Berlin, 2024. október 14. Olaf Scholz német kancellár (j) üdvözli Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a Berlini Folyamat 10. csúcstalálkozóján Berlinben 2024. október 14-én. A Berlini Folyamatot Németország 2014-ben indította útjára azzal a céllal, hogy az uniós bõvítést is elõsegítve megerõsítsék a nyugat-balkáni régió országai közötti együttmûködést. MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Tessék mondani lehet egyszerre utálni a németeket és az oroszokat?


A szellemi fogyatékosság egyik jele, hogy valaki egyáltalán nem összefüggő dolgokat kapcsol össze. Például, hogy aki utálja a németeket vagy az EU- vagy az USA-t vagy mindegyiket, az biztos, hogy szereti például az oroszokat.

Volt például egy felebarátom, aki biológiai okokból rajongott a magas, vékony, fiatal, szőke, ukrán nőkért, de az ukránokat, úgy általában például utálta. De ebből még nem következett, hogy szerette az oroszokat. Igaz, a magas, szőke, fiatal, vékony orosz nőket viszont csipázta. Valahogy az esetükben el tudott vonatkoztatni az orosz birodalmi törekvésektől, valahogy Másenykának meg tudta az etnikai hovatartozását bocsájtani, ahogy egyébként Irinának is. Igaz mindkettőnek remek lábai voltak. Na most innen kellene átkötnöm valahogy a németekre. A németeknek ugyebár ezen az alapon például bizonyosan nem bocsájt meg az ember.

De az egészséges gondolkodásnak például vannak családi alapjai is. Az én felmenőim már jóval 1945 előtt is egyformán voltak német és orosz ellenesek, tulajdonképpen még csak nem is az első világháborús tapasztalataik alapján, hanem még korábbról datálva. A múlt század közepén az oroszellenesség értelemszerűen döntő részben a kommunistákkal szerzett 1919-es tapasztalatokon nyugodott, aki meg látta közelről a nácikat, annak nagyon félre kellett néznie ahhoz, hogy megőrizze az optimizmusát a németekkel kapcsolatban. Magyarországon a nyilasok egyszerre adtak ízelítőt a náculásból és a bolsevizmusból, és hiába lehetett ezt előre sejteni, azt hogy a vészkorszak és a Rákosi-korszak kínvallatásilag és kínvallatóilag is egybeesik, ezt csak a jövő mutatta meg. És ahogy a Vörös Hadsereg sem tudta feledtetni a nyilasok végletes gonoszságát, mi se felejtsük el soha, hogy a három banda ugyanannak a gonoszságnak a csúcsra járatása volt. A nácizmus nélküli német birodalmi törekvések és a bolsevizmus nélküli orosz birodalmi törekvések is elég szörnyűek voltak ahhoz, hogy épelméjű ember ne vágyakozzon utánuk.

Az már egy másik kérdés, hogy minden szlavofil a Magyar Királyságban oroszpárti volt, a nyugati kultúrába belepistult mindenféle intellektuellek, meg kisebbrendűségi érzéssel küzdő önsorsrontók, na meg a népi németek gyomorbajos része, a németekbe voltak mindig is szerelmesek. A közös csak az volt bennük, hogy mindkettő lenézte a magyarokat és egy birodalom helyi főszolgájaként képzelte el a jövőjét.

Manapság a germanofília, meg a német dominanciájú Európai Birodalom egy hülyeségnek számít. Az oroszok meg oroszok maradtak, csak addig tűnnek jobbnak mint a németek, amíg ide nem érnek. Nekünk azt kell valahogy elintézni, hogy a nézeteltéréseiket ne a mi országunkban intézzék, mint legutóbb. A németek talán még soha nem voltak ennyire gyengék, mint mostanában, az oroszok meg éppen a birodalmuk központi részének a határvidékén háborúznak. Az embernek az a szomorú benyomása, hogy a kommunista időket leszámítva, az oroszokkal talán még jobban lehet egyezkedni, mint a mindenkori németekkel. De ezt mondjuk igazából csak Orbán Viktor tudja, akinek ebben, a két birodalommal való tárgyalásban, mindenkinél nagyobb tapasztalata van a világon.

Nem hiszem, hogy ezek az élményei akár az oroszok, akár a németek irányában heves pozitív érzéseket alapoznának meg. Adja az ég, hogy sose kelljen választanunk egy Manfred szerű német führer és Putyin vagy esetleg egy vagabundabb utódja között.

Szerintem normális magyar ember sem németet, sem oroszt nem akar. Aki meg manapság német segítséggel akar hatalomra kerülni Magyarországon, arról pontosan meg tudjuk mondani, hogy kinek a politikai örökségét is viszi tovább. (Bocs, hogy ide jutottam a szláv csajoktól, de ezért is őket kell utálni!:)

Vezető kép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke (nem lehet tudni, hogy melyik az orosz)


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Ahhoz is hozzá lehet szoktatni a tömegeket, hogy időnként rálőnek Trumpra

  Újra merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen. Az amerikai sajtó finoman már célozgat rá, hogy …

13 hozzászólás

  1. Szerintem az a legkorektebb, ha mindenkit egyenlő mértékben utálunk, beleértve önmagunkat is. Így biztos nem érhet bennünket az a vád, hogy bárkivel szemben részrehajlóak vagyunk. Totális gyűlölet mindennel és mindenkivel szemben: ez a legmagasabb foka a moralitásnak!

  2. Hogyne lehetne szeretni egyszerre a németeket és az oroszokat. Egy európai minden gyarmatosítást megbocsát, minden világháborút is csak és kizárólag a magyarokat gyűlöli.
    Magyarokat gyűlölni ugyanis nagyon kellemes állapot, büntetlenül lehet, hisz olyan kis nép a fura nyelvével ahol nincs ötven múlt idő, meg a tárgyaknak neme, sőt az embernek se adnak nemet, ha egyébként csak mint egyenrangú nő és férfi homo sapiensként említjük.
    Viszont mint szeretettel befogadó nép évszázadok óta lehet ide jönni, s csak annyit kérünk, hogy menekültként megmelegedve ne emlékezzen arra, hogy ez a betelepültek ősi földje, és Hunyadiak románok, szlovákok, szerbek voltak, és csak kizárólag magyarok nem.
    Mi meg tudunk bocsátani labancnak, muszlimnak, ukránnak, és németnek, de az kizárt, hogy nekünk bárki és bármiért is megbocsásson.
    A vikingek végigfosztogatták Európát, de őket szeretni lehet, mihelyts normanokká átkeresztelik őket. Labancoknak is meg kell bocsátani, bár ők adták a világnak Hitlert és a ledurrantott főhercegi majompárjukat. A szerbek sem bűnösök a Gavrilójukért és az első világháborúért, senki sem bűnös a boszorkány égetésért, auto da fékért, brittek, spanyolok, portugálok se a falhoz csapkodott indián csecsemőkért, vagy az egész nyugat a gyarmatosításokért….
    Hisz itt vannak a magyarok, nekik viszont a kiirtás jár Lehel kürtje megbosszulásaként immáron sokszáz éve…

    • csakafidesz

      Rózsika mi a véleményed a „szovjetemberről”?
      Tudod ők a törzsfejlődés felső fokán álltak. Az MTA rendezte konferencián az előadó azzal lépett fel a pulpitusra, hogy ő egy szovjetember. Ennek megfelelően drapp öltöny volt rajta, zöld kockás ing és sötétvörös nyakkendő. A lábán szandál volt, és a közelben állók lábszagot is éreztek. Ez még hagyján, de a modora az lehengerlő volt. Kiemelte, hogy csak a szovjet tudományos eredmények tudományosak, a többiek azok nem. Valahogy mindenki utálta első látásra.

  3. „Tessék mondani lehet egyszerre utálni a németeket és az oroszokat?”……:
    Hát nem.
    Egy normális ember nem utál senkit sem, és megpróbál mindenki felé szeretettel és megértéssel viszonyulni.
    –A német vagy orosz népet nem kell összetéveszteni a gonosz politikusokkal.
    A nép és a politikusok az két külön kategória.
    –A náci vagy kommunista vagy liberális nézeteket nem lehet megértéssel és szeretettel kezelni, ezek az ideológiák a sátán eszközei.
    –Sajnos napjaink terrorista és háborús valóságában összekeveredik a náci és kommunista és liberális szörnyűség, és ennek legyőzéséhez kívánok mindenkinek sok sikert.
    –Keresztény ember nem szavaz sem ateista náci, sem ateista kommunista vagy ateista liberális politikára , és reménykedjünk abban hogy ezt a lakosság többsége is VILÁGOSAN látja, reménykedjünk abban hogy a lakosságot nem tudják megtéveszteni.
    –A megtévesztett emberre nem kell haragudni, türelemmel meggyőzhető.

  4. csakafidesz

    Ostoba kérdés. Egy lengyel alapból utálja mind a kettőt, mert 1939-ben titkos egyezménnyel felosztották egymás közt az országát.

  5. Imádom mindkettőt.

    • csakafidesz

      Komoly a baj. Elsőnek citromos teát ajánlanék Aszpirinnel és borogatást. Ha nem múlik akkor orvost kell hívni.

  6. A németek menjenek haza, és váltsák le ezt a söpredéket!!!
    Ne ide egye őket a fene, hogy felvásárolják a falvainkat, megkapják a falusi CSOK-ot, aztán leviszik az ingerküszöböt, és itt is balra szavaznak, bsszák meg!

  7. Lehet-e egyszerre utálni a németeket és az oroszokat..? Ajaj! Tessék csak megkérdezni a lengyeleket!

  8. kovacs gyula

    Ezt a kérdést egy kormányinfón kéne feltenni. Ha nem csak a németeket/eut lehet utálni, akkor hol maradnak a foglaljuk el Moszkvát plakátok? Vagy az üzenjünk a Kremlnek szlogenek.

  9. AZ OROSZOK CSAK AZÉRT SZÁLLTAK MEG MINKET MERT MEGTÁMADTUK ŐKET A HITLER NÉMETEKKEL EGGYÜTT. EZEN SENKI NEM GONDOLKODOTT EL?

    • csakafidesz

      Tényleg?
      Akkor Lengyelország felét miért is szállták meg már 1939-ben? Csehszlovákiában miért is épült „szocializmus” amikor senkit sem támadott meg. Romániáról elvették Besszarábiát, mert a Molotov Ribbentrop paktum szerint ez nekik „járt” és a mai lengyel-belarusz határ pont ott van ahol a Molotov-Ribbentrop paktum szerint lett volna. (Vagyis visszamentek Kelet-Lengyelországba addig a vonalig ahol 1939-ben megálltak az osztozkodás értelmében.)
      Akárhogy nézzük, bennünket tényleg ezért szálltak meg, de Magyarország és az NDK kivételével mást nem lehetett volna ilyen ürüggyel megszállni.

  10. “múlt század közepén az oroszellenesség értelemszerűen döntő részben a kommunistákkal szerzett 1919-es tapasztalatokon nyugodott, ”

    A bánatot!

    A 49-es függetlenségi háborúnk leverése?!?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük