Donald Trump a hős, aki megmentette az emberiséget Hillary Clintontól és remélhetőleg Kamala Harristől is megóv minket

2016 legnagyobb eseménye nem az volt, hogy Donald Trumpot elnökké választották, hanem az, hogy ezzel az amerikai választók végleg kilőtték a mezőnyből Hillary Clintont. Ha Clinton akkor nyer, már most túl lennénk egy újabb Bajnai, esetleg Gyurcsány-kormányon vagy esetleg egy-két kisebb atomháborún.

Hillary Clintont már a férje elnöksége idején elkezdték építeni, mint jövendő elnöknőt, nőnemű elnököt, vagy valami ilyesmit. Az amerikai szórakoztatóipar is beletett ebbe apait-anyait. Annyira durván ment ez a sulykolás, hogy már a liberális sorozatokba is betüremkedtek az erről szóló poénok, a Gilmore Girls című ikonikus liberális sorozat első vége az, hogy a főhősnő elmegy a Clinton kampányba dolgozni. Mert hát, hogy máshogy? De pár évaddal előtte azért elsütöttek egy olyan poént, hogy mennyire unják már azt, miszerint akkoriban, az ezredforduló után, minden középosztálybeli liberális továbbtanulni vágyó leánykának H. Clinton a példaképe.

Mondjuk ezen az alapon persze Barack Obama is megmentette a világot, és tényleg, hiszen a 2008-as előválasztáson lenyomta Clintont. Mindez persze azért érdekes, mert Hillary Clintonról legalább már tudjuk, hogy mekkora barom. Schiffer Andrástól kellett például megtudnunk, hogy Clinton 2011-ben külügyminiszterként saját kezűleg indította el az amerikai külügy Fidesz és Orbán Viktor elleni hadjáratát. Sokat köszönhetünk neki.

Persze azért van egy nagyon lényeges különbség Clinton és Harris között. Clinton önálló jogtulajdonos őrültként pályázott az elnöki pozícióra, lett volna köze ahhoz a hatalomhoz, amelyet névleg az USA elnöke birtokol. Harris esetében viszont szó sincs erről. Kamalának pont annyi jut majd az elnöki hatalomból, mint amennyi Bidennek, vagyis bőven elég lesz tőle az, hogy az eszében tudja tartani, hogy ő az USA elnöke. Elnöknője, nőnemű elnöke, fekete, indiai származású és woke elnöke, aki teljes egészében képviseli az LMBTQ-közösséget is.

Az amerikai politika bája, hogy még a Trump-Harris vita vége előtt mindkét kampánystáb kiadott egy közleményt, hogy a jelöltje mennyire nagyon megnyerte a vitát. Már a kilencvenes évek óta keveset számít, hogy a jelöltek hogyan szerepelnek a valódi eseményen, a választók erről szóló véleményét a sajtó által már a vita előtt kialakítani kezdett véleményklíma hozza létre, sok esetben teljesen függetlenül a vitát megtekintő választó első benyomásaitól és későbbi érzéseitől.

Június legvégén meg is írtam, hogy a nagyon korai Trump-Biden vita célja Biden kinyírása volt, hiszen csak így lehetett nyilvánvalóvá tenni, hogy alkalmatlan, az USA-t az elnök helyett irányító fehér házi csapat miatt máshol nem férhettek hozzá nyilvánosan. A demokratákon belül is nagy harc folyt azért, hogy valahogy kitegyék az Obama-Biden adminisztrációk embereit végre az elnöki hatalomból. Trump persze nem csinálhatott mást, mint amit tett, kinyírta rendesen a demens csávót, kihozva így a legtöbbet a helyzetből. Ne feledjük, a vita után a haladó sajtó egy darabig döntetlen közeli eredményről, illetve Biden győzelemről is lőtt fel lufikat. Teljesen csak akkor hátrált ki a liberális fősodor Biden mögül, amikor hivatalosan is híre ment, hogy Biden már az ovális irodából se talál ki, és a reggeli tájékoztatását azzal kell kezdeni, hogy közlik vele, ő az USA elnöke.

De a Harris elleni vita más helyzet, ezt már csak megúsznia kellett Trumpnak, hiszen a vitát természetesen a republikánusok számára ellenséges médiakörnyezetben rendezték. Ilyenkor nem lehet mást csinálni, mint azokra a választói csoportokra koncentrálni, amelyekben a legfontosabb a szavazatszerzés a kampány utolsó két hónapjában. Minden kampány a saját célcsoportjaira részletesen targetált közvélemény-kutatásaira támaszkodik és csatatérállamokat akar nyerni, tehát azt csinálja, aminek hatékony alkalmazásával 2016-ban Trump győzött. Amerikában az az elv, hogy nem csak területi szinten, hanem országos választói réteg szinten is nyerni vagy legalábbis javulni kell ahhoz, hogy nyerj (bármilyen alapállapothoz képest). A tömegmédia technológiája azóta azonban hihetetlen mértékben fejlődött, a választási csalások lehetőségei is átalakultak és bővültek. 2016-ban még számított, az hogy mit mutat a felszín, ma már szinte teljesen lényegtelen. Ezért ez a választás a szokásos közvélemény-kutatásokkal teljesen előrejelezhetetlen.

Trump nem állhat annyira jól, hogy a nagy közvélemény-kutatók bevállalják annak publikálását a választások közeledtével. Trump most már végig hátrányban lesz a közvélemény-kutatások szerint novemberig az amerikai sajtóban. Valószínűleg akkorában, hogy már elvegye a támogatóinak a kedvét a szavazástól. De ennek nem lesz köze semmiféle valóságos szavazási hajlandósághoz, csak a liberális sajtó által harsogott álvalósághoz. A republikánus sajtó sem fog jobb képet mutatni.

Ha meg is nézi az ember a vitát magyar szemmel, az amerikaiakra gyakorolt hatását akkor sem tudja jól megítélni. Ha Magyarországon a Tisza Párt és egy Magyar Péter nevű senki néhány hónapos politikai karrierjét nézzük, amit megtapasztaltunk közelről, akkor felmérhetjük a technológiai fejlődést és azt, hogy a közösségi média és a mesterséges intelligencia együttműködése korlátlan lehetőségeket rejt az álvalóságok építői számára.

Innen nehéz elhinni, hogy ilyen teljesítmény után az amúgy látványosan lényegtelen Kamala Harris nyerjen, de sem az átlag amerikai döntési preferenciáit nem ismerjük, sem az amerikai választási rendszerbe kódolt csalási lehetőségeket nem tudjuk felmérni. Ahogy azt sem látjuk mennyire tudja odaát meghajlítani a valóságot a liberális közösségi média és a sajtó. Jobban, mint nálunk, az biztos.

Tehát marad nekünk Trump, a hős, aki megvív a sárkánnyal. Rohadt randa ez a sárkány.

Vezető kép: Donald Trump republikánus párti volt amerikai elnök az elnökjelöltek elsõ televíziós vitáján, amelyet Kamala Harris demokrata párti amerikai alelnökkel tartanak az ABC amerikai tévécsatornán Philadelphiában 2024. szeptember 10-én. Az elnökválasztást november 5-én rendezik az Egyesült Államokban.
MTI/EPA/The Washington Post pool/Demetrius Freeman