Kompország hülyéi

Én még emlékszem arra, amikor a liberális sajtó még azt is kétségbe vonta 2009 körül, hogy Putyin, az igaz, a demokrata, a jó barátjuk egyáltalán szóba állt (az akkor még ellenzékben lévő) Orbánnal. Féltékenykedtek, az orosz elnök akkoriban az ő szerelmetes példaképük volt még, az a hatalmas vezető, akinek a fénye beragyogja kis hazánkat, ha méltóztatik meglátogatni minket és kezet fogni a balliberális kormány néhány tagjával. Pedig Putyin akkor már túl volt sok érdekes dolgon, például a felettébb demokratikus elnök-miniszterelnök cserén vagy a második csecsen háborún, valamint ismert volt előtte, hogy Orbán elítéli a posztkommunisták oroszbarátságát. Valljuk be, azért más az akusztikája annak, amikor egy volt KGB-s egy volt kommunista hazaárulóval kvaterkázik, mint amikor antikommunistákkal.

Putyin persze annyira kommunista, mint amennyire Orbán liberális, viszont mindketten országuk, nemzetük, kultúrájuk túlélését tartják a legfontosabb politikai céljuknak, ami manapság Európában nem divat. Putyin persze simán beáldozna bennünket, ha ezen múlik a saját vagy az országa sorsa, de bizonyosan később, mint mondjuk Merkel, aki most néhány ezer szavazatért kuncsorogva akar belőlünk kalifátust (is) csinálni.

Külpolitikánk célja csak az lehet, hogy folyamatosan olyan értékesek legyünk Oroszország és a mindenkori orosz cár számára, akár mint szövetségesek, akár mint barátok, hogyha úgy adódik, úri gesztust gyakorolhassanak. Vagyis ne hagyjanak minket elpusztulni, ha nem kerül túl sokba megvédeni bennünket. Most még ugye persze úgy van, hogy a NATO és az EU megvéd bennünket, de amikor négyszázezer fiatal muszlim férfi átgyalogolt rajtunk, akkor nemhogy nem segítettek, hanem azt is akadályozták és ellenezték, hogy mi megvédjük magunkat.

Ukrajnát is milyen szépen megvédték, pedig nekik is pont ugyanazt ígérték, mint nekünk.

Megváltozhatatlan ténykérdés, hogy Oroszország nem lesz soha demokrácia, még évszázadokig cárság lesz, legfeljebb az öröklés nem lesz vérségi. De az orosz elnök hatalma és hatalomgyakorlásának módja, mint ahogy az orosz birodalmi célok sem fognak változni attól, hogy néhány kultúravak liberális hülye szerint ez nem jó így. A világ második legerősebb és nem mellesleg legyőzhetetlen katonai hatalma a szomszédunk marad addig, amíg világ a világ. A nyugat nem fog megvédeni minket tőle (ahogy a történelemben sohasem védett meg bennünket), legfeljebb egy közép-európai összefogás lehet olyan erős, hogy az oroszoknak semmiképpen se érje meg az erő alkalmazása, főleg, ha az erős gazdasági kapcsolatok nem is tennének nyereségessé egy ilyen doktrínát. Nem a mi, hanem a nyugati liberális gyarmatosítók érdeke, hogy ne egyensúlyozhassunk a két erőcentrum között.

Kompország vagyunk. Nem magunktól, hanem mert itt ér össze nyugat és kelet. Minden egyes hazaárulónk, hogy nyugati barbárnak, keleti tatárnak a támogatását megvegye, elígérte az országot valahová. Emögött soha nem állt kulturális azonosság, az ország létének az érdeke, csak a színtiszta és őszinte hazaárulás a hatalmon maradás biztonságáért. Szakítani kellene ezzel az ostoba hagyománnyal.

Nyugat védjen a kelettől, a kelet védjen a nyugattól!

Most éppen a nyugat látszik megőrülni, nem először és nem másodszor százötven év alatt, nácik, kommunisták, liberálisok dúltak már itt a maguk ocsmány eszméihez híven, nem mellesleg Oroszország is kétszer rokkant bele nyugatról kapott mételybe, a kommunizmusba és a kilencvenes évek liberális kapitalista kísérletébe.

Az oroszokat, mint ahogy bárki mást se, nem szeretni kell, hanem kiismerni és megérteni, tisztelni erényeit és felhasználni hibáit. Persze ők se akarnak nekünk sok jót, de ők is tisztelik az erényeinket, jobban, mint a nyugat, amelyből már kiveszett a tisztelet minden képessége, tehát lehet bízni valamennyire a vezéreik adott szavában. Attól tartok, hogy jobban, mint a nyugati politikusok aláírásában, amelyet az újrahasznosított wc-papírra írt szerződések alatt találhatunk meg.

A sorsunk csak a többi kompországgal együtt értelmezhető, együtt élünk túl vagy együtt leszünk a káosz martaléka, mert jelenleg káosz fenyeget és nem az, hogy valaki sikeresen birodalmat épít. Aki nem képes Európa és a világ jelenlegi helyzetét a történelmi tapasztalatok alapján felmérni, az ne akarjon országot irányítani, aki a primitív orbángyűlöletén keresztül néz minden történést, az nem a politikai rendszer legitim része, hanem csak hülye hazaáruló.

Persze lehet, hogy a nyugat túléli, lehet, hogy az EU újraéled, lehet, hogy Amerika visszatalál világhatalmi szerepéhez, de ha Közép-Európa népei, mert itt még vannak népek, nem csak „állampolgárok”, nem fognak össze és nem határozzák meg magukat határozottan kelettel és nyugattal szemben, arra a sorsra jutnak majd, mint az elmúlt ötszáz évben. A mi földünkön fognak háborúzni a mi javainkért, a mi asszonyainkat fogják megerőszakolni, és a mi gyermekeinkből csinálnak majd rabszolgát vagy janicsárt. Ilyen időkben a butaság és a jellemtelenség, párosulva a haza iránti közömbösséggel a lehető legeslegnagyobb bűn, amire nincs bocsánat.