A rádöbbenés ideje

Elfelejtett őrültek

A konszolidált kádárizmus idején, ha az ember elmebeteget akart látni, vagy a pszichiátriára kellett elfáradnia vagy pártgyűlésre. A különbség az volt, hogy míg a buzgó orvosi ellátás ellenére is a zárt intézményekben akadt néhány delikvens, aki dühöngött, addig a marxizmus-leninizmust komolyan vevő vezető pártfunkcik alapvetően csendes őrültek voltak, meg persze alkoholisták.

A vulgárbolsevista tantételek üvöltözve történő terjesztése a klasszikus ötvenes évek végeztével kiment a divatból, azt az emléket hagyva a lakosságban, hogy aki üvöltve, fröcsögő nyállal, alpári stílusban gyalázza az osztályellenséget és annak le- és felmenőit, az általában, előbb-utóbb az agyonverésnek is nekilát.

Ezt Kádár is tudta, és miután elődeivel ellentétben nem élvezte a gyilkolást, a rettegésben tartást, rendszerének konszolidációját a hatvanas évek elején azzal kezdte, hogy a gyűlöletfélórás szeánszokat először a pártaktíva berkein belülre vonta, majd formalizálta és hagyta kikopni a repertoárból.

Ennek lett a következménye, hogy a legnagyobb kommunisták is unalmas felolvasás keretében számoltak be az imperialisták mesterkedéseiről a párttagságnak a taggyűlésen. Egy jó kommunista lehetett részeg, de már nem őrjönghetett nyilvánosan. Ha nem tudta türtőztetni magát, érdemei elismerése mellett nyugdíjazták.

Új idők új őrültjei

A rendszerváltozás felhozott ugyan néhány elmebeteget a színpadra, de még a boldogult Torgyán doktor is csak a „patakvér” emlegetéséig jutott. Még Gyurcsányon is látszott, hogy igyekszik megtartóztatni magát, nehogy megteremtse egy szomorú diagnózis alapját.

Boldog évtizedek teltek el így, hogy az ember ha egy elmebeteget látott valahol szónokolni, nem esett pánikba, bízhatott benne, hogy az illető nem kezd el dühöngeni, vagy ha igen, akkor a haverjai fogják lerugdalni a színpadról mert tudják, hogy rontja az üzletet.

2000 után ugyan megszaporodtak az olyan alakok, például az Európa Parlamentben meg Brüsszelben, akik a szövegük alapján dühöngő elmebetegnek tűntek, habár még nem kiabáltak és őrjöngtek, maga a mondanivaló volt csak ijesztő. Ez volt az az időszak, amikor azzal vigasztaltuk magunkat, hogy az EP egy politikus temető, ahová a kiérdemesült alkoholisták, bukott miniszterek kerülnek, abból a célból, hogy otthon már ne tehessenek több kárt.

Senki sem vette komolyan őket. Csak ők saját magukat és miután sokan voltak egy helyen komoly önbizalmat gyűjtöttek össze.

Történelmi tapasztalat

Nagyszüleink és szüleink történeteiből nekem az a történelmi tapasztalat állt össze, hogy amikor a kommunisták meg a nyilasok elkezdték mondani a hülyeségeiket senki sem vette komolyan őket. Sem okosnak, sem kedvesnek, sem sikeresnek nem tűnt egyikük sem, általában mindegyik jól láthatóan stikkes volt, nem tűnt valószínűnek, hogy komoly embereket vagy tömegeket meg tudnának nyerni.

De eljött Károlyi és átadta a hatalmat a kommunistáknak!!!!, bejöttek a németek és átadták a hatalmat a nyilasoknak!!!!, bejöttek az oroszok és átadták a hatalmat Rákosiéknak!!!!

Egyetlen épelméjű ember sem gondolta lehetségesnek, hogy ezeknek a legaljanépnek a kezébe hatalom kerülhet. Mégis, közmegegyezés szerinti elmebetegek, ostobák, gonoszok, erkölcs nélküli szociopaták adták az új „rendszerek” gerincét. Semmiféle józan számítás nem jósolhatott olyan jövőket, amelyben ezek az elemi emberi viszonyokat is megtagadó, embernek is csak külső jegyeik alapján nevezhető lények rombolják szét a világot.

De negyven év alatt háromszor is előfordult. Kádár népszerűsége azért nőhetett meg, mert végül is kivezette az országot ebből a közvetlen őrületből, definiált és betartatott valamiféle normalitást.

Most sem akarjuk elhinni

Most ugyanúgy a hitetlenség állapotában vagyunk, mint nagyszüleink, dédszüleink a XX. század első kétharmadában. Ki gondolhatná komolyan, hogy az a Martin Schulz, az az iskolázatlan alkoholista bohóc, aki olyan szépen beszél, német kancellár lehet? Ki gondolná, hogy Franciaországban a jobboldal önkiherélése következtében egy ostoba kommunista lehet az, aki megállítja Le Pen-t? Ki gondolná, hogy olyan emberek kerülhetnek hatalomra, akik tízmillió számra engednének be fiatal mohamedán férfiakat Európába, akik eltörölnék a biológiai nemeket, elpusztítanák a családot és az anyaságot, akik legalizálnák a pedofíliát, akik a homoszexualitást tennék az élet középpontjába, akik szétvernék a nemzeteket és államaikat, akik agresszíven el akarják szigetelni Oroszországot, akik az iszlámra cseréltetnék a kereszténységet az európai emberekkel?

Ki gondolná? Jó, persze, mondanak ezek a liberálisok meg zöldek, mindenféle zöldet, igaz kirúgatnak a munkahelyedről, ha nem mész ki a Pride-ra, igaz álarcos banditák vernek meg ha konzervatív rendezvényre mész és a rendőr nem véd meg, igaz szakállas fura valamik tartják a szexuális felvilágosítást az iskolában a gyerekednek, igaz legalizálni akarják a drogokat, igaz az egyetemeken mindenki szélsőliberális és agresszív, de csak nem kerül hatalom ezeknek az őrülteknek? Igaz a sajtó a kezükbe van és úgy hazudnak, hogy a szemednek sem hiszel, de a hatalmat csak nem szerzik meg.

Rossz hírem van. Már övék a hatalom, most látnak majd neki a rendezkedésnek.

Teljesen liberálissá tették a jogot, a segítő szakmákat, az egészségügyet, az oktatást az óvodától az egyetemig, az állam minden apró szegletét. Megszoktuk, már meg sem rettenünk.

Emlékeztek? Nálunk nem a homoszexuálisok jogaival kezdték, hanem a bűnözők jogaival. Emlékeztek, hogy milyen apró lépésekkel kezdték elhitetni velünk, hogy rosszul bánunk a gazemberekkel, hogy nekik is vannak jogaik, hogy azok fontosabbak, mint az áldozatok jogai? Hogy stigmatizálták a normális többséget mindenféle mondvacsinált indokkal? Hogy lettünk rasszisták, antiszemiták, gyűlöletbűnözők, férfisoviniszta erőszaktevők, elnyomó nácik? Mert nem akartunk bűnözőkkel, perverz állatokkal együtt élni? Mert féltettük a gyerekeinket?

Azt hiszitek, hogy már nem kezdtek el öldökölni, hogy csak beszélnek, csak jár a szájuk, de nem akarnak elpusztítani bennünket? Ha így gondoljátok, tévedtek. Annyi az újításuk, hogy nem hirdették ki a hatalomátvételt, nem látványosan gyakorolják a hatalmat, amíg nem kerülsz a kezükbe, nem is tudod, hogy diktatúrában élsz.

A szavainkat, a fogalmainkat már elrabolták, a fiatalok lelkét minden erővel igyekeznek megszerezni és állandó káoszt tartanak fenn, hogy egy pillanatnyi nyugalmunk sem lehessen. A normális emberek védtelenek az őrülettel szemben. Ha megtiltják nekünk, hogy védekezzünk és mi nem is védekezünk, akkor a liberális őrület felzabál bennünket, mint egy zombiapokalipszis.

Ne kövessük el ugyanazt a hibát, mint amit őseink a kommunistákkal és a nácikkal kapcsolatban elkövettek

Akik ma liberálisok, azok kommunisták, nácik, nyilasok lettek volna az adott korszakban, az emberiség ugyanazon szemete ölt most testet a liberalizmusban, amely a nácik, a kommunisták tömeggyilkosságaiban megnyilvánult.

A normalitás védelmében

Meg kell védenünk a normalitást és elmebajként kell kezelnünk azt, ami elmebaj. Pszichiátriai betegek, identitás nélküli szociopaták nem vehetik át a társadalmunk irányítását.

A liberális agresszió már az életünket, a mindennapi létezés biztonságát fenyegeti. A liberálisok nem tárgyalóképes ellenség, mert csak a totális győzelem elfogadható a számukra, nem fognak megalkudni, a normalitás utolsó morzsájának elpusztításáig fogják folytatni a gyűlölet-hadjáratukat.

Kedves olvasó, Ön valószínűleg normális. Ha úgy gondolja, hogy öt-hat éves gyerekeket nem normális a biológiai nemükkel ellentétesen nevelni és hormonkezelni, mert az elmebeteg felnőttek a környezetükben a szabad nemválasztás érdekében nyomást fejtenek ki rájuk, akkor Ön a normális.

Ilyen kérdésekről nem nyithatunk vitát, mert ez olyan, mintha arról vitatkoznánk egy háborodottal, hány légiónyi ördög fér el egy tű hegyén.

Meg kell védenünk a normalitásunkat, kompromisszumok nélkül. Elmebetegekkel nem egyezkedhetünk.

Ideje erre rádöbbennünk, mert pillanatok alatt mi találhatjuk magunkat a zárt osztályon benyugtatózva és egy olyan terápiás csoportban, ahol le akarnak bennünket beszélni arról, hogy emberek merjünk lenni.