Magyarország ma messzebb van a háborútól, mint Európa vezetői szerint lennie kellene

Magyarország ma messzebb van a háborútól, mint akár Németország, Franciaország vagy a harcias lengyelek, nehéz elhinni, hogy van aki nem örül ennek. Európa pontosan azon az úton megy tovább, mint eddig, az európai emberek jobban rettegnek az állítólagos másik szélsőségesektől, mint azoktól, akik eddig vezzették és ezután is vezetik majd őket. Mert a korlátlan bevándorlás, a kereszténység teljes tagadása, az LMBTQ, az Európai Egyesült Államok nem szélsőség, ugye?

A háborúk követnek bizonyos mintázatokat, de a technológia fejlődése és a birodalom építési és vezetési technikák teljes átalakulása miatt az orosz-ukrán háború nem hasonlít a korábbi európai háborúkhoz. Nem csak katonai értelemben más, hanem az eszkalációs potenciálja is másféle. Sajnos van neki rendesen ilyenje, de nem azért, mert a konfliktus jelentős kiszélesítése bárkinek is az érdeke volna, hanem azért, mert a korábbiaknál sokkal kaotikusabb nemzetközi, és az igazából lassan káoszba forduló globális helyzetet senki sem tudja már ellenőrzése alatt tartani. De Európa vezetői nem félnek. 

Persze az ellenőrzés illúziója még megvan, a folyamat lassú és a birodalmak és egyéb hatalmak öncsalása, hogy felfújt uralmuk lassú összehúzódása nem összeomlás, hanem csak a dolgok normál rendje, észszerű kompromisszumok sorozata. Európában eleve soha senki nem marad nyugton, amint a németek és a franciák belakták az EU elődjét, azonnal érdekérvényesítésre kezdték el használni, eleinte udvariasabban, később egyre gátlástalanabbul. Mire megérkeztünk mi, kiszabadult közép-európaiak, már ugyanúgy a gyarmatosítás eszközeként tekintettek rá, mint bármilyen rendre és erőre korábban. Ezzel persze nem lenne semmi baj, ha az elemi nagyvonalúság nem hiányozna a régi nyugat politikai elitjeiből. De Európa vezetőit nem zavarja a fokozódó káosz, és továbbra is csicskáztatják és a magországokhoz hasonlóan rombolják le a kelet-európai társadalmakat.

Velünk, a szövetségeseikkel sem voltak képesek sem udvariasak és kedvesek, sem kicsit is méltányosak lenni. Egyszerűen nem bírja el a „lelkük”, hogy egy náluk gyengébb jó szájízzel, elégedetten menjen el tőlük. Ilyenek és nem is fognak megváltozni soha. Az oroszokkal szemben persze mézes-mázasabbak voltak, mert azok nagyok, de egyenrangúnak őket sem tekintették. Az oroszok tehát most egy-két nemzedéknyi ideig bizonyosan nagyon nem fognak megbízni a hagyományos nyugatban, ha az túléli egyáltalán a jelenlegi formájában a következő évtizedet. De kit érdekelnek az oroszok? Ha most legyőzzük őket, biztos nem lesz velük bajunk soha többé. 

Amerika még hozzá van szokva a kis háborúkhoz, de a nagyobbakat már ő is elfelejtette. Az ukránok talán már négyszer-ötször több embert is vesztettek az elmúlt két évben, mint a teljes amerikai veszteség Vietnámban. És pszichológiailag az USA társadalma, főleg a konszolidált alsó-középosztály veteránjai és családjaik máig sem heverték ki annak a háborúnak a sokkját. Vajon az ukrán társadalomra mi vár? És ránk? És a gyermekeinkre? A klímakatasztrófán kívül semmit nem vesznek komolyan igazán az EU vezetői.

A nyugat, az EU elitje úgy váltott háborús retorikára, szigorúan csak az oroszokkal szemben persze, hogy az országaik lakosságának sem demográfiailag, sem pszichikailag, és persze gazdaságilag sem, nincs meg az ereje egy háború elviseléséhez, a megvívásról nem is szólva. És az EU polgárai nem mondtak erre nemet. 

A magyar katonai fejlesztésekről messziről kiabál, hogy az ország a közvetlen környezetében esetlegesen bekövetkező destabilizációk következményeitől akarja megvédeni magát, a saját határainál. Több olyan ország is van a környezetünkben, amelyekben az államhatalom nem elég erős ahhoz, hogy bizonyos válságok idején fennmaradjon. Az alapvetően középkori jelenség, amikor hadurak szabadcsapatai, paramilitáris alakulatok hajtanak végre rablóhadjáratokat, mert ők a legerősebb játékosok a környéken aktuálisan, de tőlünk keletre, dél-keletre és délre ez a lehetőség a helyi kultúrákban még rendesen benne van. Magyarország magától is stabil, ha hagyják, de a Balkánt és Észak-Afrikát mindig valakinek stabilizálni kell. De az EU ezt nem tekinti feladatának, csak velünk kemények igazán.

Minden ezen a célon túli háborúskodás magyar szempontból értelmetlen, és bizonyosan önveszélyes. Nagyon remélem, hogy a szélrózsa minden irányában megértette mindenki, a kormány ennek érdekében megtett mindent, hogy a magyar társadalom döntő része mennyire elutasító bármiféle offenzív háborúskodással kapcsolatban. A nyugati kormányok és a lengyel is, illetve a NATO azonban úgy tesz, mintha képesek lennének egy hagyományos nagyléptékű szárazföldi háború megvívására. A nyugati emberek az EP választáson sem mondtak nemet erre a politikára, nem lehetnek illúzióink, ők maguk ugyan nem akarnak harcolni, de azt nagyon támogatják, hogy mi közép-európaiak hozzuk meg a szükséges áldozatokat. Ambrózy Áron megállapítása teljesen pontos, Rutte, az új NATO főtitkár nagylelkű ígérete az a számunkra, hogy az akaratunk ellenére nem kever bennünket bele egy háborúba, vagyis egyszerűen csak betartja a NATO alapszerződését. Híresen szavatartó ember egyébként.

Az elmúlt két év arról szólt, hogy felszámolják az egykori szovjet érdekszféra államainak menekülőútjait, mint a NATO-ban, mint az EU-ban. Az európai népekkel már történik ez a háború, nincs beleszólásuk abba, hogy eléri-e őket vagy nem. Hogy is lehetne, ha a fősodorban lévő pártok nem adtak lehetőséget arra, hogy a valós veszélyekről szóló diskurzusok a választási kampányok részévé váljanak.

A jelenlegi posztdemokratikus gyakorlat nem is ad lehetőséget a nyugati demokráciákban arra, hogy akár a legalapvetőbb kérdéseket is befolyásolja a népakarat. A konfliktus akár eszkalálódik tovább, akár befagy valahol, olyan európai erőforrásokat fogyaszt el, amelyekre nagyon szükség lenne máshol. Ha pedig eszkaláció van, egyedül a jelenlegi magyar kormány mondhatja azt, hogy nekünk semmi közünk sincs ehhez az egészhez, mert ezt a magyar választók világosan kifejezték. De ne legyenek illúzióink, szinte mindenkinek az az érdeke, hogy minket is belekeverjenek, illetve hajtanak arra az érzésre, hogy nehogy már nekünk jó legyen, ne jusson ki a rosszból, ha már ők bemanőverezték magukat egy konfrontációba Oroszországgal.

Az előző két nagy európai háborúban az egyik szövetség győzött és most azt hiszik egyesek, hogy ez az a mintázat, amely most is szükségszerűen érvényesülni fog. És persze ők lesznek azok, akik a háború utáni békét majd jól megcsinálják. Ismerve ezeket az alakokat, még a békéjükből is ki kellene maradnunk.

Vezető kép: Az EU Donáth Annája és Cseh Katalinja, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (b) és Kaja Kallas észt miniszterelnök sajtóértekezletre érkezik az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján 2024. június 28-án hajnalban. Von der Leyent újraválasztották a bizottság elnökévé, Kallast pedig az EU kül- és biztonságpolitikai fõképviselõjévé választották. MTI/EPA pool/Olivier Hoslet