Nem a sajtószabadság a gond, hanem az olvasószabadság

A vasárnapi „szabadsajtó” tüntetésen – szokásos liberális pongyolasággal – elfelejtették pontosan meghatározni, hogy mi a francért, illetve mi a fene ellen tüntetnek. A továbbiakban a „szabad sajtó”, „sajtószabadság” fogalmának liberális, valamint normális értelmezését mutatjuk be. Egy olyan felületen, amelyre nekem szabadságomban áll írni, illetve nem írni, a Nyájas Olvasónak meg szabadságában áll elolvasni, illetve nem elolvasni. Eme szabadságaink érvényesülését az teszi lehetővé, aki a tárhelyet, meg a felületet (meg néha a sört) fizeti. Sajnálatos módon neki meg az áll szabadságában, hogy ne fizesse, illetve meghatározza (a szerkesztő útján), hogy mi jelenhet meg és mi nem.

Félreértések elkerülése végett, én azt írok amit akarok, csak ők is akarnak valamit és az nem mindig esik egybe. Azt senki sem fogja elhinni nekem, hogy a szerkesztő csak a poénokat szokta kihúzni a szövegeimből (azért olyan humortalanok), meg azokat a részeket, amelyekben, a főszerkesztőt, őt, meg a szerkesztőséget sértegetem. Fel nem foghatom miért. XXXXXXX XX XXXX XXX, XXXXXXX XXXXXX XX XXXXXXXX!(Cenzúrázva.) Viszont legalább nem sértődnek meg, az is valami.

Állítólag vannak olyan orgánumok is, ahol megsértődnek a szerkesztők, ha cinkelik őket, sőt a tulajdonosról és annak egyéb vállalkozásairól sem lehet rosszat írni. Ezt ugyan egyetlen állásban lévő főszerkesztő, vagy újságíró sem erősítette meg még, de én azért elhiszem.

Mondjuk azért sokat segít az ember szabadság-érzésén, ha olyan lapba írogat, amelyik irányvonala egybeesik az ő politikai meggyőződésével. Állítólag vannak olyan újságírók is, akik bármilyen újságba képesek szakmailag magas színvonalú írásokat elkövetni, őket nevezzük professzionalistának és a szakmai etika csúcsán állónak, azaz Techet Péternek. Én bizonyosan képtelen lennék Népszabadság-kompatibilis cikket írni, ebből kifolyólag vagyok kénytelen a lakájmédiában blogolni, ami tudvalévő a tartalomgyártás legalacsonyabb és legszínvonaltalanabb foka, mondaná egy profi, etikailag kifogástalan liberális újságíró, akinek, mint tudjuk, mindig igaza van. Igazából mi mindnyájan a Népszabadságnál szeretnénk újságírók lenni, mert ott szabadság van. A liberális véleményedet bármikor megírhatod, csak arra kell ügyelned, hogy liberális legyen.

Fura módon a Népszabadságot maga a sajtószabadság ölte meg, vagyis a szabadság, mert szabad volt nem olvasni. Ez nem volt mindig így.

A tökéletes szabadság korában, amikor még Szabad Népnek hívták, mindenkinek szabad volt olvasni a Magyar Dolgozók Pártjának lapját, sőt annyira ügyeltek erre a szabadságra, hogy minden nap volt félórája (kattint a wikipédiára) a párttitkárnak, vagy a szakszervezeti bizalminak, hogy aki esetleg lemaradt, azt is tájékoztassák. Ha az ember nem liberális, szinte vágyat érez arra, hogy ezt kötelezettségként élje meg, de ez csak a fasiszták helytelen szabadságfogalmából következik és abból, hogy elzárkózunk az igazságtól.

Furcsállom, hogy a tüntetésen nem merült fel a Békekölcsön Népszabadság-kölcsön jegyzésének ötlete, amit csak szintén a megrögzött fasiszták neveznének előfizetési díjnak. Amit teljesen szabadon nem fizettek a magyar baloldali és liberális olvasók a Népszabadság napi élvezetéért az elmúlt 10 évben. Illetve a nem olvasók.

Tömegek, milliók estek a Népszabadság-nem-olvasás bűnébe! Elhitték a fasiszta orgánumoknak, hogy szabad nekik nem olvasni a Népszabadságot.

Vegyük észre a finom különbséget: A sajtó nem attól szabad, hogy az emberek olvassák/vagy nem olvassák a liberális újságokat, hanem attól, hogy azok megjelennek. Nyilván Orbán Viktor tiltotta meg személyesen az embereknek azt, hogy olvassák a Népszabadságot, más oka nem lehet.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy azt is megtilthatta volna már, hogy a Mandiner szemlézze e pótolhatatlan orgánumot, mert akkor már azt is elfelejtettem volna, hogy létezik. Ezen Rogán helikopterezése se segített, mert az addig nem érdekel, amíg nem közpénzből teszi és nem kerül milliárdokba. Ebben az esetben se olvasnék Népszabadságot, csak előhoznám a sufniból a föld-levegő rakétát.

Ugyanis a sajtószabadság téves értelmezése miatt én csak olyan médiumokat fogyasztok, amelyek nem okoznak közvetlen egészségkárosodást. Nem nézek kereskedelmi tévét, nem olvasok liberális újságot, semmi olyat, aminek a fogyasztása sérti a jobbik érzéseimet. A kattintásaimmal igyekszem olyan orgánumokat eltartani, amelyek hazugságaival, torzításaival, ideológiai előfeltevéseivel egyetértek.

Aztán most kiderült, azzal, hogy nem olvasom a Népszabadságot, sértem a sajtószabadságot, ami nyilván túl nagy egyébként, hiszen például a PestiSrácok.hu megjelenhet, ami nem felel meg a sajtószabadság kényes ízlésének. Bocsánat, itt belekeveredtem a fogalmakba és elkezdtem szinonimaként használni a Népszabadság és a sajtószabadság szavakat, de úgy látom nemcsak én estem ebbe a hibába.

A probléma persze ott kezdődik, hogy a Népszabadság újságírói és olvasó teljesen elhiszik és komolyan veszik mindazt a baromsághegyet, ami ott megjelent. Lássuk be nem nagyon lehet mit kezdeni azokkal, akik elhiszik azt, amit a Blikk, a HVG, vagy bármelyik újság ír. Én magam még azt is elismerem, hogy Soros György létezésében sem vagyok biztos, nemhogy az általa vezetett világösszeesküvés létezésében. Ettől még részt vehetek az ellene való küzdelemben.

A sajtószabadságot leginkább két jelenség korlátozza:

Egyrészt a szövegértési képességekkel is megáldott érdeklődő, politizáló emberek számának néhány tízeres volta, vagyis az, hogy normális újság nem lehet sikeres.

Másrészt az, hogy a jobboldali, nem liberális újságok is megjelenhetnek. Ezek folyamatosan félretájékoztatják a népet, aljas indulatokat szítanak, teret adnak a kormány és a kormánypártok álláspontjának, engedik szóhoz jutni a miniszterelnököt és a rájuk fordított pénz nagyon hiányzik a Népszabadság költségvetéséből.

Felszólítom a PestiSrácok.hu tulajdonosait, munkatársait és olvasóit, hogy azonnal szüntessék be a sajtószabadságot erősen korlátozó tevékenységüket és az anyukájuk öregségére szánt megtakarítását is felhasználva, minden pénzükkel támogassák a Népszabadság megjelenését!

Gondoljuk csak meg, a Népszabadság alulfizetett újságírói milyen életszínvonal esést kénytelenek most megélni, hiszen az elmúlt tíz évben az évi milliárd feletti költségvetésüket nyilván nem magukra, hanem a sajtószabadság megmentésére fordították!

Ha nem volna világos: Úgy korlátozzuk a legkevésbé a sajtószabadságot, ha nem korlátozzuk a Népszabadságot, holmi anyagi konzekvenciákkal.

És végül az igazi sajtószabadságról:

Ha az olvasó gondolkodik, írhatunk mi akármit.