Ukrán véralgebra

Az ukrán vezetés saját elmondása szerint naponta 100-200 katonájuk esik el a fronton. A sebesültek számát csak becsülni lehet, de az az ide adaptálható háborús statisztikák alapján 400-600 fő körül lehet. Ez a két adat nem tartalmazza a hadifogságba eső katonákat, a dezertőröket, illetve az eltűnteket. De akárhogy is nézzük, az ukrán hadseregnek naponta mintegy ezer katonája esik ki a harcból, akiknek a kétharmada valószínűleg nem lesz újra bevethető, de a többiek sem a közeljövőben lesznek újra harcképesek.

Az ukrán haderő jelenleg tehát hetente 7000 fővel lesz kisebb, havonta 24 000-25 000 emberrel. Ezek nem csak lövészkatonák, hanem jelentős részük speciális szakfeladatokat ellátó személy, akik a most már nagyon vegyes fegyverzet és a kaotikus harctéri viszonyok miatt nagyon nehezen vagy egyáltalán nem pótolhatóak rövid távon. Az orosz tüzérségi fölényt 20-40-szeresére teszik az ukránok, az elhasználható lőszermennyiséget pedig a százszorosára is akár. Ehhez jön az, hogy az oroszok egész Ukrajnában képesek támadni a fontos célpontokat, míg az ukránok nem igazán tudnak döntő mértékben ártani az oroszok utánpótlásának. Ahogy az egyértelmű légifölény is az oroszoké. Az ukránok a megígért fegyverekkel sem lesznek képesek partiba kerülni az oroszokkal, legfeljebb azt érhetik el, hogy az oroszok totalizálják az eddigi korlátozott háborújukat. És ezek a hivatalos adatok, lehet, hogy a helyzet sokkal rosszabb. Nem ismerjük a harctéri ukrán alakulatok morálját, ahogy azt sem tudjuk, hogy mennyire harcképesek azok a katonák, akikkel pótolják a veszteségeket.

A polgári lakosság veszteségeiről és szenvedéseiről szintén csak propagandaanyagokat látunk, még szerencse, mert semmiféle propaganda nem tudja visszaadni a frontok közé szorult polgári lakosság szenvedéseit. Külső becslések szerint már majdnem az ukrán lakosság fele volt kénytelen elhagyni a háború miatt a lakhelyét, belső menekültként élni vagy külföldre menni. 

Nincs és nem is lesz csodafegyver, a kétségtelenül hatékony kézi légelhárító és páncélos elhárító fegyverek a tüzérség ellen mit sem érnek. Nem fognak megérkezni a NATO-csapatok, nem jön a könnyűlovasság, a felmentő sereg. Az ukrán katonák már tudják ezt és valószínűleg a hátország is. Innen nem tudhatjuk, hogy miket ígértek nekik, de az ukránok még saját magukhoz képest is szélsőséges arroganciájából kiindulva valószínűleg mindent, akár katonai segítséget és győzelmet is. Nagyon hasonlítanak ezek az ígéretek a nyugati hatalmak Lengyelországnak adott 1939-es garanciáihoz.

A Molotov-Ribbentrop paktumot, amelyben felosztják Ukrajnát, most az oroszok és az amerikaiak fogják megkötni. Még a végén európai vezető politikusok fogják a nevüket adni a megállapodáshoz. Valami grandiózus újjáépítési terv is lesz, mert kommunikációban és ígérgetésben rengeteget fejlődtünk 1939 óta. A háborúk nagy tanulsága egyébként, hogy a győztes is hibát hibára halmoz, az ő hírszerzése is pocsék, ő sem tudja mi mennyi, csak neki volt szerencséje, vagy az erőviszonyok a dolgok elején és végén eleve neki kedveztek.

A mai „újmúlt” szerint valószínűleg az amerikaiak tettek meg mindent, hogy belerángassák a meggyengültnek gondolt Putyint egy olyan háborúba, amibe belebukik. Az oroszok meg imádják az ilyen belerángatást, ahogy az amerikaiak, ők sem ódzkodnak attól, hogy egy kis háborúval mutassák be a nagyhatalmi státuszukat. Az oroszok azt hitték, hogy alacsonyan csüngő gyümölcsre mennek rá, de az első saller után összeszedték magukat és most megmutatják, hogy mire képes a negyvenszeres tüzérségi fölény, ha az ellenségnek nincs légiereje. Mindenki tévedett, de csak az ukrán katonákra és lakosságra hullanak a bombák, rakéták, tüzérségi lövedékek, mindhárom politikai vezetés hibáiért ők fizetnek.

És elárulni is csak őket fogják.

Ez ugyanis már eldőlt, az ukránokat hagyják veszíteni, mert az oroszok erősebbnek bizonyultak annál, hogy az ukránokat érdemes legyen felpumpálni, hiszen akkor sem nyerhetnének. Csak minél tovább tartson, mert az amerikai vezetés azt hiszi, hogy a háború gyengíti az oroszokat és nem erősíti. Pont így volt a második világháború végén is, igaz?

Amikor a háború véget ér majd, Ukrajna és az ukrán emberek egy nagyon megváltozott világban találják majd magukat. A 2008-ashoz hasonló gazdasági válság közeleg, amely egyszerre lesz pénzügyi és egyszerre kell lereagálnia a világnak ezt a korábbi alapanyag ellátási láncok megszakadásával. Az EU legkisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy az orosz befolyási övezetben található országokon pénzügyileg vagy gazdaságilag segítsen. Ha az ukrán menekültekről ekkora tömegben is kiderül, hogy jelentős részük hajlandó Nyugat-Európában balkáni bérekért dolgozni, akkor nem is akarja majd senki igazán, hogy hazamenjenek. Ők sem akarnak majd, mert nem lesz hová. De a többi ukránnak viszont majd maradnia kell otthon, mert öregek például nem kellenek. Abban az előnyös helyzetben is leszünk, hogy még az európai előtt Ukrajnában is megtekinthetünk egy igazi demográfiai katasztrófát, amihez Ukrajna már háború nélkül is nagyon közel állt.

Egy fiatalok és munkaképes emberek nélküli, na meg gazdaság nélküli ország lesz Ukrajnából, ahol szinte mindenki azt fogja gondolni, hogy még a Szovjetunióban is jobb volt, de Oroszországban biztos jobb.

Szinte minden háború értelmetlen, ez a világjárvány után egy ennyire instabil világban végképp az. Az igazán jó kis háború az, ami mindent tönkretesz, nemcsak a harctéren és a közvetlen hátországban pusztít, hanem az egész földrészt tönkreteszi, sőt az egész bolygó helyzetén is ront. Ez úton is gratulálunk minden érintettnek, különösen az EU vezetésének, aki mindent megtesz, hogy nekünk is rossz legyen. Ezért nem igazán nagy ár pár tízezer ukrán katona és pár tízezer ukrán civil élete.

És ha felmegy százezerre, akkor csak nagyobb lesz azoknak a dicsősége, akik a végén „békét teremtenek”, magyarul áldásukat adják majd az orosz hódításra, persze csak akkor, amikor már minden kötél elszakadt.

Egyébként meg adjunk hálát az égnek, hogy az orosz határvidék most éppen nem Lengyelországban van (akik azért minden végletes túlzásuk ellenére okkal idegesek), hanem Ukrajnában. Ha időben békét kötünk (formailag persze a szerencsétlen ukránok), mert az oroszok sem akarnak a végtelenségig háborúzni, akkor talán az oroszok nem személyesen hozzák el nekünk a békét. Ha az EU vezetői és az USA a végsőkig kitartanak, akkor még a végén nevezhetjük vissza az összes Felszabadulás utcát, teret és lakótelepet.