Ki ette meg? Ki ette meg a misszionáriust? (Mi.)
Régóta nem olvasok el semmit Trianonról. Az ember a saját gyászjelentését nem sűrűn olvassa újra. Különösen nem olyan nekrológokat, amelyeket sok esetben olyan emberek írnak, akik számára a magyargyűlölet (az átlagos magyargyűlöléses hétköznapok után) ünnepe ez a nap. Emlékszem arra az érzésre, döbbenetre amit akkor éreztem, amikor a kilencvenes évek legelején először találkoztam azzal a nézettel, hogy a magyarság megérdemelte mindazt, amit az első világháború után büntetésként kapott.
Mert ugye a trianoni határokon túl akkor élő több milliónyi magyar megérdemelte azt, hogy olyan ocsmány diktatúrákban élje le az életét, amelyekben halálosan gyűlölik őket a magyarságukért. És ez a gyűlölet kitart már száz éve, kivétel nélkül minden utódállamban, minden magyar minden egyes nap megkapja büntetését a száz évvel ezelőtti magyar királyság állítólagos bűneiért.
Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia nagyobbik tagja, a Magyar Királyság biztos nem volt a legjobb, legtökéletesebb hely a világon, de a területén élő nemzetiségek az állítólagos brutális elnyomás ellenére etnikailag legalábbis relatív többségre jutottak a királyság bizonyos területein, továbbá politikai és gazdasági alapon megszervezhették magukat.
Ehhez képest a Trianon utáni száz évben a Kárpát-medence etnikai és kulturális sokszínűsége gyakorlatilag elenyészett és a magyarság két-három nemzedéken belül eltűnik az utódállamok területéről, az olyan vidékekről is, amelyek eredetileg színmagyar lakosságúak voltak. Arról nem is beszélve, hogy más nemzetiségek is így jártak, milliós etnikumok tűntek el a térképről, a természetesen demokratikus, magas európai mércéknek eleget tévő nemzetállamok területéről, amelyek mindegyikének elsődleges célja az etnikai homogenitás megteremtése volt. És a célon azóta sem változtattak, csak finomodtak a módszerek.
Ha a Magyar Királyság vezetői hasonlóan hatékonyak lettek (lehettek) volna a „nemzetiségi jogok érvényesítésében”, egy román se lenne Erdélyben.
Arról nem is beszélve, hogy a győztes nyugati hatalmak veszett, ostoba dühe lényegesen rosszabb helyzetbe hozta azokat a népeket is, akik országot kaptak. A szlovákokat (és mellesleg két és fél millió németet is) a csehek, a horvátokat (és sok más kis népet) a szerbek kezére adták, akik mindazt elkövették ellenük, amivel okkal, vagy ok nélkül a Monarchiát és a Magyar Királyságot vádolták korábban. A gazdasági kapcsolatok szétzilálásával pedig rögtön gazdasági káoszba taszították az ott élőket, illetve máig tartóan értelmetlenül szakítottak szét természetes közlekedési, tájegységi, gazdasági együttműködéseket.
Elég ránézni, hol tart ma az Ormánság Szerémség nélkül. Valaha e kettő volt a leggazdagabb területünk.
A külön-külön tulajdonképpen életképtelen országok pedig nagyhatalmi szövetségesek keresésével és az egymástól való rettegéssel voltak elfoglalva, miközben képtelenek voltak ellensúlyt képezni a német és orosz terjeszkedésnek, mely feladatra a Monarchia alkalmas volt. Trianon nem csak magyar tragédia, minden közép-európai alaposan megfizetett érte, csak a nemzetek legostobábbjai és legocsmányabbjai vigasztalhatják magukat azzal, hogy némelyik szomszéd népet legalább sikerült rosszabb sorsra juttatni, mint amilyen neki jutott.
Trianon leggonoszabb következménye az, hogy sok millió emberrel hitette el, külön-külön is van esélye Közép-Európa népeinek, és egész véletlenül újra ez a nagyhatalmi érdek. Látható, hogy a Negyedik Német Birodalom ügyvezetése milyen lelkesen igyekszik ellehetetleníti a Visegrádi Négyek együttműködését.
Mi abban vagyunk különlegesek, hogy nekünk vannak olyan „állampolgáraink”, akik minden évben lelkesen megünneplik a nekik otthont adó nemzet legnagyobb veszteségét és azt akarják velünk elhitetni, hogy nekünk is természetesnek kellene tekintenünk és el kellene fogadnunk, hogy több millió testvérünket, illetve a Magyar Királyság oltalmában élő zsidót, szászt, a sokféle cigányt és számtalan egyéb népcsoportot, olyanokat, akik mind-mind a Magyar Királyság nem tökéletes, de mégis élhető rendjéhez tanultak meg alkalmazkodni, gyakorlatilag a megsemmisülésbe taszítottak.
Ha valakinek van kérdése, csak hasonlítsa össze az erdélyi szászok és a magyarországi svábok sorsát…
Remek írás. Én is rendre előhozom példaként, hogy míg az észak-felvidéki szlovákok egy évezreden át megőrizhették nyelvüket, identitásukat, addig a (cseh)szlovák uralom alá rendelt magyarság rohamosan fogy, és jelenleg szándék sincs a kulturális népirtás megállítására. Sajnos a magyar kormány részéről sem.
Nevetséges hülyeség. Az OM Monarchia már a világháború előtt is széttagolt, etnikai feszültségekkel terhes, életképtelen formáció volt.A vesztes világháború után minden alávetett nép vette a sátorfáját és önállóvá vált. Mi is ezt tettük, megszabadultunk az osztrák gyámkodástól. Miért nem tudnunk örülni a saját függetlenségünknek még most sem?
Mert ugye az etnikai feszültségek megszűntek, utána nem nyomtak el senkit etnikai alapon.
Ami létrejött az meg nagyon életképes volt ugyebár. Mert az az életképesség jele nyilván, hogy mi történt Csehszlovákiával, Jugoszláviával.
Senki nem állítja, hogy a Monarchia nem szorult reformra, vagy a Magyar Királyság.
És rohadtul függetlenek lettünk, először az osztrákoktól, aztán a németektől, majd a szovjetektől és ha kis szerencsénk van még az EU-tól is függetlenek leszünk nemsokára.
Kedves Szerző!
„Régóta nem olvasok el semmit Trianonról” — talán érdemes volna néha mégis olvasni ezt-azt. Mivel Trianonnak nem kellene a magyarság gyászjelentésének lennie — csak meg kellene érteni az üzenetét.
Mint igazi monarchiabeli származék (osztrák, sváb, szász és magyar felmenőkkel), ha tetszik, a Monarchia utolsó túlélője jelentem, hogy árnyaltabb világlátásra volna végre szükséged Néked is, a Trianont idén is szörnyen félreértő, magyaros búslakodóknak is.
A történelem irreverzibilis folyamat, ám egyben az élet tanítómestere, és ha megtanulnák a magyarok a leckét, akkor nem itt tartanának. De a magyarok sajnos csak búslakodnak meg fantáziálnak, ahelyett hogy megértenék a történelem üzenetét.
A Trianon utáni világ ugyanarról szól, mint a Trianon előtti. A nemzetek értékét három tényező szorzata adja meg: a tudásuké, az erkölcsüké és a lélekszámuké. A magyarok kevésbé szaporák, sőt mostanra katasztrofálisan elöregedtek, szállásterületük egyre nagyobb hányadán jóformán nincs is gyermek — erről nem az utódállamok tehetnek, ez a helyzet pl. az Őrségben is vagy Tolnában stb. A magyarok versenyképes tudása gyakorlatilag elpárolgott, a mai világgazdasági helyzetben tart a nullához, ami Magyarországon versenyképesen készül, azt vagy külföldi tulajdonú társaság gyártja vagy nekik beszállító gazdasági bérmunka. A magyarság nemi erkölcse minősíthetetlen (ld. a gyermekszám alakulását), a munkaerkölcsét pedig azzal lehet leírni, hogy 8 millió felnőtt magyarból alig több mint 4 millió fizet személyi jövedelemadót (a többi mit csinál?). Ezekről nem Brüsszel, Bécs vagy Bukarest tehet, a fő felelős maga a magyarság. Igenis, mindenkinek meg kellene változnia — csak ez nem népszerű, ettől nem jön a kattintás, Te is inkább könnyes-bús akkordokat pengetsz, mintsem becsületes értelmiségiként utánajárnál az igazságnak, és képviselnéd.
A Trianon előtti világhoz csak két adalékot, mert már így is hosszú ez a komment: 1. a kormánypárti jelölteket 1890 után rendre a nemzetiségi lakosságú választókerületekben választották meg, olyan volt a törvény, és ott lehetett „erősebben hatni a választókra”, míg a színmagyar választókerületek rendre derék ’48-as, ellenzéki magyarokat küldtek a T. Házba — akik évekig gátolták a véderőtörvény elfogadását, amivel alaposan hozzájárultak a világháborús vereséghez. Szóval a világháborús vereséget elsősorban az ostoba magyar politikusoknak köszönhetik a magyarok; ami 1918–20-ban történt, azt persze félig Ti is ismeritek, mert bármikor fölmondjátok a leckét a nemzetvesztő Károlyiról meg Kun Béláról; de azt, hogy pl. Teleki Pál világosan megmondta, hogy a békeszerződést nem írná alá, a horthysta elit mégis aláírta, szóval ezt már nem szívesen hallgatják a mai „magyarok”, akik abba ringatják magukat, hogy a Horthy-éra folytatható vagy summázatában védhető.
Mégiscsak el kéne olvasni ezt-azt Trianonról, nehogy úgy járjon a t. Szerk., hogy megünnepli, ha szász elnököt választ Románia, mert azt a téveszmét hiszi el magának, hogy a szász az majd szeretni fogja a magyart…
Üdv, Johannn Reichert, http://www.aaa111.info
Kedves Johann!
Először is köszönöm a kimerítő hozzászólást, eredetileg ilyesmi miatt ír az ember blogot.:)
Magam nem nagyon hiszek a történelemnek (mint önálló valaminek) a létezésében és így a családi legendárium emlékeiből szeretem inkább összerakni a múltról alkotott képemet, inkább mint a történelemtudomány „tényeiből”. Ha dívnának még az előnevek, Dunaszerdahely egyik elfeledett elővárosának (gondolom eredetileg egy falu) nevét is viselném és az én családom emlékezik a Trianon után elszakadó kapcsolatokra, a szerencsétlen távoli rokonok hányattatásaira.
Nem azt állítottam, hogy a Monarchia, vagy a Horthy rendszer jobb vagy rosszabb volt bárminél is. Csupán arra utaltam, hogy az utódállamok kevesebb jót hoztak, mint amennyi lehetőség mondjuk a Magyar Királyságban benne volt. Mindenkinek, tótnak, oláhnak, rácnak, székelynek, zsidónak, cigánynak, szlováknak egyaránt.
Gyakori hiba, hogy a jobbat összekeverjük a jóval. A jobb két dolog összehasonlítása után adódik, a jó meg magában áll.
A fő bajunk természetesen az életerőnk vészes fogyása, amely vész majd mindegyik európai népet súlyt.
De Trianon tapasztalata nekem az, hogy nem búslakodom rajta, hanem a következményeit keresem, nemcsak az okait.
http://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/2016/06/06/szinvaltok
Ez meg a véleményem a nemzethez tartozásról.
És kérlek kicsit alaposabban olvass, mert én nem magamat, magunkat sajnáltam, hanem azokat, akik azt a balhét nálunk sokkal nagyobb mértékben vitték el. És azokat ostorozom, akik erre a szenvedésre teljesen érzéketlenek.
Az pedig valóban a fő problémánk, hogy a jelen bajaival nem foglalkozunk. Ez a boldog kognitív disszonancia megkönnyíti a mát, de még jobban tönkreteszi a holnapot.
Most ilyenek vagyunk.
Kedves Szerző!
Jó volt olvasni válaszodat, a nagy részével természetesen egyetértek. Egyébként azért csak Rád reflektáltam, mert az idei Trinaon-emléknap (is) rémes volt, országosan, és az emiatti felháborodásomat (némileg tán igaztalanul is) Rád öntöttem. (Pl. az egyik rádióban a műsorvezető közölte, hogy Trianonban a magyarok egy része ukrán fennhatóság alá került…)
A teljesség kedvéért hadd jegyezzem meg, hogy szerintem a válaszod árnyaltabb az eredeti írásodnál, ui. abban én csak a magyar balszerencsét (elnyomottságot) találom meg most is. Ahogyan a válaszban írod, azzal mélyen egyetértek: igen, Trianon az egész térséget és minden nemzetét megrövidítette. Nagy kár, hogy egyesek (általánosítva mondom, pl. a románok meg a szlovákok) ezt nem hajlandók megérteni (tisztelet a kivételeiknek).
Mit tehetünk mi, ma? Szerintem kötelességünk tudatosítani kortársainkban, hogy a mostani hozzáállásuk az élethez: garantált pusztulás. Trianonnak pontosan arra kellene szolgálnia, hogy az illő alázattal és megbánással elkezdjünk végre jól élni, ahogyan Te is mondod: jól, azaz természetesen, Istennek tetszőn.
Akkor lesz jövőnk.
Üdv, JR
Mulatságos, mikor olyanok erősködnek a monarchiás multikulti mellett, akik amúgy ultranacionalista, EU-ellenes nézeteket vallanak.
Gazzzsiiiii!
A Monarchia nem volt multikulti, mert a vidéken a nemzetiségi kultúrák (a magyar, a német is) majdnem érintetlenül léteztek. Amit multikultinak nevezel az a városi lét kultúravesztése és keveredése, amely habár törvényszerű és természetes nem sokszor vezet jóra.