Lehet-e Igazat írni?


(A képen az igazság látható, dögkeselyű képében, karanténban.)

Ez a kérdés azért merült fel, mert a magyar sajtó egyik fele, igen tiszteletreméltó buzgalommal, kiderítette a másik feléről, hogy az finoman szólva kétes tulajdonosi hátterű. Fájdalom, miután Teréz Anya elmulasztott sajtóterméket birtokolni, az „Adakozási Értesítőn” kívül, így ez minden médiára igaz.

Rendes embernek nincs újságja, mert visszaretten a lehetőségtől, hogy meztelenvalóságsó szereplők „gondolatait” kell a nevével egy környezetben viszontlátnia. Újságja azoknak a kevésbé rendes embereknek van, akik azzal valamit el akarnak érni. A kormánypárti emberek újságjai a kormány hatalomban tartását tűzik ki célul, míg az ellenzéki sajtó birtokosai (esetünkben) a liberális világösszeesküvés hazai ágenseiből akarnak kormánypártot csinálni, hogy aztán felfedezhessék (újra) a kormánypárti újságírás örömeit.

Jelzem, rendes ember még csak újságba sem ír, még olvasói levelet sem, mert nem szennyezi be magát. Ezért van az, hogy a rendes embereket minkét politikai oldal, esetünkben a „hazafiak” és a „hazaárulók” annak a listának az elején tárolja, amelyen a „megszivatandókat” tartják nyilván, ha van idő két botrány közt belepofázni (kormányzás címén) a „rendes emberek” mindennapi életébe. A rendes ember ugyanis érdektelen, mert azt hiszi, hogy egyszer lesz majd rendes kormány és eljön az ő ideje és az ő érdekében fog majd valaki kormányozni. Haha.

Nincsenek belgák. Csak túszok vannak. A szabadság az, hogy végül is kiválaszthatjuk, hogy kinek a fogságába akarunk esni. Minden diktatúra ezt a szabadságot tudja csak elvenni az emberektől. Azért mert a reklámszabadság, hogy elvileg mindegyik reklámozott terméket választhatjuk, nem létezik. Illetve csak elméletben létezik. A valóságban az efféle szabadságnak számtalan akadálya van. Így a szabadságodban inkább csak az áll, hogy a reklámot megnézheted. És végül is eldöntheted, hogy melyik reklámot akarod nézni. Amíg meg nem szereted, és ki nem kutatják, melyiket szereted, mert akkor majd a reklámért is fizetned kell, de az a kapitalizmus következő szintjén jön csak el… A kapitalizmus azért életképesebb rendszer, mint a szocializmus, mert az eleve tudható volt, hogy a kommunizmus nem jön el. De az iPhone 9+ biztos eljön és te örülni is fogsz neki.

Szóval Igazat akkor lehet írni egy újságba, ha az ember tudja az Igazat. Hadd fejezzem ki kétségeimet az Igazság ismeretével kapcsolatban. Én biztos nem ismerem. Nem mutattak be neki, sőt nem is ismerek egyetlen olyan normális embert sem, aki komolyan állítaná, hogy ismeri. Tulajdonképpen nem is érdekel az Igazság. Gyanítom, olyasmi lehet, mint a kommunizmus vagy a koedukált retyerát.

Csak nyugodt álmot szeretnék, finom reggelit, jó kávét, kedves nőket, biztonságos utcákat, poroszos oktatási rendszert, kizárólag magyar focistákat a Fradiban, változatos déli menüt, esőmentes Fishing on Orfűt, balatoni nyaralást, természettudomány iránt érdeklődő gyereket, lelkiismeretes háziorvost, jó barátokat, karbantartott teniszpályát, olcsó alkatrészt a bogárhátumba és hogy az eső munkaidőben essen (de essen).

Aki pedig azt gondolja, hogy tudja az Igazat, az az esetek döntő többségében futóbolond és/vagy elmebeteg. És rohadtul nem érdekli az én kívánságlistám.

Olyan kormányt és/vagy ellenzéket akarok, amelyiket egy kicsit érdekli, hogy mit szeretnék. És olyan újságot, amely tükrözi ezt az érdeklődést.

Az igazsággal ne terheljenek, az övékkel végképp ne!

Nem, nem lehet Igazat írni. Azt lehet megírni, hogy mit is akarunk elérni.

Nem írunk igazat, hanem annak a valóságnak csinálunk reklámot, amelyben élni akarunk, tudunk és amiben az ember olvassa azt az újságot amibe ír.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

6 hozzászólás

  1. Dögevő az igaz,azonban marabu,nem keselyű. Elnézést,de tényleg így van.

  2. Elnézést,hogy terheltem az igazsággal. 🙂

  3. Teljes mértékben egyetértek a cikkben foglaltakkal. Már csak arra kellene egy jó receptet kitalálni, hogy TÉNYLEG odafigyeljenek egyszer már ránk azok, akik a nagyobb darab kalácsot törik le mindig a közös süteményünkből. Na meg hogy a hiénákat valahogy elzavarni a búsba, de egy életre. eszükbe se jussunk. Tudom, én is menthetetlenül optimiska vagyok, ha ebben hiszek, de mégis akarok hinni.

  4. Paranoid Android

    Hát nagyon régen fotóztam őt, az Állatkertben.:) Lehet, mondta, hogy ő marabú, de elfelejtettem.
    Ha látom, bocsánatot kérek tőle.

  5. Junior Elyos Fort
    A reklámért ma is fezetni kell. Azok fizetik, akik termékeket vesznek.
    Amúgy fizetni kell,nem fezetni. Ráadásul én nem vagyok hajlandó a reklámot ,termékvásárlással támogatni.
    Lehet,hogy egy ősbölény volt az atyám,de ő többnyire rövid jobb csapottal rendezte le az Őt nehezményező egyedek szóbéli inzultusait.
    Igazából nem volt demokrata,mert hegesztett vörös csillagot is. Le a nagy magasságból.

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük