Britannia ünnepel!

Az Egyesült Királyság ugyebár nem egy nemzet. Annyi közös van bennük, hogy egyformán a korona alattvalói, ami egyre kevésbé jelent számukra bármit is, nem hordoz különösebb értéket. Közös történelmük nem más, mint egymás családjának gátlásmentes kiirtása a 16. századig, majd ugyanezt a tevékenységet folytatták a gyarmataikon, a munkaerő hatékony kihasználásának szem előtt tartásával.

Gyarmattartónak kifinomultnak bizonyultak, arisztokráciájuk valóban decens, de futballhuligánjaik pusztán a szigetországi proletariátus népi szokásait hagyománytiszteli, amikor szétver egy várost szórakozásból. Az angolok, skótok, írek, walesiek már rég úgy tekintenek egymásra, hogy vajon a másik létezésének költségei mennyiben is csökkentik az általuk igénybe veendő jóléti kiadásokat. Angliának nincsen is saját kormánya, csak az észak-íreknek, a skótoknak és a walesieknek. A skótok a nagy jólétben felfedezték újra nemzeti identitásukat és ha rosszkedvűen kelnek fel, ami a helyi alkoholok ízvilága és az időjárás következtében gyakori, általában ki akarnak szakadni és önálló Skóciát szeretnének. Ez a fajta önállósodás persze nem a skót átlagember napi rutinjának megkönnyítése érdekében szükséges, hanem azért, hogy az újsütetű skót politikai elit tagjai egy kicsit több hatalomhoz jussanak és ne kelljen az angol nagyhatalmi maradványok költségvetési következményeihez hozzájárulniuk. Egyszóval szívesebben űznék a régi politikusi sportot magasabb szinten, az állami újraelosztást abból a szerencsepénzből, amit az Északi-tengeren fúrtak ki olaj formátumban.

A jelenlegi skót politikai elit ugyanis annyira hülye (akárcsak a brüsszeli elit), hogy azt hiszi, Európa jelenlegi viszonyai örökre szólnak, különösen a jólét és a béke változhatatlan és ebből kifolyólag el sem gondolkoznak azon, hogy Európa egyensúlyához mennyire kell egy erős, egységes Britannia. Szigeten vagyunk, gondolják, úgyse jön ide senki. Az angolok se jöjjenek, ami pénz van, azt elköltjük magunkra.

A skót politikai elit ezért persze hű szövetségese a brüsszeli szuperállami lobbinak, mert hát azok úgyse fognak annyira beleugatni a helyi dogokba, mint az angol brit kormány. A skót politika rövid távú érdekeket követ, a történelmi tapasztalatokat nem veszi figyelembe. De még a jelen tapasztalatait is képes figyelmen kívül hagyni. Ebben a gondolkodásmódban az uniós költségvetési ciklus a hosszútáv, és az a fő kérdés, hogy boldogok-e a szavazók a transzferjövedelmek aktuális szintje mellett. Ez egy olyan világ, ahol a segélyek csak növekedhetnek, függetlenül a gazdaság állapotától és a katonai kiadások csak csökkenhetnek, függetlenül a világpolitikai helyzettől.

Cameron a hosszú távú politikai gondolkodás, talán utolsó képviselője Nyugat-Európában. Célja nem a kilépés az EU-ból, hanem az EU megreformálása.

De ehhez nincs meg sem az otthoni hátországa, sem az elég támogatója Brüsszelben. Tudja jól, hogy az Unió világpolitikai működésképtelensége háborús helyzetbe sodorja Európát és a gazdasági összefüggések következtében, illetve a katonai technológia jelenlegi szintjén Anglia sziget volta semmilyen védelmet nem fog jelenteni.

Mindenki rosszul jár rövid távon, ha az Angolok kilépnek, de jellemzően nem tesszük fel a kérdést, mik lesznek a hosszú távú következmények.

Az EK kilépésével valójában csak a költségvetési ciklus végén kell számolni és a sorsunkat annak a kérdésnek a megválaszolása fogja eldönteni, hogy az EU közösségként fogja letárgyalni a későbbi együttélését az EK-val (a skót ügy kimenetelétől függően esetleg a maradék EK-val), vagy a tagállamok külön, vagy tagállamcsoportonként állapodnak meg velük. Ha lesz közös EU álláspont erről a viszonyrendszerről, akkor azért hatalmas árat kérhetnek a kelet-európai országok, hiszen nélkülük gyakorlatilag megszűnne az EU és teljesen újra kellene rajzolni Európa gazdasági térképét. A gazdasági űrbe az oroszok és a kínaiak törhetnének be, hatalmas politikai nyereségre is szert téve.

Ez a brüsszeli császári udvar hatalmának teljes megszűnését eredményezhetné.

Ha a kelet-európai államok saját szövetségi rendszert hoznának létre, ez lenne a mi gazdasági érdekünk egyébként, kezelhető lenne az a német túlhatalom, amely az elmúlt évtizedben annyira alkalmatlannak bizonyult Európa vezetésére.

3-5 éven belül a gazdasági problémáknál sokkal jelentősebbek lesznek a belbiztonsági és katonai problémák, a bevándorlók elkezdenek majd vallási erőként és ehhez kapcsolódóan etnikai egységként viselkedni, amit csak erős nemzetállamok és azok hadseregei lesznek képesek kezelni, különösen akkor, ha állandósul, vagy fokozódik a népvándorlás. Nyugaton már alig vannak nemzetállamok, Franciaország és Németország már nem az, lehet, hogy a folyamat még visszafordítható, de Kelet-Európa nemzetállamai nem bízhatnak abban, hogy a németek és a franciák nem adnak-e el bennünket, például a törököknek.

Amire mindig is volt hajlamuk. És most is van, ez már tény.

Ha Britek kilépnek és az EU ezt a kisebb és új tagállamok teljes elnyomásával kívánja kezelni és nem jön létre a közép-európai nemzetállamok egységfrontja ez ellen, akkor a brüsszeli „császárság” az egész régiónkat magával ránthatja a pusztulásba, akár úgy, hogy a török-iszlám hódítást nem akadályozza meg, akár úgy, hogy a saját biztonsága érdekében az oroszokkal védeti meg a térségünket. Mi erről is tudjuk, hogy mit jelent majd.

És ezek nem a távoli jövő kérdései, hanem a Brexit közvetlen következményi lehetnek még a mi életünkben.

Az angolok (ez itt most nem pongyolaság, az angolokra, mint etnikumra gondolok, pontosabban a politikai osztályuk birodalmi elitjének leszármazottaira) azért akarnak kilépni az EU-ból, mert az mindent a Brit Birodalom tapasztalataiból adódó következtetésekkel ellentétesen csinál, annak ellenére, hogy a tragikus következmények nyilvánvalóak. Nekik is kicsi a játékterük, az ő társadalmuk sem akar dolgozni és katonáskodni, nem akar áldozatot hozni olyan távlati célokért sem, mint az ország, vagy a nemzet fennmaradása.

Rosszul fogunk járni a EK kilépésével és rosszul fogunk járni azzal is, ha benn maradnak, mert mindkét opciónak lehet ugyanolyan következménye: Brüsszel megerősödése és egy életképtelen szuperállam létrejöttének felgyorsulása. Holnap nem dönthetnek jól az EK polgárai. A jövő nem az ő döntésükön múlik, csak azt dönthetik el, hogy milyen politikai viszonyok között zajlanak le ugyanazok a folyamatok.

A jövőnk, a saját politikai elitünk bölcsessége mellett azon is múlik, hogy a kelet-európai országok vezetői felismerik-e, ez az új fajta, sötét bőrű, turbános-fejkendős német ugyanolyan rossz gazda, mint bármelyik korábbi labanc.

Soha senki sem fog helyettünk küzdeni. Ezek már magukért sem küzdenek meg rég.