Az oroszok Alaszkát is visszafoglalják? A posztracionalitás kora

Az ukrajnai háborút övező szájkarate részeként most az orosz parlament házelnökének agyában bukkant felszínre az az ötlet, hogy esetleg be lehetne mondani egy renonszot is ebben az üzletben. Valószínűleg a világtörténelem legrosszabb üzletét kötötte 1867-ben az orosz cár, amikor eladta Alaszkát némi apróért az amerikaiaknak. Értéktelennek és főleg megvédhetetlennek tűnt akkoriban ez a terület, az ásványkincseiről sem tudott senki.

Ha a külföldi Oroszországhoz köthető bármilyen vagyon lefoglalható és elkölthető az ukránokra, akkor elvileg bármilyen más ügyletet is lehet a szabadrablás szabálytalanságai alapján lebonyolítani. Orosz barátaink tudnak viccesek is lenni, ha akarnak, például biztos örömmel visszautalják azt a 7.2 millió dollárt az amiknak, amennyiért elkotyavetyélték Alaszkát annak idején.

Az orosz-ukrán háború számtalan rendkívül kényelmetlen hozadéka közül az egyik az, hogy bárki mondhat bármekkora baromságot, az belesimul az amerikai kormányzat, az EU vezetői, illetve az orosz politikai elit által kilehelt marhaságok közé és úgy tűnik fel mintha egy felelős szereplő mondott volna valami értelmeset.

Amikor egy rakás elmebeteg még a háború elején azt találta ki, hogy a NATO hozzon létre egy repüléstilalmi övezetet Ukrajna felett, az úgy került be a köztudatba, mintha megfontolásra érdemes reális lehetőség volna. Pedig bárki, akinek a külpolitikai és katonai ismeretei meghaladják egy német zöldpárti miniszterét, az pontosan tudja, hogy ez a lépés néhány órán belül okvetlenül elvezetne a harmadik világháborúhoz.

Mégsem kötött ki a zárt osztályon senki, aki kacérkodott az ötlettel, maradt mindenki a helyén és kereste tovább a következő elmebeteg ötletét amivel bekerülhet a legeslegjobb legjobb emberek közé és a köztudatba.

A jelenlegi alaszkai orosz ambíciók például pont annyira megalapozottak a realitásban, mint azok a várakozások, miszerint az ukránok összeszedik magukat és kiverik az oroszokat bárhonnan. Ennek a hangoztatása érdekes módon nem csökkenti az ukrán politikai vezetés hitelességét, illetve a haladó értelmiségiek realitásérzékére vonatkozó becsléseket semmilyen más tárgyban sem. Tanulságos az emberiség fejlődése szempontjából, hogy haladó értelmiségiből mostanában annyi van, mint földművesből a XII. században, gyakorlatilag a posztmodern, posztindusztriális, posztracionális társadalom egyetlen érdekérvényesítő társadalmi rétegét tisztelhetjük bennük, annak ellenére, hogy még egyetlen várakozásuk sem jött be, egyetlen álmuk sem vár valóra.

Posztracionális korunk csodája az az angol posztférfi, aki posztnőből lett az, amikor rájött, hogy nem kellett volna hagynia, hogy egy rakás elmebeteg rábeszélje arra, hogy levágassa a heréit meg a farkát. (és most még csak nem is a most megbukott angol miniszterelnökről beszélek)

Újabban a posztracionalitás csodás példájaként a a farkavesztett férfiakat nőnek hívják. Arra nincs és nem is lesz semmilyen kifejezés, amikor valaki meggondolja magát, mert megjön vagy visszajön az esze. Hiába a számos ilyen eset, nem csak de facto, hanem de jure sem gondolhatod meg magad, mert az egész kaland csak egy irányba lehet jogilag helyes, konkrétan vágásirányba.

A Jóbarátok című sorozat egyik fő alkotója most éppen kitalálta, hogy ő felülmúlhatatlanul bánja, hogy a műsora nem volt elég diverz. Ez azt jelenti manapság Amerikában, hogy nem volt benne elég néger, illetve azt még jobban, hogy voltak benne heterók és nem volt minden szereplő valamelyik nagyon brutális szexuális pszichózis agyatlan képviselője. Mondjuk ha a Jóbarátok olyan lett volna, mint a mai amcsi sorozatok, akkor pont nem nézte volna senki.

Ehhez szorosan kapcsolódó hír, hogy nem szolgálja ki egy detroiti vegán fagyizó a golyóálló mellényt viselő rendőröket, mert a vendégeket zavarja a fegyverek, az egyenruhák és az ezekben megnyilvánuló maszkulinitás. Az iskolai lövöldözők, sorozatgyilkosok, ha nem rasszisták, viszont bármikor betérhetnek egy minden mentes fagyira.

Felmerült az is, hogy a halálraítéltek utolsó étkezése ezentúl szintén vegán legyen. A halálbüntetés-pártiak szerint ez felesleges embertelenség, a halálbüntetés-ellenzők szerint viszont maga a megtisztulás.

Továbbá minden külön értesítés helyett, most van vége a parttalan fogyasztgatás és a habzsidőzsi világának.

Persze energia és nyersanyag még van, csak nem veszünk belőle, mert büszkék vagyunk, mint a Pride.

Az amerikaiak és egyéb szeretett nyugati szövetségeseink most intézik el éppen, hogy az oroszok tíz év múlva már jobban éljenek, mint mi. Sajnos nem kerül be a közbeszédbe és a közgondolkodásba, mondjuk a tudományosba sem, hogy az ellátási és termelési láncok fizikai értelemben érintetlenek, csak ideológiai elkötelezettségű emberi döntések következtében taszulunk nyomorba.

A jelenlegi atlantista gondolkodásmódot a következő közismert kifordított magyar történetecske fejezi ki a leginkább: dögöljön meg a mi tehenünk is! És szerintük még csak panaszunk sem lehet, hiszen magukat is kinyírják, nem csak minket.