel. A Jobbik ugyanúgy tragikus méretű káderhiánnyal küzd, a párt berkein belül népszerű emberek, nevetségesnek, komolytalannak, sőt jelentéktelennek tűnnek a párton kívül. A Jobbik világképe, kormányzati irányultsága értelmezhetetlen, ideológiailag is heterogén. Ennek következtében, ha olyan kihívások érik, amelyek megosztják a tagságot, sokkal nagyobb erők feszítik a szervezetet, érzelmileg is, mint amit az el tud viselni. Ez a szavazóinak elköteleződésére is igaz, kötődésük nem szól örökre.

Arról nem is beszélve, hogy Vona Gábor képességei a liberális színvonalon állnak, komolytalan kihívó, igaz, azt jól látja, hogy csak a liberálisok sajtójának és külföldi támogatóinak segítségével juthat hozzá a hatalom egy kisebb szeletéhez is. Lehet, hogy Vona a szocialistáktól átcsalódott szavazóinak egy részét át tudta vezetni a Jobbik térfelére a néppártosodásnak nevezett önherélés során, de a szavazói másik felét, az igazi jobbereket ezzel a Fidesz felé tolja.

A Jobbik csak úgy tudja erősíteni a Fidesz ellenfeleit, ha közben magát gyengíti. Ha pedig ő erősödik, az a baloldali indulatszavazók elszipkázásával jár együtt. A Jobbik csak balansz az ellenzéki térfélen, sosem lesz a Fidesz alternatívája, mert képtelen a kormányzóképesség illúzióját nyújtani.

Mi maradt?

Sokan úgy gondolják, hogy a jelenlegi ellenzék, Vonán kívül, beletörődött abba, hogy rövid távon nincs esélye Orbán ellen és csak az a célja, hogy az egzisztenciális biztonságot jelentő parlamenti mandátumot megszerezze, valamint ezzel is, mással is akadályozza bármilyen versenyképes ellenzéki erő megjelenését, parlamentbe kerülését. Ez persze igaz, mert mindenki szereti, ha van egy „B” terve, de nem számol ezeknek az embereknek a motivációival.

Az ugye nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc meg van róla győződve, hogy lesz ő még Magyarország miniszterelnöke, de ne vitassuk el ezt az illúziót az ellenzéki pártoknak hívott belterjes csoportok többi vezetőjétől sem. Mesterházi is komolyan gondolta, hogy 14-ben nyerhet. Szigetvári Viktor, Molnár Gyula, Karácsony Gergely, Szél Bernadett, mind-mind szilárdan hiszi, hogy miniszterelnök lesz egyszer. (Megjegyzem a LibreOffice helyesírás ellenőrzője csak a Vona nevét pirosozza alá, ez sok minden elárul a háttérhatalmak szándékairól.) A parlamenti képviselősködés halálosan unalmas, akinek van jobb dolga és nem hajtja beteges becsvágy, általában intellektuálisan élénkebb helyen tölti az idejét.

Mindegyik megkapja azt a minimális pénzt és háttértámogatást az EU-tól, a nyugati kormányoktól, vagy az oroszoktól, meg egy adag fontosemberes pofavizitet, amitől teljes az az illúziója, hogy a tükörből reggel egy fontos, nagy jövő előtt álló ember tekint vissza rá. Pedig csak szánalmas, huszadrangú tartalékok ők, akiket csak azért tartanak, hogy legyen mivel revolverezni és gyengíteni az egyetlen kormányképes erőt, a Fideszt.

Valódi politikai mondanivalóval rendelkező ellenzék viszont nagyon kellene a magyar nemzetnek. Orbánnak ugyanis nagyon világos politikai mondanivalója van, a saját kormányzási kompetenciájáról, a társadalomszerkezetről, a nemzet jövőjéről, a mindennapi kormányzás gyakorlatáról, a gazdaságról és még sok másról. Ezek persze mind vitathatók, a támogatóinak jelentős része is cizellálná őket, de semmilyen vitaképes alternatíva nem látszik a horizonton. Emiatt Orbán politikai mondanivalóját és kormányzását sem vitatjuk meg, mivel az ember nem száll le egy hajóról a tenger közepén, ha nincs másik a láthatáron és a kapitány kompetens.

Nekünk is kell egy „B” terv

Orbán politikai alternatívájára nem azért van szükség, mert le akarjuk váltani, hanem azért, hogy egyáltalán le lehessen váltani.

Ma Európa számtalan országában áll fenn a magyarhoz hasonló helyzet. Ausztriában mindenki tudja, hogy a kormánykoalíció retardált gazemberek gyülekezete, de mindkét másik lehetőségtől kitör a frász az osztrákok jelentős részében, sem zöld, sem szabadságpárti kormányt nem szeretnének igazából.

Angliában a viszonylag jól működő konzervatív kormányt azért sem lehet leváltani rövid távon, mert a Munkáspártot egy szélsőbalos őrült nyúlta le, a liberális-demokraták pártja egy csődtömeg, a Brexit-pártiakról meg kiderült, ez az egy ötletük volt.

Ez nem is annyira tér el a magyar helyzettől, a szélsőjobb együgyű, a liberálisok alkalmatlanok, a konzervatívok pedig elkényelmesedtek, munkáspárt nálunk nincs, de ahogy nézem, Angliában is ez a trend.

Üröm az örömben, hogy a gyenge ellenzék, tegyük hozzá a saját alkalmatlansága következtében, már a demokrácia és a parlamenti váltógazdálkodás stabilitását veszélyezteti. Viszont nem ártana, ha a normális ellenzéket már nem az Orbánnak kellene megszerveznie. Ennyit azért adhatnának magukra.