Ki ette meg? Ki ette meg a misszionáriust? (Mi.)
Alighanem egyetlen politikai jellegű kérdéseben sem értek egyet Simon Györggyel, a Demokratikus Koalíció józsefvárosi képviselőjével, de egy ügyben mégis ki kell állnom mellette. Illetve nem mellette, hanem az általa hangoztatott vélemény mellett.
Ő bizonyára valami ultraliberális társadalmi berendezkedés híve, én pedig erősen konzervatív nézeteket vallok, ő valószínűleg tiszteli Gyurcsány Ferencet, én bohócnak tartom, ő feltehetően károsnak gondolja a Fidesz kormányzását, én előnyösnek látom, és így tovább. Ám van egy kérdés, amiben száz százalékosan egyetértek Simon úrral. Szerintem is „idióták azok, akik egy ókorban megírt mesekönyv szabályrendszere szerint akarják élni életüket”.
Ókorban megírt mesekönyv
Elárulom önöknek, Kedves Fideszes Barátaim, hogy ezzel az állítással csaknem minden ateista egyetért, és azt is elárulom, hogy Magyarország lakosságának húsz, harminc százaléka szilárdan ateista. De azt is elárulom, hogy nem csak az ateisták értenek ezzel egyet, hanem a mérsékelt hívők.
Azaz, jó eséllyel egyetért Simon György állításával minden nem keresztény, vagy nem a bibliai kereszténységben hívő, esetleg a Bibliát egyfajta legalapvetőbb iránymutatásként értelmező keresztény is, tehát a katolikusok, akik ugye mindennapi életükben a katekizmust, a katolikus tanítást veszik alapul.
Ez jó sok ember, a lakosság hetven százaléka is lehet, de inkább – Európában – kilencven.
Ráadásul azt is érdemes önöknek tudniuk, hogy a vallásosság, illetve ateizmus kérdése önmagában teljességgel független a kormánypártiság, illetve ellenzékiség kérdésétől. Bár vannak mindenféle kutatások, amelyek igyekeznek korrelációkat kimutatni a vallásos meggyőződés és például az iskolázottság vagy a lakóhely kapcsolatában, hogy azután más kutatások a pártpreferenciákat vizsgálják a lakóhely vagy a vallásosság vonatkozásában, s így talán felfedezhető bizonyos összefüggés egyik és másik között, valójában ilyen összefüggés nincs és nyilván nem is lehet.
A pártválasztás – nyilván a világnézeti pártok kivételével – nem függ a vallásosságtól.
De kérem, szóljanak, ha – miközben nem figyeltem oda – a Fidesz klerikális párt lett, mert akkor sürgősen le kell adnom a tagkönyvemet.
Hit vagy tudás
Elárulom továbbá önöknek, Kedves Fideszes Barátaim, hogy bár „Magyarország egy több mint ezer éves keresztény gyökerekkel rendelkező ország”, azért hazánk meghatározó értékrendje mégsem a Biblia tanításain alapul. Persze kultúránkban ezernyi formában jelen van a bibliai tanítás, de szerencsére sokkal meghatározóbb mindaz, amit tudományos gondolkodásnak nevezünk. Értékvilágunkban – mint az európai kultúra egészében – a tudás megelőzi a hitet, a praktikum megelőzi a misztikumot, a fizikai létezés bármelyik problémája megelőzi a spiritualitás összes kérdését.
Ha nem így lenne, kevés dolog különböztetne meg bennünket az iszlám társadalmak középkorias, a vallási állításokat a világi jelenségek fölé rendelő szemléletétől.
Ahhoz, hogy európai magaskultúránk létre jöhessen, természetesen nélkülözhetetlen volt a kereszténység – leginkább egyéni hitet és személyes isten-ember kapcsolatot hirdető individualizmusa –, de ugyanilyen nélkülözhetetlen volt a görög-római hagyomány, a reneszánsz és a reformáció új szemlélete és persze a felvilágosodás nagy eszmélése.
Plusz egy kis PC-tagadás
Természetesen ettől még nem helyes ócsárolni a szentírás alapján élőket, de szerintem nekik ugyanúgy el kell viselniük a nézeteiket érő kritikai megnyilvánulásokat, akár a legdurvább és legprimitívebb kritikai megnyilvánulásokat is, mint mindenki másnak. Mint ahogyan például a muzulmánoknak is el kellene viselniük azt, hogy Európában a hitüket, istenüket, prófétájukat esetleg kigúnyolják.
Kedves Fideszes Barátaim, arra kérlek benneteket, ne sétáljatok be a politikai korrektség mocsaras zsákutcájába. A PC-beszéd elvárása ahelyett, hogy megakadályozná a sértegetést, valójában a vitát, végső soron magát a nyilvános kommunikációt akadályozza meg. A politikai korrektség a baloldal eszköze arra, hogy nyelvileg is ellehetetlenítse a vele szemben álló gondolatok megfogalmazását. Szeretném, ha megértenetek, Kedves Fideszes Barátaim, a PC elvárása nem tartozik a polgári szabadság híveinek az eszköztárába.
A szólásszabadság barátjaként, azt kell, hogy mondjuk: mint mindenki más, Simon Görgy is azt gondol és azt beszél, amit akar. Ha nem értünk egyet vele, akkor is kimondhatja véleményét.
Ha ránk nézve ez sértő, akkor is, elmondhatja gondolatait, ha bennünket ez bánt, ha minket ez megaláz, ha nekünk ez nem előnyös, akkor is, akkor is és akkor is. És azt se felejtsétek, hogy néhány elvbarátotok, például ugye én, még egyet is ért vele.
Hátrább az agarakkal vallási kérdésben!
Valaki itt alkalmatlan volt komolyabb pozíció betöltésére és megsértődött.
Kedves Ratius!
Szomorú dolog ilyen butaságokat olvasni. Három dolgot keversz össze:
1. A szólásszabadság híveiként ki kell-e állnunk amellett, hogy Simon G. azt beszélhessen, amit akar?
Igazad van, ki kell.
2. Hasznos-e politikailag Simon G. állításába belekötni?
Igazad van, nem hasznos.
3. Hülyeséget beszél-e Simon G.?
Igen, hülyeséget. (És amilyen eszmefuttatásokkal próbálkozol mellette, hát azok miatt pirulnom kellett, miközben olvastam. Szomorú.)
Eddig 5db. Face book hsz., jelent meg és 3db. „szokásos“.
Akármelyikükböl sem hagynék ki egy szót sem.
Meglepett a cikk szokatlanul durva, közönséges hangnemben adott címe.
Tulajdonképpen nem vagyunk semmiféle barátok.
Ez itt nem kimondottan „tudományos“ hely, úgy általában. (A tudományosság mérvadói is változóak.) A cikkben azonban nagy hangsúlyt fektet a tudomány hatalmára, a tudományosság igényére. Akkor következzen, hogy ön miket csereberél össze az elöreeresztett agarai által:
a vallást, a hitet, a Bibliát, az ókort a jelenkort, a középkoriságot, a valláshordozó intézményeket, a tudást, a katekizmust, a klérust, az iszlámot, a píszit, a szabadságot, a közösséget, az ateizmust a hovatartozást; s hogy kilépjek a távolságtartásból: „még az Atyaistent is“.
Felesleges volt „elárulnia“ s azt többesszám elsö személyben:
akármilyen %-os arányt,
hogy hazánk értékrendje min alapul,
hogy mit jelent az „értékvilágunk;
az ön dolga rájönni, hogy a Fidesz klerikális lett-e
Gondolni lehet mindent vagy akármit. Beszélni, kimondani, leírni azonban nem.
Ez nem gátolja a szólásszabadságot. Olyan, hogy teljes szabadság vagy egyetlen igazság, olyan nincs.
Közzétett vélemények és igazságok szabadságát a tájékozottság is, döntö módon azonban a felelösségtudat szavatolja. Attól kezdve érdemlik meg a figyelmet
„…el kell viselniük a nézeteiket érő kritikai megnyilvánulásokat, akár a legdurvább és legprimitívebb kritikai megnyilvánulásokat is, mint mindenki másnak.“
Ezt fája válogatja, melyiken melyik ágra jutottak le az igyekvök.
„fizikai létezés bármelyik problémája megelőzi a spiritualitás összes kérdését.” – Ez elég erős állítás tekintettel arra, hogy a spiritualitás ott kezdődik, ahol túllépünk az ön és fajfenntartás ösztönén. Mi a helyzet a hazával, az nem spirituális fogalom? Azt még értem, hogy DK-s honfitársunknak ez mint olyan nem is létezik, de egy fideszestől ez kicsit furcsán hangzik.
Gondolom ezt a palit, meggyözödéses vakhitű bigott ateistaként nagyon zavarja Hamvas Béla is, pedig neki irta a bor filozófiáját. különös fajta az ateista, valamiért retteg Isten létezésének a gondolatától is. Miért van ez?
Ami a szólásszabadságot illeti, ha jól értem, abban viszont igaza van. Itt is moderációra vár a hozzászólásunk, s ez öreg hiba, sőt bűn. Szólásszabadság vagy van, vagy nincsen. Tehát még az idióta ateistának, ennek a lelki fogyatékosnak is igaza lehet. S ebben igaza is van. Ki az idióta, az Istent tudó, vagy az Istentagadó, ez csak a két örök párt szurkolói elhelyezkedésétől függ. Az Istentagadó sajnos közelebb van, a haladó baloldalhoz, a modern kádár kannibálokhoz, mint az Istenfélő. Szolzsenyicin jól fogalmaz, elfeledkeztek Istenről. Az ateista csökevényes lélek, botfűlű a végtelenhez, s felfortyan, mert süketként, tök süketként, Bachról beszélnek neki, s nem értheti, mi is az, ki is az, eszik, vagy isszák. Az ateista süket és vak Istenhez…Ezért tagadja dühösen, s rettenetesen fél tőle. Gondolom, aki olvasta a felháborodott levelet, szintén látja, rettenetesen fél ez a pali…
„Szólásszabadság vagy van, vagy nincsen. Tehát még az idióta ateistának, ennek a lelki fogyatékosnak is igaza lehet. S ebben igaza is van. ”
Szerintem ez a fogalmazás „az akárkire” érvényes. Az akárki nyilvánosságra hozott véleménye tehát, akármi. Az „akármi” az viszont a közösség szempontjából lehet építö, ami a kivételes eset, a szokásos akármi az romboló.
A szük körben nyilvánított magán vélemény az egyféle matéria. Úgyszólván tehet vagy mondhat akármit, ami pont eszébe jut. Nem visel azért a közösség szempontjából felelösséget.
Ismert személy, politikus azonban már nem akárki, ezért nem mondhat szerintem akármit, az akárhogyanról nem is beszélve.
Itt érvényesül szerintem a felelösség szabadsága. Másképp, a nyilvánosság által felelösséget is vállalt, tehát akkor szabad, ha ennek a felelöségnek a tudatában jár el.
Egyébként pedig egyszerüen anarchista. Ha pedig még hetet havat is összehord,…, akkor még kevésbé tudok valamilyen szabadság féleséget felfedezni, az anarchistáén kívül.
Mindig megdöbbent az ateista lélek, maga a jelenség. Mitől lesz ilyen? A végtelen, a földhözragadt vakondszemlélete, a butaságára még böszme öntudatos vakhite. Az ateistáról jogosan mondta Hamvas:
„„Annak egyébként, hogy oly sokat vitatkoztak velük, más oka is volt. A legtöbben ugyanis azt
hitték, hogy az ateisták vallástalanok. Erről persze szó sem lehet. Vallástalan ember nincs. Az
ateisták nem vallástalanok, hanem szánandóan fogyatékos értelmük és korcs kedélyükhöz
képest komikus vallásban hisznek. Éspedig nemcsak hisznek. Az ateisták mindnyájan bigott
emberek. Úgy mondom, hogy mindnyájan, mert még egyetlen ateistával se találkoztam, aki
ne lett volna bigottabb még annál a rossz szagú vénasszonynál is, aki vasárnap krajcáros
füzeteket árul a templom előtt Szent Homorony csodatevő vizeletéről. Az ateista vallás
szentje persze nem Szent Homorony hanem Einstein, és a csodatevő hatalom nem a vizelet,
hanem az ultraszeptil. Az ateista bigottéria neve materializmus. ENNEK A VALLÁSNAK HÁROM
DOGMÁJA VAN: LÉLEK NINCS, AZ EMBER ÁLLAT, A HALÁL MEGSEMMISÜLÉS. A HÁROM PEDIG
EGYETLENEGYRE MEGY KI, S EZ AZ, HOGY AZ ATEISTÁK RETTENETESEN FÉLNEK ISTENTŐL.”
S nagyon félnek, az Isten tudástól. Legjobban semminél nem félnek jobban a világon.
Azóta tudjuk, a bölccsé vált Einstein, fejet hajtva a tényeknek, a valóban legújabb kutatások eredményeinek láttán, Istentagadóból, Istentudóvá vált, ha valaki kéri, beidézhetem lányához írott leveleit, melyek nemrégen láthattak napvilágot. Mindig érdekelt, mit lát meg, egy jellegzetes ateista mondjuk Wilder Szent Lajos király hídjából. Kosztolányi azonnal tudta, látta, érezte és le is fordította. De mit lát az átlag ateista ebből? Több próbát tettem már, még ajándékba is adtam köteteket. A válaszok lehangolók, tompán hangzanak, tompa hangszer nem tud együtt rezonálni a Mindenséggel. Sohasem. Mit lát meg, az ateista néző, a mi kis városunkból? Azt, hogy elolvasná, ne is feltételezzük, képtelenek rá. Mensáros dührohamot kapott, amikor egy ragyás hatodik kerületi „riporter” azzal kezdte a beszélgetést.. „Ugye, idézőjelbe kell tenni a darabot.” Talán a studió83 lehetett, Mensáros lehülyézte, s igazán nem szépen viselkedett, az ateisták szempontjából. Tudjuk, ők különösen szagértők abban, hogy mi katolikusok mit tehetünk, vagy nem s jó keresztények vagyunk, vagy nem. Istenhívőknek írta a darabot, egy Istenhívő üvöltötte Mensáros, ami egészen elképesztő hatású volt. Mert egy nagyon intelligens s bátor léleknek mindig a legfelháborítóbb az az elemi hülyeség s butaság, ami a nagyképű ateista alaphangos lényege. Tehetetlen volt ugyanis a darab rendezője, kinek tényleg szívügye lehetett Wilder a mi kis városunkja. Alázattal vállalt mellékszerepet benne Tolnai Klári is, hitet tett Mensáros és persze Isten mellett, ő is.. Benedek István azt írta, a mi kis városunkat a jó emberek szeretik. Ennek igazán örültem, amikor olvastam, bátor dolog volt Benedektől ezt leírni a hatvanas évek végén. Az Istentudók értik a darabot. Furcsa dolog ez. Benedek Marcell és István, tudtommal egész életükben ateistáknak tudták önmagukat.
….
Nos Benedek Elek hite és Istentudása a magyarázat. Ez a rendkívüli jelenség egész életének példázatos szorgalmával tettekkel és eszmékkel oly erővel hatott fiára és unokájára, hogy ők is, egész életükben, Istentudókként éltek! Mert nem feledkeztek meg Istenről, mivel napi tetteikben minden álszentség és nagyképűség nélkül, Isten szerint éltek.
„Ne mosolyogj e szóra: Isten, – ne mosolyogj, te századvégi gyermek! Mind hazudik, a ki tagadja Istennek létezését. Okosabbnak, bölcsebbnek akar — látszani más teremtett lényeknél csupán, de a mint bajba kerül, az Istenhez fohászkodik. Az Istenhez, a ki áld és ver. A ki meg-megszomorítja a jókat is, nyilván azért, nehogy elbizakodjanak.”
„
Hát – ne félj, ne szégyelj szeretni, fiam!
… És aztán ne félj, ne szégyeld szeretni a hazát! Ma a világpolgáriasság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy „vad magyar“, mint „szelid hazafi“. Mennél jobban szaporodnak a szelid hazafiak, annál inkább lesz szükség — a vad magyarokra. Ám ezzel nem mondtam azt, hogy a politikába nagyon beleártsd magadat. Legfőképpen honatyaságra ne aspirálj. Ez nem szegény embernek való. Várd meg az idők és emberek javulását, a mikor pénz nélkül is meg lehet szerezni a dicsőséget, hogy mint törvényhozó szolgálhasd a hazát!
… De érzem, hogy ebbéli tanácsom kárba veszhet… Tégy bölcs belátásod szerint.
Most jer velem, jer az udvarra ki és hallgasd azt az édes-bús éneket, mely a budai völgy öléből minden este fölszáll ide hozzánk. Tudod-e, miféle ház az odalent? Árvaház, fiam… Árva gyermekek énekelnek esteli imát. Hallod, fiam, hallod? Hálaéneket zengnek — a jó Istenhez, a ki az árvákat nem hagyja el.
A ki gondot visel rád is, ha én meghalok.”
„De nehogy azt mondd majd szűkkeblüen: nekem nem fáj, engem nem éget s közömbösen nézd embertársaidnak küzdelmeit. Ha csak magadra gondolsz, ha csak a magad sebe fáj, menj a rengeteg erdő mélyébe, lakjál a vadak s ne az emberek között. Élj vad gyümölcsön, sebedet gyógyítsd füvekkel: igy is lehet élni, a mig halálod órája üt. De ha emberek közt élsz, vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harczolni nem virtus. Ne ejtsen meg a könnyü, puha élet varázsa; nehogy cserbe hagyd a veled egysorsuakat, mert téged talán megtűrnek a felsőbbek között. Neked ez nem okozhat akkora — örömet, a mekkora keserűséget azoknak, a kiket te cserben hagyál. S ha még ez sem volna elég, hogy meg ne tántorodjál: gondolj reám, kinek az életét nemcsak a nehéz munka rövidité, de végetlen lánczolata az emésztő gondolatoknak, bántó érzeteknek, melyek sokszor megakasztják tollamat, megzsibbasztják energiámat, tehetetlenül nézvén a vészes áradatot, mely jót, rosszat egyként elsöpréssel fenyeget…
Lehet belőled nagy ember, – és hadd legyen! – de szív nélkül, szeretet nélkül igazán nagygyá nem leszel. Ne bizd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív, – jó vagy rossz – megmarad utolsó dobbanásig annak, a mi volt első dobbanásakor. — És te, fiam, kicsinyelheted majd tán elmémnek szűk körben való forgását, de egyet ki kell érezned e sorokból: tele volt a szívem szeretettel. Jutott ebből mindenkinek és nem fogyott soha, de sőt inkább növekedett. Nem osztályoztam a szeretetet: mindenkinek annyi jutott, a mennyit megérdemelt. Némelyiknek több is, de kevesebb soha senkinek.
És nem félek, hogy kifogyok a szeretetből, fiam! Ha egyéb nem, ez eltart a sírig. Ha egyebet nem, kaphatsz ezt tőlem halálom után is s ha majdan talán üresnek érzed szívedet, gyere ki síromhoz, meglásd, megtelik szeretettel! Ha majdan talán bántani fog az emberek gőgje, gyere ki a temetőbe s megvigasztalódol. Porrá lesz itt gazdag — és szegény, gőgös és alázatos. Az egyiknek gránit jelöli emlékét, a másiknak egyszerü fejfa, de porrá lesz mind a kettő. Itt ember és ember közt nincs különbség. Gránit és fa: ennyi az egész.
Jere ki a siromhoz, fiam!”
…
Mit kezd vajjon egy átlag ateista, kinek sem őse, sem lelke nincsen, mely vezérlőcsillagként utat mutathatna. Mit kezd az Édentől Keletre három, kiemelkedő hősének, érdekes beszélgetéseivel. Adam Trask, Samuel Hamilton és Lee, Biblia fejtegetéseivel. Steinbeck katolikus író, ma maguk nem tudnak mit kezdeni vele. Nem is látják, mit mond, ki is ő?
Mit kezd egy bigott ateista ezzel:
„- Emlékszik még arra, hogy felolvasott nekünk tizenhat verset a Teremtés Könyve negyedik fejezetéből, és aztán megvitattuk?
– Emlékszem bizony. Pedig jó régen volt.
– Majdnem tíz esztendeje – bólintott Lee. – Nos, a história az elevenembe vágott, és tanul-mányozni kezdtem szóról szóra. Minél többet gondolkodtam rajta, annál mélyebb értelműnek éreztem. Azután összehasonlítottam a rendelkezésünkre álló fordításokat, alig térnek el egymástól. Csak egy hely van, amely megakasztott. Jakab király Bibliája szerint, ott, ahol Jehova megkérdezi Káint, mért haragszik, Jehova azt mondja: „Hiszen, ha jól cselekszel, nem részesülsz-é elfogadtatásban? Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt hever. És rád van az ő vágyódása, de te uralkodni fogsz rajta.” Ez az „uralkodni fogsz” az, ami szöget ütött a fejembe, mert az az ígéret foglaltatik benne, hogy Káin le fogja győzni a bűnt.
Samuel bólintott, és megjegyezte:
– Pedig a gyermekei ezt nem mondhatják el magukról egészen.
Lee kávéját szürcsölte.
– Azután kezembe került az amerikai Standard Biblia egy példánya. Akkor még egészen új volt. És ezen a helyen a fordítás eltérő. Azt mondja: „de te uralkodjál rajta”. Márpedig ez egészen más. Ez nem ígéret, hanem parancs. Most kezdtem csak igazán töprengeni rajta. Kíváncsi voltam, mi lehetett az eredeti szó, amit a szöveg eredeti írója használt, ha módot adott arra, hogy ennyire ellenkező értelemben fordítsák.”
„- Szeretném tudni, mért érdekelte magát ez a szócska annyira – kérdezte.
– Hát… úgy gondoltam, az az ember, akiben ez a hatalmas történet megfogant, bizonyára pontosan tudta, mit akart mondani, és szavaiban nem lehetett semmi zavarosság.
– Ön azt mondja: az az ember! Vagyis nem hiszi, hogy isteni könyvről van szó, amelyet Isten írt tintás ujjal?
– Azt hiszem, az elme, amely ezt a történetet ki tudta gondolni, különösen isteni elme volt. Nálunk, Kínában is volt néhány ilyen elme.
– Csak ezt akartam tudni – mondta Samuel. – Szóval maga végeredményben mégsem tartozik a presbiteri egyházhoz.”
„Én azért mentem oda, mert a családunkban van sok tiszteletre méltó aggastyán, aki nagy tudós. Hajszálpontos gondolkodók. Egy ember éveket tölthet azzal, hogy egyetlen mondat értelmén töpreng egy nagy tudós mondásaiból, akit önök Konfuciusnak neveznek. Gondoltam, találok szakértőt, aki eligazít az én kérdéses mondatom értelmén.
– Nagyszerű öregemberek – folytatta Lee. – Elszívnak két pipa ópiumot délután. Ez az adagjuk, amely kipihenteti és kiélesíti elméjüket. Azután egész éjjel fenn tudnak maradni, és elméjük csodálatosan működik. Azt hiszem, rajtuk kívül nincs ember, aki tudná, hogyan kell az ópiumot okosan felhasználni.
Lee megnedvesítette nyelvét a fekete kotyvalékkal.
– Tiszteletteljesen beterjesztettem problémámat a bölcsek egyikéhez, felolvastam neki a történetet, és elmondtam, mit értek belőle. Másnap este mind a négyen összejöttek, és engem is behívtak. Megvitattuk a történetet, a vita egész éjjel tartott. – Lee nevetett.
– Azt hiszem, kissé fura – mondta. – Annyi bizonyos, hogy nincs sok ember, akinek el merném mondani. Képzeljenek csak el négy öregurat, a legfiatalabb is betöltötte már kilencvenedik évét, amint nekilátnak a héber nyelv tanulmányozásának. Szerződtettek egy képzett rabbit. Úgy tanultak, mint a gyerekek. Nyelvtan, szótár, gyakorlókönyv, tőmondatok. Kár, hogy nem láthatják a héber szavakat, amint kínai tussal és ecsettel papírra festették! Hogy jobbról balra kell olvasni, nem zavarta őket annyira, mint ahogy önöket zavarná, hiszen megszokták a furcsa irányt, ők felülről lefelé írtak. Csupa olyan ember, aki mindent tökéletesen csinál, nem enged a száz százalékból! Gyökeréig hatoltak az ügynek.
– És ön? – kérdezte Samuel.
– Igyekeztem lépést tartani velük, és nem győztem csodálni tiszta elméjük büszke szépségét. Most kezdtem csak szeretni fajomat, életemben először kínai akartam lenni. Minden második héten találkoztam velük, itthon meg, a szobámban, lapok százait írtam tele. Megvásároltam minden kapható héber szótárt. De az öregurak mindig előttem jártak. Nemsokára megelőzték a rabbinkat is, aki egyik kollégáját hívta segítségül. Ez tetszett volna önnek, Mr. Hamilton, végigülni ezeket a vitázó és tanácskozó éjszakákat. Azok a kérdések, a vizsgálódások, a gondolkodás szépsége, ó, az a szépséges gondolkodás!
– Két év után úgy éreztük, meg tudjuk közelíteni azt a maga tizenhat versét, a Teremtés Könyvének negyedik fejezetéből. Az én öreguraim is úgy érezték, hogy ez a két szó: „ural¬kodni fogsz” és „uralkodjál” – igen nagy jelentőségű. És az eredmény, az arany, amit a hosszú bányászat eredményezett, ez volt: „Lehetőséged van rá.” Vagyis: neked megvan a lehetőséged arra, hogy legyőzd a bűnt, hogy uralkodjál rajta. Az öregurak mosolyogtak és bólogattak, és úgy érezték, hogy többévi munkájuk nem volt kárbaveszett fáradság. Azonkívül előcsalogatta őket kínai kagylóhéjukból, és most görögül tanulnak.
– Fantasztikus történet! – kiáltott fel Samuel. – Igyekeztem követni, bár meglehet, hogy valahol ellankadtam. Miért olyan fontos ez az egy szó?
Lee keze remegett, amint megtöltötte a finom csészéket. A magáét egyetlen hajtásra itta ki.
– Hát nem érti? – kiáltotta. – Az amerikai Standard Biblia megparancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűn fölött, és ezen az alapon a bűnt egyszerűen tudatlanságnak lehet nevezni. Jakab király Bibliája megígéri, hogy „uralkodni fogsz” a bűnön, ami annyit jelent, hogy az emberek bizonyára győzedelmeskednek majd a bűn fölött. De a héber szöveg a „timsel” szót használja, ami annyit jelent: „lehet”, vagyis választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon. Arra utal, hogy nyitva áll az út. A felelősséget vissza¬hárítja az emberre. Mert ha igaz, hogy lehetőséged van megtenni valamit, akkor arra is lehetőséged van, hogy ne tedd meg. Érti már?
– Igen, értem. Csakhogy ön nem hisz az isteni törvényben. Akkor mért érzi ezt olyan fontosnak?
– Ah! – sóhajtott fel Lee. – Ezt már régóta szerettem volna megmondani önnek. Sőt, előre vártam ezt a kérdését, és jól felkészültem rá! Minden írás, amelynek hatása volt az ember¬milliók életére és gondolkodására, fontos. Márpedig sok millió ember tartozik különféle egyházakhoz és szektákhoz, aki parancsnak érzi az „uralkodjál” igét, és minden igyekezete arra irányul, hogy engedelmeskedjék. Viszont vannak milliók, akik predesztinációnak érzik az „uralkodni fogsz” igét, és így mindegy, mit tesznek, mit sem változtat azon, aminek be kell következnie. Ám mit jelent az, hogy „megvan a lehetőséged”? Ez teszi az embert igazán naggyá, ez ruházza fel az istenek méreteivel, mert minden gyengeségében és mocskában, még a testvérgyilkosságban is rendelkezésére áll a nagy lehetőség, a választás lehetősége. Megválaszthatja útját, átküzdheti magát az akadályokon, és győzhet!
…
Lee hangja most szárnyalt, valóságos diadalének volt.
– Maga hiszi ezt, Lee? – kérdezte Adam.
– Igen, hiszem. Könnyű dolog lustaságból és gyengeségből minden felelősséget Isten nyakába varrni, mondván: „Nem tehetek róla, utamat előre megszabták.” De gondolja csak el, milyen dicsőséges a választás! Ez emeli az embert emberré. Egy macskának nincs választása, a méh nem csinálhat mást, csak mézet. Ebben nincs semmi isteni. És ha éppen tudni akarja, azok az öregurak, akik szelíden siklanak lefelé a halálba, új érdeklődéssel fordulnak az élet felé, nincs kedvük meghalni.
– Csak nem akarja azt mondani – kérdezte Adam -, hogy ezek az öreg kínaiak hisznek az Ótestamentumban?
– Ezek az öregemberek hisznek minden igaz történetben – felelte Lee -, és amikor egy történetet hallanak, felismerik, ha igaz. Szigorú kritikusai az igazságnak. Tudják, hogy ez a tizenhat vers az emberiség sűrített története minden kor, minden kultúra és minden faj számára. Nem tudják elhinni, hogy egy ember tizenöt és háromnegyed versben igazságot mondjon, azután egyetlen igével hazudjon. Konfucius megmondja az embereknek, hogyan éljenek, ha azt akarják, hogy életük jó és sikeres legyen. De ez itt, ez már lépcső, amelyen fel lehet kúszni a csillagokhoz. – Lee szeme ragyogott. – Ezt sohasem lehet elveszíteni. Kihúzza a talajt a gyengeség, a gyávaság, a tunyaság alól.
Adam megjegyezte:
– Nem értem, hogy tudott főzni, rólam gondoskodni, a gyermekeket felnevelni, és még ezzel is foglalkozni!”
„- Magam sem értem – felelte Lee. – De délután elszívom a két pipámat, se többet, se kevesebbet, miként öregapáim. És érzem, hogy ember vagyok. Érzem, hogy egy ember nagyon fontos valami, talán még egy csillagnál is fontosabb. Ez nem teológia. Semmi hajlamom az istenkedéshez. De új szeretet lobog bennem egy csillogó, pompás szerszám iránt, amit emberi léleknek neveznek. Bűbájosan szép és egyedüli a maga nemében, nincs párja az egész világegyetemben. Mindig újra meg újra támadják, de sohasem tudják elpusztítani, mert „megvan a lehetőséged”.
„- A kérdésemre még nem felelt, Mr. Hamilton. Honnan merítette az erőt ahhoz, amit tett?
– Gondolja, hogy helytelen volt?
– Nem, egyáltalában nem gondolom, de sohasem képzeltem önt olyan embernek, aki bátran és keményen állást foglal egy ügyben, és kitart álláspontja mellett. Legalábbis nem így ítéltem meg önt. Érdekli?
– Mutasson nekem egy embert, akit ne érdekelne, ha róla beszélnek. Folytassa.
– Ön jóságos ember, Mr. Hamilton. De mindig úgy gondoltam, az a fajta jóság ez, melynek alapja, hogy kerüljön minden kellemetlenséget. És az ön elméje olyan fürge, mint egy fiatal bárány, amint a virágos réten ugrándozik. Tudtommal még sohasem kapaszkodott bele semmibe olyan makacsul, mint egy buldog. Ám ma este úgy viselkedett, hogy összeomlott t őle az egész kép, amit önről alkottam.
Samuel rácsavarta a gyeplőt arra a botra, amit az ostortartóba dugott, és Doxology tovább botorkált a göröngyös úton lefelé. Az öregember megsimogatta szakállát, amely hófehéren világított a csillagfényben. Levette fekete kalapját, és ölébe tette.
– Azt hiszem, engem éppen úgy meglepett, mint önt – mondta. – De ha tudni akarja, miért tettem, istenem, nézzen önmagába.
– Nem értem önt.
– Ha korábban mesélt volna nekem a tanulmányairól, Lee, sok minden másképp lett volna.
– Még mindig nem értem.
– Vigyázzon, Lee, ne nyissa ki a beszédem zsilipjeit. Már említettem magának, hogy az ír természetem időnként meglátogat, majd ismét elhagy. Úgy érzem, most megint közeleg.
– Mr. Hamilton – mondta Lee -, ön most elmegy, és nem jön vissza többé. Már nem akar sokáig élni.
– Ez igaz, Lee. Honnan tudja?
– A halál ott lebeg a feje körül. Egész lényéből sugárzik.
– Nem tudtam, hogy más is észreveheti – mondta Samuel. – Tudja, Lee, én az életemet valamiféle zenének tekintem… nem mindig a legjobb zene, de mégis van formája, és melódia is akad benne. Most pedig, már hosszú idő óta nem mondhatom, hogy az életem teljes zenekar volna. Már csak egyetlen hang, az örökös bánat hangja. Nem én vagyok az egyetlen, akinek ez az álláspontja. Úgy rémlik, hogy nagyon is sokan vagyunk, akik úgy látják, hogy az élet feltétlenül vereséggel végződik.
– Talán az a baj, hogy mindenki túlságosan gazdag – mondta Lee. – Észrevettem, hogy a gazdagok elégedetlenebbek, mint bárki más. Adj egy embernek enni rogyásig, ruházd fel, rakd be egy jó házba, olyan kétségbeesett lesz, hogy belepusztul.
– Az okát kérdezte, Lee… a maga új fordítása volt az oka, a többszavas fordítás: „Megvan rá a lehetőséged.” Ez az, ami torkon ragadott és megrázott. És amikor a szédület elmúlt, új, ragyogó ösvény nyílt meg előttem. És úgy láttam, hogy az életem, amely már vége felé jár, csodálatos befejezéshez érkezik. És az életem muzsikája új, végső melódiával gazdagodott, amely olyan, mint a madárdal az éjszakában.
Lee Samuelre meresztette szemét a sötétségen keresztül.
– Így hatott az öregekre is, akik a családom díszei – mondta.
– Igen, Lee. Legyőzheted a bűnt, megvan rá a lehetőséged. Ez az. Nem hiszem, hogy minden ember elpusztul. Meg tudok nevezni önnek egy tucatot is, aki nem halt meg, és általuk él az egész világ. Ami a csatákra igaz, a szellemre is érvényes: csak a győztesek emléke marad fenn. Majdnem minden ember elpusztul, természetesen, de van néhány, aki tűzoszlopként vezeti a rémült emberiséget a sötétségen keresztül. „Megvan rá a lehetőséged! Megvan rá a lehetősé¬ged!” Micsoda dicsőség! Igaz, hogy gyengék vagyunk és betegek és veszekedősek, de ha csak ez volna minden, amit valaha is fel tudtunk mutatni, már évezredekkel ezelőtt eltűntünk volna a föld színéről. Néhány megkövesedett állcsont maradéka, néhány eltört fog a mészkőrétegben, ez volna az ember földi létezésének egyetlen fennmaradt nyoma. De a választás, Lee, nagy dolog, a győzelmet is választhatjuk! Ezt eddig sohasem értettem, sohasem fogadtam el. Most már érti, miért mondtam meg Adamnek ma este? Éltem a választás lehetőségével. Talán helytelen volt megmondanom neki, de ugyanakkor őt is választásra kényszerítettem, hogy éljen vagy pusztuljon el! Hogy is van az a héber szó, Lee?
– Timsel – mondta Lee. – Legyen szíves, állítsa meg a kocsit.
– Sokat kell majd gyalogolnia visszafelé.
Lee lemászott.
– Samuel! – mondta.
– Itt vagyok! – Az öregember kuncogott. – Liza mindig haragszik, ha ezt mondom.
– Samuel, ön már ott tart, hogy nem tudom elérni.
– Legfőbb ideje, Lee.”
Ezt mondta el, egy kiáradásaként a Nobel díja átvételekor, egy ember az örökkévalóságnak. „Mert mégis, van az emberben valami örökkévaló.”Wilder A mi kis városunk.
A vallás kozmikus élménye a természettudományos kutatás legerősebb,és legnemesebb motívuma.
A misztikum élménye a legmélyebb és legmagasztosabb érzés, amire képesek vagyunk. Egyedül csak ebbôl eredhet igazi tudomány. Ha ez az érzés idegen, ha valaki már nem tud csodálkozni, nem képes elveszíteni magát a tiszteletben, az lelkileg máris halott. Annak tudása, hogy a kikutathatatlan valóban létezik; s hogy a legmagasabb igazságként és a legragyogóbb szépségként nyilatkozik meg, amirôl nekünk csak halvány sejtelmünk lehet – ez a tudás és ez a sejtelem minden igaz vallásosság magja.
… Az én vallásosságom egy magasabb természetű végtelen szellemi
lény alázatos imádásában áll, amely lény apró részletekben ad hírt magáról, s e részleteket mi a magunk gyönge és elégtelen érzékeivel
föl tudjuk fogni. Ez a mély, érzésszerv a meggyôzôdés egy magasabb gondolkodó erô létezésérôl, amely erô a kikutathatatlan világmindenségben lesz kézzelfoghatóvá, ez adja Istenképzetem tartalmát.
Mindaz aki komolyan belebonyolódik a tudományos kutatásba arra a meggyőződésre jut, hogy egy Szellem nyilatkozik meg a világegyetem törvényeiben, és ez a Szellem messze felsőbbrendű, mint az emberi szellem.
A világegyetem nem véletlenek alapján működik, léteznie kell egy okságnak
(Albert Einstein)
„”Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.
Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
A szeretet maga az Isten
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul.A szeretetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet.
Ez az élet értelme
Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.
Eközben a címlapon
Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.
Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.
Ott van bennünk a szeretet
Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.
Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.
Édesapád,
Albert Einstein.”
Kiváncsian várom, kinek fog ez fájni, s milyen indokkal tiltják majd le. Amikor az első ember a Holdra szállt, a harmadik körbe keringett, s azt találta mondani, visszanézve a Földre, Isten lelke lebeg a táj felett. Egy ateista azonnal feljelentette, amikor visszatért, cipelték a Hatalom elé, sérti az ateistát, hogy idézte Istent…
Artur: Erre mondják azt hiszem, hogy „kevesebb több lett volna.”
A cikk írója fordítva értelmezi az arányszámokat. Valójában Európában és Magyarországon is kb 25% a hívők aránya / és ebben az összes vallás benne van / és75% a nem hívőké. Nem lehet hívőnek tekinteni azt aki csak esküvőn, keresztelőn megy templomba és csak temetéskor vesz igénybe papot.
A nagy mesekönyvet halandó, porbafingó emberek írták. Részben ismert és részben ismeretlen szerzők műve akik térben és időben egymástól meglehetősen távol voltak. SŐT az idők folyamán többször módosították, átírták.
Igyekezz anyád elé! Tudod hova?
A materialistát összetéveszteni az ateistával ugyan olyan tévedés, mint a szocializmus hivatásos „forradalmárait” kommunistának nevezni.
Egy felekezet nélküli hívő.
Az ateistát összetéveszteni a felekezet nélküli hívővel pont olyan mint Gizikét összetéveszteni a gőzekével.
Egy lélek se néz ide, de a szerkesztőség egy nyegléje, azért fontosnak érezte, hogy gúnyolja Steinbeck ismételhetetlen vizióját, vagy Einstein tanúságát, Isten tudását…Percekig tartott, hogy egyáltalán mégegyszer megtalálja az embert ezt az oldalt. S miért lenne csalódott az ember, ha ilyen jó társaságban maradhatott, mint Hamvas, Steinbeck és az öreg Einstein. egy másik magyarnak mondott lapon, Fekete Gyulát még törölték is… ehhez képest, legalább itt megmaradt, s köszönet a nyeglének, nyegleségéért, önként s dalolva mondta el, milyen az átlag. közvélemény, hozzászóló.