Ki ette meg? Ki ette meg a misszionáriust? (Mi.)
„Gyűlölöm a háborút,
de szeretem a katonákat.”
Max Yarro
Voltam sorkatona, tehát tudom, hogy mit utálok. De a háború és a katonaság szembeni ellenérzéseim nem jelentik azt, hogy nem akarom megvédeni a hazámat. Ha valaki kicsit is pátoszosnak érzi ezt (és a címet), az pontosan lemérheti a liberalizmus rombolásának méreteit. Hogyan is várhatnánk el bárkitől, hogy magyar katona legyen, ha nem adjuk meg neki ezért azt a tiszteletet és azt a megbecsülést, amit ez a hivatás megérdemel.
Ma a magyar honvédek (és természetesen a rendőreink), nevüknek megfelelően, a déli határon azt teszik, ami feladatuk, védik a magyar államhatárt, szakmailag határőrizeti tevékenységet végeznek. Nem könnyű szolgálat ez, sokkal közelebb van a frontszolgálathoz, mint azt szeretnénk. Attól tartok fiataljaink és liberálisaink soha életükben nem voltak annyira megterhelve, egyetlen napra sem, mint amennyire hetekig-hónapokig a határőreink.
A kormányzatnak mindent meg kell tennie a jelenlegi külpolitikai helyzetben, amely tartósnak ígérkezik, hogy katonák és rendőrök terhelése az elfogadható szintre csökkenjen, illetve a Honvédség rendelkezzen tartalékokkal arra az esetre, ha a helyzet tovább romlik. Akár 20-30 ezer főre is nőhet a folyamatosan bevetésen lévő katonák száma, ha bármelyik rosszabb forgatókönyv megvalósul.
Felvetődött az a lehetőség, hogy az állami közmunkarendszerben huzamosabb ideje bent levő személyek számára felkínálják a hivatásos katonaként történő munkavégzés lehetőségét. Természetesen fizikai és pszichológiai alkalmasság esetén. Ez a hivatás nemcsak az anyagi helyzet javulását jelentheti sok ember számára, hanem egy olyan hosszú folyamat kezdetét is, aminek végén a katonáskodás visszakerül a szükséges, becsületes foglalkozások és hivatások közé és sok nehéz sorsú ember számára teszi lehetővé, hogy stabilizálja helyét a társadalomban.
Természetesen a hazaárulók az ISIS hazai ügynökei, ellenzéki orgánumok és politikusok azonnali hatállyal nem mulasztották el közhírré tenni, hogy a kormány elveszi azok segélyét, akik nem állnak be katonának. A maguk cizellált módján kifejezték, hogy a hadsereg erőszakosan fog rekrutálni, katonai egységek fogják járni a romkocsmákat és rabláncon hurcolják majd a pacifista transzfiúkat és transzlányokat a táborokba, hogy aztán az ártatlan menekültek legyilkolására képes agyatlan zombikká képezzék át őket.
A magyar társadalom tulajdonképpen kitaszította magából az erőszakszervezeteket.
1945 után ugyanis a kommunisták olyan mértékben kompromittálták ezeket, hogy becsületes ember csak pironkodva említhette meg egy jobb társaságban (természetszerűleg nem a pártüdülő társalgójára gondolunk Apró Piroskával), hogy ő rendőr, határőrtiszt, vagy katona. A demokrácia sem igyekezett helyrehozni ezt a hibát. Pedig egy normális társadalomban a hadsereg és a rendőrség nagyon erősen összenő a társadalommal, annak alapvető fundamentuma. Címeres baromság a ma oly divatos liberális közhely az erőszakszervezetek civil kontrolljáról. Ezen általában azt értik, hogy egy minimum biszexuális bevándorlónő a hadügyminiszter, környezetvédelmi érdeklődéssel, aki fő feladatának azt tekinti, hogy a hímnemű (és heteroszexuális) katonák tesztoszterontúltengéseit kasztrálással kezelje.
A parlament és a politikusok kontrollja (érdekes módon az előbbiektől függetlenül) meg azt jelenti, hogy katonai dolgokban szintén járatlan senkik akarják kiélni a hadvezéri képességeiket általában kisebb államokon, vagy ha a saját országuk is kicsi, akkor valamelyik nagyhatalom csatlósaként.
Pedig mi, állampolgárok, normális emberek vagyunk benne a honvédségben és a rendőrségben, nekünk kellene azt emberivé, bajtársiassá és hatékonnyá tenni.
Butácska ez a cikk, sem a hadseregről sem a közmunkáról kellő ismerettel nem rendelkezik a szerző..viszont összehord hetet havat hazaárulókról meg isis ügynökökről stb…több komolyságot érdemel a kérdés.
Benned meg bizonyára egy közmunkaharcászati szakértőt tisztelhetünk.:)
„1945 után ugyanis a kommunisták olyan mértékben kompromittálták ezeket, hogy becsületes ember csak pironkodva említhette meg egy jobb társaságban (természetszerűleg nem a pártüdülő társalgójára gondolunk Apró Piroskával), hogy ő rendőr, határőrtiszt, vagy katona.”
Én nem tudom, a facebookos hozzászólók hol éltek, milyen társadalmi közegben, de felénk (ez lehet, hogy csak a család és a nem teljes kisváros ahol laktam) , elég égő volt, ha valaki hivatásos katona vagy rendőr volt (itt persze nem a sorozott katonákról van szó). Egyfajta tiszteletteljes lenézéssel voltunk irántuk. Egyrészt tudtuk, hogy jól keresnek és kivételezettek az élet minden területén, másrészt meg tudtuk hogy ehhez el kellett adni a lelküket, és valójában nem sok teljesítmény van mögöttük. (Bunkók, na). Ha a kommentelő nem érzete, az lehet, hogy azért van, mert nem éreztették vele (mi ahogy mi sem), de az még nem jelenti, hogy nagyon megbecsült volt a szakmája. (Én még gyerek voltam akkor, de ez az érzés átjött a családból)
Szóval abszolút egyetértek a fenti sorokkal.
Egy ismerősöm mesélte, aki idősebb nálam, hogy 90 körül jött egy holland kereszténydem politikus, és beszélgetett vele. Akkor ő azt mondta, hogy kell vagy 40 év a kommunizmus „eredményeinek” eltörlésére. Mire a barátom mondta, hogy fenét, 5 év alatt eltakarítunk mindent. :-))))))))))
Most olyan 25 évnél járunk, de úgy tűnik, a hollandnak lesz igaza. 🙂
A hadsereggel is ez van: még olyan 15 év, mire helyrejön minden itthon.
Hadseregre,szükség van.
Erős, képzett, ütőképes, MAGYAR seregre. Ahogy nézem,egyre inkább a specializálódás felé haladnak. Azt viszont képtelen vagyok megérteni,hogy miért számolták fel a tüzérséget nálunk? Igaz,hogy az „állóháború” manapság nem értelmezhető,csak a Blietzkrieg,de a repülőgépek,nem tuti,hogy meg tudják tisztítani a terepet olyan mértékben. (nem lebecsülöm a JAS Gripeneket,mind a 14 darabot)
Gondolom,azért nálam okosabbak is vannak,akik ezt az átalakításokat értik és levezénylik.