Rémarcok a politikai nyilvántartásból

Most, hogy Botka elvtárs véglegesen bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, érdemes áttekintenünk, hogy a Magyar Szocialista Párt kiket gondolt alkalmasnak miniszterelnöknek 1990 óta.

Ha jól emlékszem, 1990-ben az esélytelenség és a realitásérzék okán nem neveztek meg miniszterelnök-jelöltet.

1994-ben Horn Gyulával az élen szereztek egyedül abszolút többséget.

Horn Gyula minden tekintetben vállalhatatlan személy lett volna egy normális országban. Nem csak  ’56-os múltja, állampárti karrierje és alkoholizmusa zárta ki erkölcsileg és gyakorlatilag, hogy az ország legnagyobb hatalmú vezetője legyen, hanem az is, hogy intellektusa, műveltsége is teljesen elégtelen volt ehhez a pozícióhoz. Horn kormányzását az SZDSZ szabadrablása és a jövő, még a Kádár-korszakban is példátlan felélése jellemezte. Az, hogy utólag visszatekintve mégis Horn Gyula volt a legalkalmasabb miniszterelnöki pozícióba jutott szocialista, nem szabad hogy elfeledtesse velünk, a magyar demokrácia és a magyar nép példátlan megalázása volt a jelölése és az, hogy a magyar baloldal és a liberálisok bizalmat szavaztak neki a parlamentben is, örökre diszkreditálta őket minden demokratikus rendszerből.

Horn 1998-ban már mentálisan is alkalmatlan volt a feladatai értékelhető ellátására, de a szocialisták a párton belüli tehetetlenségi viszonyok okán még vele futottak neki a választási vereségnek.

Medgyessy Péter miniszterelnök jelöltsége nem csak akkor tűnt inkább viccnek, amikor még nem tudtuk, hogy nyer és mit művel majd, hanem bármikor, amikor az az ember felbukkant a nyilvánosságban. A Fidesz kampányhibái és a balliberális sajtófölény egy látványosan alkalmatlan, és mint kiderült, múltja miatt szintén erkölcsileg szintén teljesen vállalhatatlan embert juttatott hatalomra. Medgyessy és a szocialisták kormányzati alkalmatlansága, amely 100 éves hagyomány a baloldalon, hiszen sikeres kormányt egyetlen egyet sem tudnak felmutatni, rendkívül látványosnak bizonyult. Az MSZP maga is kénytelen volt beismerni, hogy jelöltje csődöt mondott és le kell cserélni. Az, hogy ez formailag azért történt, mert az SZDSZ még a Medgyessy számára is vállalhatatlanul sokat lopott, kijelölte az utód kvalitásait és erkölcsiségét is.

El kell azonban ismerni, hogy a fennállásuk során először, okulva a történtekből, a szocialisták egy alkalmas és vállalható embert akartak a miniszterelnöki székbe ültetni, Kis Pétert.

A jó döntést természetesen megpuccsolták és Gyurcsány Ferenccel az alkalmatlanság újabb minősége került a hatalom csúcsára.

Gyurcsány abban különbözött minden szocialista elődjétől, hogy mindenki, aki ismerte egyetemi előtörténetét, erkölcsi indokok végtelen sorát is fel tudta sorakoztatni, hogy ez az ember miért ne kerüljön a hatalom közelébe. Gyurcsány nem csak az összes létező erkölcsi szabályt hagyta úgy általában figyelmen kívül, hanem a szocialista párt belső betyárbecsületét is teljesen lerombolta.  Annyira morál nélküli volt, hogy fel sem tűnt, semmiféle kormányzati tevékenységre nem képes.

A szocialisták 2002 után gyakorlatilag egyáltalán nem kormányoztak, hanem csak sodródtak az eseményekkel és a szemüket mindig az ellopható pénzekre irányítva próbálták a kormányzati többséget fenntartani. Amikor aztán 2006-ban kiderült a győztes Gyurcsányról, hogy nem volt és nincs is semmiféle terve a valóság kezelésére,a szocialistákat megérintette a halál szele, volt néhány nap, amikor úgy is érezték, hogy meg is lincselik őket.

Jó érzékkel természetesen megint beálltak Gyurcsány mögé, hagyták, hogy még két és fél évig fokozhassa a válságot.

Gyurcsány helyzete majdnem öt év nem kormányzás után vált tarthatatlanná, de nem az akkor már agonizáló MSZP buktatta meg, hanem az EU-ból üzenték meg, hogy jó lenne, ha legalább nem lenne elmebeteg a magyar miniszterelnök.

Két egymást követő ciklusban fordult elő, hogy a szocialisták miniszterelnökét le kellett cserélni, mert alkalmatlannak bizonyult a feladatára. Ez önmagában elég szokott lenni ahhoz, hogy egy politikai párt a süllyesztőbe kerüljön.

Bajnai Gordon miniszterelnöksége pedig azt mutatta meg, hogy a szocialisták semmit nem tanultak, csak a közvetlen napi érdekeiket tudják képviselni.

Ki akarták húzni a ciklust és nem féltek egy olyan miniszterelnököt megválasztani, aki erkölcsileg és szakmailag csak a HVG univerzumában volt elfogadható. Bajnai képességeit 2014-es projektje tökéletesen prezentálta, ha valakinek lettek volna kétségei.

Mondjuk 2009-re oda jutottak, hogy a saját sajtójuk sem volt már hajlandó sztárolni a korábbi elvtelenséggel olyan valakit, aki látványosan alkalmatlan, illetve minden önjelöltjük annyira elkopott, hogy igazából fel sem merült. A balhét senki nem akarta elvinni, pedig azt remélték még akkor, hogy ez a balhé sokkal kisebb, mint amilyennek látszik.

Szegény Mesterházi Attila következik a sorban, akire kétszeri miniszterelnök-jelöltsége ellenére sem emlékszem igazán. Miután miniszterelnök nem lett, csak az MSZP-nek tudott igazán ártani, ami nagyobb jelentéktelenségre kárhoztatta, mint amire potenciális károkozási képessége predesztinálta volna.

És a magyar baloldal százéves rémregényében eljutottunk Kun Bélától (akit a nagy Lenin is kirívóan hülyének tartott) Botka Lászlóig.

Nem szabad félvállról vennünk ezt az embert. Olyan elvtársai nominálták, akik és akiknek az elődei száz év alatt nem voltak képesek olyan vezetőt adni a magyar népnek, aki a legkevésbé is alkalmasnak bizonyult volna. Elmebeteg tömeggyilkosok, hazaárulók, huszadrangú bürokraták és egyéb szocio- és pszichopaták váltogatták egymást a baloldalnak köszönhetően a hatalom csúcsain. Egyes egyedül a hatalom megszerzésére és megtartására voltak alkalmasak. Igaz, arra kiválóan.

Botka legalább nem elmebeteg és mintha állandó személyisége is lenne. Viszont egy szélsőséges, sértődésre hajlamos akarnok, akinek semmiféle egységes világképe nincs. Pontosan annyira alkalmas egy ország és egy nemzet kormányzására, mint dicső elődei. Az, hogy a honvédelem kérdésében azonnal beleállt a szélsőliberális álláspontba és nekiállt gazdagozni, világosan megmutatja, hogy mit várhatunk tőle. A liberális igények túlteljesítő kiszolgálását, ahogy a nyilasok kiszolgálták a németeket, valamint egy kiadós boszorkányüldözést.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ha véletlenül győz (mert csak véletlenül nyerhet), akkor példátlan mennyiségű agresszív futóbolond lesz a mögötte álló frakcióban.

Nem szeretem az olyan választást, amelyben az egyik lehetőség maga a borzalom. Mert az nem választás igazából. De nekünk a szocialisták nem hagynak választási lehetőséget már három nemzedék óta.

Istenem! De unom őket!