Alkoholba fulladt ellenzék

Szerintem nincs lejjebb. Megérkeztünk. Aki azt mondja, hogy lehet mélyebbre ereszkedni a választási kampány sötétjébe, azt remek fantáziával áldotta meg a természet. Én úgy hiszem, a választási kampányban is van valamiféle abszolút nulla, mint a Kelvin-skálán. És most ide érkeztünk.

Azzal, hogy a Facebook népszerű alakja, Tibi atya, egy alkoholista pap fiktív figurája közzé tette politika krédóját, s ez a hitvallás rövid idő alatt bejárta az ellenzéki sajtó minden bugyrát, nagyjából oda jutottunk, ahol az ember kikapcsolja a tévét, rádiót, leállítja a számítógépet, okostelefont, feltesz valami komolyat a lemezjátszóra, tölt egy pohár konyakot, és megkeresi a könyvespolcon a hónapokkal ezelőtt félbehagyott Dosztojevszkíjt. Az most jó lesz.

Vége a kampánynak. Már annak a részének, ami figyelemre érdemes.

Nem mondom, eddig sem akadémiai székfoglalók szintjén vitáztak a politikusok, de ezt nem is vártuk. Mindkét oldal lement odáig, ameddig csak lemehetett. A szélesebb merítés érdekében egyre alacsonyabbra kellett állítani a szellemi mércét. Értem én, még szórakozni is tudok rajta, de Tibi atya megjelenése határátlépés.

Miközben egyébként Orbán Viktor üdítően kilépett a Soros-kampány nyomasztó konkrétságából, és a milliárdos alakját afféle szimbolikus figuraként értelmezte. Hadd idézzem hosszabban: „Még sohasem feszültek egymásnak ilyen nyíltan a nemzeti és a globalista erők. Egyik oldalon mi, a nemzeti érzelmű milliók, a másik oldalon a világpolgár elit. Egyik oldalon mi, akik hiszünk a nemzetállamokban, a határok védelmében, a család és a munka értékében, és velünk szemben azok, akik nyitott társadalmat, határok és nemzetek nélküli világot, újfajta családokat, leértékelt munkát és olcsó munkást akarnak, amely fölött átláthatatlan és számon kérhetetlen bürokraták serege uralkodik. Nemzeti és demokratikus erők az egyik, nemzetek feletti és antidemokratikus erők a másik oldalon… Ne áltassuk magunkat, nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem egy birodalommá szervezett, nemzetközi hálózattal. Külföldi konszernek és belföldi oligarchák által kitartott média, hivatásos béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, a nemzetközi spekulánsok által fizetett NGO-k láncolata, amit Soros György neve foglal össze, és ő testesít meg.”

Amíg tehát Orbán a lokális és globális érdekek – magasabb értelmi szinten is felfogható, elemezhető, értelmezhető – küzdelmeként definiálta újra a választás mibenlétét, addig az ellenoldalon megjelent az újonnan megcélzott választók archetípusa, Tibi atya, a cinikus, nihilista defetizmus képviselője.

Ha lennék annyira gonosz, mint Aristo, azt mondanám, hogy a baloldal most nyitott az alkoholisták felé, bennük véli felfedezni a még mozgósítható tartalékot.

Gyurcsány minapi kábulata, így bizonyára nem valami véletlen eltévelyedés volt, hanem tudatos választási taktika: az alkoholfüggők megnyerésének biztos eszköze. Bár az a gyanúm, hogy ebben a körben Horn Gyula kétségbevonhatatlan tekintélyét, a szocialista párt egyes jelesei örökölték… Nehéz lesz tőlük elhódítani. De Gyurcsánynak még ez is sikerülhet.

Különösen akkor, ha balján a Tibi atya lengeti az oppozíció hányás szagú zászlaját.

Igen, tudom, nem hasznos egy olyan népszerű vicc-alakot kritizálni, mint amilyen Tibi atya, de azért hadd jegyezzem meg: tréfái nemcsak bárgyúak, de kimondottan értéktagadóak. Az alkoholizmus nem oké, nem vicces, nem menő. Nem az értelmiség járhatóbb útja –, hogy a régi viccet idézzem – és nem a hipszter fiatalság magától értetődő létmódja.

Vannak, akik szerint a zsidó, vagy cigány viccek rasszisták, a szőke nős viccek meg hímsoviniszták. Mások a morbid humort nem találják viccesnek, és vannak olyanok is, akik szerint nem vicces az, hogy Fikusz Kukisz. Én meg azt hiszem, hogy humorfolyamot építeni az alkoholizmusra tragikus nyomorúság.

Helyeslő reflexió a csehszlovák létformára, a proli-világ kocsonyás egzisztenciájára, akaratgyenge életek szétcsúszó ködvilágára.

Most tehát ott tartunk, hogy a talponállók szomorú népét, a talponállók stílusában és a talponállók szellemi szintjén igyekszik megszólítani a mélybe kanyarodott ellenzéki kampány. És ez pont annyira érdekes, mint a ragacsos padlójú kocsmákban zajló, kínosan ostoba társalgás.

Vége a kampánynak.